Ez a cikk a Jehova Tanúinak a nemzetközi történetével foglalkozik.
A közösség magyarországi történetéhez lásd a Magyarországi Jehova Tanúi Egyház cikket.
Kronológia 1877: Megjelenik Nelson H. Barbour és Russell A három világ és ennek a világnak az aratása című könyve. Ebben olyan gondolatokat fogalmaztak meg, amelyek a közösség tanításai maradtak a következő 40 évben, és amelyek közül sokat még ma is magukévá tesznek a Jehova Tanúi. Azonosítottak egy éves korszakot "a pogány idők" néven, amely 1914-ben ér véget és egyben szakítottak az adventizmus tanításaival. Azt jósolják továbbá, hogy az "élő szentek" 1878-ban mennek fel a mennybe.
Russell vezetése alatt 1878-79: Russell elvi viták miatt szakít Barbourral. 1879: Russell megkezdi az Őrtorony (Watch Tower) folyóirat kiadását.Jehova Tanúi - Isten királyságának hirdetői (Watch Tower, 1997) 1881: Megalakul a Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat. 1884: Jogilag bejegyzik a Őrtorony Biblia és Traktátus Társulatot, amelynek Russell lesz az elnöke. 1886: Megjelenik Russell hat kötete közül az első, a teológiáról és a próféciáról: Bibliai tanulmányok (Studies in the Scriptures), 1. kötet: A Korszakok terve (The Divine Plan of the Ages) című 424 oldalas könyv. Russell követői úgy hiszik, hogy Jézus 1874-ben láthatatlanul tért vissza a Földre, majd 1878-ban Isten Királysága megkezdődött a mennyben. 1889: A növekvő közösség megtartja az első kongresszusát Alleghenyben, Pennsylvaniában. 1891: Russell először utazik Európába, hogy találkozzon a publikációinak olvasóival és közösségbe szervezze őket. 1894: Russell létrehozza a „zarándok” programot 1897: Russell felesége kilép a közösségből a tanviták és a kettejük közötti viták miatt. 1900: Megnyílik aZ Őrtorony Társulat első külföldi kirendeltsége Londonban. 1902: Megnyílik a Társulat irodája Németországban. 1903: Fiókirodát nyitnak Ausztráliában. 1904: Megjelenik a Bibliai tanulmányok hatodik kötete. Russell prédikációi kezdenek megjelenni az újságokban. 1909 Russell áthelyezi a székhelyét, beleértve az irodákat is, a New York állambeli Brooklynba. 1909: Az első közösségszakadás: a Szabad Bibliakutatók (Free Bible Students) szakadása 1914: Megalakul a Nemzetközi Bibliakutatók Szövetsége (Nagy-Britannia). Russell prédikációi újságban jelennek meg. 1915: Nyilvánvalóvá válik, hogy a „vég ideje” nem ér véget az 1914/1915-ös „világforradalomban” és a földi paradicsom sem kezdődik meg, ahogy Russell korábban jósolta. Sokan elhagyják a közösséget és a Russell prédikációit nyomtató újságok száma is megcsappan. 1916 október: Russell meghal.
Rutherford vezetése alatt 1917: Joseph F. Rutherford lesz a vezető. Rutherford bejelenti a A beteljesült titok (The Finished Mystery) című könyv megjelenését, amely a Jelenések és Ezékiel könyveinek próféciáival foglalkozik, és Russell írásain alapul.Wills, Tony (2006). A People For His Name. Lulu Enterprises. p. 97. . A második nagy közösségszakadás, újabb „Bibliakutató” közösségek alakulnak. A Laikus Házi Missziós Mozgalom néven ismertté vált csoport kiválása. 1918: Rutherford prédikációja, a Milliók élnek most akik már nem fognak meghalni (Millions Now Living May Never Die). Az amerikai főügyész elfogatóparancsot ad ki Rutherford és hét másik Őrtorony-vezető ellen, és a kémtörvény szerinti lázadás vádjával az atlantai büntetés-végrehajtási intézetbe zárják őket. 1919: Óvadék ellenében szabadlábra helyezik Rutherfordékat és 1920 májusában minden vádat ejtenek ellenük.Rogerson, Alan (1969). Millions Now Living Will Never Die: A Study of Jehovah's Witnesses. Constable & Co, London. p. 44. . Rutherford az egyházakat okolja bebörtönzéséért, hogy üldözési hullámot indítottak ellenük. 