William Byrd (Lincoln, 1543 körül – Stondon Massey, Essex, 1623. július 4.) reneszánsz zeneszerző, az angol katolikus zene utolsó képviselője. Kortársai szerint „az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája” és „az angol zene atyja” volt. Fiatal éveiről szinte semmit sem tudni. Az biztos, hogy húszéves korától a lincolni székesegyházban orgonista volt. 1570-ben Londonba költözött, ahol a Chapel Royal kórusának gentlemanje lett. Lincolni fizetése egy részét még ezután is kapta egy ideig, cserébe anglikán templomi zenei kompozíciókat vártak tőle. Két év múlva a Chapel Royal orgonistája lett – Thomas Tallis mellett. Ebben az időszakban Tallis tanítványa is volt. Szoros kapcsolat alakult ki a két komponista között, ami az üzleti életre is kiterjedt: 1575-ben 21 évre közös kottanyomtatási és kiadási privilégiumot kaptak egész Anglia területére.
Byrd és családja katolikus vallású volt. Munkálkodása azonban az anglikán vallás erőszakos előretörése idejére esett. Byrd katolicizmusát I. Erzsébet királynő „elnézte”, hiszen ő volt a világi zene Erzsébet-kori aranykorának elismert komponistája. 1577-ben a middlesexi Harlingtonban telepedett le, innen járt be Londonba munkáját elvégezni. A költözés oka valószínűleg a fokozódó katolikusüldözés volt. Feleségét még nyilvántartásba is vették, mert nem vett részt az anglikán rítusú istentiszteleteken. A zaklatások folytatódtak, még házkutatásokat is tartottak náluk. Felesége, Julian halála után újra megnősült, majd 1593-ban Essexbe, Stondon Masseybe költözött, és itt élt haláláig.
Azt, hogy William Byrd kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel túlélte a katolikusellenességet – a királynői pártfogáson túl – annak is köszönhette, hogy a katolikus egyházi zenén kívül színvonalasan munkálkodott az anglikán zenén is. Műveit katolikus és anglikán pártfogóinak ajánlotta. Sokoldalú komponista, akinek munkásságában megtalálhatók a vokális és az instrumentális, illetve a vallásos művek mellett a világi művek is. Ez utóbbi vokális darabok sajátossága az, hogy a szóló éneket – az akkoriban megszokott lantkíséret helyett – violaegyüttes (konzort) kísérte. Hangszeres művei javát violára írta, de mintegy 150 billentyűs hangszerekre készült darabja is van. Sok angol nyelvű vallásos (anglikán) szöveget zenésített meg, de legszebb darabjai a katolikus liturgia számára készült latin szövegű zeneművek. Őt tekintik a korabeli Európa legjelentősebb zeneszerzőjének, a Purcell előtti angol egyházi zene legnagyobb alakjának.
Élete és munkássága
Származása
John Harley kutatásai jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ma már sokkal többet tudunk Byrd életéről, mint korábban. Megállapította, hogy egy bizonyos Thomas Byrd, az Ingatestone-i (Essex tartomány) Richard Byrd unokája, a 15. században valószínűleg Londonba költözött. A rákövetkező generációkat nemesemberekként emlegetik. William Byrd Londonban született, egy későbbi Thomas Byrd és felesége Margery gyermekeként. Sajnos, róluk semmi egyebet nem tudunk. Byrd születésének pontos éve sem ismert. 1622. november 15-én kelt végakaratában úgy fogalmaz, hogy életemnek 80. évében, amiből arra következtethetnénk, hogy 1542-ben vagy 1543-ban születhetett. Azonban egy szintén tőle származó másik, korábbi (1598. október 2.) dokumentumban magát olyan 58 évesnek mondja, amiből 1539-re vagy 1540-re gondolhatunk. Két fiútestvére volt, Symond és John, valamint négy leánytestvére, Alice, Barbara, Mary és Martha..
Nincs biztos tudásunk Byrd korai zenei képzéséről. Fivérei a Szent Pál katedrális kórusában énekeltek, ahogy ő maga is tagja lehetett a kórusnak, Simon Westcote vezetése alatt. Az is lehet azonban, hogy a Chapel Royal kórusában énekelt,. ugyanis az 1575-ben kiadott Cantiones sacrae bevezetőjében utalás szerepel arra, hogy Byrd Thomas Tallis tanítványa volt a Chapel Royalban.; . Ezen túl: Byrd legkorábbi szerzeményeinek egyike két Chapel Royal-beli énekes, John Sheppard és William Mundy közreműködésével készült (az In exitu Israel zsoltár négy férfihangra írt megzenésítése, a keresztelő kúthoz történő felvonuláshoz, húsvét hetében). Ez a mű valószínűleg Tudor Mária uralkodásának (1553-1558) vége felé keletkezett,. ő ugyanis újjáélesztette az ún Sarum rítus (korrekt nevén Salisbury rítus) gyakorlatát.
