A krétai csata (, ) a második világháború jelentős hadművelete volt, amelynek során a tengelyhatalmak elfoglalták Kréta szigetét a védekező szövetségesektől (a Brit Nemzetközösség és Görögország csapataitól). A csata 1941. május 20-án kezdődött, amikor a németek Merkur hadművelet néven több ezer ejtőernyőst dobtak le, majd a későbbiekben légi úton további csapatokat szállítottak a szigetre.
A szövetséges véderőt a brit helyőrség, a Görögország kiürítése során a szigetre hozott szedett-vedett csapatok, valamint görög partizánok és önkéntesek, valamint sebtében szervezett görög alakulatok alkották.
A csata első napján a németek végrehajtották az addigi történelem legnagyobb ejtőernyős-hadműveletét. A ledobott katonák az első nap hatalmas veszteségeket szenvedtek a gyorsan eszmélő szövetségesektől (akiket hatékony hírszerző munka is segített). A második nap azonban – nem kis szerencséjüknek, valamint a szövetséges felső parancsnokság hibás helyzetértékelésének köszönhetően – sikerült elfoglalniuk Maleme repülőterét, ahová további erősítéseket tudtak leszállítani, így úrrá lettek a helyzeten és 10 hosszú nap alatt legyűrték a rosszul felszerelt védők ellenállását. A vert szövetséges csapatokat tengeri úton szállították el, azonban sokuk a szigeten rekedt és fogságba esett, valamint a kiürítést végző Brit Királyi Haditengerészet is súlyos veszteségeket szenvedett.
A krétai csata több szempontból is „első” volt a háború során: ez volt az első, döntően légi szállításon alapuló hadművelet, a szövetségesek itt használták először érdemben a német Enigma rejtjelező rendszer megfejtésével nyert információkat, és a németek itt találkoztak először a polgári lakosság tömeges fegyveres ellenállásával. Az elsőként ledobott német ejtőernyőscsapatok olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy Hitler a háború hátralévő részében megtiltott minden nagyszabású ejtőernyős-hadműveletet. A szövetséges parancsnokokra azonban mély benyomást tett az ejtőernyősök sikere, és a csata tanulságait levonva kezdtek bele a saját ejtőernyős-erőik nagyszabású fejlesztésébe.
Előzmények thumb|right|200px|Kréta szigete Görögországban
Az első szövetséges csapatok a Görögország elleni olasz támadást követően, 1940. október 28-án érkeztek a szigetre. Az olasz támadást a görög csapatok visszaverték, azonban a németek beavatkozása megfordította az erőviszonyokat, és a mintegy 57 000 fős szövetséges csapattest feladni kényszerült Görögország szárazföldi területeit. A Brit Királyi Haditengerészet által lebonyolított kiürítés során sok szövetséges katona került Krétára, egyrészt hogy a sziget helyőrségét megerősítsék, másrészt átutazóban Egyiptom, a Brit Birodalom közel-keleti központja felé.
A csata kezdetekor a szövetségesek a szigeten és környékén jelentős szárazföldi erőkkel rendelkeztek, és a Brit Királyi Haditengerészetnek köszönhetően övék volt a fölény a tengeren is. A tengelyhatalmak uralták azonban az Égei-tenger feletti légteret, ezáltal megkönnyítve a saját csapataik mozgását és megnehezítve a szövetségesekét.
Szövetséges erők
1941. április 30-án Bernard Freyberg új-zélandi tábornokot nevezték ki a szigeten állomásozó szövetséges erők parancsnokává. Csapatainak összetétele a következő volt: körülbelül 9000 görög katona, közülük a görög 5. (krétai) hadosztály 3 zászlóalja, körülbelül egy zászlóaljnyi helyi csendőr, a szintén egy zászlóaljnyi irákliói helyőrség (főként kiegészítő személyzet, írnokok, ellátás), valamint a szigetre menekített 12. és 20. görög hadosztályok maradékai. Ezen felül szerepet kaptak még a csatában a csendőrség kadétjai, valamint a szigetre szállított számos szervezés alatt álló görög kiképző- és menetzászlóalj.
