A 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál (angolul és , ) volt a hatvannyolcadik Eurovíziós Dalfesztivál, melyet Svédországban rendeztek meg, mivel a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált a svéd Loreen Tattoo című dala nyerte. Ez volt a hetedik alkalom 1975, 1985, 1992, 2000, 2013 és 2016 után, hogy Svédországban, valamint a harmadik alkalom 1992 és 2013 után, hogy Malmőben rendezték meg a dalfesztivált.

37 ország erősítette meg a részvételét a versenyre, beleértve Luxemburgot, mely rekordnak számító harminc év után tért vissza. 2023. december 5-én a végleges résztvevői listán Románia nem szerepelt, mivel az EBU még tárgyalásokat folytatott a TVR-rel a lehetséges részvételük kapcsán, ám végül nem tudták a pénzügyi támogatást előteremteni az induláshoz.

A holland előadó kizárását követően 2022 után ismét 25 ország versenyzett a döntőben.

A verseny győztese a Svájcot képviselő Nemo lett, aki 591 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt, ezzel az ország harmadik győzelmét aratva. A The Code című dal emellett 22 ország szakmai zsűrijétől kapta meg a maximális 12 pontot.

A műsor elődöntőit és a döntőjét körülbelül 163 millió ember látta, ami 1 milliós javulás az előző évhez képest.

A helyszín és a verseny témája Svédország a 2023-as versenyen aratott győzelmét követően, a hagyomány szerint megkapta a következő évi verseny rendezési jogát. A 2023-as döntő után pár nappal az ország három legnagyobb városa, Stockholm, Göteborg és Malmö, amelyek már szolgáltak helyszínéül a dalfesztiválnak. A három nagyváros mellett több kisebb város is érdeklődését fejezte ki, mint például Eskilstuna, Jönköping, Örnsköldsvik, Partille (Göteborg) és Sandviken.

Az Sveriges Television (SVT) június 12-ig tűzte ki a városok pályázási határidejét. Stockholm június 7-én, Göteborg június 10-én, míg Malmö és Örnsköldsvik a határidő utáni napon, június 13-án jelentette be, hogy pályázatot nyújtott be. Június 8-án Sandviken bejelentette, hogy nem fognak jelentkezni, míg a jönköpingi pályázatot pénzügyi okok miatt vonták vissza.

A rendező várost, mely végül Malmö lett, július 7-én jelentették be. A verseny pontos helyszíne a 15 500 férőhelyes Malmö Aréna lett, mely korábban a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválnak is otthont adott.

A dalfesztivál hivatalos mottóját 2023. november 14-én jelentették be, mely az előző évet követően második alkalommal is United by Music (magyarul: A zene által egyesülve) lett. A fő ok a szlogen megtartására mellett a folytonosság és következetesség biztosítása volt, így innentől minden versenyen ez lesz a hivatalos jelmondat, amihez évente más grafikát készítenek a szervezők. A dalfesztivál hivatalos logója, amely a sarki fényt ábrázolja, 2023 decemberében lett bemutatva. 170px|link=

Kulcsok: Rendező város Pályázó városok Nem megfelelő helyszínek

Város IntézményKapacitás Megjegyzés Göteborg ‡ Scandinavium 14 000 Az 1985-ös Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne Malmö † Malmö Aréna 15 500 A 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál helyszíne Örnsköldsvik ‡ Hägglunds Aréna 9 800 A Melodifestivalen válogatóinak adott otthont 2007-ben, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2023-ban Stockholm ‡ Friends Arena 65 000 A Melodifestivalen döntőinek a helyszíne 2013 óta (2021 kivételével) Tele2 Aréna 45 000 Az itt játszó futballcsapatok ellenzik a pályázatot Ideiglenes aréna 11 180 – 14 700 Egy tervezett ideiglenes helyszín a Friehamnen kikötőbenBe nem nyújtott pályázatok Eskilstuna Volvo CE Arena 5 000 A Melodifestivalen 2020-as második esély fordulójának, valamint a 2024-es negyedik elődöntőjének a helyszíne Jönköping Husqvarna Garden 7 000 A 2007-es Melodifestivalen első válogatójának a helyszíne Partille (Göteborg) Partille Aréna 5 500 A 2019-es Eurovíziós Kórusverseny helyszíne, mely nem felelt volna meg a kapacitásra vonatkozó követelményeknek Sandviken Göransson Aréna 10 000 A 2010-es Melodifestivalen második válogatójának a helyszíne Műsorvezetők bélyegkép|250px|jobbra|Malin Åkerman és Petra Mede, a dalfesztivál műsorvezetői 2024. február 5-én jelentették be a dalverseny két műsorvezetőjét Malin Åkerman és Petra Mede személyében. Utóbbi 2013 és 2016 után harmadik alkalommal látta el ezt a feladatot.