Korai évek Néhány további kompozíciója is tizenéves korszakában születhetett. Ilyen a Christus resurgens (a4) húsvéti responzórium, amely egészen 1605-ig kiadatlan maradt ugyan, de a Sarum liturgia részeként szintén Tudor Mária uralkodása alatt keletkezhetett. A billentyűs hangszerre illetve konzortra írt himnuszok és antifónák szintén erre a periódusra datálhatók, bár az is lehet, hogy a konzortra írt darabok Lincolnban készültek a kórista fiúk zenei képzése céljából. thumb|A lincolni székesegyház a Castle Hill felől Byrd első ismert foglalkozása a Lincoln Katedrális orgonistájává és kórusvezetőjévé történt kinevezése, 1563-ban.. Lincolnban a Minster Yard 6-ban lakott és 1572-ig töltötte be ezt a posztot. A lincolni időszaka nem volt teljesen mentes a gondoktól, ugyanis a katedrális vezetősége 1569. november 19-én maga elé idézte állítólag ellene irányuló bizonyos ügyek miatt, aminek következtében még a fizetését is felfüggesztették. Minthogy a puritanizmusnak jelentős befolyása volt Lincolnban, elképzelhető, hogy a vádak a gondosan kimunkált kórus-polifóniával vagy az orgonajátékkal voltak kapcsolatosak. Egy másik, november 29-én kelt határozat részletesen előírja Byrd számára, hogyan alkalmazza az orgonát a liturgiában.
1568 szeptember 14-én Byrd feleségül vette Julian Birleyt. Ebből a hosszú házasságból legalább hét gyermekük született.
Az 1560-as évek fontos formáló időszakot jelentettek Byrd, a zeneszerző számára. A Short Service egy szerény kompozíciógyűjtemény, amely az anglikán szertartások számára (reggeli és esti imádság, áldozás) készült, láthatóan a protestáns reformerek igényeinek való megfelelés jegyében: világos szavak és egyszerű zenei textúrák jellemzik. Születése minden bizonnyal a lincolni évekhez köthető. Az is biztos, hogy Byrd folytatta az egyházi művek komponálását azután is, hogy elhagyta Lincolnt, ugyanis a katedrális vezetősége egy csökkentett összeget továbbra is folyósított számára, cserébe templomi kompozíciókat vártak tőle.
Byrd jelentős lépéseket tett a hangszeres zene terén is. Szintén a lincolni időszak termése hét In Nomine kompozíció konzortra – közülük kettő négytagú (Consort a 4, röviden: a4), öt pedig öttagú (a5) együttesre –, legalább egy konzort fantázia (a6), továbbá számos fontos billentyűs darab. Ez utóbbiak közé tartozik a Ground in Gamut (lényegét tekintve lásd: chaconne), melyet Byrd tanítványa, Thomas Tomkins úgy emlegetett, hogy „Byrd úr jó öreg ground-ja”, az a-moll fantázia és – feltehetően – az első pavane és galliard sorozat, amelyet egy eredetileg öttagú konzortra írt művéből írt át billentyűsre. A Hunt's Up és a hiányosan fennmaradt Gypsies' Round szintén a korai darabok közé tartoznak.
Mindezek mutatják Byrd fokozatos főszereplővé válását az Erzsébet-kor zenei színpadán. A latin nyelvű liturgikus szövegek megzenésítését a lincolni évek alatt is folytatta. Két – nyolc- illetve kilenctagú konzortra írt – zsoltármotettája az Ad Dominum cum tribularer és a Domine quis habitabit fontos hozzájárulás a kor két jelentős zeneszerzője, Robert White és Robert Parsons által olyannyira kedvelt műfaj terméséhez. Egy másik korai műve, a De Lamentatione a Jeremiás siralmai énekeinek megzenésítése, amely az Erzsébet-kor szertartásában a katolikus liturgia Tenebrae-jén alapul, a Nagyhét utolsó három napján. (Ebben a műfajban a kor több más zeneszerzője is alkotott, mint például Tallis, White vagy az idősebb Alfonso Ferrabosco.) E gyakorlat oka valószínűleg az Erzsébet-kor katolicizmus iránti nosztalgiájában rejlik, mint arról a szövegek egy része árulkodik.