A görög csapatok felszereltsége rendkívül szegényes volt. A hadsereg felszerelésének nagy része odaveszett a szárazföld kiürítésekor, nehézfegyverek egyáltalán nem maradtak, és sok katonának még puskát sem tudtak adni. A görögök rendelkezésére álló, nagyjából 50 géppuska első világháborús és még régebbi típus volt. Lőszerben is nagy hiány mutatkozott (kevesebb, mint 30 töltény puskánként). A görög hadsereg által használt (szintén első világháborús örökség) osztrák-magyar puskákhoz lőszert a szövetségesek sem tudtak adni. A szárazföldön rekedt a krétai 5. görög hadosztály, amelynek harcedzett, a nehéz terepet jól ismerő katonái talán megfordíthatták volna a csata sorsát.
A Brit Nemzetközösség csapatai a sziget fős eredeti helyőrségéből, és körülbelül a szárazföldről kiürített szedett-vedett katonából álltak. Itt is szinte teljesen hiányzott a nehézfegyverzet, és a kiürített katonák közül egyáltalán nem volt hadra fogható (fegyvertelenek, dezertőrök, sebesültek). A csata kezdetén Freybergnek körülbelül harcképes katonája volt, valamint 5000 fős sebtében felszerelt segédcsapat, illetve egy (javarészt) ausztrál tüzérüteg, szintén több alakulat maradványaiból összegyúrva. A szervezett alakulatok a 2. új-zélandi hadosztály, a 19. ausztrál dandár, valamint a 14. brit gyaloghadosztály voltak.
A sziget bővelkedett a kitűnő kikötőkben, valamint stratégiai fontosságú repülőterekkel is rendelkezett, amelyekről Délkelet-Európa fontosabb célpontjait lehetett elérni (pl. a ploiești olajmezők). A repülőtereket azonban a nyomasztó német légi fölény és az egyre gyakoribb bombázások miatt a Brit Királyi Légierő kiürítette.
A tengelyhatalmak pozíciói
Április 28-án Hitler elrendelte a sziget megszállását. Mivel az Égei-tengeren a brit haditengerészet volt az úr, a partraszállás szóba sem kerülhetett. A német légi fölény lehetővé tette azonban egy nagyszabású deszanthadművelet megindítását, így a német parancsnokság emellett határozott.
A háború korábbi szakaszaiban a németek (sokkal kisebb méretben) már többször sikerrel alkalmaztak ejtőernyősöket és vitorlázógéppel szállított csapatokat (Dánia és Norvégia, a Benelux államok és Franciaország és a Peloponnészosz-félsziget elfoglalása során is).
Az eredeti tervek szerint a támadás május 16-án indult volna meg a 7. (légi) hadosztály ejtőernyőseivel és légideszantosaival, akik feladata a sziget kulcsfontosságú pontjainak és repülőtereinek megszállása lett volna, ahova azután a 22. légi szállítású hadosztály érkezett volna be. A támadást azonban elhalasztották május 20-ra, és a 22. hadosztály szerepét az 5. hegyi hadosztály vette át.
Hírszerzés, felszerelés és utánpótlás Felderítés, hírszerzés Szövetségesek
right|200px|thumb|Freyberg tábornok a krétai csatában Az Ultra kódfejtőinek köszönhetően a szövetséges parancsnokság meglehetős pontossággal ismerte a német terveket. Tájékoztatták Freyberg tábornokot, akik hozzáfogott a repülőterek és a sziget északi partjainak megerősítéséhez. A megfelelő felszerelés és utánpótlás hiánya azonban annyira megnehezítette a munkát, hogy Freyberg engedélyt kért a krétai repülőterek leszállópályáinak felrobbantására. Ezt azonban a felsőbb parancsnokság nem engedélyezte, a repülőterek későbbi hasznára gondolva. Ez a döntés végzetesnek bizonyult. Problémát okozott az is, hogy bár Freyberg megkapott minden visszafejtett német üzenetet, a fordítást nem katonai hírszerzők, hanem a kódfejtő projekten dolgozó civilek végezték, akik sok katonai szakkifejezést félreértettek és hibásan fordítottak.
Tengelyhatalmak
A német hírszerzés, annak ellenére, hogy jól szervezett hálózattal rendelkeztek a térségben, csak 5000 fős védőseregről tett jelentést (nem tudni, ez szándékos szabotázs, vagy kétbalkezes hírszerzőmunka eredménye volt-e). Az Abwehr azt is előrejelezte, hogy a krétai lakosság a német csapatokat felszabadítóként fogja köszönteni, mivel a krétaiak hagyományosan a görög politika köztársaság-párti ellenzékéhez tartoztak (a kormányzó királypárttal szemben). Ez súlyos tévedés volt.
