Francisco Ignacio Madero (gyakran rövidítve: Francisco I. Madero; Parras de la Fuente, 1873. október 30. – Mexikóváros, 1913. február 22.) mexikói politikus, a mexikói forradalom kirobbantója, majd Mexikó elnöke 1911 végétől 1913 elejéig.
A gazdag földbirtokos-családból származó Madero Mexikóban, az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban is tanult, majd hazatérve birtokainak igazgatásával és fejlesztésével foglalkozott. 1904-től kezdve kapcsolódott be a politikai életbe, elnöke lett egy demokratikus klubnak, amely az állam kormányzóságát kívánta megszerezni, és megjelent több írása is, amelyek közül az 1908-ban megjelent La sucesión presidencial en 1910 („Az elnökség öröklése 1910-ben”) című könyvvel érte el a legnagyobb sikert, mivel Porfirio Díaz újraválasztásának kérdése egyre nagyobb tömegeket foglalkoztatott. Madero az elnök újraválaszthatósága ellen foglalt állást.
Az 1910-es országos elnökválasztáson a nemrég megalakult antireelekcionista (újraválaszthatóságot ellenző) párt jelöltjévé választották, ám a hatóságok nyáron letartóztatták, és San Luis Potosí börtönébe zárták. A választást ismét Díaz nyerte. Madero megszökött a börtönből, és San Antonióba menekült, ahol októberben kiadta a San Luis-tervet, amivel fegyveres felkelésre szólított fel a Díaz-kormány ellen.
Novemberben meg is kezdődött a fegyveres felkelés, igaz, csak lassacskán bontakozott ki, a felkelők pedig sok vereséget szenvedtek. Madero 1911 februárjában tudott visszatérni Mexikóba, jelentősen növelve híveinek lelkesedését. Májusban a forradalmárok elfoglalták Ciudad Juárezt, ez pedig lemondásra kényszerítette Díaz elnököt. Az őszi választáson Maderót elsöprő többséggel választották elnökké, ám kormányzása sokakban csalódást keltett: a parasztok tömegei által legfontosabbnak tartott földkérdést egyáltalán nem tudta megoldani. Fellázadtak ellene korábbi forradalmárok csoportjai és a régi rendszer hívei is, de felkeléseiket a kormányerők rendre leverték. 1913 februárjában azonban újabb lázadás tört ki: a tragikus tíz napnak nevezett eseménysorozat végén Maderót és alelnökét, José María Pino Suárezt letartóztatták, lemondásra kényszerítették, néhány nap múlva pedig meggyilkolták.
Fiatal évei 1873-ban született a Coahuila államban található Parras de la Fuentéhez tartozó El Rosario haciendán gazdag, mezőgazdaságból élő családban. Szüleinek, az akkor 24 éves Francisco Maderónak és a 19 éves Mercedes Gonzáleznek ő volt az első gyermeke. Keresztapja Evaristo Madero, apai nagyapja volt, a gazdag vállalkozó, aki 1880-tól 1883-ig az állam kormányzójaként is tevékenykedett. A gyakran csak Francisco I. Maderónak írt név „I” betűjének jelentéséről a köztudatban három elterjedt nézet létezik: Inocencio, Indalecio és Ignacio. Halotti bizonyítványában az Inocencio név szerepel, de a 20. század során a hivatalos történetírás az Indaleciót terjesztette el, ezért még a 21. században is legtöbben ebben hisznek, ám több dokumentum, köztük a szülővárosában található Santa María de Parras-templom archívuma és a coahuilai állami levéltárban megtalálható születési bizonylat másolata is bizonyítja, hogy a név valójában Ignacio.
Tanulmányai A beteges és lassan növő gyermeket házitanítók és -tanítónők gondjára bízták, közülük emlékirataiban Albina Maynes és „Chonita” Cervantes nevét említi meg, valamint zenetanárát, Manuel Cervantest. 1885-ben iratkozott be a jezsuiták saltillói Colegio de San Juan nevű iskolájába, ahol azt a gondolatot kezdte dédelgetni, hogy belép a Jézus Társaságába. A következő évben viszont elhagyta az intézetet, mert öccsével, Gustavóval együtt a Baltimore melletti Saint Mary’s College-ba küldték, ahol apjának három öccse, Ernesto, Manuel és José is tanult. Gyenge angol nyelvismerete miatt azonban kevés ismeretet tudott megszerezni új iskolájában, kalandokban viszont annál inkább bővelkedett amerikai tartózkodása: emlékirataiban beszámol lovasszánokon tett kirándulásokról és társai ökölvívó-összecsapásairól is, amelyekben néha ő maga is részt vett.
