Clatskanie (kiejtése: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Oregon állam Columbia megyéjében helyezkedik el. A 2010. évi népszámláláskor 1737 lakosa volt. A város területe 3,08 km², melynek 100%-a szárazföld.
Történet Egyes állítások szerint a város 1884-es, alapításkori neve Bryantville volt, habár postahivatala 1871 óta a Clatskanie nevet viseli.
A név a Tlatskani indián szóból származik. Silas B. Smith telepes kutatásai alapján a szó egy helyet jelöl a Nehalem-folyó mentén, melyet a Columbia-folyó felől a Youngs-folyón vagy a Clatskanie-folyón át lehetett megközelíteni. Ugyan az őslakosok nem használtak helyneveket, a később ideköltöző fehérek a környékbeli vizekre ezen a néven hivatkoztak.
A clatskanie egy indián törzs neve is, akik számos betegség (például fekete himlő, malária), háború és vérfertőzés után az 1910-es népszámlálás idejére mindössze 3-an maradtak.
A város mai lakosai között sok a skandináv (főleg finn, norvég és svéd).
Éghajlat A térség nyarai melegek (de nem forróak) és szárazak; a havi maximum átlaghőmérséklet 22 °C. A Köppen-skála alapján a város éghajlata meleg nyári mediterrán. A legcsapadékosabb a november–január, a legszárazabb pedig a július–augusztus közötti időszak. A legmelegebb hónap augusztus, a leghidegebb pedig január.
Népesség
2010 A 2010-es népszámláláskor a városnak 1737 lakója, 729 háztartása és 469 családja volt. A népsűrűség 563,6 fő/km². A lakóegységek száma 806, sűrűségük 261,5 db/km². A lakosok 92,9%-a fehér, 0,4%-a afroamerikai, 2%-a indián, 0,5%-a ázsiai, 0,1%-a a Csendes-óceáni szigetekről származik, 0,9%-a egyéb-, 3,3% pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 3,7% (2,6% mexikói, 0,1% Puerto Ricó-i, 1,1% pedig egyéb spanyol/latino származású).
A háztartások 32,4%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 46,8% házas, 12,1% egyedülálló nő, 5,5% pedig egyedülálló férfi; 35,7% pedig nem család. 30,9% egyedül élt; 16,3%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,36 személy élt; a családok átlagmérete 2,91 fő.
A medián életkor 38,9 év volt. A város lakóinak 24,8%-a 18 évesnél fiatalabb, 8,6% 18 és 24 év közötti, 22,6%-uk 25 és 44 év közötti, 27,8%-uk 45 és 64 év közötti, 16,1%-uk pedig 65 éves vagy idősebb. A lakosok 47,8%-a férfi, 52,2%-uk pedig nő.
2000 A 2000-es népszámláláskor a városnak 1528 lakója, 608 háztartása és 406 családja volt. A népsűrűség 491,6 fő/km². A lakóegységek száma 659, sűrűségük 212 db/km². A lakosok 93,91%-a fehér, 0,07%-a afroamerikai, 1,24%-a indián, 0,65%-a ázsiai, 0,26%-a Csendes-óceáni szigetekről származik, 1,05%-a egyéb-, 2,81%-a pedig kettő vagy több etnikumú. A spanyol vagy latino származásúak aránya 3,34% (1,8% mexikói, 0,2% Puerto Ricó-i, 1,3% pedig egyéb spanyol/latino származású).
A háztartások 35%-ában élt 18 évnél fiatalabb. 51,6% házas, 12,7% egyedülálló nő; 33,1% pedig nem család. 27,8% egyedül élt; 15,3%-uk 65 éves vagy idősebb. Egy háztartásban átlagosan 2,47 személy élt; a családok átlagmérete 3,07 fő.
A város lakóinak 29,6%-a 18 évnél fiatalabb, 7,3%-a 18 és 24 év közötti, 26%-a 25 és 44 év közötti, 21%-a 45 és 64 év közötti, 16%-a pedig 65 éves vagy idősebb. A medián életkor 36 év volt. Minden 18 évnél idősebb 100 nőre 90,5 férfi jut; a 18 évnél idősebb nőknél ez az arány 86,3.
A háztartások medián bevétele 25 833 amerikai dollár, ez az érték családoknál $48 056. A férfiak medián keresete $41 550, míg a nőké $24 286. A város egy főre jutó bevétele (PCI) $16 717. A családok 11,1%-a, a teljes népesség 11,5%-a élt létminimum alatt; a 18 év alattiaknál ez a szám 11,4%, a 65 évnél idősebbeknél pedig 12,1%.
Oktatás A városnak három iskolája van (Clatskanie Middle/High School, Clatskanie Elementary School és Piercing Arrow Private School); ebből kettő fenntartója a Clatskanie-i Iskolakerület, a Piercing Arrow Private School pedig magánkézben van.
Nevezetes személy Raymond Carver – író
Fordítás
Jegyzetek
További információk Oregon Blue Book
Kategória:Columbia megye települései (Oregon)