1920: Az Őrtorony megkezdi nyomtatási tevékenységét Brooklynban. Megjelenik Rutherford Milliók élnek most akik már nem fognak meghalni (Millions Now Living May Never Die) című könyve. 1925: Az a tan, hogy 1914-ben felállították Isten Királyságát a közösség hivatalos igazsága lesz. 1931: A harmadik nagyobb szakadás. A közösség felveszi a Jehova Tanúi nevet. A háztól házig járó "tanúk" száma közel 50 ezer fő. 1933-1945: Németországban betiltják a közösség tevékenységét. Ettől kissé eltérő különböző időszakokra kb. negyven másik ország is betiltja őket. 1942: Rutherford meghal. Nathan Homer Knorr (1905-1977) lesz az Őrtorony Társulat elnöke. N. H. Knorr vezetése alatt 1942: Az Őrtorony egyértelműen az „ez a nemzedék” kifejezést 1914-hez köti, kijelentve: „Jézus 1914 óta korunk eseményeire mutatva azt mondta… „Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem múlik el, amíg minden be nem teljesedik." Watchtower 1942., 7/1, 204 1943: Megalakul a Gileád (missziós) Bibliaiskola, a globális prédikálási tevékenységek kiterjesztésére.The Encyclopedia Americana, Volume 20, ©2000 Grolier Incorporated, page 13, As Retrieved 2009-08-24, "[Knorr] established congregational Theocratic Ministry schools and the society's missionary college, the Watchtower Bible School of Gilead." 1943-1944: Bevezetik a gyülekezeti képzést a szervezet hatékonyságának növelése érdekében. 1945 Az az értelmezés, hogy a teremtés mindegyik napja év hosszú volt, megjelenik az Őrtoronyban.Watchtower, 1945. február 15. Ez a tan egyben azt jelenti, Ádám és Éva teremtése után 6000 évvel fog megtörténni az Armageddon és a földi paradicsom eljövetele. Ádám teremtését Kr.e. 4026-ra számolva ez az 1970-es évekre utal. 1950: Elkezdődik a Szentírás új világ fordítása (befejezve 1961-ben). 1953: A Tanúk (hívők) száma meghaladja az 500 ezret. Megújult a hangsúly a házról házra végzett szolgálat képzésére. 1958-ban több mint 253 ezer Tanú gyűlik össze két New York-i helyszínen, a Yankee Stadionban és a Polo Grounds-ban, egy nyolcnapos kongresszusra, és több mint -en keresztelkedtek meg.Penton, M. James (1997). Apocalypse Delayed: The Story of Jehovah's Witnesses (2nd ed.). University of Toronto Press. pp. 13–46. . További nagy kongresszusokat tartanak az Egyesült Államokban, Kanadában és Németországban. 1961: Az Ébredjetek! folyóirat megerősíti, hogy Armageddon a 20. században fog eljönni.Awake! 1961, February 22, p. 8 1963: A Tanúk (hívők) száma meghaladja az 1 millió főt. 1966: A Life Everlasting… (Örökké élhetsz) című könyv 1975 körülre teszi az Armageddon lehetséges dátumát.Life Everlasting… (pp 28-30) 1966. 1971-1972: A szervezet publikációi a következőképpen hivatkoznak a Tanúk munkájára: A világtörténelem legkiterjedtebb prédikációs kampánya.Őrtorony 1971, 8/1 479 1973: A Brooklyntól északnyugatra található Wallkillben új Őrtorony-nyomda kezdi meg a működését, és végül felváltja a brooklyni nyomtatást. 1974: A Tanúk (hívők) száma meghaladja a kétmillió főt. 1975-1976: A vezető testület arra kényszeríti Knorrt és Franzt, hogy megosszák a hatalmat. 1950-es → 1970-es évek: Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és több európai országban felnőtt férfi Tanúkat börtönöznek be a katonai szolgálat megtagadása miatt a háború utáni években, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban, Görögországban, Kelet-Németországban és Romániában pedig különösen kemény bánásmódban részesülnek. 1967 és 1975 között számos afrikai országban megindul a Tanúk széles körű üldözése.
