Valentino Rossi (Urbino, 1979. február 16. –) olasz motorversenyző, a MotoGP egyik legeredményesebb pilótája, számos rekord tulajdonosa. Édesapja, Graziano Rossi szintén motorversenyző volt. A Sports Illustrated magazin szerint az egyik legjobban kereső sportoló.

Nemzetközi karrierje 1996-ban indult, ekkor került a MotoGP nyolcadliteres géposztályába. Ebben az évben egy futamgyőzelmet sikerült aratnia, végül kilencedik lett. 1997-ben sikerült megszereznie a világbajnoki címet 11 győzelemmel és 321 ponttal, akkoriban mindkettő rekordnak számított. Az 1998-as szezont már a 250 köbcentiméteres géposztályban kezdte meg. Ebben a szezonban több győzelmet is aratott, ám végül csak a második helyen végzett, 3 ponttal lemaradva a szintén olasz Loris Capirossitól. 1999-ben ebben a kategóriában is megszerezte a világbajnoki címet, ekkor viszonylag nagy fölénnyel, 48 pontos előnnyel végzett az élen.

A királykategóriában (2001-ig 500 cm³, 2002 óta MotoGP) 2000 óta versenyez. Első évében ismét második lett. 2001-ben ismét világbajnok lett, így folytatta azt a sorozatát, hogy minden kategóriában a második évében lett világbajnok. Egészen 2005-ig egyeduralkodó volt, ezalatt sorra döntötte meg a különböző, egy szezonra vonatkozó, valamint összetett rekordokat. 2006-ban második, 2007-ben harmadik lett, azelőtt korábban sosem fordult vele elő, hogy két egymást követő évben ne szerzett volna világbajnoki címet. 2008-ban pontrekorddal (373) ismét világbajnok lett, csak neki és Giacomo Agostininek sikerült két vesztes év után ismét világbajnoki címet szereznie. 2009-ben ismét győzni tudott, ez már kilencedik világbajnoki címe volt. Ez volt az utolsó világbajnoki címe 2021-es visszavonulásáig.

Max Biaggival övék a motorsport egyik legismertebb rivalizálása. Ők ketten többször látványos, néha a sportszerűség határait súroló csatákat vívtak egymással. A legismertebb eset a 2001-es japán nagydíjon történt, amikor a célegyenesbe érve a belül lévő Biaggi körülbelül 220 km/órás tempónál megpróbálta a fűre kiszorítani Rossit. Később, mikor Rossi megelőzte őt, kinyújtott középső ujjal fejezte ki nemtetszését. További emlékezetes párharcokat vívott Sete Gibernauval, Casey Stonerrel, Jorge Lorenzóval és Marc Márquezzel.

Több beceneve van, ezek közül a legismertebb a Doktor (angolul The Doctor, olaszul Il Dottore), amely angol változata a ruhája hátán is szerepel. További becenevei: keresztneve, a Valentino becézése, Vale, valamint karrierje korábbi szakaszából a Rossifumi (a korábbi japán motorversenyző, Abe Norifumi után) és a Valentinik (Donald kacsa olasz megfelelője, Paperinik után).

Pályafutása A kezdetek

Rossi az észak-olasz Urbino városában született, a korábbi többszörös futamgyőztes, Graziano Rossi fiaként. Már nagyon fiatalon elkezdett versenyezni.

Először még nem motoron, hanem gokartokon szerepelt. Egy 100 köbcentiméteres gokarttal 1990-ben junior regionális bajnokságot is nyert. 1991-től már minimotorokon is versenyzett, párhuzamosan a gokarttal, és több regionális versenyt megnyert itt is.

Rossiék szándékai eleinte annyira komolyak voltak a gokartozással, hogy már Valentino Európa-bajnoki indulását tervezték. Ez végül a magas költségek miatt meghiúsult.

Rossi nemsokára kinőtte a minimotoros sorozatot. 1993-ban Rossi szert tett egy 125 köbcentiméteres Cagiva Mitóra, mellyel első versenyén kilencedik lett.

1994-ben már az olasz 125-ös bajnokságban versenyzett. A szezon utolsó versenyén, Misanóban megszerezte a pole pozíciót, és a versenyen is a dobogón végzett. A következő évben Claudio Lusuardi, a Cagiva főnöke által bekerült a Cagiva gyári csapatába, és meg is nyerte az olasz bajnokságot.

Rossi fiatalkorának példaképe a rali-világbajnok Colin McRae volt. 2005-ben, Monzában egy alkalommal egymás ellen is versenyezhettek. Rossi végül összetettben McRae előtt végzett.

