Jean Hatzfeld francia író és újságíró, aki sokat írt a boszniai háborúról és a ruandai népirtásról.
Élete Ifjúság Hatzfeld 1949. szeptember 14-én született Madagaszkáron, Olivier és Maud Hatzfeld családjának negyedik gyermekeként. A hellenista Jean Hatzfeld unokája. Gyermekkorát Chambon-sur-Lignonban, egy franciaországi Auvergne hegységében fekvő faluban töltötte, abban a városban, ahol szülei 1942-ben menedéket találtak, és amelynek lakói azzal tüntették ki magukat, hogy a háború alatt több ezer zsidót fogadtak be. A második világháború alatt a német megszálló erők deportálták nagyszüleit Franciaországból, de ők túlélték.
1968-ban Hatzfeld Kabulba és Pesavárba, Pakisztánba utazott. Franciaországba való visszatérése után számos gyárban dolgozott, mielőtt Párizsban telepedett le.
Újságírói munka 1975-ben Hatzfeld sportújságíróként publikálta első cikkét a francia Libération újságban. Ezután folytatásokat is írt. Végül külföldi tudósító lett, és Izraelbe, Palesztinába, Lengyelországba, Romániába és Kelet-Európa más helyeire utazott.
Első bejrúti útja meggyőzte arról, hogy haditudósító legyen. 22 éven át tudósított az afrikai és közel-keleti háborúkról, valamint a boszniai háborúról.
Amikor riporterként megérkezett Ruandába, röviddel a ruandai népirtás után, Hatzfeldet megdöbbentette az eseményről tudósító újságírók kollektív kudarca és az, hogy képtelenek voltak szembenézni a túlélők hallgatásával. Úgy döntött, hogy Ruandában telepedik le, hogy a Bugesera körzet Nyamata falujában élő tuszi túlélőkkel dolgozhasson.A tuszi egy etnikai csoport elsősorban Ruandában és Burundiban. Bantu nyelvű nép, és a második legnagyobb a három fő etnikai csoport közül Ruandában és Burundiban, a másik kettő a hutu és a twa.
Irodalom Hatzfeld könyveket írt a háborús frontvonalon szerzett tapasztalatai alapján. Néhány könyvben Hatzfeld visszatér, hogy beszéljen azokkal az emberekkel, akikkel riporteri évei alatt találkozott. Gondolataiban is visszatér bizonyos helyszínekre, és újraértelmezi a különböző háborús témákat, valamint a háborúról szóló írásokat. Utolsó regényeiben a sport világát idézi fel, különösen a múlt háborúi által átitatva.
Ruandai könyveiben a kiirtás élményét átélt emberek történeteit használja fel. Első könyvét, a Dans le nu de la vie-t ("Leleplezve az élet: A ruandai túlélők megszólalnak") a Nyamata dombjai közt élő tizennégy túlélő segítségével írta. Munkáját a népirtásban részt vevő, ugyanazon dombokon élő és a rilimai börtönben raboskodó hutu csoporttal folytatja. Ezen beszélgetések eredményeként 2003-ban kiadta az Une saison de machettes ("Machete-szezon: A ruandai gyilkosok megszólalnak") című könyvét. Ezután írt egy regényt, a La ligne de flottaison-t ("A vízvonal"),https://www.gallimardmontreal.com/catalogue/livre/la-ligne-de-flottaison-hatzfeld-jean-9782020827560 |date=August 2024}} amely egy háborús tudósítóról szól, aki küzd, hogy visszatérjen párizsi életéhez.
