A hatalom megszerzésével (a hatalom átvételével vagy átruházásával is) vagy a nemzetiszocialisták hatalomátvételével Paul von Hindenburg birodalmi elnök 1933.január 30-án Adolf Hitlert birodalmi kancellárrá nevezte ki.Ezen a napon Hitler átvette az NSDAP és nemzeti-konzervatív szövetségesei (DNVP, Stahlhelm) koalíciós kormányának vezetését, amelyben mellette mindössze két nemzetiszocialista töltött be kormányhivatalt; ezek voltak Wilhelm Frick birodalmi belügyminiszterként és Hermann Göring tárca nélküli birodalmi miniszter. A fogalom a tényleges kinevezésen túl magában foglalja a Weimari Köztársaság addigi parlamentáris demokráciájának és alkotmányának utólagos nemzetiszocialista vezérelv szerint működő központosított diktatúrává alakítását.
A Reichstag február 1-jei feloszlatása után a hatalmon lévők az elnök felhatalmazási rendeleteivel korlátozták a politikai és demokratikus jogokat a következő hetekben, amelyeket a nemzetiszocialista terror jellemez. A birodalmi elnök 1941. március 28-i rendelete a nép és állam védelméről (Reichstag tűzvédelmi rendelet) a diktatúra felé vezető úton döntő lépésnek számít. 1933. február és a 24-i felhatalmazó törvény. 1933. március. A Reichstag így gyakorlatilag minden döntési jogkörét elveszítette. Sok más mellett a parlamenti képviselőket is koncentrációs táborokba zárták és tárgyalás nélkül kínozták meg.
A kifejezés használata a nemzetiszocializmusban bélyegkép| A Berliner Abendblatt sajtóközleménye A 30-asok támadása 1933 januárjában a hatalom megszerzésére Az NSDAP propagandája, beleértve Adolf Hitler, Joseph Goebbels és más vezető nemzetiszocialisták nyilvános beszédeit, ritka kivételektől eltekintve tudatosan és következetesen kerülte a hatalomátvétel kifejezést, ehelyett a hatalom megragadásátNorbert Frei: Machtergreifung – Anmerkungen zu einem historischen Begriff (PDF; 8,2 MB), in: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte (VfZ) 31/1983, S. 136–145.Richard J. Evans: Das Dritte Reich – Aufstieg. Deutscher Taschenbuch Verlag, München 2005, , S. 569. használta különösen. Különös céljuk volt megfélemlíteni az ottani német közvéleményt, de különösen a polgári származásúakat, hogy úgy tegyenek, mintha az 1933 januárját övező és követő eseményeket a legitimitás, a folytonosság és a békésség jellemzi. A korabeli NSDAP propaganda összehasonlítható, hiteles kifejezései mind a náci uralom előtt, mind az erőszakos „hatalom megszerzése” idején legfeljebb a „nemzeti felkelés [kormányzata]” (vagy „nemzeti megújulás”), „német forradalom” volt., valamint a revolutionary jelölésű különféle vegyületek, mint például a "national-revolutionary" vagy a "social-revolutionary";Vgl. Klaus-Jürgen Müller: Das Heer und Hitler. Armee und nationalsozialistisches Regime 1933–1940. 2. Auflage, Deutsche Verlags-Anstalt, Stuttgart 1988, S. 37. vagy egy többször megidézett „mozgásdinamikában”, amely állítólag tömegrendezvényekben fejeződik ki, és magával sodorja az emocionális tömegeket.
Németországban a nemzetiszocialisták január 30-án a nemzeti felkelés napját és a hatalomátvétel kezdetét ünnepelték a horogkeresztes zászló kitűzésének parancsával a középületeken.
A kifejezés használata 1945 után A hatalom megszerzése fogalmát a történelemtudomány különbözőképpen használja. Gyakran csak Hitler birodalmi kancellári kinevezésére hivatkozik. Így ér véget Martin Broszat elbeszélése erről a témáról, amikor 1933. január 30-ánMartin Broszat: Die Machtergreifung. Der Aufstieg der NSDAP und die Zerstörung der Weimarer Republik. München 1984. belépett a birodalmi kancelláriába. A történészek azonban általában azt feltételezik, hogy a „hatalom megszerzése” nem egyszeri esemény volt, hanem egy hosszabb folyamat, amelynek során az NSDAP leépítette a demokráciát és megszilárdította saját uralmát. Ennek a folyamatnak az eredménye eleve nem volt bizonyos, éppen ellenkezőleg, mindig volt mozgástér és alternatív lehetőségek – hangsúlyozza Gotthard Jasper történész.Gotthard Jasper: Die gescheiterte Zähmung. Wege zur Machtergreifung Hitlers 1930–1934. edition suhrkamp, Frankfurt am Main 1986, S. 8–11.
