Bodóczky István (Szolnok, 1943. augusztus 21. – Budapest, 2020. október 26.) Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, pedagógus, címzetes egyetemi tanár, konstruktőr.
Élete és munkássága Apja Dr. Bodóczky László, anyja Olexik Klára. Testvérei: Bodóczky László, Bodóczky Zsuzsanna. Gyermekei Caroline (Griffin) Bodóczkytól: Miklós (1969), Péter (1970), Antal (1975); Ék Ágnestől: Ék Benjámin (1986). 1970-ben végezte el festő és tanár szakon a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, 1971-1973 között Derkovits-ösztöndíjban, 2014-ben Római Magyar Akadémia ösztöndíjában részesült. 1974-től nyugdíjazásáig a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola művésztanára és 1976-tól a Grafikai Archívum vezetője volt. 1993-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola Tanárképző Tanszékének (és utódintézményeinek) tanára, 2002-ben habilitált. A Moholy-Nagy Művészeti Egytetem Doktori Iskolájának, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának valamint az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájának témavezetője.
Pályája kezdetén expresszív, színes olajképeket festett. Az 1970-es évek közepétől kezdett készíteni, majd konstruálni saját tervezésű repülő szerkezeteket (zsinóros sárkányokat), újabban papír és bambusz felhasználásával. Az 1980-as évek óta e kétféle tevékenység egyesítésével hozza létre műveit: szabad körvonalú festményeit és háromdimenziós konstrukcióit. A könnyű szerkezetű képek vagy szobrok azonban megfelelő zsinórozással sárkányként repíthetők is. Bodóczky bambuszvázra feszített vékony papírjai lírai absztrakt festmények, szövegtöredékek és fotókollázsok. Akvarell, ecoline és pasztell-munkái jelentését címadással bonyolítja és irányítja.
Művészetet tanítani az 1970-es évek első felében kezdett, majd pedagógiai tevékenységét elmélyítette és kiszélesítette: a rendszerváltás óta tudományos pedagógiai kutatást és egyetemi oktatást folytat. A tanítást ugyanakkor olyan művészi alkotói folyamatként fogja fel, amelynek végeredménye nem egy-egy műtárgy, hanem a tanítványok szellemi-művészi alkotóképessége. Amikor a Budapest Galériában egyéni kiállításra kapott felkérést, a falakon körbe inspiratív feladataira adott tanítványi munkákat állított ki. Egyetemi hallgatóival éveken át szerkesztette az Irány.hu című vizuális nevelési magazint.
Díjai Fiatal Művészek Stúdiója kiállítás III. díj – 1970 Fiatal Művészek Stúdiója kiállítás II. díj – 1971 Dózsa-pályázat festészeti I. díj – 1972 Fiatal Művészek Stúdiója kiállítás I. díj – 1973 Fiatal Művészek Stúdiója festészeti pályázat III. díj – 1974 Ember és alkotása – Fiatal Művészek Stúdiója pályázat I. díj – 1977 Munkácsy Mihály-díj – 1989 Creative design díj, Dieppe – 1991 Hommage à Vaszary kiállítás, KMM, első díj – 1993 Herczeg Klára senior díj – 2013
