bélyeg|350px|A Zelliger Alajos (1863–1942) által készített Egyházi írók csarnoka (Nagyszombat, 1893) a magyarországi egyházi írók egy részének életrajzát és műveiknek jegyzékét tartalmazza. Mivel Zelliger maga is pap volt, az Egyházi írók csarnoka egyúttal az egyházi irodalomnak komoly alkotása is
A magyarországi katolikus egyházi irodalom a magyarországi egyházi irodalom egyik ága. Magyarországi (magyar, német, szlovák) katolikus papok, szerzetesek már az Árpád-kortól kezdve jelentettek meg különböző egyházi munkákat, ám ezek jelentős része elveszett, csak említésekből ismert. A fennmaradt művek szinte kivétel nélkül latin nyelvűek. A 16. században elterjedt a magyar nyelv irodalmi használata, azonban az egyházi művek többsége egészen a 18. századig továbbra is latin nyelven íródott. A magyar irodalomtörténetek általában eddig az időig tárgyalják az egyházi irodalmat a világi irodalom mellett, azonban az egyházi irodalom ezt követően is jelentős területe maradt a magyar művelődésnek. A 19–20. században a szorosabb értelemben vett egyházi műfajok mellett nagy számú tudományos és szépirodalmi alkotás született egyházi szerzők tollából. Az anyag máig feldolgozatlan, magyar nyelvű szintézise nem létezik, csak egyes területekről jelentek meg kisebb monográfiák. Az alkotások többsége ugyancsak beszerezhetetlen, újabb / fakszimile kiadások csak elenyészően kis számú műről (krónikaírók, Pázmány, Káldi, Faludi stb.) készültek. Szemelvények néhány szöveggyűjteményben olvashatóak (ld. szakirodalmi tájékoztató).
Meghatározása Egyházi irodalom alatt elsősorban a keresztény egyházak papjai, lelkészei, szerzetesei által művelt irodalmat értik. Ez lehet: a szorosabb értelemben vett egyházirodalmi műfajok (bibliamagyarázatok, elmélkedések, imádságok, prédikációk, egyháztörténeti és egyházjogi kézikönyvek, rendszeres teológiák stb.) irodalma és lehet tágabb értelemben más, tudományos (általános történeti, nyelvészeti, művészettörténeti, filozófiai, pedagógiai, természettudományi stb. monográfiák, szintézisek) és szépirodalmi műfajok (regények, verseskönyvek stb.) egyházi személyek által írt alkotásainak összessége.
Középkor A hittudomány első művelője Magyarországon valószínűleg a velencei származású Szent Gellért püspök (980–1046) volt, de ő ismereteit tulajdonképen még külföldön szerezte. Műve, a Deliberatio egy bibliai helyhez írt részletes tanulmány.
Szent István 1088-as szentté avatása indította meg a magyar egyháztörténet művelését. Ketten is megírták Szent István életét. Az egyik életrajznak szerzője ismeretlen, a másiké Hartvich győri püspök (1100–1108 körül) volt. Szent Gellért életének megírására ketten is vállalkoztak, de egyik író neve sem ismeretes, csak annyit lehet tudni, hogy az egyik szerző Valternek, a csanádi iskola első mesterének tanítványa volt.
A XII. században Szent Imre herceg jelességének híre buzdított egy jámbor lelket az ö életének megírására. Egy magyar tudós lemásolta Halberstadti Hajmónak értekezését az „Énekek énekéről", továbbá egy másik szerzőnek a művét, aki az „Énekek énekét" a Boldogságos Szűzre vonatkoztatta. A XIII. és XIV. században a magyarok is szorgalmasan írtak és tanultak hittudományi munkákat mind magyarul, mind latinul. A ferences rendiek közül az egyik hithirdető már a XIV. század elején magyarra igyekezett fordítani a Krisztus Urunk jótetteiről és kínszenvedéseiről szóló verseket („gyulafehérvári glosszák”), mert a magyar szentbeszédben szüksége volt rájuk.