Alsóbb kategóriákban

A MotoGP-be 1996-ban került, az Aprilia gyári csapatához. Ebben az évben hullámzó teljesítményt nyújtott, de a cseh futamot meg tudta nyerni, de már az előtte megrendezett osztrák versenyen is felállhatott a dobogóra. A szezon végén a kilencedik helyen végzett. 1997-ben a teljes szezont ő uralta, a szezon végén a világbajnoki címet is megszerezte, a szezon 15 versenyéből 11-et megnyert, és 321 pontot szerzett.

1998-ra felkerült a negyedliteres géposztályba, ugyancsak az Apriliához. A csapat rendkívül erős volt, Rossi csapattársai ugyanis Loris Capirossi és Harada Tecuja voltak. A szezont nem kezdte jól, a szezon első 2 versenyén kiesett. Később Hollandiában megszerezte első győzelmét a kategóriában. Ekkor még eléggé hátul állt összetettben. A szezon utolsó négy versenyét azonban megnyerte, így mindössze 3 ponttal lemaadva végzett csapattársa, Capirossi mögött. Harmadik a csapat harmadik versenyzője, Harada lett. 1999-ben ismét javult a teljesítménye, bár a szezon elején 4 versenyéből az első kettőn csak ötödik és hetedik lett, a negyedik versenyen pedig kiesett, végül 9 győzelmet aratva, magabiztos, 48 pontos előnnyel a 250 köbcentiméteres kategóriában is megszerezte a világbajnoki címet.

500 cm³

right|250px|thumb|2002-ben a Hondával

Világbajnoki címe után 2000-re szerződést kapott a királykategóriában, a Honda gyári csapatától. Ebben a géposztályban ekkor még 500 köbcentiméteres motorokkal versenyeztek. Első évében a visszavonult ötszörös világbajnok, Mick Doohan volt a személyes segítője. Rossi Doohan korábbi versenymérnökével, Jeremy Burgess-szel dolgozott ekkortól (az ausztrál versenymérnök később követte Rossit a Yamaha és a Ducati csapatokhoz is, megszakítás nélkül 14 szezonon keresztül dolgoztak együtt). Ez volt az első év, hogy, bár ekkor még nem közvetlenül, összetalálkozott későbbi nagy ellenfelével, Max Biaggival. A szezon, hasonlóan első szezonjaihoz az alsóbb kategóriákban, a tanulásról szólt. Az idény során két győzelmet aratott, végül a győztes Kenny Roberts, Jr. mögött jócskán lemaradva a második helyen végzett. A harmadik Biaggi lett.

2001-ben, folytatva a sort, második évében ebben a kategóriában is világbajnok lett. Ebben az évben 11 győzelmet aratott, és végül hatalmas, több, mint 100 pontos előnnyel végzett a második Biaggi előtt. Ebben az évben Colin Edwards-szal együtt elindult a szuzukai 8 órás versenyen. A páros végül győzni tudott, annak ellenére, hogy Rossinak gyakorlatilag semmilyen tapasztalata nem volt a superbike-motorokat illetően.

A zsinórban megnyert világbajnokságok

A 2002-es szezontól kezdve a királykategóriát MotoGP-nek hívják. A névváltoztatás egyben a motorok lökettérfogatának növekedésével is járt, ami a korábbi 500-ról közel a duplájára, 990 köbcentiméterre nőtt. Változás volt továbbá a kettőről négy ütemre való átállás. Ebben az évben még megengedettek voltak az 500-as, kétütemű motorok is. Rossi magabiztosan, 11 győzelmet aratva szerezte meg újabb világbajnoki címét, egy kieséstől eltekintve minden versenyen az első vagy második helyen végzett. A második ismét Biaggi lett, 140 pontos lemaradással. Rossin kívül egyébként csak Biaggi, Ukava és Alex Barros tudott futamot nyerni, Ukava egyszer, Biaggi és Barros kétszer-kétszer. 2003-ban ismét világbajnok lett, és annak ellenére kettővel több, 357 pontot szerzett, hogy kevesebbszer nyert. Az egyéni rekord megdöntéséhez viszont az is kellett, hogy Rossi minden versenyen a dobogóra állhasson. A kilenc győzelem mellett öt második és két harmadik hely szerepelt Rossi ez évi statisztikájában.

