XIII. János pápa

XIII. János (; Róma, ismeretlen időpontban – Róma, 972. szeptember 6.) 965. október 1-jétől haláláig Róma püspöke, a katolikus egyház 134. pápája volt.

Római arisztokrata környezetből származott. Apja egy Giovanni Episcopo nevű római előkelő volt; az „Episcopo” megjelölést a modern kutatás nem egyházi tisztségként, hanem ragadványnévként értelmezi. János a római nemesség felső rétegéhez tartozott, de a régebbi történetírás Crescenzi-családhoz kapcsoló azonosítását a modern szakirodalom óvatosan kezeli.

Lateráni neveltetést kapott, a római egyházi adminisztrációban működött, majd Narni püspöke lett. Megválasztását I. Ottó követei befolyásolták, de János nem tekinthető egyszerűen kívülről Rómára kényszerített császári jelöltnek.

Pontifikátusának első szakaszát a római arisztokrácia egy részével való konfliktus határozta meg. 965 decemberében ellenfelei elfogták és Rómán kívül tartották fogva, de 966 novemberében, Ottó közeledő hadjáratának hatására, visszatérhetett Rómába. Később szoros együttműködésben működött az ottoniánus udvarral: támogatta a Magdeburg központú érsekség létrehozását, 967 karácsonyán társcsászárrá koronázta II. Ottót, és 972-ben közreműködött II. Ottó és Theophanu házasságának római szertartásában.

Származása és korábbi pályája

XIII. János születési éve nem ismert. A későbbi történetírás olykor konkrét évszámokat adott meg, de ezek nem támaszthatók alá kellő bizonyossággal; a biztos adat csak annyi, hogy Rómában született, és a város előkelő rétegéhez tartozott.

A Liber Pontificalis szerint apját Giovanni Episcopónak hívták. A régebbi szakirodalom egy része ezt úgy értelmezte, mintha apja püspök lett volna, illetve a Crescenzi-családhoz kötötte a pápát. A modern kutatás ennél óvatosabb: az „Episcopo” megjelölés feltehetően ragadványnév, a Crescenzi-családdal való közvetlen származási kapcsolat pedig nem bizonyítható. Az mindenesetre valószínű, hogy XIII. János a római arisztokrácia felső rétegéhez tartozott.

Fiatalon a római egyház szolgálatába lépett. A források szerint a Laterán környezetében nevelkedett, és a római egyházi adminisztrációban is működött. 961 körül a római egyház könyvtárosaként említik, később pedig Narni püspöke lett.

Narni püspökeként már a 960-as évek római egyházpolitikai eseményeinek résztvevője volt. A XII. János pápa, VIII. Leó pápa és V. Benedek pápa körüli viták idején a pápaság, a római arisztokrácia és az ottoni császári hatalom kapcsolata különösen feszült volt. XIII. János későbbi megválasztása ebbe a politikai és egyházkormányzati környezetbe illeszkedett.

Megválasztása

VIII. Leó és V. Benedek pápaságának megítélése a 960-as évek római és ottoni konfliktusai miatt különösen összetett. A mai pápalisták V. Benedeket XIII. János közvetlen elődjeként tartják számon, ugyanakkor a tényleges római hatalmi helyzetben VIII. Leó halála után került sor XIII. János megválasztására.

VIII. Leó halála után a pápai szék hónapokig betöltetlen maradt. A rómaiak egy része az elűzött V. Benedek visszatérését szerette volna, de Benedek száműzetésben, Hamburgban halt meg. Az új pápa megválasztására I. Ottó császár követeinek jelenlétében került sor; a források szerint a császári küldöttek között volt Liudprand cremonai püspök és Otgar speyeri püspök.

XIII. Jánost 965. október 1-jén választották meg, illetve iktatták be pápaként. A megválasztásban erőteljesen érvényesült az ottoni császári befolyás, de a döntés nem pusztán katonai kényszerként értelmezendő: János római előkelő, gyakorlott egyházi tisztségviselő és püspök volt, aki alkalmas kompromisszumos jelöltnek tűnhetett a császári és római érdekek között.

A 10. századi pápaválasztásokat nem lehet a későbbi konklávék mintájára értelmezni. A római klérus, a városi közösség, az arisztokrata csoportok és a császári hatalom egyaránt szerepet játszottak. XIII. János esetében az ottoni befolyás különösen fontos volt, de a római társadalmi háttér és a helyi politikai viszonyok továbbra is meghatározók maradtak.

