A nyelvtudomány konszenzusa szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágába tartozik; ezzel párhuzamosan ugyan megjelentek a finnugor nyelvrokonságot vitató alternatív elképzelések is, ezeket azonban a nyelvtudomány nem fogadta el.
Budenz József német származású nyelvész, aki több évtizeden át dolgozott a finnugor nyelvek összehasonlító vizsgálatán, A Magyar és finn–ugor nyelvekbeli szó-egyezések című munkáját 1868-ban adta ki,Budenz József Magyar és finn-ugor nyelvekbeli szóegyezések
(Pest, Magyar Tudományos Akadémia kiadása, 1868)
Kulcsoldalak: kb. 1–120. oldal (a mű lényegében egy összefüggő bizonyítás) majd ezt követően, az 1870-es években elkészítette a Magyar-ugor összehasonlító szótárt Budenz József Magyar–ugor összehasonlító szótár (több kötet)
Megjelenés: 1873–1881
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia a finnugor eredet tudományos alapját erősítendő. A finnugor eredetre a finnugor eredetű alapszókincset, a finnugor nyelvekkel való nyelvtani párhuzamokat, valamint a magyar és a többi finnugor nyelv közötti rendszeres hangmegfeleléseket hozta bizonyítékul. A finnugor eredetet a magyar és a nemzetközi nyelvtudomány (így a Magyar Tudományos Akadémia is) egyaránt elfogadja.Honti László (2012): Anyanyelvünk atyafiságáról és a nyelvrokonság ismérveiről. Tinta Könyvkiadó, Budapest, Fülszöveg
A magyar nyelv alternatív rokonításának története
Vámbéry Ármin 1869-ben Magyar és török-tatár szóegyeztetések címen adta ki munkáját. A könyv szerint a magyar finnugor eredetű nyelv, később kapcsolatba került turk nyelvekkel, melyektől rengeteg szót átvett.http://menadoc.bibliothek.uni-halle.de/ssg/content/pageview/779095 A mű nyomán kirobbant az ugor-török háború néven elhíresült nyelvtudományi vita, melynek során a két kiváló nyelvész, Budenz József és Hunfalvy Pál által felállított finnugor nyelvrokonságot igazoló elmélettel szemben alul maradt. Ezután Vámbéry nem foglalkozott többet a nyelvtörténeti elméletekkel.
Az alternatív elmélet hívei előszeretettel állítják be a magyar nyelv finnugor eredetét „politikai vagy nemzetellenes töltéssel rendelkező elméletnek”. Gyakran hivatkoznak egy Trefort Ágostonnak tulajdonított, de soha el nem hangzott idézetre. Ezen fikció szerint Trefort 1877-ben – mint vallásügyi és oktatási miniszter, sőt 1874-től az MTA igazgatója – a következőket nyilatkozta: „Én az ország érdekeit kell nézzem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb, a finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonságra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finn-ugor eredet mellett törnek lándzsát.” Az állítólagos idézet először Hary Györgyné 1976-os, a Valóság c. cikkében jelent meg. Hary Györgyné nem jelölt meg semmilyen forrást az idézet igazolására; nem is jelölhetett volna meg forrást, hiszen az állítólagos idézet soha nem is hangzott el. Töriblog.hu - Hamis-e a nemzetvesztő Trefort-idézet? Marton Veronika kutatásai alapján az idézet már id. Verrasztó József 1967 júliusában, Kolozsvárt kelt levelében is felbukkan, azonban az eredeti forrást ez a levél sem említi meg.Marton Veronika: A sumir nyelvvita és az előzményei – I. rész
Zsirai Miklós Őstörténeti csodabogarak című munkájában (1943) felsorolja, hogy a magyar nyelvet a finnugor és török nyelveken kívül milyen más nyelvekkel egyeztették: héber, egyiptomi, sumer, etruszk, hettita, baszk, perzsa, pelazg, görög, kínai, szanszkrit, angol, tibeti, tamil, korják, kamcsadál, jukagir, japán, ajno, dravida, maori, magar, csin, lepcsa, dafla, abor-miri, khasszi, mikir, munda, gondi, örmény, bodó, kocs, garo, kacsari, manipur, teluga, migal, brahui, tapka, manyók, szokpa, hórpa, szerpa, szunvár, garung, rodong, csuruszja, kulungya, bahingya, lehorong, szangpang, dumi, bután, kamu, humi.
Az alternatív nyelvelméletek hívei gyakran összekeverik, vagy szándékosan összemossák a néprokonságot (vér szerinti genetikai származást) a nyelvrokonsággal.
