A pálos rend magyar alapítású férfi remete szerzetesrend, amely a mai napig működik. Hivatalos neve: Szent Pál első remete szerzeteseinek rendje (latinul: Ordo Fratrum Sancti Pauli Primi Eremitae, OFSPPE; lengyelül: Zakon Świętego Pawła Pierwszego Pustelnika). A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította, amikor 1250-ben egyesítette a Patacs-hegyi és a pilisi remetéket.
A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában, a Jasna Góra-i kolostorban van, a magyar tartomány székhelye pedig Pécsett. Magyar pálos közösségek vannak Budapesten (a Magyarok Nagyasszonya-sziklatemplomban), Márianosztrán és Petőfiszálláson.
Elnevezése Nevük kezdetben keresztúri remete barátok vagy ágostonos barátok volt. 1309-ben lett Szent Pál Első Remete rendje, a 17. századtól Első Remete Szent Pál Szerzetesei, 1883-tól pedig a jelenlegi nevük: Szent Pál Első Remete Szerzeteseinek Rendje. Németül 1750 után Paulinereknek nevezték őket. 1883 óta találkozunk a pálosok megnevezéssel.
Címere bélyeg|balra|230px|Diego Velázquez: Remete Szent Antal és Remete Szent Pál
A pálosok címere ovális pajzs kék mezejében, zöld talajon álló természetes színű pálmafa, melyhez két oldalról egy-egy természetes színű hímoroszlán ágaskodva támaszkodik. A fa tetején nyitott szárnyú, fekete holló, csőrében egy darab kenyér.
A címer elemei Remete Szent Pál életrajzából valók, amelyet Szent Jeromos írt. A címer elemeinek elrendezése az évszázadok folyamán változott. Pálmafa: ez táplálta, és látta el ruházattal Remete Szent Pált. Holló: csőrében egész cipót tart, így gondoskodott a Mennyei Atya a szent remetéről. Szentírási párhuzama az 1Kir 17,2–6-ban található. Oroszlánok: az életrajz tanúsága szerint Remete Szent Pál sírját két oroszlán ásta ki. Ezt egy középkori himnusz így örökítette meg:
A pálosok jelmondata: „Duplicavit annonam” (‘megkettőzte a járandóságot’ utalás arra, hogy a Remete Szent Pált kenyérrel tápláló holló kétszeres adag kenyeret hozott, mert a vendég Remete Szent Antal is ott volt).
Története bélyegkép|jobbra|230px|Boldog Özséb, a rend alapítója bélyeg|230px|Remete Szent Antal és Remete Szent Pál találkozása bélyegkép|230px|jobbra|Remete Szent Pál-ábrázolás a pécsi Lyceum templomban bélyegkép|230x230px|A pálos rend központja: a Jasna Góra-i kolostor
A rend alapítása A remeték jelenléte Magyarországon a kereszténységgel egyidős. Egyenként vagy kisebb csoportokban leginkább domb- és hegyvidéken, forrás közelében telepedtek le, formális alapítás nélkül, de a földesúr tudtával. A remetetelepek a megyés püspökök joghatósága alá tartoztak.
Legkorábbi emlékeink a mecseki remetékről maradtak fönn. Bertalan pécsi megyés püspök 1225 körül a Patacs és Ürög közötti Jakab-hegyen Idősebb Jakab apostol tiszteletére kolostort emelt a remetéknek, és bőven ellátta azt birtokokkal. Rövid szabályzatot is adott nekik. A Pilis hegység remetéinek 1250 körül Boldog Özséb esztergomi kanonok lett a vezetője. Hat remetével együtt a Pilis nyugati lábánál, a mai Pilisszántó és Kesztölc között fekvő Klastrompuszta helyén fölépítette a Sancta Crux (Szent Kereszt vagy Keresztúr) nevű monostort. Példájukat másutt is követték Magyarországon, de úgy látszik, a 14. század elejéig nem volt egységes nevük és szervezetük. Keresztúrról, ahol káptalanjaikat tartották, az oklevelekben keresztúri remetebarátoknak, máskor ágostonos barátoknak nevezték őket.