Az Englebert des collines című művében Hatzfeld Englebertről, a mocsarak túlélőjéről, egy csavargóról és alkoholistáról beszél, akit Nyamata-ban töltött első napjai óta ismer. Ebben a könyvben Hatzfeld az idő múlását, első könyvei főszereplőinek életét a népirtás „után”, a túlélők és a gyilkosok közötti lehetetlen párbeszédet, miután utóbbiak kiszabadultak a börtönből, félelmeiket, kétségeiket és megértésük hiányát, és mindenekelőtt fantomjaikat meséli el. Húsz évvel a mészárlás után visszatér a mocsarak partjaira, hogy a gyilkosok és a túlélők gyermekeivel dolgozzon, akik már szerepeltek korábbi könyveiben, olyan fiatalokkal, akik nem tapasztalták a machetéket, de örökölték azok emlékét, és akik egy metaforikus és gyakran költői szókincsből álló nyelvet osztanak meg.
Számos könyvét lefordították különböző európai és ázsiai nyelvekre, köztük angolra is.
Hatzfeld közreműködött a L’Autre Journal, a GEO, az Autrement, a Rolling Stone, a Cahiers du cinéma, a Le Monde és az Actuel hasábjain. Emellett számos franciaországi és külföldi magazinnak és gyűjteményes könyvnek írt (például a The Paris Reviewhttps://www.theparisreview.org/letters-essays/5873/together-again-jean-hatzfeld |date=August 2024}} és a BPI Centre Pompidou gyűjteménynek); forgatókönyvek társszerzője is volt.
Néhány könyvét színházi adaptációban is bemutatták. Ilyenek például az Igishanga, amelyet Isabelle Lafon adaptált és játszott; az Une saison de machettes, amelyet Dominique Lurcel állított színpadra; a Dans le nu de la vie, amelyet Jacques Taroni rendezett és a France-Culture készített az Avignoni Fesztiválra; a Les voix de Nyamata, amelyet Anna Feissel-Leibovici adaptált és állított színpadra; valamint az Exil, amelyet Sonia Wieder-Atherton adaptált, állított színpadra és játszott el csellón a Párizsi Filharmóniában.
Könyvei L'Air de la guerre : sur les routes de Croatie et de Bosnie-Herzégovine, novella, éditions de l'Olivier, 1994 La Guerre au bord du fleuve, regény, L'Olivier, 1999 Dans le nu de la vie : récits des marais rwandais, éditions du Seuil, 2000 Une saison de machettes, novella, Le Seuil, 2003 A bozótvágó kések évszaka. A ruandai gyilkosok vallanak (Une saison de machettes) – Ulpius-ház, Budapest, 2006 · · fordította: Lángh Júlia La Ligne de flottaison, regény, Le Seuil, 2005 La Stratégie des antilopes, 3. rész a tuszi népirtásról szóló beszámolójából, Le Seuil, 2007 – Prix Médicis Où en est la nuit, roman, Gallimard, 2011 Robert Mitchum ne revient pas, regény, Gallimard, 2013 Englebert des collines, 4. rész a tuszi népirtásról szóló beszámolóból, Gallimard, 2014 Un papa de sang, 5. rész a tuszi népirtásról szóló beszámolóból, Gallimard, 2015 Deux mètres dix, regény, Gallimard, 2018 Là où tout se tait, regény, Gallimard, 2021 Tu la retrouveras, regény, Gallimard, 2023 Egy nap viszontlátod (Tu la retrouveras) – Helikon, Budapest, 2025 · · fordította: Lőrinszky Ildikó
Díjai 1998: prix Bayeux, war correspondents 2000: prix France-Culture, Dans le nu de la vie 2003: prix Femina essai, Une saison de machettes 2003: prix Joseph Kessel, Une saison de machettes 2006: The Freedom of Expression Award, Great-Britain 2007: Prix Médicis, La stratégie des antilopes 2010: Ryszard Kapuściński Award, in Warsaw, La stratégie des antilopes 2011: grand prix de Littérature sportive, Où en est la nuit? 2016: prix Mémoire Albert Cohen, Un papa de sang 2018: Jules Rimet Prize, Deux mètres dix
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1949-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia írók Kategória:Francia újságírók Kategória:Francia haditudósítók