A térségben állomásozó német 12. hadsereg saját hírszerzése már óvatosabb volt, bár ők is alábecsülték a szövetséges véderő méretét. Úgy számították, két hadosztály elegendő lesz a sziget elfoglalásához, de javasolták a 6. hegyi hadosztály Athénban tartását szükség esetére, ami bölcs előrelátásnak bizonyult.
Felszerelés és utánpótlás Szövetségesek A szövetséges csapatok (mind a görög, mind a nemzetközösségi csapatok) felszereltsége a kiürítés következtében általánosságban nagyon rossz volt. A nehézfegyverzet szinte egésze a szárazföldön rekedt és sok volt a fegyvertelen katona. Freyberg tábornok azzal a rendkívül fonák helyzettel nézett szembe, hogy az ejtőernyős-támadás nem érte meglepetésként, viszont még a csekély felszereléssel ledobott ejtőernyősök fegyverzete is felülmúlta a védekezőkét.
A csekély légvédelmi tüzérség szintén nélkülözte a nagyobb kaliberű ütegeket, azonban jól kiképzett, álcázott és vezetett csapatai jelentős veszteséget okoztak a németeknek. A szövetségesek rendelkeztek kb. 25 harckocsival, amelyek nagy része nem volt üzemképes, és csak páncéltörő lőszerük volt. A tankokat ezért fix pozíciókba ásták be, és géppuskafészeknek használták.
Tengelyhatalmak
A német ejtőernyősök – a fegyvernem sajátosságaihoz képest – jól felszerelten indultak a csatába. Bőségesen el voltak látva géppisztolyokkal és könnyű géppuskákkal, sőt speciális tüzérségi eszközökkel is. A német ejtőernyős doktrínának azonban volt egy súlyos problémája, ami a rendszeresített ejtőernyő sajátosságaiból fakadt: az ernyő egy ponton, a katonák hátán kapcsolódott a hevederhez. Ennek megfelelően a katonák nem két lábra, hanem szinte hasra-négykézlábra érkeztek, és puskáik nélkül voltak kénytelenek ugrani. Leérkezés után a pisztollyal és tőrrel felfegyverzett ejtőernyősöknek meg kellett keresniük a külön tartályokban ledobott puskáikat és egyéb fegyverzetet. Ez idő alatt nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek a távolabbról rájuk puskatüzet zúdító védekező csapatoktól. A veszteségeket növelte az is, hogy a fenti szerkezetű német ejtőernyőt szinte lehetetlen volt irányítani, és a sziklás, köves nehéz talajon sok ejtőernyős sérült meg a földre érkezés során.
Haditervek
thumb|right|250px|A német támadás térképe
A támadást sok vita előzte meg a német vezérkarban – a merész vállalkozás ugrás volt az ismeretlenbe. Mindenki egyetértett a Maleme-i repülőtér elfoglalásának fontosságában, sőt a flotta és a légierő parancsnokai azt javasolták, ide összpontosítsanak minden erőt. Student tábornok, az ejtőernyősök parancsnoka a meglepetés fontosságát hangsúlyozva nagy területen, több célpontot egyszerre támadva vette volna be csapatait. Végül kompromisszumként három hadműveleti zónára osztották a szigetet: Nyugat (Maleme), Közép (Rethymno városa és a központi völgyek), valamint Kelet (a főváros, Iráklio). E felosztás a három legfontosabb repülőtér elhelyezkedésén alapult, fontos cél volt még Haniá, és a Szúdai-öböl kikötője. A három repteret, a városokat és kikötőt még az első napon tervezték elfoglalni.
A németek súlyosan alábecsülték Kréta védelmét. szövetséges katonára számítottak, ehelyett azonban ennek kétszerese, sőt még görög katona is volt a szigeten.
A szövetségesek részéről Freyberg tábornok erődítéseket építtetett a sziget kulcsfontosságú pontjain, álcázott légvédelmi állásokat hozatott létre, megpróbálta a csapatait rendbe szedni, a harcképteleneket kiüríttetni, és intézkedéseket tett a Maleme-i reptér megsemmisítésére. Ez utóbbit azonban felettesei megtiltották. Kérdés, mi lett volna, ha ez nem így történik – a csata során német szállítógépek szálltak le a tengerpartokon, illetve kisebb síkságokon is, így valószínűleg a második hullámot ép repülőtér hiányában is le tudták volna tenni, bár kétségtelen, hogy nagyobb veszteségek árán.