Gróf losonci Bánffy Miklós Pál Domokos (Kolozsvár, 1873. december 30. – Budapest, 1950. június 6.)Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 1395/1950. folyószáma alatt. magyar polihisztor; író, grafikus, díszlet- és jelmeztervező, szobrász, színpadi rendező, politikus, külügyminiszter. Íróként a Kisbán Miklós álnevet is használta. Az egyik legnagyobb erdélyi földbirtokkal rendelkezett család tagja. Vele férfiágon kihalt a losonci Bánffy család grófi ága.

Családja és származása Édesapja gróf losonci Bánffy György (1843–1929), főajtónálló, valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, aranysarkantyús, nagybirtokos, édesanyja báró Bánffy Irma (1852–1875) volt. Apai nagyszülei gróf losonci Bánffy Miklós (1801–1894), valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, főpoharnokmester, főispán, nagybirtokos, és gróf iktári Bethlen Katalin (1814–1871) fia. Anyai nagyszülei báró losonci Bánffy Albert (1818–1886), főispán, nagybirtokos, és gróf galántai Esterházy Ágnes (1827–1899) palotahölgy, a Kolozsvári Nőegylet elnöke voltak. Idősebb gróf Bánffy Miklós (1801–1894) Alsó Fehér vármegye főispánja 1856. január 24-én osztrák grófi címet szerzett adományban Ferenc József császártól; az 1867-ben magyar királlyá is koronázott uralkodótól 1880. augusztus 10-én magyar grófi címet szerzett.

Házassága és leszármazottjai Váradi Aranka (Budapest, 1886. március 11. – Mallorca, 1966. január 5.) színésznő második férje volt,Naplóm (részletek) Korunk, 2002. december akivel 1939. január 25-én Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.Bp. VIII. ker. állami házassági anyakönyv 116/1939. folyószám A menyasszony szülei dr. Váradi Antal (1854–1923) bölcseleti doktor, drámaíró, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság főtitkára, magyar királyi udvari tanácsos, országos színművészeti akadémiai igazgató, és windsori Hickmann Gabriella (1855–1945) voltak. Bánffy Miklós gróf és Váradi Aranka frigyéből született: gróf losonci Bánffy Katalin (Budapest, 1924. június 5. – 2025) memoáríró. Férje: Ted Jelen.

Élete Miután gyermekkorától végig magánúton tanulva letette éves vizsgáit, 1891-ben érettségizett a nem sokkal azelőtt alapított Magyar Királyi Állami Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott és Budapesten végezte. A Ráday Levéltárban őrzött egyetemi indexe szerint 1891-ben iratkozott be a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem jog- és államtudományi szakára. Ilyen beírások olvashatók az 1891–93-as évekből: „Szorgalmasan látogatta az előadásokat” (Szádeczky Kardos Lajos), „Jó előmenetelű” (dr. Óváry Kelemen). 1892-ben a Magyar Diákszövetség Kolozsvári Osztályának elnöke lett. 1893-tól a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Miután államtudományokból ledoktorált, bekapcsolódott az erdélyi szövetkezeti mozgalomba, és az Erdélyi Gazdasági Egylet gyűlésein is felszólalt.

1946-ban leánya Bánffy Katalin férjhez ment Ted Jelenhez, az amerikai hadsereg magyarországi diplomáciai szolgálatában álló hadnagyához, akivel annak afrikai állomáshelyére, előbb Casablancába, majd Tangerbe került. Apa és leánya többé soha nem találkoztak.

A második világháború után Romániában ellehetetlenítették kulturális tevékenységét, ezért a megélhetését nem tudta biztosítani. 1949 augusztusában levélben folyamodott Petru Groza miniszterelnökhöz, kérve az útlevél megadását. Rámutatott, hogy megélhetés híján csak az éhenhalás vagy az öngyilkosság között választhat. Szeptember 30-án kapta meg útlevelét. Október 15-én már betegen érkezett Budapestre, felesége ápolta, de tíz nap után be kellett fektetni Haynal Imre professzor klinikájára.

1950. június 6-án halt meg a kórházban. Június 10-én temették Ravasz László református püspök Jeremiás próféta 9,23–24. verseire alapuló beszédével a Farkasréti temetőben. 1976 őszén exhumálták, elhamvasztották, és Kolozsvárra szállították, hogy kívánságának megfelelően a Házsongárdi temetőben, a családi kriptában helyezzék örök nyugalomra.