Arra a kérdésre, hogy mikor fejeződött be ez a folyamat , a nemzetiszocializmus történetének szakirodalma másképp válaszol. Josef Becker és Ruth Becker számára a „hatalom megszerzése” az egypártállam megvalósításával ért véget 1933 júliusábanJosef Becker, Ruth Becker (Hrsg.): Hitlers Machtergreifung. Dokumente vom Machtantritt Hitlers 30. Januar 1933 bis zur Besiegelung des Einparteienstaates 14. Juli 1933. 2. Auflage, dtv, München 1992, . Ezzel szemben az újabb kézikönyvek, mint például az Oldenbourg-i történelemvázlatKlaus Hildebrand, Das Dritte Reich (= Oldenbourg Grundriss der Geschichte, Bd. 17), 7. Aufl., München 2009, S. 17. vagy a GebhardtMichael Grüttner: Das Dritte Reich. 1933–1939 (= Handbuch der deutschen Geschichte, Band 19), Klett-Cotta, Stuttgart 2014, S. 78. azt állítják, hogy a „hatalom átvétele” csak 1934 nyarán volt teljes – amikor Hitler átvette a birodalmi elnök helyét, és megszilárdította saját hatalmát Röhm félreállításával és Hindenburg halálávalVgl. Uwe Andersen, Wichard Woyke (Hrsg.): Handwörterbuch des politischen Systems der Bundesrepublik Deutschland. 2. Auflage, Springer, Wiesbaden 1995, S. 391. A Führerstaat tehát szilárdan megalakult.
A legújabb tudományos irodalom gyakran idézőjelbe teszi a „hatalom megszerzése” szót. Mert ez a megjelölés a hatalom átvételét egyfajta államcsínyként reprezentálja, amelyben a nép passzív szerepet játszik. Valójában az NSDAP-nak nem volt elhanyagolható támogatottsága a lakosság körében. Ezen túlmenően konzervatív politikusok és pártok is részt vettek a hatalom Hitlerre való átruházásában, azáltal, hogy Hindenburg kinevezte Hitlert kancellárrá, a Hitler vezette kormányban való részvételen keresztül, a birodalmi elnök rendeletei révén, valamint a felhatalmazó törvény jóváhagyásával. A német Reichstagban 1933. 1933 elején az antikommunizmus volt az NSDAP összekötő láncszeme a jobboldali Német Nemzetiségi Néppárttal (DNVP) és a centrum pártjaival (Zentrum, DVP, DStP). A Weimari Köztársaság törvényei szerint Hitler hatalomra lépése törvényes volt, akárcsak más hatalmi-politikai elemek, mint például a március 5-i Reichstag-választás. 1933. március. Közben azonban hetekig tartó korlátozások voltak a sajtó és a gyülekezés szabadságában. Emiatt a probléma miatt ma már több történész a hatalom átvétele helyett „hatalomátadásról” beszél.Vgl. Eberhard Kolb, Dirk Schumann: Die Weimarer Republik. 8. Aufl., München 2013, S. 277; Gunter Mai: Die Weimarer Republik. München 2009, S. 105; Hans-Ulrich Wehler: Deutsche Gesellschaftsgeschichte. Bd. 4, 2. Aufl., München 2003, S. 585. Mások az eseményeket összességében a nácik 1933/34-es hatalomátvételének szakaszaként írják le.So etwa Bernd-Jürgen Wendt: Das nationalsozialistische Deutschland (Beiträge zur Politik und Zeitgeschichte). Hrsg. von der Landeszentrale für politische Bildungsarbeit Berlin in Verb. mit Eckhard Jesse, Leske + Budrich, Opladen 2000, , S. 88; Hans-Ulrich Thamer, Der Nationalsozialismus, Reclam, Stuttgart 2002 (= Universal-Bibliothek; 17037), , S. 15.
1996 óta január 27-én tartják a nemzetiszocializmus áldozatainak emléknapját, mely egyben emlékezés a hatalomátvételre isHolocaust-Gedenken. Lammert: Machtübernahme Hitlers kein Betriebsunfall, FAZ vom 30. Januar 2013.