1887-ben öccsével együtt Franciaországban, a versailles-i líceumban folytatták tanulmányaikat, majd egy párizsi kereskedelmi iskolába iratkozott be, ahol megismerte többek között a gazdaságpolitika, a gazdaságföldrajz és az alkalmazott matematika alapjait is, de párizsi tartózkodása alatt kapcsolatba került a legújabb eszmei irányzatokkal is. Megismert több, ott letelepedett mexikói családot, barátságba került Ignacio Manuel Altamiranóval, Mexikó franciaországi nagykövetével, és kapcsolatot tartott fenn több hazájából származó diákkal, köztük például Juan Sánchez Azconával, akivel szívesen vitatta meg országuk helyzetét.
1892-ben fejezte be európai tanulmányait, de még mielőtt visszatért volna Mexikóba, apja beleegyezésével bejárta a földrész több nagyvárosát: járt Brüsszelben, Antwerpenben, Hágában, Amszterdamban és Kölnben is. Szülőföldjére nyáron érkezett vissza, majd rövid parrasi pihenés után öccsével a berkeleyi Kaliforniai Egyetemen kezdte meg mezőgazdasági tanulmányait és angol nyelvtudásának fejlesztését. Itt ismerte meg San Franciscóban tanuló húgainak köszönhetően Sara Pérez Romerót is, akit egy évtized múlva feleségül vett. (Gyermekeik soha nem születtek.) Körülbelül nyolc hónap tanulás után, 1893 őszén tért haza, és a Coahuila államban található San Pedro de las Colonias városában telepedett le, hogy apja La Laguna-beli birtokainak ügyeit intézze. Minden erejét a mezőgazdasági munkáknak szentelte, földjeiken bevezette az egyetemen tanult modern technológiákat, 1900-ban pedig kiadott egy írást, amiben egy víztározó építését sürgette a szárazság ellen. Ezért a művéért magától Porfirio Díaz elnöktől kapott elismerő levelet.
Politikai pályájának kezdete Madero vonzalmat érzett a filozófia és a spiritizmus iránt is, ő volt az első mexikói, aki a Bhagavad-gíta mellé írt megjegyzéseket, de lelkes magyarázója volt Allan Kardec A Szellemek könyve című művének is. 1906-ban a San Pedró-i Centro de Estudios Psicológicos küldöttjeként részt vett az első Nemzeti Spiritista Kongresszuson is. Miközben modernizálta a gazdaságot, figyelmet fordított alkalmazottainak helyzetére is: higiénikus lakóépületeket építtetett nekik, és homeopátiás módszereket alkalmazva részt vett a peónok gyógyításában is. Számos fiatal tanulmányait segítette, az ország különböző pontjain található iskolákba küldte őket. Saját pénzéből még egy kereskedelmi iskolát is alapított San Pedróban.
A helyi politikai életben 1904-től vett részt. Elnöke lett egy demokratikus klubnak, amelynek célja az állam kormányzásának megszerzése volt. Kiadták az El Demócrata című lapot, ebben megjelentek Madero emberi jogokról és szabadságról szóló írásai is. Ebben az időben már megmutatkoztak kiváló szónoki képességei, és nagy munkát végzett annak érdekében is, hogy minél több embert saját ügyei mellé állítson. 1908-ban kiadta La sucesión presidencial en 1910 („Az elnökség öröklése 1910-ben”) című könyvét, amivel nagy sikert ért el, mivel ekkor már nagy tömegeket foglalkoztatott Porfirio Díaz újraválasztásának vagy újra nem választásának kérdése. Madero is az antireelekcionisták, azaz az elnök újraválaszthatóságának ellenzői közé állt, bár nem volt kifejezetten ellenséges Díazszal szemben.
Elnökjelöltsége jobbra|bélyegkép|Madero egy kampánygyűlésen 1910-ben Az antireelekcionisták küldöttei 1910 április elejétől kezdve érkeztek Mexikóvárosba, hogy megtartsák elnökjelölő kongresszusukat. Az elnökjelöltségre a legnagyobb esélyes Madero volt, míg az alelnökjelöltségért többen is versengtek. Április 13-án Teodoro Dehesa, Veracruz állam kormányzója, aki Díaz elnök híve volt, viszont ellenfele a Díaz bizalmi embereiből álló, Ramón Corral alelnökjelöltet is sorai között tudó científicos („tudósok”) nevű csoportosulásnak, felkereste Maderót, és felajánlotta neki, hogy segítene közbenjárni egy, az elnökkel történő találkozó megszervezésében. Mivel Madero sem elsősorban Díaz, hanem Corral újraválasztását ellenezte leginkább, ezért Dehesa valószínűleg azt remélte, hogy egy ilyen Madero–Díaz találkozó elősegítheti, hogy az elnök mégse Corralt, hanem őt jelölje alelnöknek. Madero kinyilvánította, hogy készen áll a találkozóra, de csak akkor, ha világosan, minden konvencionalizmus nélkül beszélhetnek majd.