bélyeg|200px|Temesvári Pomeriuma 1400 táján kezdték lefordítani az egész szentírást magyarra. Azután pedig lefordították a szentek életét, fordítottak és készítettek elmélkedéseket és épületes elbeszéléseket. Az egyházjog tanulása annyira kedvelt volt, hogy még a világiak is, mint például Makray Benedek, mesterekké képezték magukat belőle. A szoros értelemben vett hitágazati tételekkel is foglalkoztak a magyar hittudósok. 1317-ben a zágrábi püspököt, Casotti Ágostont és a kalocsai érseket, Lászlót felszólította a pápa, hogy véleményüket nyilvánítsák abban a kérdésben: eretnekség-e azt állítani, hogy Krisztusnak és az apostoloknak volt közös vagyonuk? 1480 táján, mások szerint 1460 táján a sajóládi származású és Parisban tamilt Magyar Mihály (?–1444) pálos szerzetes Budán általános figyelem között tartott előadást a Boldogságos Szűz szeplőtlen fogantatásáról és fényes győzelmet aratott. Két hírneves ferences rendi szerzetes, Temesvári Pelbárt (1435–1504) és Laskai Osvát (1450–1511) a XV. század végén, a XVI. elején hittudományi műveikkel, különösen pedig szentbeszédeikkel külföldön is becsületet szereztek a magyar névnek. Mind Temesvári Pelbárt, mind Laskai a budai várban fekvő ferences kolostorban tanítottak és annak templomában prédikáltak. Temesvári 1483–1504 között, Laskai pedig 1498–1505 között. Temesvárinak egyik műve, az Aureum sacrae theologiae rosarium az egész katolikus hittudományt felöleli és rendszeresen tárgyalja. Jelesek és nagyon kedveltek voltak Magyarországi Mihály, feltehetően domonkosrendi hittudósnak szentbeszédei is.
Nem csak a szerzetesek, hanem a világi papok is szívesen foglalkoztak a hittudományokkal. Ebből az okból kifolyólag felkeresték a külföldi egyetemeket, maguknak egyetemi, tudósi fokozatokat szereztek és hittudományi könyveket gyűjtöttek. Így pl. Késmárki János 1461 és 1477 között előbb ménhardi, majd szepesolaszi plébános a "a szentírástudomány mestere" volt és a Sumijia theologica című művet írta. Sajnos, 1444 után Magyarország püspökei és gazdagabb javadalmasai mind rohamosabban változtak át államférfiakká, világi szónokokká, diplomatákká. Ezek már csak a pogány írók műveivel szerettek foglalkozni és így a keresztény önmegtagadás még jobban kihalt belőlük.Karácsonyi, i. m., 78–80. o. Közéjük tartozott Vitéz János esztergomi érsek (1408–1472), aki latin nyelvű leveleket és politikai beszédek, és Janus Pannonius pécsi püspök (1435–1472), aki nem kifejezetten egyházi szemléletű verseket írt.
Újkor Bibliafordítás bélyeg|200px|Káldi György Bibliafordítása A reformáció után a protestánsok kilépése a katolikus egyházból és támadása a katolikus egyház ellen, továbbá egymás közt folytatott hitvitáik kizökkentették a hittudományt régi, csendes haladásából és a megtámadott részek védelmére kényszerítették. A tiszta evangélium alatt történt a katolikus egyházból a kilépés, tehát először is a szentírás értelmezése körül forgott a hittudomány. A hittudósok nem elégedtek meg a régi, kéziratban maradt fordításokkal, hanem új, nyomtatott fordításokat készítettek. Komjáti Benedek (?–1556<) lefordította a rómaiakhoz írott levelet (megjelent 1533-ban) még nem Luther Márton, hanem Rotterdami Erasmus szerint. Pesti Mizsér Gábor (?–1542<) ajándékozta meg nemzetét először a négy evangélium fordításával (1536). Ezt öt év múlva követte az egész újszövetség fordítása Sylvester Jánostól (1504–1552).Karácsonyi, i. m., 189–190. o.
A katolikusok részéről új Bibliafordítást Káldi György (1574–1634) készített (Szent Biblia. Az Egész Keresztyénségben bévött Régi Deák bötűből, 1626). Sokáig készült, de annyira alapos és jelentős volt, hogy kis igazítással a 20. századig használták. Ugyancsak Káldi foglalta össze a szentírás helyes magyarázatának szabályait. Ezt később Szentiványi Márton jezsuita szerzetes (1633–1705) bővebben kifejtette, és külön könyvben is kiadta latinul 1691-ben.
200px|bélyeg|Dalos M. Patrik és Békés Gellért Bibliafordításának első oldala A 19. században 1834 és 1836 között Szepesy Ignác (1780–1838) pécsi püspök tudós papjai segítségével készítette el Bibliafordítását. A fordítás nehéz és régies nyelvezete miatt nem tudott szélesebb körben elterjedni. 1851-ben Szabó József (1805–1884) nagyszombati teológiai tanár, később esztergomi segédpüspök jegyzetekkel és képekkel ellátva ismét kiadta a művet.Márki, i. m., 26. o. 1865-ben Tárkányi Béla (1821–1886) egri kanonok, neves egyházi költő készített bibliafordítást. Guzmics Izidor (1786–1839) bakonybéli apát a Zsoltárok Könyvét, Jób Könyvét, és a Prédikátor könyvét fordította magyar nyelvre (1832).
