Jorge Emmanuel Torres Nilo (Tijuana, 1988. január 16. –) egy mexikói válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Tigres de la UANL-ban játszik hátvédként. Csapattársai „El Pechu”-nak becézik kiálló bordái miatt, a becenév a spanyol „pechuga” szóból ered, ami csirkemellet jelent.
Pályafutása
Nilo a Club Atlasban kezdte profi pályafutását, 2006. február 25-én, a Tecos UAG ellen debütált. 2010-ig maradt a csapatban, összesen 90 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és öt gólt szerzett. 2010 nyarán az UANL-hoz igazolt, amellyel a 2015 Apertura, a 2016 Apertura és a 2017 Apertura szezonban is bajnok lett.
Válogatott
Nilo 20 évesen, 2008 szeptemberében mutatkozott be a mexikói válogatottban egy Chile elleni barátságos mérkőzésen, de legközelebb csak 2010-ben szerepelt a nemzeti csapatban. Javier Aguirre szövetségi kapitánytól behívót kapott a 2010-es világbajnokságra, de ott nem lépett pályára. A 2011-es CONCACAF-aranykupán viszont, amelyet Mexikó meg is nyert, már négy mérkőzésen is kapott lehetőséget, köztük a döntőn is becserélték. Részt vett még a 2013-as konföderációs kupán valamint több világbajnoki selejtezőn is.
2016-ban bekerült a Rio de Janeiró-i olimpián szereplő válogatottba is.
Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források Adatlapja az esmas.com-on Statisztikái a MedioTiempo.com-on
Kategória:Mexikói labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Tijuanaiak Kategória:Mexikói olimpikonok Kategória:Az Atlas labdarúgói Kategória:A Tigres UANL labdarúgói Kategória:A Toluca labdarúgói Kategória:A 2010-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói