A pedagógia, vagy neveléstan, egy kettős arculatú tudomány. Egyrészt kutató, vagyis a különböző korcsoportú emberek tanításának és taníthatóságának lehetőségeit, módszereit, eszközeit leíró és feltáró tudomány, másrészt alkalmazott tudomány, vagyis a kutatás során nyert tapasztalatokat a nevelés és oktatás folyamatában alkalmazva értékeket és tudást származtat át a tanulóknak.
A pedagógia elnevezés a görög peidagógosz szóból származik. Így hívták az ókori Görögországban azokat a (többnyire rabszolga) személyeket, akik iskolába kísérték a gyerekeket.
A pedagógiával szoros együttműködésben lévő határ- és résztudományok: didaktika, neveléstörténet, játékpedagógia stb.
Kritikai felfogás Szemben a pedagógia fentebb kifejtett elméletével, a kritikai pedagógiában nem valamiféle tudományról van szó, hanem a felnőttek és a gyerekek kapcsolatáról. Ebben a kapcsolatban sok minden történhet. A felnőttek megpróbálhatják a gyerekeket engedelmességre „nevelni”, vagy céljuk az, hogy a felnövőkből kritikus és kreatív emberek legyenek, akik képesek a világ problémáival szembenézni. Amikor az ember a fenti pedagógiadefiníciót olvassa, akkor látja, hogy az ún. szocializmus a pedagógiában milyen mély nyomokat hagyott. Fóti Péter honlapja – pedagógiai írások a Summerhilli iskoláról, a gyereknevelésről Critical Pedagogy (angol Wikipédia)
Pedagógiai módszerek és munkaformákSzabó Mária (szerk.) A jövő előszobája, tanulmányok a közoktatás kezdőszakaszáról: Pillantás az osztályterembe
Önértékelés Önellenőrzés Kooperatív csoportmunka Drámapedagógia Verseny Játék (pedagógiai módszer) Páros munka Önálló egyéni munka Differenciált egyéni munka Differenciált csoportmunka Frontális osztálymunka Frontális feladatadás Frontális magyarázat Versszínház a Suliban
Képzést indító felsőoktatási intézmények Debreceni Egyetem - Bölcsészettudományi Kar Eötvös Loránd Tudományegyetem - Pedagógiai és Pszichológiai Kar Eszterházy Károly Egyetem - Tanárképzési és Tudástechnológiai Kar Kodolányi János Főiskola Miskolci Egyetem - Bölcsészettudományi Kar Nyíregyházi Főiskola - Pedagógusképző Kar Nyugat-magyarországi Egyetem - Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Pannon Egyetem - Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem - Bölcsészettudományi Kar Szegedi Tudományegyetem - Bölcsészettudományi Kar Wesley János Lelkészképző Főiskola Szent István Egyetem - Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Kaposvári Egyetem
Lásd még
Fejlesztőpedagógia Anton Szemjonovics Makarenko A Horthy-korszak katolikus ifjúságnevelő könyvei Az Osztrák–Magyar Monarchia ifjúságnevelő könyvei
Jegyzetek
Magyar nyelvű pedagógiai művek
Régebbi pedagógiai kézikönyvek Szilasy János: A' nevelés' tudomány, Buda, 1827 (reprint kiadás: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1998) Garamszeghy Lubrich Ágoston: Neveléstudomány I-IV.: Általános neveléstan, Különös neveléstan, Általános tanítástan, Különös tanítástan, Rudnyánszky A. Könyvnyomdája, 1871 Erdődi János: Neveléstan, "Pannonia"-Könyvnyomda és Kiadó-Részvénytársaság, Kassa, 1882 Felméri Lajos: A neveléstudomány kézikönyve, Kolozsvár, 1890 Weszely Ödön: Pedagógia: nevelés és tanítástan, Stampfel-féle Könyvkiadó, Budapest, 1905, 167 p (reprint kiadás: Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991, 167 p) Imre Sándor: Neveléstan, Budapest, é. n. (reprint kiadás: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 1995) Huszár Győző: Neveléstan, szerzői kiadás, Budapest, 1934
Pedagógiai lexikonok (szerk.) Verédy Károly: Paedagogiai encyclopedia különös tekintettel a népoktatás állapotára (A neveléstudomány szótára – Segédkönyv tanítók, nevelők, szülők és iskolai elöljárók számára), Athenaeum R.-T. Kiadása, Budapest, 1886 Kőrösi Henrik – Szabó László: Az elemi népoktatás enciklopédiája I–III., Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1911–1915 (szerk.) Fináczy Ernő – Kornis Gyula – Kemény Ferenc: Magyar Pedagógiai Lexikon I–II., Révai Irodalmi Intézet, Budapest, 1933–1934 (szerk.) Nagy Sándor – Bencédy József – Kiss Árpád – Ágoston György: Pedagógiai lexikon I–IV., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976–1979, (szerk.) Báthory Zoltán – Falus Iván: Pedagógiai Lexikon I–III., Keraban Könyvkiadó, Budapest, 1997,
Pedagógiatörténetek Kiss Áron: A nevelés- és oktatástörténet kézikönyve, különös tekintettel a magyar nevelés és oktatás történetére. 5. kiadás, Budapest, 1887. Dobrowsky és Franke Lubrich Ágost: A nevelés történelme. Budapest, 1874–1878. Két rész 3 kötetben Fináczy Ernő művei:
Veress István: A neveléstudományok multja és jelene. Neveléstörténelmi vázlat. Debrecen, 1917. Hegedüs–Sándor. 139–184. l. (Különnyomat a Theológiai Értesítőből) Németh–Mészáros–Pukánszky: Neveléstörténet, Osiris Kiadó, 2005, , 418 p Németh–Mészáros–Pukánszky: Neveléstörténet. Szöveggyűjtemény, Osiris Kiadó, 2006, , 534 p
Külső hivatkozások
A jó szóból is megárt a sok (Metazin, 2007. február 22.) Neveléstörténet.lap.hu - linkgyűjtemény Neveléstudomány.lap.hu - linkgyűjtemény Nevelés.lap.hu - linkgyűjtemény oktatas.uni.hu Pedagógia.lap.hu - linkgyűjtemény Gyereknevelés hideg szívvel, diktatúrákban XXI. század, RTL Klub Fóti Péter honlapja - pedagógiai írások a Summerhilli iskoláról, a gyereknevelésről Az óvodapedagógusi szerep kihívásai Felvi