Friedmanszky Zoltán (Ormospuszta, 1934. október 22. – 2022. március 31.) magyar labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatban Szülőhelyén kezdett focizni. Az esztergomi, majd a kiskunfélegyházi testnevelési gimnázium tanulója volt. Kiskunfélegyházán az NB II-es csapatban is szerephez jutott. 1957-ben a Testnevelési Főiskolán, testnevelő tanári diplomát szerzett. Ezután igazolta le a Ferencváros. A csapatba az ausztráliai túrán épült be.

Kétszeres magyar bajnok, egyszeres MNK győztes. Tagja az 1965-ös VVK győztes csapatnak. Az élvonalban csak a Fradiban játszott, összesen 157 mérkőzésen (91 bajnoki, 61 nemzetközi, 5 hazai díjmérkőzés) és 76 gólt szerzett (36 bajnoki, 40 egyéb). Első, 1957-1958-as NB I-es szezonjában, holtversenyben, 16 góllal a bajnokság gólkirálya lett.

Játékos-pályafutásának fiatalon, 30 éves korában, egészségi problémája miatt lett vége.

Válogatottban Tagja volt az 1958-as svédországi világbajnoki keretnek, de sérülés miatt nem lépett pályára. 1957 és 1959 között négyszeres B-válogatott és egy gól szerzője.

Edzőként 1965-től a Ferencvárosnál kezdte edzői pályafutását. Először a serdülő csapatnál dolgozott, majd az ifjúsági csapatnál. 1971 és 1975 között Kubában, Matanzas tartományi válogatott edzője volt. 1977-től ismét itthon dolgozik: egy évet Szolnokon, majd két idényt a Ferencvárosnál vezetőedző. Összesen 133 mérkőzésen irányítja a csapatot. Egy bajnoki ezüst és egy hatodik hely a mérlege.

1957 és 1965 között Budaörsön testnevelő tanár, edző, a budai járás szakfelügyelője volt. 1965-től a Testnevelési Főiskola labdarúgó középfokú edzőképzés munkatársa, 1975 és 1977 között országos vezetője volt.

Sikerei, díjai Játékosként Magyar bajnok (1962–1963, 1964) MNK győztes (1958) Magyar gólkirály (1957–1958), 16 gól, holtversenyben. VVK győztes (1964–1965), 3/4 (1962–1963).

Jegyzetek

Források

Kategória:1934-ben született személyek Kategória:2022-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Ferencváros labdarúgói Kategória:Magyar bajnoki gólkirályok Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:Az FTC vezetőedzői Kategória:Az 1958-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Magyar testnevelő tanárok