Pedro Eliezer Rodríguez Ledesma (Santa Cruz de Tenerife, 1987. július 28. –), ismertebb nevén Pedro vagy Pedrito spanyol válogatott támadó középpályás, az olasz Lazio játékosa. Ő lett az első játékos a labdarúgás történetében, aki mind a hat sorozatban gólt lőtt egyetlen szezon alatt, ahol az FC Barcelona a 2009–10-es szezonban elindulhatott.
Pályafutása Klubcsapatokban Pedro kulcsszereplője volt a Barça B csapatának, amely megnyerte a Spanyol harmadosztályt a 2007–2008-as szezonban Pep Guardiola vezetésével. Ebben az idényben Pedrito 37 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken hét gólt szerzett.
Első mérkőzését a felnőtt csapatban a 2007–2008-as szezonban játszotta a Real Murcia ellen 2008. január 12-én. A 89. percben váltotta Samuel Eto'o-t. Első UEFA-bajnokok ligája találatát 2009. szeptember 22-én. szerezte Dinamo Kijev csapata ellen a 76. percben. Pedro volt az első és mindmáig egyetlen játékos, aki egy éven belül hat sorozatban is betalált.
Remek 2007–2008-as és 2009–2010-es szezonjának köszönhetően 2010. május 20-án Vicente del Bosque meghívta a spanyol nemzeti válogatottba, ahol 2010. május 29-én mutatkozott be a Szaúd-Arábia elleni barátságos mérkőzésen.
Jó teljesítményének köszönhetően utazhatott a 2010-es Dél-Afrikai VB-re, ahol világbajnok lett. Ő az egyetlen játékos a Barcelonában, aki ahányszor pályára lépett az El Clasicon (Barcelona-Real Madrid), mindig szerzett gólt. A világ valaha volt egyik legjobb labdarúgója, Diego Armando Maradona saját utódjának tartotta Pedrót. 2011-ben is folytatta a góltermelést. 2011. január 26-án Pedro Rodríguez 100. alkalommal szerepelt tétmeccsen a Barcelona színeiben.
2015-ben igazolta le az angol Chelsea FC.
2020. augusztus 25-én jelentették be, hogy 3 évre igazolta le az AS Roma csapata.
Egy év elteltével a városi rivális Lazio játékosa lett. 2023. július 25-én közölték, hogy a klub 1 évvel meghosszabbította a szerződését. Sikerei, díjai Klubcsapatokban FC Barcelona Spanyol bajnok: 2008–09, 2009–10 Király-kupa-győztes: 2008–09 Spanyol labdarúgó-szuperkupa győztes: 2008–09, 2010–11 Bajnokok Ligája győztes: 2008–09, 2010–11, 2014–15 UEFA-szuperkupa-győztes: 2009, 2011 FIFA-klubvilágbajnokság: 2009
Chelsea FC Angol bajnok: 2016–17 FA kupa: 2018 UEFA Európa-liga: 2019
A Spanyol labdarúgó-válogatottban Labdarúgó-világbajnokság győztes: 2010 Labdarúgó-Európa-bajnokság győztes: 2012
Az egyetlen játékos, aki megnyerte a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát, a FIFA-klubvilágbajnokságot, az UEFA-szuperkupát, a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is.
Statisztika Klubcsapatokban 2017. december 30. szerint KlubSzezonLigaKupaEurópaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokBarcelona2007–2008La Liga200000–202008–2009603050–1402009–20103412431054352232010–20113313741251053222011–2012295541044048132012–2013287511012145102013–2014371583712054192014–20153566590–50112015–20160000112031Összesen 204583820641715432199Chelsea2015–2016Premier League2975160–4082016–201735984––43132017–2018174205110255Összesen81201551111010826 Karrier Összesen2857853257216196429125 A válogatottban 2017. szeptember 6. szerint Nemzet Év Pályára lépések GólokSpanyolország 2010 11 1 2011 4 1 2012 8 7 2013 14 4 2014 11 3 2015 6 0 2016 6 1 2017 5 0 Összesen 65 17
Jegyzetek
Források
Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Európa-liga-győztes labdarúgók