A Chapel Royal Byrd 1572-ben nyerte el a Chapel Royal tekintélyes Gentleman posztját, a tehetséges muzsikus, Robert Parsons halála után, aki belefulladt a Trent folyóba, Newark közelében, az év január 25-én. Csaknem a kezdetektől "orgonistának" nevezték, ami nem egy kinevezett állás, hanem egy foglalkozás volt a Chapel Royal bármely tagja számára, aki értett hozzá. Ez a karrier mérhetetlenül kiszélesítette Byrd lehetőségeit a komponálásban és a királyi udvarral való kapcsolatépítésben. Erzsébet királynő (1558-1603) mérsékelt protestáns volt, aki tartózkodott a puritanizmus szélsőségesebb formáitól és nem kedvelte a túlzásba vitt rituálékat. Mellesleg maga is szerette a zenét és billentyűs játékos is volt. Byrd anglikán egyházi muzsikája (kifejezetten templomi előadásra szánt értelemben) meglepően csekély, de kidolgozottsága átlépi azokat a határokat, amelyek némely protestáns reformer számára elfogadhatónak számítottak. Szerintük ugyanis a gondosan kimunkált zene eltereli a figyelmet Isten szaváról.
Az első motettagyűjtemény (1575) 1575-ben Tallis és Byrd 21 évre közös kottanyomtatási és kiadási privilégiumot kapott. A két muzsikus a francia hugenotta nyomdász, Thomas Vautrollier szolgálatait vette igénybe, aki Angliában telepedett le, és korábban már kiadta Lassus chansonjainak gyűjteményét Londonban (Receuil du mellange, 1570). A kiadási monopólium előnyeit kihasználva, a két zeneszerző egy nagyszabású motettagyűjteményt adott ki Cantiones que ab argumento sacrae vocantur címmel, a királynőnek ajánlva. Ez a kiadvány 34 latin szövegű motettát tartalmaz, bevezetőjében pedig szintén latin nyelvű elégiákat Richard Mulcaster iskolamester és a fiatal udvaronc, Ferdinand Heybourne (Ferdinando Richardson) tollából. Tallisnak és Byrdnek is 17-17 motettája szerepel a gyűjteményben, minden egyes darab a királynő uralkodásának egy-egy évére emlékezve.
Byrd Cantiones-beli motettái rendkívül változatos képet mutatnak. A Laudate pueri (a6) belefoglalása, (amely valójában egy hangszeres fantázia, utólag hozzáadott szöveggel), annak a jele, hogy Byrd ekkor még nem rendelkezett elegendő anyaggal a gyűjtemény számára. A Diliges Dominum (a8), amely eredetileg szintén hangszeres mű lehetett, egy zeneileg kevéssé érdekes 8 hangra írt, négyszólamú retrográd (rák) kánon.
Szintén a motetták archaikusabb rétegéhez tartozik a Libera me Domine (a5), egy responzórium cantus firmus típusú megzenésítése, kiindulásául Robert Parsons korábbi műve szolgált. A Miserere mihi (a6) alapja egy napi záró imádság (completorium), amelyet a Tudor-kori zeneszerzők gyakran használtak a cantus firmus gyakorlatokhoz, didaktikai célból. Ez a mű egy négytagú, kétszólamú kánont is tartalmaz.
A Tribue Domini (a6) egy nagyszabású, többtételes kompozíció, a Szent Ágostonnak tulajdonított középkori Meditációk alapján összeállítva,Lásd: K. McCarthy, ‘Byrd, Augustine and Tribue Domine’,Early Music 32 (20040 pp. 569–576 nagyrészt a korábbi Tudor-kori fogadalmi antifónák stílusában, teljes és részkórus szakaszok mozaikjaként. Byrd háromtételes művének mindegyik tétele egy archaikus részkórus szakasszal kezdődik.
A Cantiones persze tartalmaz sokkal előremutatóbb műveket is, amelyek már rokoníthatók Byrd 1580-as évekbeli motettáival. Ezek némelyike az idősebb Alfonso Ferrabosco motettáinak hatását tükrözi. Ez a bolognai származású muzsikus 1562 és 1578 között dolgozott a Tudor udvarban. Ferrabosco motettái közvetlen modellként szolgáltak Byrd Emendemus in melius (a5), O lux beata Trinitas (a6), Domine secundum actum meum (a6) és Siderum rector (a5) című motettáihoz. Sokkal általánosabb érvényű az a hatás, amit Joseph Kerman Byrd affektív-imitatív stílusaként ír le: patetikus szövegek alkalmazása nagyívű, gyors ritmusú illetve ellenpontra épülő témák terjedelmes szakaszaiban – amit Byrd szintén Ferraboscotól tanult.
A Cantiones pénzügyi kudarcnak bizonyult. Byrd és Tallis végül a királynőhöz volt kénytelen folyamodni anyagi segítségért, arra hivatkozva, hogy a kiadvány nagy veszteséggel járt és hogy Tallis már nagyon idős. Ezután továbbra is megkapták a kiadói jogot 21 évre Kelet-Anglia és Délnyugat-Anglia területére.
Katolicizmusa