A Scarbantia InterCity egy Budapest-Keleti és Sopron között 2 óránként közlekedő belföldi InterCity járat. A vonatra helyjegy váltása kötelező, azonban Győr és Sopron között helyjegy nélkül igénybe vehető.

Története

2006/2007-es évi menetrendváltáskor indul el az első járat Budapest-Keleti és Sopron között. Ekkor még a vonat Budapest és Csorna között a szombathelyi IC-vel egyesítve közlekedett (kezdetben a Claudius-, később a Savaria IC-vel). A két végállomás között csak Kelenföldön, Tatabányán, Győrött, Csornán és Kapuvárott állt meg.

A 2009/2010-es menetrend idején a vonat csak Budapest irányába közlekedett.

2010. december 12-től a vonat Fertőszentmiklósón is megáll.

2015/2016-os évi menetrendváltástól önálló vonatként közlekedik tovább, és ekkortól már megáll Tatán és Komáromban is.

A budapesti Keleti pályaudvart, valamint a ferencvárosi pályaudvart érintő karbantartási munkák miatt 2017. május 17. és június 1. között, 2018. április 3. és április 27. között, 2019. május 13. és május 27. között, valamint 2021. november 17. és december 11. között a Keleti pályaudvar helyett a Déli pályaudvarra közlekedett.

2022. augusztus 29-től Győr és Sopron között helyjegy nélkül igénybe vehető.https://www2.gysev.hu/hirek/2022-augusztus-29-tol-a-sopron-csorna-gyor-es-a-szombathely-csorna-gyor-kozott-utazok-az-intercity

2024/2025-ös évi menetrendváltástól valamennyi soproni IC egységesen a "Scarbantia" nevet kapta, így a vonat 2 órás ütemben közlekedik.https://www.mavcsoport.hu/sites/default/files/upload/page/8_gysev_-_start_1.pdf

2025–2027 között Budapest-Kelenföld és Ferencváros között pályaépítési munkálatok miatt több alkalommal a vonatok Budapest-Keleti helyett ideiglenesen csak Budapest-Kelenföldig közlekednek és indulnak. 2026. április 7-étől 2027 végéig a vonatok csak Budapest-Kelenföldig közlekednek.

Útvonala

! !Állomás ! !Átszállási kapcsolatok |- |0 |Budapest-Keletivégállomás |145 |align=left| |- |16 | |130 |align=left| |- |35 |Tatabánya |98 |align=left| |- |42 |Tata |91 |align=left| |- |54 |Komárom |79 |align=left| |- |74 |Győr |62 |align=left| |- |94 |Csorna |38 |align=left| |- |105 |Kapuvár |27 |align=left| |- |115 |Fertőszentmiklós |18 |align=left| |- |133 |Sopronvégállomás |0 |align=left|

Vonatösszeállítás

Vonatösszeállítás 2024. december 15-étől:https://www.vagonweb.cz/razeni/razeni.php?rok=2025&jmeno=Scarbantia&vuz=&cislo_vozu=&relace=&najit=Keres%C3%A9s

{| class="wikitable" |+Vonatösszeállítás Sopron felé !Kocsiszám!! Típus |- | || GySEV 471 villanymozdony |- | 406 || GySEV Bmz/GySEV Bp (hétvégén) |- | 405 || GySEV Bmz/GySEV Bp (hétvégén) |- | 404 || GySEV Bmz |- | 403 || GySEV Bmz |- | 402 || GySEV Bmz |- | 401 || GySEV ABmz |- |colspan=3|Budapest felé fordított sorrendben közlekedik.

Jegyzetek

További információk

Kategória:Nevet viselő magyarországi vonatok Kategória:Budapest vasúti közlekedése Kategória:Pest megye vasúti közlekedése Kategória:Fejér megye vasúti közlekedése Kategória:Komárom-Esztergom megye vasúti közlekedése Kategória:Győr-Moson-Sopron megye vasúti közlekedése Kategória:GYSEV Kategória:Magyarországi InterCity vonatok Kategória:Sopron közlekedése