left|thumb|200px|Capirossi, Hayden és Rossi 2005-ben, a maláj nagydíjon

2004-ben, a Hondával történt viharos szerződésbontás után már a Yamahánál versenyzett. A szezon során kevésbé versenyzett magabiztosan, mint korábban, mert bár kilenc győzelmet aratott, kétszer is kiesett. Ennek ellenére a Yamahával is megszerezte újabb, immár negyedik királykategóriás vb-címét. Legnagyobb ellenfele ebben az évben nem Biaggi, hanem a spanyol Sete Gibernau volt, akit a korábbi évekhez képest kisebb, 47 pontos különbséggel előzött meg. 2005-ben Rossi ismét világbajnoki címet szerzett, ez volt hetedik, a királykategóriában sorozatban ötödik elsősége. Ezzel Mick Doohannel együtt a ranglista második helyén áll, náluk több vb-címet egy huzamban csak Giacomo Agostini szerzett, szám szerint hetet. 2005-ben ismét pontrekordot döntött, mert bár egyszer feladni kényszerült a versenyt, az eggyel több futamnak köszönhetően több pontot tudott szerezni. 2002-höz hasonlóan ekkor is csak egy kiesés rondított bele a dobogós helyezésekbe.

right|thumb|200px|Rossi a 2007-es holland nagydíjon, egy egyedi festésű motoron

A kevésbé sikeres évek

2006-ban ismét esélyes volt a végső győzelemre, de a szezon első felében problémákkal küszködött. Jerezben csak a 14. helyen végzett, majd Katarban nyert, de a kínai és a francia versenyen is kiesett, mindkétszer önhibáján kívül, műszaki gondok miatt. Ekkor Nicky Hayden már nagy előnnyel vezetett. Rossi azonban folyamatosan dolgozta le hátrányát, és az utolsó futam előtt már ismét ő állt az első helyén. Nyolc ponttal vezetett, vagyis még egy viszonylag gyengébb eredménnyel is nyerhetett volna. Valenciában meg is szerezte a pole pozíciót, ám a verseny nem alakult jól számára. Az első pár körben ugyanis elesett, és innentől Haydennek csak az volt a feladata, hogy biztonságban célba érjen. Rossi hiába zárkózott fel, végül csak a 13. helyig jutott, ez pedig azt jelentette, hogy Hayden harmadik helyével 5 pont előnnyel megszerezte első vb-elsőségét.

2007-ben a mezőny már csak 800 köbcentiméteres motorokkal versenyzett. A szezon előtti teszteken az látszott, hogy Rossinak még nehezebb dolga lesz, mint egy évvel azelőtt. Az idényt ennek ellenére jól kezdte, Katarban Stoner mögött második lett, a spanyol versenyt pedig megnyerte. Itt a második Dani Pedrosa, míg harmadik csapattársa, Colin Edwards lett. A Yamahások hátránya leginkább a csúcssebességben mutatkozott meg, ezt Stoner többször ki is használta. Később többször is kiesett, vagy a mezőny hátsó részében végzett, így még a 2006-os teljesítményét is alulmúlta, ezúttal csak harmadik lett. A világbajnokságot ebben a szezonban Stoner nyerte, második Pedrosa lett. Stoner ebben az évben rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített, több, mint 120 ponttal előzte meg Rossiékat.

Újból a trónon

A 2008-as szezon nem indult jól számára, ugyanis Katarban csak ötödik lett. A következő 2 futamon viszont már felállhatott a dobogóra, az azt követő 3 versenyt pedig megnyerte, így az olasz nagydíjat követően már ő állt az élen. Ezt követően az első helyet már nem is adta át senkinek. Hollandiában egy esés után csak 11. lett, ez volt a legrosszabb eredménye a szezonban, csak ezen és a katari versenyen nem tudott felállni a dobogóra. Minden versenyen pontszerzőként ért célba, a katari ötödik és a hollandiai 11. helyen kívül mindig felállhatott a dobogóra. Ezek a dobogós helyezések ebben az évben a következőképpen oszlottak meg: kilenc győzelem, öt második és két harmadik hely. 2008-ban 373 pontot szerzett, ami abszolút pontrekord. Az olasz versenyen zsinórban hetedik alkalommal diadalmaskodott, ami szintén rekord. A francia nagydíjon megszerezte 90. győzelmét, ezzel utolérte az örökranglistán előtte lévő második Ángel Nietót. A verseny végén a levezető kört Nietóval közösen tették meg, Rossi utasként egy 90+90 feliratú zászlót lengetett.Rossi wins French MotoGP, AFP, 19 May 2008 Az amerikai nagydíjon volt egy emlékezetes csatája Casey Stonerrel. A Laguna Secai pályán a verseny második felében körökön keresztül látványosan oda-vissza előzgették egymást. Öt körrel a vége előtt Rossi megelőzte Stonert, aki elesett. Végül fel tudott állni, és a második helyen célba ért, Rossi pedig Stoner esésének köszönhetően nagy különbséggel nyert.

left|thumb|250px|A 2009-es katalán nagydíjon