right|thumb|250px|A csernavodai atomerőmű right|thumb|250px|Az I. Károly király híd korabeli felvételen Csernavoda (, , Cserna voda, ) város Románia Constanța megyéjében, Dobrudzsában.
Fekvése A település az ország délkeleti részén helyezkedik el, hatvanhárom kilométerre nyugatra a megyeszékhelytől, Konstancától. A város a Duna egyik ágának, az Öreg-Duna (más nevén Ostrovi-ág) partján fekszik, mely elválasztja az ország legnagyobb szigetétől, Ialomița-lápjától. A Duna–Fekete-tenger-csatorna nyugati vége.
Története
A város környékén az újkőkori Hamangia kultúra hagyatékait találták meg. 1945-ben két híressé vált szobrot találtak, melyek közül az egyik egy gondolkodó férfit, a másik pedig egy ülő nőt ábrázol, ezek az időszámításunk előtti 5. évezred második feléből vagy a 4. évezred elejéből származnak.
A várost az ókori görögök alapították az időszámításunk előtti 4. században Axiopolisz néven, fontos kereskedelmi központ volt a dákok és a görögök között. A település később elpusztult, majd az 1. században a rómaiak építették újjá. I. Constantinus római császár uralkodás idején várfallal és erőddel bővítették ki a várost, püspöki székhely lett, ahol a 4. században keresztény bazilikát is építettek. Az erőd maradványai ma turistalátványosságnak szolgálnak.
1389-ben I. Mircea fejedelem Havasalföldhöz csatolta egész Dobrudzsával együtt. 1420-tól közel öt évszázadon át az Oszmán Birodalom része lett. Az ekkor még kis falu török neve Boğazköy volt. Az oszmán fennhatóság alatt, 1860-ban nyílt meg a Konstanca–Csernavoda vasútvonal.
A román függetlenségi háborút követően, 1877-től Románia része lett. 1878 novembere és 1879 áprilisa között Silistra Nouă megye központja volt. A város I. Károly király hídját 1895-ben építették a Dunán, Anghel Saligny tervei alapján. Ezzel közvetlen vasúti összeköttetés jött létre Konstanca és az ország többi része között.
Mai nevét 1860-ban kapta, a bolgár eredetű černa voda szó jelentése fekete víz (cirill írással черна вода).
1950 és 1953 között a Duna parti város jelentős részét lerombolták a Duna–Fekete-tenger-csatorna építése miatt. A hivatalos átadásra 1987. november 21-én, az új híd megnyitásával egyidejűleg került sor.
Társadalmi problémák Mint Románia-szerte, Csernavodában is működtek gyermekotthonok szörnyű körülmények közt és a városnak meg kell küzdenie ezzel az örökséggel. Ebben külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO) voltak segítségükre. Két brit szervezet meglehetősen sikeres volt ebben a munkában: David Savage M.B.E. The Nightingales Children's Project nevű vállalkozása és a korábban Lorna Jamieson által vezetett Children in Distress vállalkozás. Mindkettő kizárólag a HIV-fertőzött gyermekekkel foglalkozott. Részben a Csernavodából elszármazottak intézményei segítették őket, mint a kanadai Cernavodă International School és a Canadian Campus Charity Committee.
Csernavodának nagy roma népessége van, akik közt a szegénység közepette elterjedt a bűnözés. A Nightingales Children's Project velük is foglalkozik.
Lakossága A nemzetiségi megoszlás a következő:
2002 Románok 17841 94,32% Törökök 546 2,88% Lipovánok 190 1,00% Romák 186 0,98% Magyarok 36 0,19% Tatárok 35 0,18% Olaszok 20 0,10% Ukránok 5 0,02% Németek 4 0,02% Bolgárok 1 0,01% Görögök 1 0,01% Egyéb vagy nem nyilatkoztak 50 0,26% Összesen 18915 100,0%
Gazdasága
A városnak kikötője van a Duna folyón és itt található a csernavodai atomerőmű, amelynek CANDU reaktora Románia elektromos energia termelésének 20%-át szolgáltatja. A kanadai Atomic Energy of Canada Limited és az olasz ANSALDO cégek közös vállalata jelenleg egy második erőművi egység építésén dolgozik.
Az 1987-ben megnyitott Duna–Fekete-tenger-csatorna Csernavodától indul és Agigeáig, illetve Năvodarig fut.
Csernavoda környékén sok a borpince, amelyek főleg chardonnay szőlőből állítanak elő bort. A régió legnagyobb pincészete a Murfatlar.
Látnivalók
Anghel Saligny híd – 1895-ben építették, Anghel Saligny tervei alapján. Csernavodai híd – 1987-ben átadott vasúti és autópályahíd Csernavodai atomerőmű Török dzsámi – 1756-ban épült. Archeológiai és Történelmi Múzeum Axiopolis romjai „Sfinții Împărați Constantin și Elena” ortodox templom – 1882 és 1895 között épült, 2001-ben felújították. Bizánci stílusban épült, alapja kereszt alakú, közepén egy hatalmas kupolával. Keresztelő Szent János katolikus templom „Sfântul Apostol Andrei” ortodox fatemplom – 2000 és 2003 között épült, máramarosi stílusban. Román hősök emlékműve – 1924-ben avatták fel, Pietro Delia tervei alapján készült.
Címere
Testvérvárosok Saint-Sébastien-sur-Loire, Franciaország Krško, Szlovénia
Hivatkozások
További információk A város honlapja Dobrudzsa településeinek török nevei A 2002-es népszámlálási adatok
Kategória:Románia városai Kategória:Constanța megye települései Kategória:Románia Duna menti települései