A rend keletkezését csak a Vitae fratrumból ismerjük. Özséb és a veszprémi egyházmegyéből több perjel és remete IV. Orbán pápához fordult, hogy engedélyezze részükre az ágostonos regulát. 1263-ban a pápa megbízta Pál veszprémi püspököt, hogy ha a remeték anyagi ellátását biztosnak találja, engedélyezze számukra a regula követését. Pál püspök csekélynek ítélte a rend vagyonát, így a pápától nyert felhatalmazás alapján ő maga adott szabályokat a közösség számára, és elrendelte, hogy csak a meglevő és megnevezett hét remeteségben lakhatnak az általa adott szabályok szerint.A pálos rend építészeti emlékei - Észak-Dunántúl palosepiteszet.hu A pécsi és az egri egyházmegye remeteségeit föltehetően csak fokozatosan tudták egységbe tömöríteni a keresztúri barátok. 1290 körül már Erdélyben és Horvátországban is állnak pálos kolostorok. 1291-ben kérték szabályaik megerősítését Benedek veszprémi püspöktől és Monoszló Lodomér esztergomi érsektől. Lodomér a szabályokat kibővítette, és 1297-ben András egri püspök is átírta és megerősítette.
1308-ban, egy december 13-án kelt okmányban Gentilis bíboros, V. Kelemen pápa követe engedélyezte számukra, hogy Hippói Szent Ágoston regulája szerint szervezzék meg életüket, ám ekkor még keresztúri barátoknak nevezte őket. Egy 1309-ben kelt levelében káptalan tartását és konstitúciók alkotását is engedélyezte a rendnek.
A pálosok 1309-től a néhány évvel korábban alapított, a Szépjuhásznénál található szentlőrinci monostorban tartották évi káptalanjukat, és ez lett a generális perjelek székhelye, azaz a rend főkolostora is. XXII. János pápa 1327-ben a korábban ferences László kalocsai érseket kérte, hogy tájékoztassa a pálosok életkörülményeiről. Az érsek jelentését csak rövid összefoglalás őrizte meg a Vitae fratrumban, amely szerint Magyarországon ekkor kb. 30 monostoruk volt, s azok 12–20 szerzetest tudtak megfelelően eltartani. Ezeken kívül hegyek és erdők magányában, különösen az ország határai felé számtalan remete élt magányosan vagy kis csoportokban.
1328-ban kapták meg az első pápai kiváltságlevelet Károly Róbert kérésére. Ebben XXII. János pápa engedélyezte Hippói Szent Ágoston reguláját, generális perjel választását a káptalanon, fölmentette a remetéket a tized fizetése és a zsinatokon való kötelező részvétel alól. 1341-ben engedélyezte a pápa az addigi szürke kámzsa helyett a fehér színű habitus viselését, hogy megkülönböztessék magukat a kóborló remetéktől. 1340-ben Nicolaus Teutonicus generális perjel tárgyalása nyomán négy német remeteház csatlakozott a rendhez, amit később több is követett. VI. Kelemen pápa 1352-ben megengedte, hogy a monostoraikhoz tartozó familiárisokat, világiakat gyóntathassák.
Magyarországi és európai elterjedése 1341 és 1347 között martonyi nemesek (Thekus fiai) megépítették Martonyiban a Háromhegyi pálos kolostort és I. (Nagy) Lajos több monostort is alapított, köztük a legnevezetesebb Márianosztra. Lajos kérésére XI. Gergely pápa a rend tagjait és monostorait 1377-ben kivette a megyés püspökök joghatósága alól és közvetlenül a Szentszék alá rendelte. 1381-ben a király megszerezte Velencétől a rend patrónusának, Remete Szent Pálnak ereklyéit, és azt a szentlőrinci monostorban helyezték el. A király ekkor társvédőszentként Remete Szent Pál oltalmába ajánlotta Magyarországot. A következő évtizedekben sokan zarándokoltak ide. 1382-ben valószínűleg Nagy Lajos indíttatására Oppelni László, aki 1367 és 1372 között nádor volt, alapította az első lengyel pálos monostort Częstochowa mellett a Jasna Górán (Fényes-hegy), mely a częstochowai Fekete Madonna képe által a lengyelek nemzeti szentélye lett. Tizenhat pálos szerzetes indult el Nosztráról Lengyelországba, hogy átvegyék a kegyhely gondozását. 1384-ben Gerényben (Kárpátalja) épül meg a pálosok kolostora.
bélyeg|jobbra|230px|Pálos kolostor a horvátországi Cirkvenicában
A 14–15. században a horvát tengerparton és Isztrián is létesültek monostoraik. Frangepán Miklós 1412-ben kolostort építtetett a horvátországi Cirkvenicán, ahova pálos szerzeteseket hívott meg. Ausztriában 1414-ben Rannában, Mühldorf része 1476-ban Bécsújhelyen. 1404-től a pálosok Rómában is megtelepedtek, tizenkét magyar szerzetes volt a kolostor első lakója. Itt 1454-ben a Monte Celión a Santo Stefano Rotondo-templomot kapták meg a pápától. 1470 körül a Dráva és Száva közötti országrésszel együtt 58 monostor állt már Magyarországon, és 1526-ig ehhez még 12 járult, részben átvételek más rendektől, részben új alapítások. Ezeken kívül 1470 előttről 17 rövidebb életű, megszűnt remeteségről is tudunk.
