Jéhu (héberː יֵהוּא), az Izraeli Királyság uralkodója a Kr. e. 9. században. 28 évig ült a trónon. Uralkodása eseményeinek fő forrása a királyok 2. könyvéből származik.Biblia 2 Királyok 9–10. rész

Elődje, Jórám izraeli király idejében a hadsereg vezére volt. Isten utasítására Elizeus próféta azzal bízta meg, hogy semmisítse meg a bálványimádó Akháb király dinasztiáját és maga üljön Izrael trónjára.Kir. II. 9:10 Ő és utódai azután közel 100 évig uralmon maradtak, ezzel a leghosszabban uralkodó dinasztia voltak az északi királyságban. thumb|250px|Jéhu és követei tisztelegnek és adóznak III. Sulmánu-asarídu asszír uralkodó előtt A pogány szent helyeket lerombolta és a Baál papjait csellel meggyilkoltatta (azt állítva, hogy áldozni fog Ba'alnak, összehívta őket egy helyre, a távolmaradókat életveszélyesen megfenyegetve, majd az áldozat utáni lakomán katonáival megölette őket), de az aranyborjú imádatát meghagyta az országban, így felelős volt a nép bálványimádásáért.

Az arámiak a királyságának a Jordán (folyó)tól keletre eső részeit elfoglalták tőle. Jéhu adót fizetett III. Sulmánu-asarídu asszír uralkodónak (amelyet a Kalhuban megtalált Fekete Obeliszk gravírozása is ábrázol), valószínűleg azért hogy megszerezze ennek az erős birodalomnak a támogatását az arámi Hazaél, Damaszkusz királya ellen.

Jegyzetek

Források Bibliai nevek és fogalmak. Evangéliumi Kiadó, Budapest Seventh-Day Adventist Bible Dictionary, Washington D.C., 1960 Fordítás

Kategória:Zsidó uralkodók Kategória:Az i. e. 9. században született személyek Kategória:Az i. e. 9. században elhunyt személyek