Germánoknak nevezik azt a nyelvi közösséget, melynek tagjai a Kr. e. 1. és Kr. u. 3. század között Skandinávia déli területeiről kiindulva benépesítették és uralmuk alá hajtották Közép- és Kelet-Európa vidékeit. Germánok alatt csupán nyelvi közösség értendő, nem egy egységes népcsoport. A germán nyelveket beszélő népek különböző népcsoportokat alkottak, akik gyakran egymás ellen is harcoltak. Hóman Bálint munkája szerint e germán népcsoportok azáltal ágaztak el és váltak külön, hogy más-más kultúrkörök hatásai alá kerültek, amikor állattenyésztő vándorlásaik során más népcsoportokkal kerültek kapcsolatba. Ezek a találkozások az indogermán nyelv változásait is magukkal hozták, amikor a germán néptörzsek a helyben talált földművelő jellegű népek csoportjait magukba olvasztották. Ezáltal az észak-európai bronzkor végén, Kr. e. 750 és 500 között a germánok nyelvében egy sajátos hangzóeltolódás következett be. Az így kialakult új nép saját új kultúra hordozója lett, de önálló népnévvel nem rendelkezett. A népet alkotó és elszigetelten élő törzsek más-más nevet viseltek. Tacitus alapján a Rajnát keletről átlépő, a keltákkal súlyos harcokat folytató vezető törzset hívhatták „germani”-nak, amely után a keltáktól eredően minden törzs általános megnevezése a germán lett.
Őstörténetük Amíg kapcsolatba nem kerültek a római civilizációval, korabeli írásos emlékek nem tudósítanak róluk. Ebből a nagyjából i. e. 300-ig tartó korból csak a nyelvészet és a régészet alapján szerezhetünk ismereteket a germánokról. A germán és itáliai nyelvi kapcsolatok alapján a nyelvészek feltételezik, hogy az indoeurópai őshazában a két csoport közvetlenül egymás mellett élt, s csak miután az itáliaiak délre, a germánok északra vándoroltak, nyomultak közéjük a kelták és illírek.
A germánság eredetének vizsgálata során megkerülhetetlen az indogermán eredet kérdése. Vagy a keletről érkező pásztorkultúrájú népek 4500–4000 évvel ezelőtti áramlatai telepedtek le az ottani európai földművelő kultúrák népeire, idomulva azok jellegéhez, vagy csupán a keleti nomád behatás szivárgott az eredetileg földművelő indogermánság európai népcsoportjai közé. E jelentős kölcsönhatásra utal, hogy a később Európában megfigyelhető indogermán népek ismerték a földművelő életformát, azonban magukhoz méltó foglalkozásnak csupán az állattenyésztést tekintették. Hasonló érv az arisztokratikus rétegződés jelenléte is. I. e. 1200 körül a germánok a mai Németország középső részén éltek, ekkor – a tengeri népek vándorlásaival egyidőben, talán hasonló klimatikus okok miatt – kezdtek északra nyomulni, Skandinávia felé, amit a régészek a hosszúszakállúak (longobárdok) népének előrenyomulása mögött sejtenek. Északon azután rátelepedtek egy még nem azonosított arktikus népre, s itt, Dánia, Dél-Svédország és Dél-Norvégia területén alakultak a többi indoeurópaitól markánsan elkülönülő germán csoporttá.
Lásd még: Északi bronzkor
A korai történelmi időkben A germánok a Kr. e. 1. századig a Balti-tenger partvidékén éltek, onnan kiindulva népesítették be Közép és Kelet-Európa vidékeit. A Kr. u. 3. századig a Fekete-tengerig is elértek.
Kr. u. 9-ben a germánok egy római nevelést kapott cherusk törzsi vezető, Arminius irányításával sikeresen megállították a római előrenyomulást a Teutoburgi erdőben (Teutoburger Wald). A csatában, melyet római részről a helyi helytartó, Publius Quinctilius Varus vezetett, esett el, a foglyul ejtetteket a germánok kivégezték. A győzelem jelentőségét az adja, hogy a későbbiek folyamán a Rajna-Duna vonalától északkeletre a latin nyelvi hatás nem gyakorolt olyan jelentős befolyást, mint Gallia vagy Hispánia tartományokban. A germánok megőrizték saját nyelvüket.
160-ban alemann törzsek támadásai a limes elhagyására kényszerítették a rómaiakat.
A kora középkorra három nagy csoportjuk különült el, akik az Alpoktól északra rendezték be szállásaikat: az északi germánok, akik Skandinávia déli területein éltek, a keleti germánok, akik az Odera és Weichsel folyók folyásának területét vették birtokukba, valamint a nyugati germánok, akik a Rajna és Elba vidékein telepedtek le.
375-ben a hunok benyomultak a mai Dél-Oroszország és Ukrajna területeire, ezzel jelentősen nyugatra nyomták a germán törzsek szállásterületeit, azonban Attila (406-453) halála után a germán törzseknek lehetőségük nyílt a keleti terjeszkedésre, és ismét uralmuk alá hajtották Kelet- és Közép-Európa széles területeit.
Törzsek thumb|300px|A germán expanzió a Kr. e. első évezredben. A modern Németország határai az orientációt szolgálják. thumb|300px|A germán törzsek elterjedése az i. sz. 1. században, Skandinávia nélkül Nem teljes lista az ókori germán törzsekről: Északi germánok dánok jütök svédek / sveák
Nyugati germánok bajuvárok (bajorok) foszuszok elbai germánok (herminonesek) szvébek svábok (Neckar mentiek) alemannok türingek longobárdok markomannok északi-tengeri germánok (ingaevonok) anglik frízek kimberek szászok teutonok rajnai germánok (istaevonok) frankok chamavusok chattok
Keleti germánok basztarnák burgundok gepidák gótok keleti gótok (osztrogótok) nyugati gótok (vizigótok) herulok lugiak (?) szibinek szkírek vandálok
bélyegkép|jobbra|A Hermann-emlékmű Németországban, a teutoburgi erdei csata mondabeli színhelyén. (A csata a valóságban jóval északabbra, valószínűleg a mai Osnabrück környékén zajlott.) Az emlékművet a germán koalíciót vezető Armenius hadvezér tiszteletére állították, aki „Hermann” néven vonult be a történelembe
Vallás Az északi germánok vallási hiedelmeit főleg az Edda-dalokból ismerjük, a déli germánokét ősi hagyományokat gyűjtő középkori szerzetesek révén. A germán törzsek a 4–10. század között tértek keresztény hitre, de ősi hiedelmeiket népi szertartásaikban, mondáikban továbbra is megőrizték.
Kapcsolódó cikkek Germán nyelvek
Irodalom Hóman Bálint: Egyetemes történet, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt.,1935–1937 Stern magazin, Nr. 45. 2006. 11. 2, Die Geschichte der Deutschen von den Germanen bis zum Mauerfall, 68-76. old Spiegel magazin, Spezial, Die Erfindung der Deutschen, 13. old. Kate Santon, Liz McKay, Der grosse Atlas der Weltgeschichte, 68-69. old., Parragon Books Ltd Hutterer Miklós: A germán nyelvek (Gondolat Kiadó, Budapest, 1986) Tacitus: Germánia
Kategória:Európa történelme Kategória:Germánok