Mátyás és a Pálos rend I. (Hunyadi) Mátyás király már a trónra lépésének évében több pálos kolostornak is adómentességet adott. Számos jobbágytelket és monostort adományozott a fehér barátoknak, pallosjoggal is felruházta őket.
1475-ben, tekintettel a rend erősödésére, IV. Szixtusz pápától kérte, hogy a Szent Márk-templom bíborosát nevezze ki a pálos rend protektorává és advocatusává, hogy a római kúriában a rend érdekeit képviselje. A Budaszentlőrinci kolostort Mátyás többször felkereste, a rendfőnökkel szívélyes kapcsolatot ápolt. A premontreiek zsámbéki és Csút-szigeti (ma: Hárosi-félsziget) monostorát, valamint Óbuda közelében Fehéregyházat a pálosoknak adta. 1483-ban alakult a vázsonyi (Nagyvázsony) monostor. Később II. Ulászló alapításával a pálosok a visegrádi és szentjobbi bencés monostorokat kapták meg, ez utóbbi az utolsó magyar királyi pálos kolostor. 1524-ben még folyamatban volt egy pálos klastrom alapítása. Gergellaki Buzlay Miklós fiai, Farkas és István, valamint nagybátyjuk, Buzlay Mózes özvegye, Podmanini Anna a Fejér vármegyei Tét birtokon (talán a Velencei-tó környékén) terveztek a remetéknek monostort állítani.
„A legjobb fejedelmet siratja a Pálos rend, amely elismeri, hogy egyrészt az egyik hollóstól, Isteni Pál atyánktól eredetét nyerte, másrészt a másik hollóstól, Mátyástól nem szerény anyagi javakat kapott s ezért gyászolva őt emlékezetében örökké megtartja.” – emlékezik meg Mátyásról a rend 1490-ben az emlékkönyvében.Vetráb József Kadocsa: Medium Regni Hungariae - A Pilis titkai Hiánypótló Történelmi Írások, 2003-2015, 104-132.old
Szervezetük, egyházi, kulturális és irodalmi életük Az évi generális káptalant a monostorok perjelei és adiscretusok (egy-egy vagy több monostor közös kiküldöttei) pünkösdkor tartották. Ekkor a generális perjel és a házak perjelei jelképesen lemondtak tisztségükről, de rendszerint újra megválasztották vagy megerősítették őket. 1439-ig a generális perjelek tisztségének időtartama változó volt. IV. Jenő pápa 1439. április 11-én előírta, hogy minden szökőévben, tehát négy évenként mást válasszanak generálisnak. Újraválasztani valakit csak négy év elmúltával lehetett. 1576-ig érvényesült ez a választási rend. A generális perjel nevezte ki helyettesét, a vikárius generálist és a titkári feladatot ellátó sociusát, továbbá a monostorok perjeleit. 1310-ben Újhelyt, 1358-ban Jenőn, 1373-ban Diósgyőrött említettek először a források vikáriust. A vikáriusok két vagy több monostor élén állottak, és a káptalanon ők voltak a definitorok, a határozatok előkészítői. 1470 körül készült az egyetlen forrás, a Pázmány Péter által fölhasznált és megörökített monostor-katalógus, amelyből a vikariátusok beosztását ismerjük. Eszerint 20 monostor Szentlőrinc, Nosztra, Diósgyőr, Gombaszög, Lád, Újhely, Ungvár, Bereg, Kápolna, Szentmihályköve (Tótfalud, Alsó-Fehér vármegye), Szentlászló (Olasz, Baranya vármegye), Told, Szentpéter (Zenthpeter), Garics, Remete (Zágráb vármegye), Csáktornya, Gvozd, Örményes (a mai Zalacsány területén), Jenő és Csatka perjelei voltak egyúttal vikáriusok is. 1471-ben a generális perjel a pápához fordult, és 10 nagyobb hazai monostor Szentpál (Buda mellett = Szentlőrinc), Diósgyőr, Újhely, Kápolna, Szentmihályköve (Erdély), Örményes, Csáktornya, Garics, Remete és Lepoglava részére búcsú engedélyezését kérte. Lepoglava kivételével mindegyik vikáriusi székhely volt.