A 20. században Pataky Arnold (1882–1950) és Iványi János (1894–1954) készítették el az Ószövetség fordítását. Soós István (1864–1947) budapesti karmelita szerzetes az Újszövetséget fordította le (1911), majd ugyanezt közösen Békés Gellért (1915–1999) bencés és Dalos Patrik (1920–1999) oratoriánus szerzetes („Békés-Dalos Újszövetség”). Utóbbiak műve 1951-ben csak Rómában jelenhetett meg, Magyarországon 1996 és 2014 között jelent meg.
A 21. században Simon Tamás László készítette el az Újszövetség fordítását (2015).
Szentírástudomány Vizer Ádám (1743–1803) nagyszombati teológiai doktor Hermeneutica sacra novi testamenti, Márkfi Sámuel (1811–1861) benedek-rendi szerzetes Introductio in sacros libros novi testamenti, Pollák János (1824–1884) pesti egyetemi tanár Historia revelationis biblicae, Dankó József Károly (1829–1895) pozsonyi prépost Historia revelationis Divinae Novi Testamenti címmel készített Bibliatanulmányozási kézikönyveket. Alber János (1753–1830) pesti teológus számos latin nyelvű bevezetést készített a Bibliatanulmányozáshoz (Institutiones sacrae scripturae, Institutiones linguae hebraicae, Institutiones hermeneuticae scripturae sacrae veteris testamenti, Institutiones hermeneuticae scripturae sacrae novi testamenti). Székely István (1861–1927) pesti egyetemi tanár a bibliai apokrif könyvekhez írt bevezetés (Bibliotheca apocrypha).Karácsonyi, i. m., 329. o. Pesten tanított Pataky Arnold (1882–1950) is. Jelentős műve Az újszövetségi kánon története az első niceai zsinat koráig. Kereszty Géza Viktor (1855–1926) egy nagyobb latin nyelvű szentírástudományi mű (Exegesis pericoprum Evangelii pro omnibus dominicis et festis fori in anno eccl. praescriptarum) mellett a értekezést írt a Az ó szövetségi szent könyvek kánoni történetéről.
Végh István (1779–1842) esztergomi pap Bibliamagyarázata Világosító jegyezmények szent Máté evangyeliomjára címmel jelent meg. Radó Polikárp (1899–1974) bencés szerzetes szélesebb népközönségnek szánt bevezetést írt a Bibliához két könyvben (A kereszténység szent könyvei: I. Ószövetség, II. Újszövetség).
Liturgika Radó Polikárp (1899–1974) és Kühár Flóris (1893–1943) bencés szerzetesek közösen szerkesztették meg 1933-ban a Liturgikus lexikont. Radó külön több liturgiával foglalkozó tanulmányt is írt (Esztergomi könyvtárak liturgikus kéziratai, Nyomtatott liturgikus könyveink kézírásos bejegyzései, Az egyházi év, A megújuló istentisztelet).
Katekizmusok A katolikusok részéről Telegdi Miklós későbbi pécsi püspök (1535–1586) 1562-ben Canisius Szent Péternek, a híres holland jezsuitának katekizmusát fordította le A kereszténységnek fondamentomiról való rövid könyvecske néven. A katolikus hittételek állandóságánál fogva aztán e mellett maradtak a katolikusok hosszú időn keresztül.Karácsonyi, i. m., 191. o.
Telegdi Miklós Canisius-fordítását fordították tovább 1634-ben szlovén és 1703-ban román nyelvre a román görög katolikusok számára. 1696-ban a görög katolikus szerbek részére cirill betűkkel kinyomtatták Nagyszombatban a szlovén nyelvre fordított Cansius-katekizmust. Az orosz görög katolikusok részére apostoli helytartójuk, Cameli József készített katekizmust latinul. Ezt Koniczki János lefordította rutén (ruszin) nyelvre és 1698-ban Nagyszombatban kinyomtatta.
Ágazatos hittudomány A XVIII. században jelentős művelői akadtak az ágazatos hittudománynak. Egyesek teljes szintéziseket írtak, második kisebb területeket dolgoztak fel. Jelentős tudósok voltak Kapy Gábor (1658–1728), Prileszky Iván (1709–1790), Pejachevich Ferenc (1713–1781) és Csapody Lajos (1729–1801) jezsuita szerzetesek.Karácsonyi, i. m., 327. o. A műfajt művelte Kazy János (1686–1759) is.