Petar Stojanović (Ljubljana, 1995. október 7. –) szlovén válogatott labdarúgó, az olasz Salernitana játékosa kölcsönben az Empoli csapatától.
Pályafutása Klubcsapatban Stojanović az Arne Tabor, majd az ND Slovan és az NK Interblock csapataiban töltötte ifjúsági éveit, innen került a Maribor utánpótlás csapatához 2011-ben. Joc Pečečnik, az Interblock tulajdonosa azzal vádolta meg Zlatko Zahovičot, a Maribor igazgatóját, hogy ellopta tőlük a legnagyobb szlovén tehetséget. Stojanović pályafutása kezdetén kapusként játszott, később került a középpályás sor jobb oldalára, hogy idővel a legnagyobb szlovén tehetségként emlegessék. A 2011-12 - es szezon második felében mutatkozott be a felnőttek között és a szlovén élvonalban. Debütálásakor 16 éves, öt hónapos és 18 napos volt, amivel új klubrekordot állított fel, megelőzve ezzel Luka Krajncot, aki egy szezonnal korábban két hónappal és 23 nappal volt idősebb nála, amikor lehetőséget kapott a Mariborban.
2016. január 5-én öt évre szóló szerződést írt alá a Dinamo Zagreb csapatával, akik kétmillió eurót fizettek érte.
Válogatottban Az U17 korosztályos válogatottal részt vett a 2012-es Európa-bajnokságon, ahol egy gólt szerzett. Szlovénia felnőtt válogatottjában 2014. november 18-án debütált Kolumbia ellen. 19 éves, egy hónapos és 11 napos volt ekkor, ezzel megdöntötte Rene Mihelič hét évvel korábbi vonatkozó rekordját.
Statisztikák A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól201410201520201610201810201910020206020211012022912023902024130202520Összesen642
Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2021. szeptember 1. Stožice Stadion, Ljubljana, Szlovénia 1–1 1–1 2022-es VB-selejtező 2 2022. június 5. Rajko Mitić Stadion, Belgrád, Szerbia 1–1 1–4 2022–23-as Nemzetek Ligája
Sikerei, díjai Maribor: Szlovén bajnokság: 2011–12, 2012–13, 2013–14, 2014–15 Szlovén kupa: 2011–12, 2012–13 Szlovén szuperkupa: 2012, 2014
Dinamo Zagreb: Horvát bajnokság: 2015–16, 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21 Horvát kupa: 2015–16, 2017–18, 2020–21 Horvát szuperkupa: 2019
Jegyzetek
Kategória:Szlovén labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Az NK Maribor labdarúgói Kategória:A Dinamo Zagreb labdarúgói Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:Az US Salernitana 1919 labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói