bélyegkép|Helmut Schmidt, Erich Honecker, Gerald Ford és Bruno Kreisky aláírják a helsinki záróokmányt

A helsinki záróokmány az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ, az EBESZ elődszervezete) országai által 1975. augusztus 1-jén aláírt dokumentum.

A helsinki folyamat Az EBEÉ első, Helsinkiben megtartott konferenciáján 35 ország által aláírt okmány nem szerződés, hanem politikai kötelezettségvállalásokat tartalmazó egyezmény. Az EBEÉ-t, illetve annak 1975 és 1990 között megtartott találkozóit nevezik helsinki folyamatnak, amelyeken többek között politikai normákat dolgoztak ki az emberi és kisebbségi jogok területén, illetve fegyverzetkorlátozási megállapodások (lásd CFE) születtek.

A három kosár A dokumentum három fő kérdéskörre (kosárra) oszlik: Az európai biztonsággal kapcsolatos kérdések. Együttműködés a gazdaság, a tudomány, a technika és a környezetvédelem területén. Együttműködés humanitárius és egyéb területeken (emberi jogok néven vált ismertté ez a kosár)

Az első kosár tartalmazta a részt vevő tagállamok egymás közti kapcsolatait, illetve a tagállamok és állampolgárai közötti viszonyt szabályozó 10 alapelvet, más néven helsinki dekalógot.

Szuverén egyenlőség, a szuverenitásban foglalt jogok tiszteletben tartása. Tartózkodás az erőszaktól vagy az erőszakkal való fenyegetéstől. A határok sérthetetlensége. Az államok területi integritása. A viták békés rendezése. A belügyekbe való be nem avatkozás. Az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, beleértve a gondolat, a lelkiismeret, a vallás és a meggyőződés szabadságát. A népek egyenjogúsága és önrendelkezési joga. Az államok közötti együttműködés. A nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítése.

A helsinki mozgalom

A helsinki mozgalom a helsinki záróokmány (1975) aláírása után bontakozott ki a Szovjetunióban: a Moszkvai Helsinki Csoport 1976-ban azzal a céllal jött létre, hogy nyomon kövesse, illetve számonkérje a szovjet kormányon a záróokmányban foglalt jogok érvényesülését. A csoport tagjait, Jurij Orlovot, Ludmilla Alekszejevát, és társaikat bebörtönözték, majd az ország elhagyására kényszerítették. Kezdeményezésük nyomán 1978-ban az Egyesült Államokban alakult meg a Helsinki Watch (Helsinki Jogőr), amely valamennyi aláíró országban (európai országok, USA, Kanada) figyelemmel kísérte az emberi jogok érvényesülését. Ezt követően sorra alakultak a helsinki bizottságok Nyugat-Európában, majd Kelet- és Közép-Európa, illetve a volt Szovjetunió országaiban. Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége 1983-ban kezdte meg működését Bécsben. A magyar demokratikus ellenzék az 1980-as évek eleje óta kapcsolatban állt a helsinki mozgalommal, mindenekelőtt az amerikai Helsinki Watch-csal. A Magyar Helsinki Bizottság 1989-ben alakult meg.

Források PPKE JÁK fogalomtár Helsinki Bizottság története

További információk

Magyar Helsinki Bizottság Az Emberi Jogi Őr amerikai lapjai Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet. Helsinki – Genf, 1973. július 3. – 1975. augusztus 1. Záróokmány; Kossuth, Bp., 1975 Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet. Helsinki – Genf, 1973. július 3 – 1975. augusztus 1. Záróokmány; ford. Bakota László; Borba, Belgrád, 1975 A Magyar Népköztársaság és a Helsinki Záróokmány; HNOT, Bp., 1978 Tíz esztendő Helsinki útján; Budapress, Bp., 1985

Kategória:Hidegháborús szerződések Kategória:1975 Kategória:Emberi jogok Kategória:Helsinki