1976-tól napjainkig 1976: Az Őrtorony példányszáma meghaladja a 10 millió példányt, de azután csökken az 1970-es évek közepére vonatkozó téves előrejelzések miatt. A közösség vezetői struktúráját újjászervezik, az elnökség hatalmát a Jehova Tanúi Vezető Testületére, egy vénekből álló tanácsra ruházzák át.1977 Yearbook, Watch Tower Society, idézi Penton, M. James (1997), p. 220 1977: Knorr halála után Frederick William Franz lesz a Pennsylvaniai Őrtorony Társulat elnöke. 1977-1980: A Tanúk száma csökken az 1970-es évek közepére vonatkozó téves próféciák miatt, de 1980-ban visszanyerik korábbi taglétszámukat. 1984: Az Őrtorony így jellemzi a Tanúk prédikálótevékenységét: A legkiterjedtebb prédikálótevékenység, amelyet valaha is végeztek ezen Földön. Watch Tower 1984. 2/1, 14 1985: A Tanúk (hívők) száma meghaladja a hárommillió főt. 1990: A Tanúk (hívők) száma meghaladja a négymillió főt. 1991 Az Őrtorony példányszáma eléri a 15 millió példányt. 1992: Milton G. Henschel követi F. W. Franzt a Pennsylvaniai Őrtorony Társaság elnöki posztján. 2000: Don A. Adams váltja Henschelt az elnöki poszton. 2008: A Tanúk (hívők) száma meghaladja a hétmillió főt. 2014: Don A. Adams halála után a magyar származású Robert Ciranko lesz az Őrtorony Társaság elnöke. 2016: A Tanúk (hívők) száma meghaladja a nyolcmillió főt. Elkészül a szervezet új világközpontja a New York állambeli Warwickban.
Alapítás Előzmények
Az 1800-as évek elején Amerikában különféle vallási mozgalmak indultak, prédikátorok léptek fel, mint pl. William Miller (→ millerita mozgalom) és gyülekezeteket hoztak létre. A végidő-váró elképzelések legtöbbje pontos évszámot jósló doktrínával is rendelkezett. 1844. évben sem következett be Krisztus Második Eljövetele, így zűrzavar, a nagy kiábrándulás következett be. Pittsburghben olyan szónokok próbálták megmenteni a helyzetet, mint Jonas Wendell, George Stetson és George Storrs.
Az 1870-es évek elején a pittsburghi gyülekezet elszakadt az adventizmus mozgalmához tartozó Advent Christian Churchtől, amely újabb zűrzavaros időszakot hozott. Wendell új dátumot jelölt meg: 1874-et. Hamarosan több önjelölt Biblia-szakértő emelkedett ki, köztük a toupsvillei Nelson H. Barbour, az alleghenyi Charles Taze Russell; ezek több rajongót és támogatót szereztek maguknak, mint például William H. Conleyt – a vagyonos üzletembert. Megindult a Bibliakutató mozgalom, Russellék három, Conley és felesége két Biblia-olvasó kört vezetett 1870 és 1875 között. jobbra|bélyegkép|200px|Charles Taze Russell 1911-ben Russellék és Conley kiadták a Food For Thinking Christians című magazint Pittsburghben. Közben Nelson H. Barbour a Herald of the Morning vallásos folyóiratot adta ki Philadelphiában. Ezeknek célja az emberek az adventista-millerita-jellegű Biblia-olvasó istenhitekhez visszacsábítása volt.
1876-ban -miután Russell Wendell-től átvett 1874-re vonatkozó jóslata nem teljesült- Barbour és Russell találkoztak és megosztották egymással nézeteiket. Russell felvilágosítást adott Krisztus Második Eljövetele természetét illetőleg, a Váltságáldozat értékéről, a keresztény hitvallásban megbúvó hibákról. Barbour felvilágosítást adott a bibliai és prófétai kronológiát illetően, hogy a betakarítás (az Istenhez hű emberek kiválogatása) elkezdődött, Krisztus visszatérése közel: 1878-ban lesz, amikor Átváltozás ideje lesz az igazságosok számára.
Russell anyagilag is támogatta Barbourt, eladta öt üzletét Jézus eljövetelére felkészülve; közös cikkeket, Barbour és Russell saját könyveiket jelentették meg. Megpróbálta kétszer is összehívni a város összes vallási vezetőjét, hogy meggyőzze őket tantételeiről, de maradéktalanul elutasították. Azonban 1878-ban sem történt meg az Átváltozás. Russell ezt úgy magyarázta, hogy Jézus láthatatlan szellemként tért vissza, amit Barbour nem tudott elfogadni, ő az időpont kiszámításának módjában kereste a hibát. Korábbi hittársuk, John H. Paton a háromságban hitt és egy új sajátos magyarázatot kezdett képviselni. Nézeteikről a Herald of the Morning hasábjain vitáztak; majd végleg szakítottak egymással, Russell megvonta anyagi támogatását is.
1879-ben Russell saját újságot indított Zion's Watch Tower and Herald of Christ's Presence címmel. Új magazinjában kritizálta Barbour elképzeléseit, elutasította azokat a dogmákat, amelyek korábban összekötötték őket. 1880-ban Tabernacle Shadows of the Better Sacrifices könyvét is kiadta, melynek célja Barbour nézeteinek tételes kritizálása volt.
A szervezet indulása