bélyegkép|270px|1950–2002 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanított Szabó Kálmán (Bogyoszló, 1921. november 20. – Budapest, 2007. május 25.) magyar közgazdász. Felesége, Sz. Jónás Ilona jeles középkortörténész volt.

Életpályája Felsőfokú tanulmányait még a Műegyetem közgazdasági karán kezdte, majd az abból 1948-ban létrejött Közgazdaságtudományi Egyetemen fejezte be, és szerzett diplomát. 1950-ben a Közgazdaságtudományi Egyetemen aspiráns lett, valamint tanársegéd a gazdaságtan tanszéken. 1953-ban a Társadalmi Szemle című folyóirat munkatársa volt. Az 1954–56-os években az Országos Tervhivatalban dolgozott. A „Petőfi Kör” közgazdászvitájának egyik vitavezetője volt.al&tartalom=718675 Ki kicsoda „Sz” betűnél Szabó Kálmán (hozzáférés:2012.05.02.) 1959-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (mai nevén Corvinus Egyetem) docense, majd 1968–1973 között rektora. 1966-tól az új gazdasági mechanizmust előkészítő bizottság tagja. 1973-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1970–1990 között országgyűlési képviselő. Segített megőrizni a gazdasági reform vívmányait, valamint annak folyamatos fejlődését is igyekezett biztosítani.

Művei Szocializmus politikai gazdaságtana 5. füz. A szocialista népgazdaság fejlődésének tervszerűsége 2. évf. délelőtti és levelező, valamint államvizsgázó hallgatók számára; MKKE, Budapest, 1960 A szocialista tervszerűség elméleti kérdései (1960) A szocialista termelés alapvető vonásai (1964) A vállalati gazdálkodás jelenlegi helyzete és feladatai; in: Országos Agitációs és Propaganda Tanácskozás. 1970. febr. 5–7.; Kossuth, Budapest, 1970 A termelőerők és termelési viszonyok fejlesztésének kérdései; Kossuth, Budapest, 1976 Arányossági elv és érték a modern gazdaságban; Akadémiai, Budapest, 1985 Vagyonérdekeltség, reform; szerk., előszó Szabó Kálmán; Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1987 (Időszerű közgazdasági kérdések) A Közgazdaságtudományi Egyetem első megvalósult reformjáról. Visszaemlékezés; BKTE Alapítvány, Budapest, 2000 (Memoria rerum Universitatis) Főbb művei F. m.: Küzdelem a földművelésszövetkezetekért. Társadalmi Szemle 1946 A szabadpiac szerepe az új szakaszban. Társadalmi Szemle 1954 A marxi értékelmélet jelentõsége és alkalmazásának egyes vonatkozásai. Cikkgyűjtemény az 1953. és 1954. évekbõl. Budapest,1957 Tervszerűség. Budapest,1958 A szocialista tervszerűség elméleti kérdései. Budapest,1960 A szocialista termelés alapvonásai. Budapest,1964 Az állóeszköz-gazdálkodás helye az új mechanizmusban. Közgazdasági Szemle 1966 Az új mechanizmus és a munka szerinti elosztás mércéje. Közgazdasági Szemle 1966 Tanulmányok az új gazdasági mechanizmus problémakörébõl. Budapest,1967 A szocialista irányítási rendszer. Budapest,1967 A szocialista irányítási rendszer. Budapest,1968 Avállalati mechanizmus helyzete és fejlõdésének fõbb vonásai. Budapest,1969 Twenty Five Years of Economic Science in Hungary. Acta Oeconomica 1970 Az üzemi gazdaságtan és a poliltikai gazdaságtan. Gazdaság és Jogtudomány h.n.,1974 Innováció és adaptáció. I. rész: MTA IX. Osztálya Közleményei II.-III. rész: Közgazdasági Szemle-Vezetéstudomány h.n.,1978 Az értéktörvény és az arányossági elv napjainkban. Közgazdasági Szemle h.n.,1981 Politikai gazdaságtan. 1981 Arányosság és érték a modern gazdaságban. Budapest,1985 Vagyonérdekeltség - reform. Budapest,1987 Mechanizmusprobléma-e a tulajdonformák gazdagítása?. Budapest,1989 Piacgazdaság, szükségletek, fejlõdési alternatíva. Budapest,1991.

Emlékezete 2011 decemberében a Budapesti Corvinus Egyetem második emeletén szobrot avattak tiszteletére 2012 óta létezik a róla elnevezett Szabó Kálmán Tehetségprogram.

Jegyzetek

Források Közgazdász. MKKE lapja. 1973. 12. Visszapillantás és új tervek. Beszélgetés Szabó Kálmánnal, aki hat éven át volt az MKKE rektora. Közgazdász. MKKE lapja. 1973. 13. Szabó Kálmán egyetemi tanár, a politikai gazdaságtan tanszék vezetője eddigi munkássága elismeréseképpen a Munka Érdemrend arany fokozatát vette át. Közgazdász. MKKE lapja. 1981. 3. Szabó Kálmán Az értéktörvény és arányossági elv napjainkban címmel tartott székfoglaló előadást február 10-én a Magyar Tudományos Akadémián Közgazdász. MKKE lapja. 1986. 1. Neves oktatóink. Arcképcsarnok. Szabó Kálmán akadémikus, a politikai gazdaságtan tanszékvezető professzora. Közgazdász. MKKE lapja. 1987. 20-21. A lemondás nem visszavonulás. Beszélgetés Szabó Kálmánnal. Közgazdász. MKKE lapja. 1988. 20-21. Szabó Kálmán: az első reformer rektor. Nándorfi Géza. Beszélgetés Szabó Kálmánnal.

"A képen: Szabó Kálmán képviselő felszólal az Országgyűlés tavaszi ülésszakán. MTI Fotó: Kovács Attila "

Szabó Kálmánt 1991-ben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara diszdoktorává avatta. Sipos Béla. Honoris causa doktorok a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. STATISZTIKAI SZEMLE. 71: 8-9 pp. 746–747. 2 p. (1993)Sipos Béla. Honoris causa doktorok a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Statisztikai Szemle, 1993. 8-9. sz. A vezetők is különbözőek voltak, voltak segítőkészek és az adott rendszer kereteit szélesítők pl. Szabó Kálmán rektor (1968-1973) aki a közgazdászképzés reformjának elindítója volt a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. In.: Sipos Béla: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1989) a „pártos” egyetem. Toll és Igazság. Történelem. 2024.04.30. Szabó Kálmán az MKKE első reformer rektora (1968-1973) In.: 187-233. o.

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2007-ben elhunyt személyek Kategória:A Corvinus rektorai Kategória:Országgyűlési képviselők (1967–1971) Kategória:Országgyűlési képviselők (1971–1975) Kategória:Országgyűlési képviselők (1975–1980) Kategória:Országgyűlési képviselők (1980–1985) Kategória:Országgyűlési képviselők (1985–1990) Kategória:MTA-tagok Kategória:Apáczai Csere János-díjasok