Ausztriai Mária Terézia (, ; El Escorial, Spanyol Királyság, 1638. szeptember 10. – Versailles, Francia Királyság, 1683. július 30.) Habsburg-házi spanyol és portugál infánsnő, főhercegnő, XIV. Lajos hitveseként Franciaország és Navarra királynéja 1660-tól 1683-ban bekövetkezett haláláig.

Mária Terézia volt IV. Fülöp spanyol király és Franciaországi Izabella királyné egyetlen felnőttkort megért leánya, Baltazár Károly trónörökösinfáns testvére. 1660-ban kötött házasságot XIV. Lajos francia királlyal, aki mind apai, mind anyai ágról első-unokatestvére volt. A házasságra az 1635 óta húzódó francia–spanyol háborút lezáró pireneusi békeszerződés értelmében került sor. A királynénak szinte semmilyen befolyása nem volt a versailles-i udvarban, leszámítva azt az időszakot, amikor a francia–holland háború idején régensnek nevezték ki a király távolléte idejére.

A katolikus neveltetésű Mária Terézia mélyen vallásos volt, emellett jellemét kegyesnek és erényesnek írják le a kortárs történetírók. Férjével való kapcsolata boldogtalan és megaláztatásokkal teli volt, révén, hogy a király nyíltan mutatkozott és emelte fel szeretőit, akiknek tőle számtalan törvényen kívüli gyermekük is született. Mária Terézia gyermekei közül egyedül Lajos trónörökös érte meg a felnőttkort. Unokái között van a későbbi V. Fülöp spanyol király is, aki az első Bourbon-házi uralkodó volt a spanyol trónon.

Élete Származása bélyeg|bal|70px bélyeg|230px|Mária Terézia spanyol infánsnő(Diego Velázquez műve)

Mária Terézia infánsnő Madrid mellett, a Escorial palotában született.

Édesapja a Habsburg-házból való IV. Fülöp spanyol király (1605–1665) volt, III. Fülöp spanyol király (1578–1621) és Habsburg Margit osztrák főhercegnő, stájer hercegnő (1584–1611) legidősebb fia, Ausztriai Anna francia királyné (1601–1666) öccse.

Édesanyja a Bourbon-házból való Erzsébet francia királyi hercegnő (1602–1644) volt, Bourbon Izabella néven spanyol királyné, IV. Fülöp első felesége, IV. Henrik francia király és Medici Mária királyné legidősebb leánya, XIII. Lajos francia király húga.

A szülők 1615. november 25-én kötöttek egymással házasságot.

Szülei házasságából nyolc testvér született, de közülük csak Mária Terézia infánsnő érte meg a felnőttkort: Mária Margarita (*/† 1621), születésekor meghalt. Margarita Mária Katalin (*/† 1623), születésekor meghalt. Mária Eugénia (1625–1627), kisgyermekként meghalt. Izabella Mária Terézia (*/† 1627) Baltazár Károly (1629–1646), fiatalon meghalt. Ferenc Ferdinánd (*/† 1634), születésekor meghalt. Mária Anna Antónia (*/† 1621), kisgyermekként meghalt. Mária Terézia (1638–1683), XIV. Lajos francia király felesége

Féltestvérei apjának második házasságából, amelyet 1649. november 8-án kötött unokahúgával, Mária Anna osztrák főhercegnővel (1634–1696), III. Ferdinánd császár (1608–1657) és Habsburg Mária Anna spanyol infánsnő (1606–1646) leányával kötött:

Margit Terézia Mária (1651–1673), I. Lipót császár felesége Mária (*/† 1655), kisgyermekként meghalt. Fülöp Prospero (1657–1661, kisgyermekként meghalt. Tamás Károly (1658–1659), kisgyermekként meghalt. Carlos (1661–1700), később II. Károly néven az utolsó Habsburg-házi spanyol király Mária (*/† 1646), születésekor meghalt.

Mária Terézia szüleinek nyolcadik, legifjabb gyermekeként született. Édestestvérei egy kivételével mind meghaltak röviddel születésük után. 1644-ben, 6 éves korában elveszítette édesanyját, Izabella királynét. 1646-ban 8 éves volt, amikor meghalt egyetlen életben maradt bátyja, a 17 éves Baltasar Carlos infáns is. 1649-ben 11 éves volt, amikor apja újra megnősült. Második felesége, egyben unokahúga, a 15 éves Mária Anna főhercegnő (1634–1696) csak 4 évvel volt idősebb mostohaleányánál, Mária Teréziánál.