Válogatott egyéni kiállításai Művészklub [Bodri Ferenccel, Lisztes Istvánnal], Kecskemét – 1964 Stúdió Galéria, Budapest – 1973 Stúdió Galéria, Budapest [Kovács Péterrel] – 1978 Budapesti Műszaki Egyetem Kollégiuma – 1979 Műhely Galéria, Szentendre – 1982 Bástya Galéria, Budapest – 1983 Művésztelepi Galéria, Szentendre – 1983 Lágymányosi Közösségi Ház, Budapest – 1985 Vajda Lajos Stúdió Galéria [Maria Otamendivel], Szentendre – 1985 Teleki-kastély Galéria, Szirák – 1986 Uitz Terem, Dunaújváros – 1986 Talapzat nélkül III., Békásmegyeri Művelődési Ház, Budapest – 1988 Generalart Stúdió [Marnix de Brune-nel], Volkshalle, Bécs – 1988 Lucidum intervallum, Francia Intézet, Budapest – 1989 M. Dhondt Dhaenens, Durle (Belgium) – 1989 Kisgaléria, Komárom – 1989 Galerie de Rivo, Basel – 1990 Gleditsch 45 Schöneberger Kunstgalerie, Berlin – 1990 Várfok 14 Műhelygaléria, Budapest – 1990 Médiathèque Centre Jean Renoir, Dieppe Le Ciel pour Cimaise, Tours – 1992 Várfok 14 Műhelygaléria, Budapest – 1992, 1993 Vízivárosi Galéria, Budapest – 1993 Gleditsch 45 Schöneberger Kunstgalerie, Berlin – 1994 Naplójáték, Várfok 14 Műhelygaléria, Budapest – 1994 Vaktérkép, Bartók 32 Galéria, Budapest – 1995 Vacsorák, Várfok 14 Műhelygaléria, Budapest – 1995 Firkák, Sárospatak, Árpád Vezér Gimnázium – 1996 XO Galéria, Budapest – 1998, 1999 Transit, Davis Art Center, Davis, CA, USA 1999 Álomfejtés/Traumdeutung, Csók István Képtár, Székesfehérvár – 2008 Do it! BTM – Budapest Kiállítóterem – 2012 Rejtett szimmetria, K.A.S. Galéria – 2012 Herczeg Klára-díj (Kerezsi Nemerével) Stúdió Galéria – 2014 Játsszuk azt, hogy meghaltunk. Artus Kapcsolótér – 2020
Válogatott csoportos kiállítások Magyar művészek, Stockholm – 1982 Magyar művészek, Bilbao – 1983 Magyar művészek, Madrid – 1985 Secundair Kunstinstituut, Gent – 1987 Mamut art, Görög templom, Vác – 1990 Medium Paper, Szépművészeti Múzeum, Budapest – 1992 Miró M., Barcelona – 1994 Helyzetkép / Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest – 1995 Made of Paper, Szombathelyi Képtár – 2004 Hommage à El Kazovszkij, Várfok Galéria – 2009 A Várfok Galéria 25 éves jubileumi kiállítása, Várfok Galéria – 2015
Köztéri munkái Térplasztika, Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa – 1985 Szekkó, Művelődési Ház, Százhalombatta – 1984 Térplasztika, Piarista Gimnázium, Szeged – 1999
Könyvei Sárkányépítés; Műszaki, Budapest, 1982 (Sajátkezűleg) Papírsárkány. Budapest, 1988 Rövidítések. Budapest, 1995 Vizuális nevelés II. Feladatgyűjtemény és tanári kézikönyv a 7-12. évfolyamok számára. Budapest, Helikon, 1998 Hidden Symmetry. The Drachen Foundation, 1999 Rajztanítás a XIX. századi Magyarországon (társszerző) Vizuális művészeti projektek az oktatásban. Budapest, MIE, 2002 Vizuális nevelés; Magyar Iparművészeti Egyetem, Budapest, 2003 A rajz, vizuális kultúra tantárgy helyzete és fejlesztési feladatai, OFI, https://ofi.hu/tudastar/tantargyak-helyzete/rajz-vizualis-kultura, 2009. jún. 17. Kis könyv a vizuális művészeti nevelésről. Budapest, VKFA, 2012 Visual Art and English – A vizuális művészeti képzés szakszótára (Dóczi Brigittával). Budapest, MKE, 2020 Scrapbook. Budapest, Artus Kortárs Művészeti Egyesület, 2020
Jegyzetek
Források
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/bodoczky-istvan-386/ http://www.artendre.hu/html/bodoczky/index.html Országos Doktori Tanács adatlapja: https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=218 Magyar Tudományos Művek Tára: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=10022441 http://bodoczkyistvan.weebly.com
További információk
Kategória:1943-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Szolnokiak Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Herczeg Klára-díjasok