Az alternatív nyelvelméletek inkább követik a multidiszciplináris elvet, mivel figyelembe veszik a régészet és a történettudomány eredményeit is. A nyelvészet ebben az esetben a történelem segédtudománya, és a helyén kell kezelni. Az alternatív elméletek szerint ha egy nyelvelmélet olyan dolgot állít, amely történetileg nem igazolható, akkor a nyelvelmélet helytelen, nem a történettudomány.
Alternatív elméletek Az alternatívák elsődleges kiindulási alapja, hogy elvetik a finnugor nyelvek felé mutató nyelvi kapcsolat alaprétegbeliségét (vagy legalábbis annak kizárólagosságát, utalva arra, hogy szerintük pontosan ugyanazok a szavak más nyelvcsaládokkal is rokonok), esetleg az átvételek irányát és/vagy a nyelvfejlődési modellt vitatják. Az alternatív elméletek szerint az ugor nyelvcsalád (vagy finnugor vagy ural-altáji) a közös szókincséhez egy közlekedő nyelven keresztül is juthatott, amely közlekedő nyelv alapja a magyar nyelv őse is lehetett. Mindenesetre a magyarban találhatók meg legnagyobb számban egyszerre azok a fontos nyelvi jellemzők, amelyek alapján magát a finnugor nyelvcsalád elméletét felállították . Erre egy példa a kicsinyítő képzők, amelyek az uráli és a finn nyelvekben egyszerűek (csa/i, illetve ka/e/i), a magyarban viszont mindkettő megtalálható.
A magyar nyelv számos olyan jellemzőt mutat, amelyek más nyelvek felé is vezethetnek, amennyiben azt tekintik alaprétegnek.FEHÉR Krisztina: A családfamodell és következményei. http://mnytud.arts.klte.hu/mnyj/49/08feherk.pdf A nyelvi alaprétegek alapján több elmélet létezik.
Magyar–türk (turáni) elmélet
A magyar-türk nyelvrokonság elmélete Vámbéry Ármin 19. századi kutatásait eleveníti fel. Eszerint a magyar az altaji nyelvcsaláddal, ezen belül a türk nyelvekkel és a hun nyelvvel áll közelebbi rokonságban. Az altaji nyelvcsalád a török vagy türk (ujgur, kirgiz, oszmán-török, kun stb.), mongol, mandzsu, hun, avar stb. nyelveket öleli föl, de egyesek távolabbi rokonságba hozzák vele a finnugor nyelveket is. Ilyen értelemben szoktak urál-altaji nyelvekről beszélni, amelyben az uráli a finnugor nyelveket jelöli. Az elmélet mellett szólnak a nyelvszerkezeti, nyelvtani hasonlóságok és bizonyos szókincsbeli egyezések mellett a magyarság belső-ázsiai, turáni kulturális kapcsolatai, a zenei, néprajzi, életmódbeli párhuzamok, továbbá történeti hagyományaink hun-magyar azonosságtudata.
A finnugor, illetve a török elmélet képviselői a 19. században élénk vitát folytattak, amely ma ugor-török háború néven ismert. Itt a finnugor nyelvrokonság kizárólagossága (ezt képviselte az ugor oldal), valamint a magyar nyelv kettős, finnugor és török jellege melletti érvek (ezt képviselte a török oldal) álltak szemben egymással. A vitát egyik oldal sem nyerte meg, mivel Vámbéry nem utasította el a finnugor nyelvrokonságot, a másik oldal viszont nem volt hajlandó elfogadni a török rokonságot, habár nem tudták cáfolni Vámbéry érveit. Vámbéry elmélete ma leginkább a Sándor Klára nevéhez köthető magyar-török kétnyelvűség elméletébenhttp://web.unideb.hu/~tkis/sl/sk_tm Sándor Klára: A magyar-török kétnyelvűség és ami mögötte van. él tovább, de a makrocsaládok létének statisztikai alátámasztásaPagel M., Atkinson Q.D., Calude A.S., Meadea A.: Ultraconserved words point to deep language ancestry across Eurasia. PNAS, 110, 21: 8471–8476, doi: 10.1073/pnas.1218726110Jäger G.: Support for linguistic macrofamilies from weighted sequence alignment. PNAS, 112, 41: 12752–12757, doi: 10.1073/pnas.1500331112 is Vámbéryt igazolja.
Sumer–magyar nyelvelméletek
A sumer–magyar nyelvrokonság kapcsolatának feltételezése és vizsgálata a sumer nyelv felfedezésétől datálható, az elmélet első felvetői nem magyarok , hanem a nyelv első leírói voltak, akik eredetileg egy igen tág, sumer-turáni-altaji nyelvi egységben gondolkodtak. A két nyelv kapcsolatát ma is többen vizsgálják – elsősorban külföldön élő magyarok -, különböző módszerekkel. Ehhez azonban hozzájárul az a módszertani alapkérdés, miszerint a finnugor nyelvrokonság tényének követői szerint rendszeres hangmegfeleltetésen alapuló nyelvvizsgálat az egyetlen módja a nyelvfejlődés tudományos vizsgálatának. Az alternatív elméletek nagyobb része elveti e módszer univerzális alkalmazhatóságának lehetőségét, és a nyelvek változásának más, általuk kutatott jellegzetességeit helyezik előtérbe.
A sumer–magyar nyelvelméletek skálája a két véglet (a magyarok a sumerek közvetlen leszármazottai; illetve valamennyi hasonlóság csupán a véletlen műve) között számos reálisabb (és könnyebben alátámasztható) elméletet is magába foglal: a magyar nyelv ősébe kerülhettek sumer eredetű szavak, vagy akár mindkét nyelvben származhatnak egy korábbi közös ősnyelvből (nosztratikus vagy még korábbi) is.
A kabard–magyar nyelvrokonság elmélete
Az elmélet első képviselője és rendszerezője Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvész volt, aki kaukázusi utazásai során azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a magyar nyelv rokonítható a kabard nyelvvel. A nyelvész ezt a rokonságot nemcsak nyelvtanilag, hanem történetileg és kulturálisan is be akarta bizonyítani A honfoglalás revíziója című művében. Teóriája szerint a hunok a történelem során nem olvadtak fel teljesen az Európába vándorló nomád népekkel, hanem egy részük a Kaukázus környékén maradt, másik részük pedig később ismét megjelent a Kárpát-medencében. Elmélete szerint a hunoknak két leszármazottjuk volt: a kazárok és az avarok. A Kaukázusban élő kabardok pedig a kazárok közvetlen leszármazottjai, akiket nem tartott kaukázusi őslakónak. Ő mindkét nyelvet az ún. turáni nyelvcsaládba sorolta (ami megegyezik a mai urál-altáji nyelvcsalád-elmélettel), de egy sajátos, a töröktől mégis különböző nyelvnek tartotta. Elméletében az ugor behatást se zárta ki: véleménye szerint Bíborbanszületett Konstantin által említett, a magyarokhoz csatlakozó "szabartoiaszfaloi" nevű nép is ilyen volt. Elméletének nagyobb hibái közül inkább az a legnagyobb, hogy a nyelvfejlődés tényével nem törődve a kabardot teljesen elszigetelt, nagyon keveset változó nyelvként kezelte. Ez azonban megérthető abból, hogy a kabard a nyelvész korában nem volt írott nyelv, és szavainak legnagyobb hányada máig egytagú, ezért az etimológiai levezetések relevánsok is lehetnek. Mivel a háború után munkássága feledésbe került, ezért elmélete nem került megvitatásra. Utoljára Sándor Pál volt, aki az 1903-ban Kolozsvárban megírt Magyar és a kabard nyelv viszonya című írásában ezzel újra foglalkozott.
A japán–magyar nyelvrokonság elmélete
A kelta–magyar nyelvrokonság elmélete E szerint az elmélet szerint a magyar és a kelta nyelvek között (pl.: breton, ír, walesi, skót gael) rokoni kapcsolat állhatott fenn, legalábbis szoros nyelvi/kulturális kapcsolat lehetett korábban.
Timaru-Kast Sándor 1997-es Kelta magyarok, magyar kelták című munkájában közel 100 példát hoz ír-magyar lexikai párhuzamokra, többek között: +írmagyarfearférfitalamtalaj, földsiúlsétál (vö. szalad)bráthairfivér, szerzetes barát Bár a szerző ezeket a hasonló szavakat az ősi kapcsolat bizonyítékaként értelmezi, a történeti nyelvészet elveti ezeket az egyezéseket, mivel azok nem felelnek meg a komparatív módszer követelményeinekhttps://finnugor.arts.unideb.hu/segedanyag/a_magyar_nyelv_eredete_2022.pdf: például nincsenek rendszeres hangmegfelelések (vö. finn p, magyar f), illetve egyes magyar szavak latin vagy szláv közvetítéssel kerültek be a magyarba (pl.: a barát szó valamelyik szláv nyelvből került át a magyarba, de eredetileg a latin frater szó szlavizált változata volt). Továbbá, a kelta és uráli nyelvek közötti kapcsolat időben annyira távol lenne, hogy a közvetlen lexikai egyezések létezése gyakorlatilag kizárt.