Ilyen előzmények után Mária Terézia elég magányosan élt apjának udvarában. Befelé forduló, mélyen hívő katolikussá, a reformáció szigorú ellenzőjévé lett. Műveltségre nemigen oktatták. Nagyon fiatal volt még, amikor először felmerült, hogy egyszer majd XIV. Lajoshoz adják feleségül. Ennek ellenére nem oktatták francia nyelvre. Nevelését ferences szerzetesekre bízták. Ötéves korában Jean de la Palme atya, majd André de Guadalupe, végül Alfonso Vázquez atya (1663–1672), aki később Franciaországba is elkísérte. Diego Velázquez udvari festő 1651-ben megfestette az infánsnő arcképét, 1653-tól kezdve a versailles-i kastélyban, Ausztriai Anna királynénak (1601–1666), XIV. Lajos anyjának fürdőszobájában (!) függött.

Házasságának előzményei 1656-ban a francia kormány az 1635-től folyó francia–spanyol háború befejezésére törekedett. A béketárgyalásokon felvetették, hogy az 1651-ben nagykorúsított XIV. Lajos király feleségül vehetné a spanyol király legidősebb élő leányát, Mária Teréziát, aki mind apai, mind anyai oldalról Lajos unokanővére volt. (XIV. Lajos apja, XIII. Lajos király Mária Terézia infánsnő édesanyjának, Erzsébet (Izabella) francia hercegnő testvérbátyja volt. Lajos anyja, Ausztriai Anna Maurícia spanyol infánsnő, francia anyakirályné, Mária Terézia édesapjának, IV. Fülöp királynak volt a húga. A házasság tervét az anyakirályné és Mazarin bíboros is támogatta.

IV. Fülöp ekkor még elutasította a tervet, mert (1656-ban) még nem volt saját férfi utódja, így egyetlen leánya, Mária Terézia infánsnő volt a spanyol trón várományosa.Spanyolországban nem volt érvényes a száli törvény, amely kizárta volna a nőági öröklést. Fülöp király halála esetén a Habsburg-ház spanyol ága férfiágon kihalt volna, és a trónt Mária Terézia férje (azaz a Bourbon-házi XIV. Lajos) örökölte volna. A francia házasságot IV. Fülöp király második felesége, Mária Anna osztrák főhercegnő és annak öccse, I. Lipót német-római császár is ellenezte, mivel Mária Terézia infánsnőt I. Lipót maga akarta feleségül venni, ezzel az osztrák Habsburgoknak biztosítva a spanyol trónt. A tárgyalások elhúzódtak.

A kérdés 1658-ra égetővé vált. Az ifjú XIV. Lajos komolyan mérlegelni kezdte, hogy feleségül veszi első nagy szerelmét, Mazarin bíboros főminiszter unokahúgát, Marie Mancini (1639–1715), aki már 1655-től a szeretője volt. 1657 decemberében IV. Fülöp király második felesége végre fiút szült, Felipe Prospero infánst. A trónöröklés biztosítottnak látszott, a háborúban éppen Spanyolország került hátrányba, a spanyol udvar mégis halogatta a döntést.

bélyegkép|jobbra|300px|XIV. Lajos és IV. Fülöp találkozása a Fácánok szigetén (Île des Faisans), a pireneusi békeszerződés megkötése után. (Mária Terézia infánsnő jobbra látható, apja háta mögött állva) A ravasz Mazarin ki akarta ugrasztani a nyulat a bokorból. 1658 késő őszén Lyonban XIV. Lajosnak és az anyakirálynénak „hivatalosan” előterjesztette egy új házasság tervét, amely szerint Lajos egy másik unokanővérét, Margaréta Jolanda savoyai hercegnőt (1635–1663), az elhunyt I. Viktor Amadé savoyai hercegnek (1587–1637) és Krisztina Mária francia királyi hercegnőnek (1606–1663), XIII. Lajos húgának leányát venné feleségül.

A csel „bejött”: 1658 decemberében IV. Fülöp király elszánta magát a békemegállapodásra, és beleegyezett a házasságba is. Antonio Pimentel államtitkár Fülöp különleges megbízottjaként Lyonba utazott. Mazarin megszakította a Savoyai-házzal folytatott tárgyalásait. 1659 februárjában Pimentel és Mazarin tárgyalásai Párizsban folytatódtak. Június elejére elkészült a békemegállapodás, augusztus 13-tól már a Baszkföldön, a Bidassoa határfolyó szigetén (Île des Faisans) tárgyaltak főminiszterek, Mazarin és Luis Méndez de Haro. Maga XIV. Lajos továbbra is Marie Manciniba volt szerelmes. Mazarin csak nagyon nehezen tudta őt rávenni, hogy alávesse magát az államérdeknek, és szakítson Marie-val.