A kolozsvári temetésre október 29-én került sor. Alig harmincan álltak a kripta bejáratánál, de közöttük ott volt a kortárs és barát Kós Károly és a már nagybeteg munkatárs Mikó Imre. Mindketten egy éven belül távoztak az élők sorából. A bonchidaiak nevében Bálint József református lelkész mondott szép beszédet, s hozott egy kis hazai földet, dércsípte lombot az atyai ház közeléből. Az egyházi szertartást Csutak Csaba kolozsvári esperes végezte.

Politikai tevékenysége 260px|bélyegkép|Bánffy György és Bánffy Miklós Bonchidán holdas birtokával az ország egyik legnagyobb földesurának számított, s így kötelességének érezte, hogy a közért is tegyen. 1899-ben tiszteletbeli fogalmazó lett a fiumei tengeri hatóságnál. 1900-tól Berlinben a külföldi szaktudósítói hálózatnál segédtudósító volt. 1901-től szabadelvű, majd 1910-től pártonkívüli programmal országgyűlési képviselő lett, később a Nemzeti Munkapárthoz csatlakozott. 1906-tól 1909-ig Kolozs vármegye és Kolozsvár főispánja volt.

Az első világháború kitörésekor az erdélyi hadtestnél szolgált, majd a német Süd-Armee Commandóhoz vezényelték. Politikai felfogása Tisza Istvánéhoz hasonló volt, s a háború alatt, a kormány megbízásából több alkalommal járt Konstantinápolyban és Szófiában. Frontszolgálatáról igen keveset lehet tudni.

1916-ban IV. Károly koronázási ünnepségének kormánybiztosa volt, ám békepárti politikusként a díszes felvonulási sor végére beállított a háborúban megrokkant obsitos katonákat is. Ez sokakban visszatetszést keltett; ünneprontónak tartották.

Emlékeim című írásában olvashatjuk élményeit az összeomlás, az őszirózsás forradalom utáni időkről, s ad remek portrét Károlyi Mihályról: „Ember voltában, úgy hiszem, jobban ismertem, mint bárki. Közeli rokonom, és (…) legtávolabbi gyerekkorunk óta – én hétéves voltam és ő hat, midőn tehát először találkoztunk – úgyszólván testvéri barátság fűzött hozzá, mely utóbb az ifjúság viharos éveit is betöltötte. Fönnmaradt továbbra az is, bár az élet lassanként más-más utakra vitt – más-más utakra vitt a természetünk is –, míg végül fölfogásban és világnézetben egymástól teljesen elszakadtunk. Mégis fönnállott közöttünk a gyermekkorból eredő intim viszonyunk. Tegyük hozzá, Károlyi Mihály és leánytestvére első unokatestvérek gyermeke. Talán ez volt az oka, hogy nyúlszájjal és farkastorokkal jött a világra (…). Születésekor az anyja már tüdőbajos volt, és alig három év múlva meghalt. A hátrahagyott két árvát nagyanyjuk, a nagynéném veszi magához.”

1918 legutolsó napján Bánffyt a Székely Nemzeti Tanács, egészen pontosan annak tényleges vezére, Bethlen István megbízta, utazzék nyugatra. A cél: fölvilágosítani egy semleges küldött által a győztes hatalmakat, mi az igazi helyzet Magyarországon, és milyen teljes belső összeomlás lesz, ha győz az előretörő bolsevizmus. Sorra járta Bécset, Berlint, Hágát, majd elérte Bethlen sürgönye Bécsből: „Gyere azonnal!” – ami egyben Budapesten a kommün végnapjait is jelentette, a pénznek végén járó Bánffy számára pedig (aki az utóbbi időben már portréfestésből tartotta fenn magát), nagy megkönnyebbülést.

1921. április 14. és 1922. december 19. között a Bethlen-kormányban külügyminiszteri tisztséget töltött be. bélyegkép|264px|Az 1921-es Bethlen-kormány

Külügyminisztersége bő másfél esztendejéről, amely az ország 20. századi történetének igen feszült időszaka volt (ekkor került sor Magyarországnak a Népszövetségbe való felvételére, s többek között erre az időre esett a trianoni békeszerződés döntését megkérdőjelező sikeres soproni népszavazás, a IV. Károly visszahozását megkísérlő „királypuccs”, mindkettő rendkívüli nemzetközi bonyodalmakkal), Bánffy Miklós részletesen írt 1946-ban megkezdett, de befejezetlenül maradt, s Huszonöt év címmel 1993-ban megjelent visszaemlékezéseiben.