A résztvevők A versenyt szervező Európai Műsorsugárzók Uniója 2023. december 5-én hozta nyilvánosságra a résztvevő műsorszolgáltatók hivatalos listáját. Visszatért a versenybe Luxemburg, illetve visszalépett Románia, így az előző évvel megegyezően, 37 ország vett részt a 2024-es versenyen.

2008-as debütálása után először küldött azeri nyelvű részeket tartalmazó dalt Azerbajdzsán. 2006 óta először fordult elő, hogy Norvégia, 2013 óta először, hogy Észtország, míg 2018 óta először, hogy Görögország és Örményország versenydala teljes egészében az adott ország anyanyelvén hangzott el.

+ A 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Ország Műsorsugárzó Előadó Dal Nyelv Dalszerző(k) RTSH Besa Titan angol SBS Electric Fields One Milkali (One Blood) angolA dal tartalmaz egy többször ismételt kifejezést az ausztrál yankunytjatjara nyelven is. ORF Kaleen We Will Rave angol İTV Fahree feat. Ilkin Dovlatov Özünlə apar angol, azeri RTBF Mustii Before the Party’s Over angol CyBC Silia Kapsis Liar angol ČT Aiko Pedestal angol DR Saba Sand angol BBC Olly Alexander Dizzy angol ERR 5miinust x Puuluup (Nendest) narkootikumidest ei tea me (küll) midagi észt Yle Windows95manA produkcióban jelöletlenül közreműködik Henri Piispanen énekes is. No Rules! angol France Télévisions Slimane Mon amour francia ERT Marina Satti Zari görögA dal tartalmaz két mondatot angol nyelven is. GPB Nutsa Buzaladze Firefighter angol AVROTROS Joost Klein Europapa hollandA dal tartalmaz kifejezéseket angol, francia, német és olasz nyelven is. HRT Baby Lasagna Rim Tim Tagi Dim angolA dal tartalmaz egy kifejezést olasz nyelven is. Marko Purišić RTÉ Bambie Thug Doomsday Blue angol RÚV Hera Björk Scared of Heights angol IPBC Eden Golan Hurricane angol, héber TVP Luna The Tower angol LTV Dons Hollow angol LRT Silvester Belt Luktelk litván RTL Tali Fighter francia, angol PBS Sarah Bonnici Loop angol TRM Natalia Barbu In the Middle angol NDR Isaak Always on the Run angol NRK Gåte Ulveham norvég RAI Angelina Mango La noia olaszA dal tartalmaz egy többször ismételt kifejezést spanyol nyelven is. AMPTV Ladaniva Jako örmény RTP Iolanda Grito portugál SMRTV Megara 11:11 spanyolA dal tartalmaz egy kifejezést angol nyelven is. RTVE Nebulossa Zorra spanyol SRG SSR Nemo The Code angol SVT Marcus & Martinus Unforgettable angol RTS Teya Dora Ramonda szerb RTVSLO Raiven Veronika szlovén Szuszpilne Alyona Alyona & Jerry Heil Teresa & Maria ukrán, angol

Visszatérő előadók bélyegkép|jobbra|200px|Natalia Barbu Másodszor vett részt a versenyen a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál izlandi versenyzője, Hera Björk és a 2007-es Eurovíziós Dalfesztivál moldáv versenyzője, Natalia Barbu.

