Vancsó Éva (1984 –) irodalomtudós, műfordító, szerkesztő. Pálmai-Lantos Éva néven egy szerzőpáros tagjaként publikál regényeket. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, ahol 2002 és 2008 között magyar szakos bölcsészként, majd magyar nyelv és irodalom szakos tanárként szerzett diplomát.

Szakmai pályafutását tanárként kezdte: 2008 és 2016 között a Gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban tanított magyar nyelvet, irodalmat, valamint mozgóképkultúrát és médiaismeretet. 2012-től szabadúszó műfordítóként, szerkesztőként és kreatív írás oktatóként tevékenykedik. Fordítói munkássága során több tucat novellát és számos regényt ültetett át magyar nyelvre angolból és spanyolból, köztük George R. R. Martin, Ken Liu, Andre Norton és Niall Ferguson műveit. 2019-től a Főnix Könyvműhely Kiadó vezető szerkesztője és projektmenedzsere. 2020-ban jelent meg két nyelven társszerzőkkel közösen írva első könyve, a Suttogások a fák között. Aktív résztvevője nemzetközi és hazai könyves eseményeknek, külföldi szerzők, vendégek látogatásainak megszervezése is rendszeres feladata.

2016 és 2019 között a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház nemzetközi ügyintézőjeként és színházi szervezőjeként dolgozott. Feladatai közé tartoztak az Európai Uniós projektek asszisztensi feladatai, rendezvényszervezés – a többnapos Kolibri Fesztiváltól az egyes nemzetközi koprodukciós programokig.

2020-ban csatlakozott az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájához, a Modern Angol-Amerikai Irodalom és Kultúra programhoz. Tanulmányait nemzetközi ösztöndíjak is segítették: 2020-ban az Erasmus program keretében a leuveni Katholieke Universiteit hallgatójaként dolgozott kutatásán, majd 2021-22-ben a Campus Mundi program keretében a madridi Universidad Complutense vendéghallgatója volt. Tudományos érdeklődése elsősorban a populáris kultúra, a science fiction, utópia irányába mutat, kiemelten foglalkozik a nőábrázolással, a műfaji határátlépésekkel, valamint az utópikus társadalomképekkel. Több tudományos publikációja jelent meg e témákban magyar és angol nyelven. Konferenciaszereplései között szerepelnek hazai és nemzetközi események, többek között a European Science Fiction Convention, a Utopian Studies Society konferenciái, valamint különböző magyarországi akadémiai és ismeretterjesztő fórumok (pl. Pesti Bölcsész Akadémia, Populáris Kultúra Kutatócsoport eseményei).

Tudományos publikációi olyan témákat dolgoznak fel, mint a populáris kultúra térábrázolásai, női szörnyalakok reprezentációja a Star Trek univerzumban, a társadalmi nemi szerepek megjelenítése a Doctor Who sorozatban vagy az információterjedés és fake news problémája Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című művében. Tudományszervezőként aktív szerepet vállal az English and American Studies Popular Culture Research Group és a PPKE Populáris kultúra és fantasztikum az angol nyelvű országokban kutatócsoportjaiban. Részt vesz tudományos konferenciák és kiadványok szervezésében, valamint a Magyar Írószövetség SF szakosztályának titkári teendőit is ellátja. Szerkesztőként tudományos és ismeretterjesztő kötetek létrejöttében működik közre.

Jegyzetek