A Tívoli del Eliseóban összeülő antireelekcionista kongresszus 15-én hivatalosan is elnökjelöltté választotta Maderót, alelnökjelöltté pedig Emilio Vázquez Gómezt. Megszavazták a követendő irányvonalat is: fő céljaik a korábbi alkotmány visszaállítása, a munkavállalók helyzetének javítását célzó törvényjavaslatok benyújtása, a monopóliumok, az alkoholizmus és a tiltott játékok elleni fellépés, öntözőrendszerek kiépítése, egy mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi célokat szolgáló hitelintézet felállítása, a választójogi törvény módosítása, a községek autonómiájának megszilárdítása és a más országokkal, különösen a latin-amerikaiakkal való kapcsolatok javítása voltak.
Madero azonban nem lehetett ott a gyűlésen, ugyanis váratlanul letartóztatási parancsot adtak ki ellene egy régi perre hivatkozva, ami egy coahuilai guayuletermesztő haciendájának határvitája miatt folyt. Bár a parancs jogellenes volt, Madero elővigyázatosságból mégis elrejtőzött a González Garza testvérek anyjának a Tívoli közelében álló házában. Corral azonban 15-én titkosított üzenetet küldött Jesús de Valle coahuilai kormányzónak és leállíttatta az eljárást, így Madero előmerészkedhetett rejtekhelyéről és este fél hétkor megjelent a Dehesával korábban megbeszélt találkozó helyszínén: az elnök Cadena utca 8. alatt álló házánál. Díaz azonban nem fogadta őt, csak egy nap múlva, szombaton lett volna erre hajlandó, amire viszont Madero azt válaszolta, halasszák inkább hétfőre. Ennek ellenére mégis megjelent a szombat esti találkozón, ahova Dehesa is elkísérte, de miután bemutatta őket egymásnak, távozott. Madero anyjának két nappal később írt levelében azt írja, Díaz egy megfogyatkozott életerejű, elaggott ember benyomását keltette benne, aki úgy kezelte őt, mint egy gyereket vagy egy tudatlan földművest. Megjegyezte azt is, hogy régen bizonyára sokkal több intelligenciával rendelkezhetett, mint most, mert ha nem, akkor képtelenség lett volna megvalósítania azokat az eredményeket, amiket több évtizedes kormányzása alatt elért.
A forradalomban A San Luis-terv jobbra|bélyegkép|A San Luis-terv Maderót még a választás előtt, június 7-én, amikor éppen Ciudad Victoriába tartott, lázadás előkészítésének és a hatóságok megsértésének vádjával Monterreyben Roque Estrada nevű társával együtt letartóztatták, majd 21-én San Luis Potosí börtönébe zárták. A hónap utolsó vasárnapján, 26-án tartott választás Díaz elnök győzelmével végződött.
Amíg ő börtönben volt, pártjában belharcok alakultak ki. Francisco Vázquez Gómez alelnökjelölt vezetésével egyesek egyezkedni próbáltak a kormánnyal, míg mások erre nem voltak hajlandók, amíg társaik börtönben vannak. Madero levelezésben állt a különböző érdekcsoportokkal és érveléseivel próbált rendet teremteni közöttük.
Egyre többekben merült fel egy esetleges fegyveres felkelés szervezésének ötlete. Erre legalkalmasabb időpontnak szeptember közepét találták, amikor a mexikói függetlenségi háború kitörésének századik évfordulója alkalmából országszerte nagyszabású ünnepségek kezdődtek. A szervezkedőket azonban a hatóságok állandóan figyelték, így terveik meghiúsultak. A remény az egyetlen lehetséges békés rendezési lehetőségre, jelesül az, hogy esetleg az országgyűlés érvénytelennek nyilvánította volna a Díaz győzelmével zárult szavazást, szeptember 27-én végleg eloszlott, ekkor ugyanis hivatalosan is beiktatták tisztségébe az újraválasztott elnököt.