Konfliktusa a római nemességgel

XIII. János megválasztását rövid időn belül római ellenállás követte. A források szerint ellenfelei elsősorban azt rótták fel neki, hogy erőteljesen fellépett a városi arisztokrácia túlkapásaival szemben, és saját családi vagy politikai köréhez tartozó személyeket részesített előnyben. A régebbi történetírás ezt gyakran a pápa személyes „arroganciájával” magyarázta, de a modern értelmezés inkább a római arisztokrata csoportok és az ottoni befolyás közötti hatalmi konfliktust hangsúlyozza.

965. december 16-án a római ellenzék vezetői elfogták a pápát. A források a városi prefektust, Pétert, a vestararius Istvánt és Roffredo campagnai grófot említik a felkelés fő szereplői között. Jánost előbb az Angyalvárba zárták, majd Rómán kívülre vitték, és a Campagna egyik erődjében őrizték.

A fogság nem vezetett új pápa megválasztásához. Ez fontos jelzi, hogy a római ellenzék elsősorban politikai nyomásgyakorlással és a pápa mozgásterének korlátozásával próbált fellépni, nem pedig azonnali ellenpápai megoldással. XIII. János később megszökött, és Pandulf, Capua longobárd fejedelme fogadta be.

Visszatérése és kapcsolata I. Ottóval

I. Ottó 966-ban ismét Itáliába vonult. A császár közeledésének hírére a római helyzet megváltozott: a pápa hívei megerősödtek, a felkelés több vezetője elesett vagy elvesztette politikai bázisát, és XIII. János 966. november 14-én visszatérhetett Rómába.

Ottó decemberben érkezett Rómába, és a lázadás résztvevőit súlyos büntetésekkel sújtotta. Egyeseket kivégeztek, másokat száműztek; a városi prefektus Pétert a Liber Pontificalis szerint megalázó nyilvános büntetés után börtönbe, majd a császárhoz küldték.

A megtorlásról szóló források erős, példázatszerű nyelvet használnak, ezért részleteiket forráskritikával kell kezelni. Az mindenesetre világos, hogy XIII. János római helyzetét a császári beavatkozás stabilizálta. Ezután pápasága szorosabban kapcsolódott az ottoni udvar politikájához, különösen a német, dél-itáliai és bizánci ügyekben.

A császári támogatás erősen meghatározta XIII. János politikai mozgásterét, de pontifikátusa alatt a pápai hivatal továbbra is önálló egyházkormányzati aktusokat bocsátott ki, különösen egyházmegyei, kolostori és privilégiumügyekben.

A ravennai zsinat politikai jelentőségéhez tartozott az is, hogy Ottó megerősítette a római egyház igényeit az egykori Ravennai Exarchátus egyes területeire, köztük Ravenna, Ferrara és Comacchio környékére. A rendelkezés gyakorlati végrehajtása korlátozott és összetett maradt, de jól mutatja, hogy XIII. János és Ottó együttműködése nem csupán császári befolyást, hanem pápai területi és intézményi igények érvényesítését is jelentette.

A pápa és az ottoni udvar kapcsolata nemcsak politikai természetű volt. XIII. János hívta fel Ottó figyelmét Gerbert d’Aurillac, a későbbi II. Szilveszter pápa műveltségére és matematikai tudására; Gerbert később az ottoni udvar egyik jelentős tudós alakjává vált.

Egyházkormányzati tevékenysége

XIII. János pápasága nem pusztán római politikai konfliktusok története volt. A fennmaradt adatok szerint aktívan részt vett a nyugati egyházszervezet átalakításában, kolostori és egyházmegyei privilégiumok kiadásában, valamint a német, dél-itáliai, frank, angol, cseh és ibériai egyházi ügyek rendezésében.

Magdeburg és a szláv misszió

XIII. János pontifikátusának egyik legfontosabb egyházszervezeti döntése a Magdeburg központú érsekség létrehozásának támogatása volt. A terv I. Ottó keleti missziós és birodalomszervező politikájához kapcsolódott, de a római pápai jóváhagyás nélkül nem nyerhetett teljes egyházi érvényt.

967 áprilisában Ravennában zsinatot tartottak, amelyen megerősítették Magdeburg metropolitai rangra emelését. Az új érsekség célja a szláv területek missziójának és egyházszervezetének központi irányítása volt. A tényleges megvalósításra 968-ban került sor: Adalbert apát lett az első magdeburgi érsek, és az új egyháztartományhoz kapcsolódóan az első megszervezett vagy megerősített püspökségek között Merseburg, Meissen és Zeitz szerepelt.