Előadó Ország Előző év(ek) Hera Björk 2010 Natalia Barbu 2007

Távol maradó országok – A Radiotelevizija Bosne i Hercegovine (BHRT) jelenleg fennálló tartozásai miatt nem fér hozzá az EBU mindegyik szolgáltatásához. Így az ország 2016 decembere óta nem tudott részt venni az eurovíziós rendezvénycsalád versenyein, így az Eurovíziós Dalfesztiválon sem. – 2022. október 14-én a Makedonska Radio Televizija az energiaválság miatt megnövekedett költségek és a versenyen való regisztrációs díjak megemelkedése miatt kihagyni kényszerülnek a dalfesztivált. A műsorsugárzó azt remélte, hogy a helyzet 2024-re stabilizálódik és visszatérhetnek a versenyre. 2023. szeptember 15-én a műsorsugárzó 2024-re tervezett költségvetésében 1.5 millió dénár szerepelt, amit az Eurovíziós Dalfesztiválra és Junior Eurovíziós Dalfesztiválra költenek el. Előzetesen jelentkeztek is a versenyre, azonban a hivatalos résztvevői listán nem szerepeltek. – 2021. május 28-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy a fehérorosz belpolitikai válság miatt határozatlan időre felfüggeszti az állami műsorsugárzó, a Fehérorosz Állami Televízió- és Rádiótársaság (BTRC) tagságát, így az ország a későbbiekben átmenetileg várhatóan nem vehet részt a versenyen. A szervezet két hetet adott a BTRC-nek a hivatalos válasz megfogalmazására, a műsorsugárzó ezt azonban nem tette meg, így az Európai Műsorsugárzók Uniója 2021. július 1-jén a BTRC kizárása mellett döntött. A BTRC később közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy nem támogatják az ország részvételét az elkövetkező években a versenyen. – Miután a 2023-ban a Dániát képviselő Reiley volt a dalfesztiválon résztvevő első feröeri énekes, a helyi műsorsugárzó, a Kringvarp Føroya (KvF), a szociális és kulturális miniszter, Sirið Stenberg támogatásával megpróbálkozik a teljes jogú EBU tagfelvétellel. Céljuk, hogy Dániától függetlenül részt tudjanak venni az Eurovíziós Dalfesztiválon. A KvF bejelentette, hogy 2023 nyaráig jelentkeznek az EBU-tagságért, amelynek kezdeti célja a társult tag státusz megszerzése. Végül nem szerepeltek a résztvevői listán. – A monacói kormány a 2022-es költségvetésében 100 000 eurós támogatást biztosított a Hercegség 2023-as Eurovíziós Dalfesztiválra való jelölésének kezdeményezésére, így biztosítva a visszatérést. 2021 decemberében bejelentették, hogy 2022-ben tervezik a Monte-Carlo Riviera elindítását, ami a TMC-t pótolja majd. Végül TV Monaco néven a csatorna 2023. szeptember 1-jén indult el, és a Monaco Media Diffusion részeként tagjai lettek az EBU-nak is, így már akár a 2024-es dalfesztiválon is részt tudtak volna venni. Azonban szeptember 15-én megerősítették, hogy ezúttal sem térnek vissza a versenyre. – 2022. február 25-én az EBU bejelentette, hogy Oroszországot kizárják a versenyből, Ukrajna megszállása miatt. A következő napon mindhárom orosz EBU-tag bejelentette, hogy kilép a tagok közül, ezáltal részvételük lehetetlenné vált az eurovíziós eseményeken. – 2023. szeptember 12-én a román sajtó arról számolt be, hogy a Televiziunea Română új költségvetési tervet nyújtott be a Pénzügyminisztériumnak, és az ország 2024-es részvétele annak jóváhagyásától függ. 2023. december 5-én a végleges résztvevői listán nem szerepeltek, mivel az EBU még tárgyalásokat folytatott a TVR-rel a lehetséges részvételük kapcsán. A műsorsugárzónak január 25-ig kellett dönteni a részvételéről, ám végül nem tudták a pénzügyi támogatást előteremteni, így visszaléptek a versenytől. – 2022. június 5-én a Rozhlas a televízia Slovenska bejelentette, hogy az anyagi források hiánya és a dalfesztivál iránt mutatott alacsony érdeklődés miatt ezúttal sem tudnak részt venni, viszont a médiatársaság új vezetője bejelentette, hogy 2025-re már terveznek versenyzőt indítani a dalfesztiválon.

Magyarország részvétele a versenyen Magyarország részvételéről 2023. november 6-ig semmilyen hivatalos információ nem állt rendelkezésre, továbbá a magyar közszolgálati média, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sem adta jelét egy lehetséges visszatérésnek, így 2024-ben is Magyarország távolmaradásával lehetett számolni. Az ország utoljára 2019-ben vett részt a versenyen. 2023. november 6-án nyilvánosságra hozták A Dal 2024 című tehetségkutató műsor pályázati feltételeit, melyben ezúttal sem szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválra való utalás, így Magyarország sorozatban ötödik éve nem nevezett indulót a nemzetközi versenyre, mely 2023. december 5-én, a hivatalos résztvevői lista nyilvánosságra hozatalával megerősítést is nyert.

Korábban 2023. július 15-én az Eurovíziós Podcast című műsorban Stig Karlsen, a norvég delegáció vezetője elmondta, hogy az Európai Műsorsugárzók Uniója azt szeretné, ha Magyarország visszatérne a versenybe, és a reményét fejezte ki, hogy a jövőben a magyar delegáció, az MTVA és az EBU közötti tárgyalások eredményezhetik az ország visszatérését, ha nem 2024-ben, akkor remélhetőleg 2025-ben. Végül Magyarország 2025-ben sem szerepelt a résztvevők végleges listáján.

A versenyszabályok változása bélyegkép|jobbra|250px|A dalfesztivál logója egy malmői villanyoszlopon