A mirtuszolaj a közönséges mirtuszból (Myrtus communis) nyert illóolaj, amit általában víz- vagy vízgőz-desztillációval állítanak elő a növény leveleiből, ritkábban a fás részeiből, virágaiból, terméséből. Megjelenése sárga vagy halványsárga folyadék, illata jellegzetes, kellemes. Összetételét tekintve többféle vegyületből álló keverék, amelyben leginkább terpének, terpenoidok és fenilpropanoidok fordulnak elő.
Felhasználják az élelmiszeriparban, a szesziparban, az illatszeriparban, a kozmetikai iparban, a gyógyászatban, illetve a hagyományos orvoslásban is.
Laboratóriumi körülmények között baktériumellenes, gombaellenes, és antioxidáns hatás tekintetében változó hatékonyságot mutatott.
A mirtuszolajat már az ókorban is ismerték és használták.
Magyarországon forgalomba hozható gyógynövénytermékként, amely vonatkozásban a mirtuszolaj elnevezésen kívül a Myrti aetheroleum, illetve Aetheroleum myrti név használható.
Tulajdonságai A mirtuszolaj sárga vagy halványsárga folyadék, mely jellegzetes, kellemes illattal rendelkezik.
A növényt vizsgáló egyik tanulmány szerint a mirtusz leveléből kivont illóolajnak friss, virágos illata van. Az éretlen gyümölcséből előállított illóolaj a levél illóolajához hasonló illattal rendelkezik. Ezzel szemben az érett gyümölcs illóolaja esetén keveredik a fanyar, terpénszerű szag és az erős eukaliptolillat.
Összetétele bélyegkép|250px|Közönséges mirtuszból nyert illóolaj A Myrtus communis illóolajának összetevői három főbb csoportba sorolhatók: terpének, terpenoidok és fenilpropanoidok. A legjelentősebbnek számító összetevő az α-pinén és az 1,8-cineol.
Az olaj főbb összetevői közül a mirtenil-acetát csak bizonyos termőhelyekről származó mirtuszokban fordul elő, így jelenléte alapján következtetni lehet a kemotípusra. Előfordulását kimutatták Törökország, Horvátország, Albánia, Marokkó, Spanyolország, Portugália területeiről származó mirtuszolajban. A mirtenil-acetát hiányáról számoltak be Tunéziában, Görögországban, Olaszország Szardínia szigetén, és Franciaország Korzika szigetén lévő populációk esetén.
A mirtuszolaj kemotípusok szerinti osztályozására Bradesi és munkatársai tettek javaslatot 1997-ben publikált tanulmányukban. Eszerint a növény illóolaja két csoportra osztható a mirtenil-acetát mennyiségétől függően. Mindkét csoport tovább osztható két alcsoportra az α-pinén mirtenil-acetáthoz vagy cineolhoz mért relatív aránya alapján.
+ A mirtuszolaj profilja származási hely növényi rész populáció jellege műszeres analízis típusa a kinyert olaj főbb összetevői Albánia (Elbasan) levelek vadon termő GC-FID + GC-MS α-pinén (20,25%), 1,8-cineol (16,63%), linalool (13,37%), limonén (12,34%), mirtenil-acetát (12,26%) Albánia (Elbasan) virágok vadon termő GC-FID + GC-MS mirtenil-acetát (16,85%), 1,8-cineol (13,79%), α-pinén (11,47%), linalool (9,64%), limonén (8,65%), linalil-acetát (3,20%), geranil-acetát (4,02%) Albánia (Elbasan) termés (bogyók) vadon termő GC-FID + GC-MS 1,8-cineol (17,87%), α-pinén (17,23%), mirtenil-acetát (16,08%), limonén (12,63%), linalool (9,49%), linalil-acetát (6,05%) Algéria (Ajn Defla tartomány) szárított levelek és virágok vadon termő GC-FID + GC-MS + NMR α-pinén (33,6%), linalool (14,8%), 1,8-cineol (13,3%), linalil-acetát (9,5%), limonén (4,6%), α-terpineol (4,2%), geranil-acetát (3,1%) Algéria (Chlef tartomány) szárított levelek vadon termő GC-FID + GC-MS limonén (23,4%), linalool (15,4%), geranil-acetát (10,9%), α-pinén (10,7%), linalil-acetát (8,2%), 1,8-cineol (6,6%), mircén (3,1%) Észak-Ciprus (Famagusta körzet) levelek vadon termő GC-MS 1,8-cineol (50,13%), linalool (12,65%), terpineol (7,57%), limonén (4,26%), neril-acetát (3,88%) Franciaország (Korzika) friss, föld feletti részek vadon termő GC-FID + GC-MS + NMR α-pinén (51,2%), 1,8-cineol (23,6%), limonén (5,9%), α-terpineol (3,8%) Görögország (Zákinthosz) szárított levelek vadon termő GC-MS mirtenil-acetát (33,8%), 1,8-cineol (15,3%), α-pinén (10,9%), linalool (10,2%), linalil-acetát (4,0%) Irán (Mamasani megye) szárított levelek vadon termő GC-MS α-pinén (37,8%), 1,8-cineol (23,1%), limonén (17,1%), linalool (10,1%), α-terpineol (3,3%) Marokkó (Chefchaouen tartomány) friss, föld feletti részek vadon termő GC-FID + GC-MS 1,8-cineol (43,1%), mirtenil-acetát (25,0%), α-pinén (10,0%), α-terpineol (3,9%) Montenegró (Herceg Novi) szárított részek vadon termő GC-MS α-pinén (35,9%), 1,8-cineol (23,9%), linalool (10,9%), mirtenil-acetát (5,4%), limonén (4,5%) Montenegró (Ulcinj) szárított részek vadon termő GC-MS 1,8-cineol (25,7%), mirtenil-acetát (21,6%), α-pinén (14,7%), linalool (10,1%), limonén (4,1%), geranil-acetát (3,4%), α-terpineol (3,1%) Olaszország (Lattari-hegység) szárított levelek és virágok vadon termő GC-FID + GC-MS 1,8-cineol (16,5%), α-pinén (15,7%), linalil-acetát (13,2%), limonén (8,9%), linalool (8,9%), γ-terpinén (3,5%), p-cimén (3,3%) Spanyolország (La Puebla del Río) levelek vadon termő GC-FID + GC-MS mirtenil-acetát (35,90%), 1,8-cineol (29,89%), α-pinén (8,18%), limonén (7,58%), α-terpineol (4,16%) Spanyolország (La Puebla del Río) virágok vadon termő GC-FID + GC-MS mirtenil-acetát (23,55%), α-pinén (19,35%), 1,8-cineol (16,51%), limonén (9,91%) Szaúd-Arábia (Al-Ahsa kormányzóság) friss levelek vadon termő GC-FID + GC-MS 1,8-cineol (25,9%), α-pinén (14,2%), transz-karveol (5,3%), linalool (4,6%), (S)-cisz-verbenol (4,6%), δ-kadinén (4,3%), linalool-oxid (3,2%) Törökország (Antalya tartomány) levelek, virágok, gyökerek vadon termő GC-FID + GC-MS α-pinén (31,2%), 1,8-cineol (24,2%), limonén (13,8%), linalool (8,8%), α-terpineol (4,9%), linalil-acetát (3,9%) Törökország (Büyükeceli városa) szárított levelek és virágok vadon termő GC-FID + GC-MS linalool (36,5%), linalil-acetát (16,3%), 1,8-cineol (10,5%), geranil-acetát (8,0%), α-terpineol (7,9%), α-pinén (7,8%) Tunézia (Bizerte kormányzóság) levelek vadon termő GC-FID + GC-MS α-pinén (34,93%), 1,8-cineol (20,81%), limonén (13,14%), linalool (7,80%), α-terpineol (3,68%) Tunézia (Nabeul kormányzóság) termés (bogyók) vadon termő GC-FID + GC-MS 1,8-cineol (25,29%), geranil-acetát (8,15%), linalool (7,44%), α-pinén (6,68%), α-terpineol (5,40%), geranil-2-metilbutirát (4,43%), α-terpinil-acetát (3,44%)
Felhasználása A mirtuszolajat felhasználják az élelmiszeriparban húsárukhoz, szószokhoz, süteményekhez, illetve fűszerezéshez és tartósításhoz. A szesziparban keserű italok és likőrök készítése során használják fel. Ezen kívül használják még az illatszeriparban, a kozmetikai iparban, valamint a gyógyszeriparban és a hagyományos orvoslásban is.
Aromaterápia során alkalmazzák szamárköhögés, hörghurut (bronchitis) és egyéb légzőszervi fertőzések kezelésére. Köptetőszerként is használják.
Farmakológiai hatásai A mirtusz illóolajának baktériumellenes hatásával több kutatásban is foglalkoztak. A kísérletek során mérsékelt, közepes, illetve jelentős antibakteriális hatást mértek.
Gombafajok elleni aktivitásával szintén foglalkozott több publikáció is, melyekben mérsékelt, közepes, illetve jelentős antifungális hatást mértek in vitro körülmények között.
A mirtuszból nyert illóolaj antioxidáns hatás tekintetében mérsékelt, közepes, illetve jelentős hatást mutatott fel.
A mirtuszolaj gyulladáscsökkentő hatását figyelték meg egérből származó sejtvonal kultúrában. Több másik kutatás során élő patkányokon végeztek kísérletet, melyek során szintén eredményesnek mutatkozott gyulladáscsökkentés szempontjából a növény olaja.
Cukorbeteg nyulakon és patkányokon végzett kísérletek arra engednek következtetni, hogy a mirtuszolaj alkalmas lehet diabétesz (diabetes mellitus) kezelésére.
Emberen végzett klinikai tesztek azt mutatták, hogy bizonyos illóolaj-keverékek szájon át alkalmazva csökkenthetik a vírusos eredetű, akut légzőszervi fertőzések (hörghurut és arcüreggyulladás) tüneteit. Ilyen termék pl. a Myrtol nevű készítmény, amely eukaliptuszolaj, édesnarancsolaj, mirtuszolaj és citromolaj keverékét tartalmazza 66:32:1:1 arányban. Három klinikai teszt során azt mutatták az eredmények, hogy az illóolaj-keverék az akut hörghuruttal és az akut arcüreggyulladással járó tünetek súlyosságának és lefolyási idejének enyhítésében klinikailag hatásos volt.
Megjegyzések
Hivatkozások
Kapcsolódó szócikkek Illóolajok listája
Kategória:Illóolajok