Jádremete (Remeți) falu Romániában, Bihar megyében.

Fekvése A Jád-patak völgyében, annak jobb partján, Barátka és Csarnóháza között, fekvő település.

Története Jádremete neve 1520-ban tűnt fel először az oklevelekben Remete néven, ekkor már mint vámszedőhely volt említve.

1888-ban Remecz (Remete) néven, 1910-ben Remetelórév (Lóró-Ponor-Remecz), 1913-ban Jádremete néven említették.

Jádremete, Remete, Remetelórév egykor a püspökségi nemesek birtoka volt.

1562-ben a Cséffy és Vizessy család nyert itt királyi adományként birtokrészeket.

A 17. században Vajda Miklós és Zsigmond, később pedig a gör. katholikus püspökség voltak a birtokosai.

1910-ben 3143 lakosából 114 magyar, 32 német, 2985 román volt. Ebből 67 római katolikus, 2978 görögkeleti ortodox, 49 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Bihar vármegye Élesdi járásához tartozott.

Nevezetességek Vízkitörés – a falu főútja mellett található karsztvidékre jellemző itt előtörő patak. Református temploma – román-kori, melyen későbbi korra mutató, szép csúcsíves részletek is látszanak. Különösen érdekes két emelet magas tornya, csúcsíves ablakokkal és ugyanilyen ajtóval. A templom belseje teljesen át van alakítva, de falainak mészrétege alatt régi falfestmények lappangnak. Görög keleti ortodox temploma – 1700 körül épült.

Források

Hivatkozások

Kategória:Bihar megye települései