1659. október 17-én Antoine de Gramont herceg (1604–1678), Franciaország marsallja, XIV. Lajos képviseletében Madridban megkérte Mária Terézia infánsnő kezét. november 7-én Mazarin és Luis de Haro aláírták a pireneusi békeszerződést, amely Franciaországnak területi nyereségeket hozott, és amelybe belefoglalták a spanyol infánsnőnek Franciaország királyával kötendő házasságát. Záradéka kimondta, hogy Mária Terézia a maga és születendő utódai nevében lemond a spanyol trón iránti igényéről, ha IV. Fülöp király hatalmas, arany écu összegű hozományt fizet XIV. Lajosnak. A háborúból kilábaló Spanyolország ekkora summát nem tudott előteremteni, a záradék kényszerű elfogadása már a nagyhatalommá nőtt Franciaország fenyegető erejét mutatta.Uwe Schultz, 2006, S. 50-64; B.-R. Schwesig, 1993, S. 25f.

Házassága balra|70px bélyegkép|jobbra|300px|XIV. Lajos és Mária Terézia esküvője, 1660 A pireneusi békeszerződés aláírása után 7 hónappal IV. Fülöp király elkísérte leányát a francia határra. Az első esküvőt 1660. június 3-án tartották, még spanyol területen, a baszkföldi Fuenterrabía (baszk nevén Hondarribia) székesegyházában. A távol lévő vőlegényt Luis de Haro főminiszter képviselte. Három nappal később a két királyi család és udvartartásaik a Bidassoa határfolyó szigetén (Île des Faisans) találkoztak. Június 4-én Ausztriai Anna anyakirályné, fiával együtt meglátogatta öccsét, IV. Fülöp királyt, XIV. Lajos ekkor látta először jövendőbelijét. Június 6-án a két király ünnepélyesen békét kötött. A következő napon a menyasszony örökre szóló búcsút vett édesapjától, és átlépte a díszes szőnyegekkel kijelölt határvonalat.

1660. június 9-én az aquitániai Saint-Jean-de-Luz templomában a 22 éves XIV. Lajos király ünnepélyes külsőségek között feleségül vette Mária Terézia infánsnőt, aki mindössze 5 nappal volt fiatalabb nála. Az új királyné ruhájának uszályát az Orléans-i ház két ifjú hercegnője hordozta. A nászéjszakát követően a házasfelek megelégedettnek mutatkoztak.

Augusztus 26-án ünnepélyesen bevonultak Párizsba. A római diadalmenetek mintájára szervezett menet alkalmi diadalívek alatt haladt el, útját antik szobrok sora szegélyezte. A királyi párt főnemesek, egyházi főméltóságok és a Sorbonne professzorai fogadták, a város vezetőitől átvették Párizs kulcsait.Benedetta Craveri, 2008, S. 185-190; Uwe Schultz, 2006, S. 65-68.

thumb|right|Mária Terézia királyné és fia, Lajos herceg, a Nagy Dauphin

Gyermekei XIV. Lajos és Mária Terézia infánsnő házasságából három fiú és három leány született, de valamennyien meghaltak röviddel születésük után, csak a legidősebb fiú, Lajos francia királyi herceg, a trónörökös érte meg a felnőttkort (de ő is meghalt, még apjának életében): Louis (1661–1711), az első trónörökös, „le Grand Dauphin”. Anne Élisabeth (*/† 1662), csecsemőkorban meghalt. Marie Anne (*/† 1664), csecsemőkorban meghalt. Marie Thérèse (1667–1672), kisgyermekként meghalt. Philippe Charles (1668–1671), Anjou hercege, kisgyermekként meghalt. Louis François (*/† 1672), Anjou hercege, csecsemőkorban meghalt.

Első évei a francia királyi udvarban

A házasság első éve boldogan telt, a király teljes figyelmét ifjú feleségének szentelte. A szigorúan vallásos, mélyen hívő, szemérmes Mária Terézia azonban nem tudta tartósan magához kötni nagy természetű férjét. Ebben kevéssé vonzó testi adottságai is szerepet játszottak. Alacsony termetű, lapos mellű nő volt, rossz fogakkal, a Habsburgokra jellemző sápadt arcszínnel. Bár szerény, kötelességtudó, férjét őszintén tisztelő és szerető asszony volt, de hiányos oktatása miatt nem volt különösebben művelt. Életkora ellenére naiv és gyermeki személyiség volt. Nem tudta magáévá tenni a francia udvar frivol stílusát, ami kiáltó ellentétben állt a spanyol udvar szigorú etikettjével. Nem kedvelte se a táncot, se a művészeteket, se az irodalmat. Rossz francia nyelvtudása miatt nem tudott bekapcsolódni az udvari társaság ironikus csevegésébe. Háta mögött gúnyos megjegyzésekkel kezdték illetni. Nem tudott anyósának (egyben nagynénjének), Ausztriai Annának nyomdokába lépni, aki a maga idején az udvari élet középpontjában állt. Mária Teréziát gyorsan háttérbe szorították a király változó kegyencnői.