Vita a törvényességről és a forradalmi jellegről A forradalom kifejezését a nemzetiszocialista hatalomátvételre való átértelmezését sokáig elutasították. Egyrészt azért, mert nem akarták átvenni a nemzetiszocialisták használt nyelvszokást, akik maguk is használták a kifejezést, másrészt, mert úgy tűnt, nem passzolhat : az 1933-as események túlságosan távolinak tűntek a történelmi archetípus, a francia forradalom a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség eszméivel. A marxisták számára szóba sem jöhetett a forradalom fogalmának a nemzetiszocializmusra való alkalmazása, mert számukra a forradalom pozitív jelentéssel bír, mint egy elnyomott osztály győzelme az osztályharcban.Rainer Zitelmann: Hitler. Selbstverständnis eines Revolutionärs. Dritte Auflage, Wissenschaftliche Buchgesellschaft, Darmstadt 1990, S. 31 f. Lev Trockij számára például Hitler nem forradalmár volt, hanem éppen ellenkezőleg, a „burzsoá ellenforradalom ” megtestesítője.Leo Trotzki: Was Nun? Schicksalsfragen des deutschen Proletariats. Berlin 1932, Kapitel 6 (online, Zugriff am 22. Februar 2017).
Sebastian Haffner publicista a nemzetiszocialisták szellemiségének hiánya miatt vitatta a hatalom megszerzésének forradalmi jellegét:
Azoktól az emberektől, akik „forradalmárok” akarnak lenni, akárhogyis, de elvárható, hogy támadjanak, bátorságot mutassanak, életüket kockáztassák. Lehet, hogy a barikádok kissé elavultak, de a spontaneitás, a felkelés, az elkötelezettség és a felkelés bizonyos formája elengedhetetlennek tűnik egy igazi forradalomhoz. 1933 márciusa ebből semmit sem tartalmazott. Megvalósulása a legfurcsább elemekből volt kitalálva, de az egyetlen dolog, ami teljesen hiányzott belőle, az a bátorság, a bátorság és a nagylelkűség bármely részéről.”
Az újabb beszámolók azonban gyakrabban nevezik forradalomnak a nemzetiszocialista hatalomátvételt. 1983-ban Horst Möller megvizsgálta Theodor Geiger forradalomszociológiájának alkalmazhatóságát az 1933-as eseményekre, és arra a következtetésre jutott, hogy helyesebb és kevésbé triviális lenne náci forradalomról beszélni a hatalom megszerzése helyett. Ennek nem mond ellent a folyamat sokat hangoztatott törvényessége, hiszen minden forradalom eo ipso illegális, de 1933-ban már csak az egyes cselekmények, például Hitler birodalmi kancellárrá történő kinevezése voltak legálisak: Összességében a nemzetiszocialisták annyi mindent és olyan súlyosat követtek el, amelyek sértik a weimari alkotmány szellemét és betűjét, hogy nem férhet kétség a náci hatalomátvétel törvénytelenségéhez és ennek következtében forradalmi jellegéhez.Horst Möller: Die nationalsozialistische Machtergreifung. Konterrevolution oder Revolution? In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 31 (1983), Heft 1, S. 25–51, das Zitat S. 48 (PDF, Zugriff am 22. Februar 2017).
Ernst Fraenkel politológus már 1941-ben tagadta, hogy a hatalom megszerzése, ahogy azt a nemzetiszocialisták állítják, "jogi forradalom" lett volna. Valójában ez egy illegális államcsíny volt.Ernst Fraenkel: Der Doppelstaat. Recht und Justiz im „Dritten Reich“. Fischer Taschenbuch Verlag, Frankfurt am Main 1984, S. 26. Horst Dreier alkotmányjogász is tagadja a felhatalmazó törvény jogszerűségét. A nemzetiszocialisták kezdetben ezt állították, majd később hangsúlyozták az úgynevezett hatalomátvételük forradalmi tartalmát. Dreier szerint az alkotmány módosításához vagy megszegéséhez szükséges kétharmados többség „nur dem äußeren Anschein“ jött létre. Utal a parlamenti képviselők letartóztatására, az SA legénység által a parlament épülete körbevételére, valamint az SA és az SS tagjainak az ülésteremben való jelenlétére. Ilyen körülmények között szó sem lehet szabad szavazásról. A törvényt elfogadó Reichsrat „csalárd módon ülésezett “, mert a 66 szavazatból 34-et nem „rendes kormányzati tagok, hanem a birodalmi biztosok megbízottjai “ adtak le. Az államok felbomlása stb. később viszont megsértette a felhatalmazó törvényt.Horst Dreier: Staatsrecht in Demokratie und Diktatur. Studien zur Weimarer Republik und zum Nationalsozialismus. Mohr Siebeck, Tübingen 2016, S. 55.