A külügyminiszterségről való lemondása után Bánffy Miklós Klebelsberg Kuno felkérésére elvállalta a Képzőművészeti Tanács elnöki tisztét. Ekkor került sor erdélyi hazalátogatására, amely vízválasztó lett az életében: rájött arra, hogy mit is jelent számára Erdély, Bonchida, és ekkor merült fel benne a hazatérés gondolata.

1926-ban visszatért a Románia részévé vált Erdélybe. A román király kezéből személyesen kapott román állampolgárságot azzal a feltétellel, hogy tíz évig nem fog politizálni. Felismerte, hogy az akkori romániai politikai viszonyok között a legfontosabb feladat a megmaradáshoz elengedhetetlen kulturális intézmények megtartása, a kisebbségi helyzet szorításában működésük biztosítása. Mikó Imre Bánffy Miklós emberközelben című visszaemlékezésében a következőket írta: „Bukarestben (Bánffynak) első dolga az volt, hogy beiratkozzék a Jockey-klubba és társadalmi kapcsolatot teremtsen azokkal, akik akkor számítottak. Elragadtatással beszélt egy öreg Hurmuzachiról, akivel – úgy látszik – legjobban megértették egymást. Lehet, hogy meg is írta a Megszámláltattál … valamelyik figurájában, hiszen az arisztokráciának közös vonásai voltak, akár román volt, akár magyar. Imponált neki Armand Calinescu esze és erélye, Grigore Gafencu sima modora, Argetoianu cinizmusa”. Erkölcsi és anyagi támogatását érezhette az elnyomott magyarság anyagi talpra állása és megmaradása szempontjából kivételes jelentőségű Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE), a magyar tudományosság erdélyi fellegvára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a magyar közművelődés szervezete, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) is. Az Erdélyi református egyházkerület főgondnokává választották, amelyben Makkai Sándor, majd Vásárhelyi János püspök oldalán szerepe volt a magyar felekezeti iskolák megvédésében, megtartásában és gyarapításában is.

Hazatérésével a legnagyobb riadalmat az Országos Magyar Párton belül okozta, de Bánffy valóban a háttérben maradt. Az OMP reformistái álltak közel hozzá, így Kós, Spectator, s csupán a nagy múltú Ellenzék című napilapon keresztül – melynek főrészvényese volt – szólt bele az erdélyi politika eseményeibe. bélyegkép|264px|Az iktári Bethlen-kripta, ahol Bánffy Miklós nyugszik a Házsongárdi temetőben bélyegkép|264px|Síremléke a az iktári Bethlen-kripta falában 1939-ben vezetésével létrejött a Romániai Magyar Népközösség, a magyarság kulturális és gazdasági-társadalmi képviseletének ellátására. A szervezet egészen a második bécsi döntésig az egyetlen romániai magyar érdekvédelmi és tömegszervezet volt. Ekkor indultak tárgyalások egy új kisebbségi statútumról is, amely különösen az oktatásban, a kulturális intézmények és az egyházak működésében ígért javulást. A tartós nemzeti elnyomás és az eluralgó belpolitikai káosz hatására azonban az erdélyi magyarság többsége ekkor már szkeptikusan tekintett az ilyen egyezkedési kísérletekre.

Miután Észak-Erdélyt Magyarországhoz visszacsatolták, 1940-ben a magyar országgyűlés behívott erdélyi felsőházi tagja lett. 1943-ban Bethlen István titkos megbízatásával Bukarestben tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel (Iuliu Maniuval), ez azonban a németek tudomására jutott, és 1944 őszén német csapatok kifosztották és felgyújtották bonchidai kastélyát. 1944 nyarán-őszén többször tárgyalt Horthyval, akit megpróbált rávenni a háborúból való kilépésre, de csak annyit ért el, hogy megvédte Kolozsvárt a fronttá válásától, az elpusztítástól. 1944. október 17-én a Szálasi-puccsot követően rövid levélben lemondott felsőházi tagságáról, indoklása szerint „Tekintettel arra, hogy magyar törvényhozásról többé nem lehet szó …”. Bánffy Miklós és családja Budapesten érte meg a front átvonulását, 1945 tavaszán tértek vissza Kolozsvárra. A háború után otthon sem fogadták úgy, ahogy megérdemelte volna, sőt vagyonából a helybéliek teljesen kiforgatták, birtokát elvették.

Kulturális tevékenysége bélyeg|264px|Mellszobra a szegedi Dóm téren