Az Algíri Kormányzóság észak-afrikai állam volt 1515/1516 és 1830 között, amikor is Algírt megszállta a Francia Királyság. Hivatalosan a Oszmán Birodalom területe volt, viszont földrajzi pozíciójának köszönhetően messzemenő autonómiával rendelkezett, sőt 1710-től fogva majdnem, vagy teljesen önállóan cselekedtek. Algír volt a berber kalózok egyik legfőbb bázisa.
Nevek Algírt történelme során sok neven emlegették, mint például "Algíri királyság",(Tassy 1725, pp. 1, 3, 5, 7, 12, 15 et al) "Algíri köztársaság",(Tassy 1725, p. 300 chap. XX) "Algíri állam",(Ghalem & Ramaoun 2000, p. 27) "Algíri Dejlikség" de például néha egyszerűen "Algériá"-nak is nevezték.
Uralkodók
Bejlerbejek és Pasák (1518-1659) 1518 és 1659 között Algír uralkodóit a török szultán nevezte ki. Ezek először beglerbégek voltak, habár később pasák lettek. Az első néhány évtizedben Algír kevés autonómiával rendelkezett, habár később többet kapott. Algír uralkodói általában sikeres török vagy renegát admirálisokból lettek kinevezve.
Duális irányítás 1659 és 1710 között Algírnak egyfajta duális irányítás volt helyben. 1659-ben a janicsárok kezükbe vették az irányítást, habár a török szultán által kinevezett pasát nem merték elküldeni, így a janicsárok által kinevezett janicsár aga, és a török szultán által kinevezett Pasa osztozkodott az ország irányításán. 1671-ben a janicsárok elvesztették az erejüket és egy sikeres Berber Kalóz került hatalomra. Őt dejnek emlegették. A legtöbb hatalom a dej kezében volt, de a pasa még mindig rendelkezett erővel.
Dejlikség 1710-ben egy Baba Ali nevű férfi sikeresen átvette az irányítást az ország felett és visszaküldte a Pasát Törökországba. Habár ez feldühítette a Török szultánt, az nem tudott semmit se tenni róla. Ettől a ponttól kezdve a Dej egyfajta fejedelem volt. A Dejeket általában az Algíri Diván választotta meg. Habár a Dejek hivatalosan életük végéig uralkodtak, rengetegszer meggyilkolták őket.
Államigazgatás
Területi elosztozás A Dar es-soltan, egy olyan terület volt amelyet a Bejlerbej/Pasa/Aga/Dej saját kezűleg irányított. bélyegkép|Algír Bejlikségei (Franciául) Ezenkívül 3 kormányzóság (Bejlikség) működött az országban. A Kormányzókat (Bejeket) Algírból nevezték ki. Ezeket a Bejlikségeket általában földrajzi pozíciójuk alapján nevezték el.
A Keleti Bejlikség Tunézia mellett helyezkedett el. Legfontosabb városa, és adminisztrációs központja Kaszentína volt.
A Titteri-i Bejlikség Algír alatt és körül helyezkedett el. Azonkívül általában itt adminisztrálták a Szaharai területeket is. Médéa volt a "fővárosa".
A Nyugati Bejlikség Marokkó mellett helyezkedett el. Adminisztrációs központja változó volt, 1700-ig Mazouna volt, azután Maszkara, majd Orán lett.
Jegyzetek
Források
Histoire du royaume d'Alger (Éd.1725), Laugier de Tassy 1725
Kategória:Afrika történelmi államai Kategória:Algéria történelme Kategória:Oszmán Birodalom Kategória:Kalózkodás Kategória:Földközi-tenger