A magdeburgi ügy jól mutatja a pápaság és az ottoni uralkodói hatalom együttműködését. A császár politikai és missziós célokat követett, míg a pápa a latin egyházi hierarchia pápai jóváhagyással történő rendezését biztosította. A döntés nem csupán német belügy volt, hanem a keleti misszió és a közép-európai egyházszervezet hosszabb távú alakulásának része.

Dél-Itália: Capua és Benevento

Dél-Itáliában XIII. János különösen fontos döntéseket hozott Capua és Benevento ügyében. Capuát pápasága elején metropolitai rangra emelte, részben Pandulf támogatásának elismeréseként, aki a pápa fogságból való menekülése után menedéket adott neki.

969-ben egy római zsinaton Benevento is metropolitai rangot kapott. Pandulf Vasfejű, aki ekkorra Benevento fölött is hatalmat gyakorolt, az ottoni dél-itáliai politika egyik kulcsszereplője lett. A döntések nem pusztán személyes hálából születtek: a longobárd fejedelemségek, az ottoni császári politika és a bizánci befolyás közötti dél-itáliai versengésbe illeszkedtek. A latin egyházi struktúrák megerősítése egyúttal a római pápaság dél-itáliai jelenlétét is növelte.

A bizánci politika ezzel párhuzamosan Otranto egyházi rangjának megerősítésével és a görög rítus dél-itáliai pozícióinak támogatásával válaszolt; a latin és görög egyházi befolyás Dél-Itáliában ezért szorosan összefonódott az ottoni–bizánci politikai versengéssel.

Grado, Aquileia és egyéb egyházi ügyek

XIII. János több nyugati egyházi jogvitában és hierarchikus kérdésben is állást foglalt. A 967 végén vagy 968 elején tartott római zsinat a Grado és Aquileia közötti régi vitában Grado javára döntött, és megerősítette annak egyházi pozícióját.

A pápa megerősítette különböző zsinatok határozatait, és számos egyházi jogi kérdésben fordultak hozzá Nyugat-Európából. A Catholic Encyclopedia szerint angol és frank területeken tartott zsinatok határozatait is jóváhagyta, valamint templomok és monostorok részére privilégiumokat adott.

A fennmaradt regeszták alapján a pontifikátus idején több kolostor pápai oltalmat vagy jogi megerősítést kapott. A Clunyi apátság különösen fontos címzett volt, de a pápai kapcsolatok más német, frank és itáliai egyházi intézményekre is kiterjedtek.

Kolostori privilégiumok és nyugati kapcsolatok

XIII. János több kolostori privilégiumot adott ki, illetve erősített meg. A Cluny számára adott vagy megerősített pápai privilégiumok a monostor pápai kapcsolatrendszerének és jogi védelmének fejlődéséhez tartoztak. Ezek nem teszik XIII. Jánost reformpápává, de jelzik, hogy a pápaság már ebben a politikailag nehéz korszakban is részt vett a szerzetesi intézmények jogi megerősítésében.

A német területeken több monostor és egyházi intézmény kért pápai megerősítést. A források Gandersheim, Fulda és más intézmények jogainak vagy kiváltságainak megerősítését is XIII. János pontifikátusához kapcsolják. Ezek az aktusok azt mutatják, hogy a pápa tekintélye a római politikai korlátozottság ellenére távolabbi egyházi ügyekben is működött.

Angliából és frank területekről is érkeztek ügyek Rómába. A pápai döntések egy része monostorok oltalmára, egyházi fegyelmi kérdésekre és helyi jogvitákra vonatkozott. Ezek az aktusok nem XIII. János személyes reformprogramját, hanem a pápai hivatal nemzetközi egyházkormányzati funkcióját mutatják.

Vic és a cseh egyházszervezet

XIII. János pontifikátusa az Ibériai-félsziget egyházi ügyeit is érintette. Borell barcelonai őrgróf és Ató vic-i püspök római kapcsolatai nyomán a pápa hozzájárult ahhoz, hogy Vic Tarragona helyett metropolitai rangot kapjon, mivel Tarragona ekkor muszlim uralom alatt állt. Az ügy jól mutatja, hogy a pápai hivatal nemzetközi egyházkormányzati szerepe az ottoni kapcsolatokon túl is működött.