Sam Thore Jerrie Lundwall, közismert nevén: Sam J. Lundwall (Stockholm, 1941. február 24. –) svéd tudományos-fantasztikus író, fordító, szerkesztő, fotós, tévéproducer.
Élete
Több területen is tevékenykedett, eredetileg a svéd sci-fi fandom egyik vezetője volt, e fandom vezető orgánuma a Science Fiction-Nytt című fanzin volt. Már az 1950-es évek végén publikált sci-fi novellákat a Häpna! magazinban, később a tudományos-fantasztikus irodalom svédországi népszerűsítésének egyik vezető alakja lett. Az 1960-as években először mint fotós, szabadúszó író és dalszerző dolgozott.Sam J. Lundwall på Svensk mediedatabase 1968-ban tévéproducerként egy fantasztikus sorozatot készített.
1969-ben jelentette meg Science fiction – från begynnelsen till våra dagar című munkáját, amely a tudományos-fantasztikus irodalom első átfogó története volt svéd nyelven. A mű komoly sikert aratott, Lundwall az akkor indult Askild & Kärnekull (A&K) kiadóhoz kapcsolódott, ahol részben a kiadó sci-fi részlegének, részben a kiadó könyvklubjának volt szerkesztője. 1973 nyarán elhagyta a kiadót, s a Delta Förlag-hoz szegődött, amelyet Gunnar Dahl-lal közösen vezetett. Az 1980-as évek végéig mintegy 200 fantasztikus könyv jelent meg a kiadónál. Az 1990-es évektől a családja tulajdonában lévő Sam J. Lundwall Fakta & Fantasi-nál ad ki fantasztikus könyveket.
1972 és 2009 közt a Jules Verne-Magasinet szerkesztője is volt. Ez a lap eredetileg mint hetilap jelent meg 1940 és 1947 közt, 1968-ban indította újra Malmöben Bertil Falk újságíró és sci-fi rajongó. 1972-ben adta át Falk a lapot az Askild & Kärnekull-nak, ahol Lundwall szerkesztette, aki továbbvitte a Delta Förlag-hoz és a Sam J. Lundwall Fakta & Fantasi-hoz.Jules Verne-Magasinet (1940-2009)
Regényíróként két regénnyel debütált Amerikában, ezeket 1970-ben jelentette meg az Ace Books: Alice's World és No Time for Heroes. Svéd nyelven csak az amerikai kiadás után jelentek meg: Alice, Alice és Inga hjältar här. Legjobb regényeinek a Mörkrets furste-t, a szatirikus King Kong Blues-t, valamint a sötét hangulatú Fängelsestaden-t tartják, amelyet Giovanni Battista Piranesi olasz művész Carceri d'invenzione című, elképzelt börtönöket ábrázoló rézkarcai ihlettek.
Számos svéd sci-fi kongresszus szervezője volt (1961, 1963, 1973, 1975, 1977 és 1979). Tagja volt a World SF írószervezete igazgatóságának is. Fordítói tevékenysége is jelentős, többek közt Howard Phillips Lovecraft munkáit ültette át svéd nyelvre.
Munkái Fantasztikus irodalom Mot tidhavets stränder (1959–1962) Jag är människan (1963–1965) Visor i vår tid (1966) Inga hjältar här (1972) Uppdrag i universum (1973) Alice, Alice! (1974) King Kong Blues (1974) Bernhards magiska sommar (1975) Mörkrets furste: eller, Djävulstornets hemlighet (1975) Tio sånger och Alltid Lady Macbeth (1975) Gäst i Frankensteins hus (1976) Mardrömmen (1977) Fängelsestaden (1978) Flicka i fönster vid världens kant (1980) Crash (1982) Tiden och Amélie (1986) Frukost bland ruinerna (1988) Gestalter i sten (1988) Vasja Ambartsurian (1990) Zap! (1992) Staden vid tidens ände eller Sam Spade i kamp mot entropin (1993)
Elméleti írások Bibliografi över science fiction & fantasy 1830–1961 (1962) Bibliografi över science fiction & fantasy 1772–1964 (1964) Science fiction: Från begynnelsen till våra dagar (1969) Science Fiction: What it's All About (1971) Bibliografi över science fiction & fantasy 1741–1973 (1974) Utopia – dystopia (1977) Science fiction: An Illustrated History (1977) Utopier och framtidsvisioner (1984) Bibliografi över science fiction & fantasy 1974–1983 (1985) En bok om science fiction, fantastik, futurism, robotar, monster, vampyrer, utopier, dystopier och annat märkvärdigt och oväntat och osannolikt (1993) Bibliografi över science fiction & fantasy 1741–1996 (1997)
Magyarul megjelent művei
Visszatérés a Földre / Alice világa; ford. Vajda Gábor, utószó Kuczka Péter; Kossuth, Bp., 1973 Árnyak (novella, Galaktika 28., 1977; utánközlés: Galaktika 202., 2007) Lady MacBeth (novella, Galaktika 28., 1977) A science fiction Svédországban (elméleti írás, Galaktika 28., 1977) Holnap történt – Tanulmányok a science fiction világtörténetéből (elméleti írás, Metagalaktika 7., 1984) Visszatérés a Földre (a regény képregény-feldolgozása, Zórád Ernő munkája, Ifjúsági Kiadó, év nélkül)
Jegyzetek
Források
Életrajza az epilog.de oldalon Munkái a libris.kb.se oldalon Életrajza az Encyclopedia of Science Fiction-ban Oldala az ISFDB.org-on, munkái részletes bibliográfiájával
Fordítás
Kategória:Svéd költők, írók Kategória:1941-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Stockholmiak Kategória:Svéd műfordítók