A tanítónő (eredeti cím: The Kindergarten Teacher) 2018-ban bemutatott amerikai filmdráma, amelyet Sara Colangelo írt és rendezett, a 2014-es The Kindergarten Teacher című film alapján. A főbb szerepekben Maggie Gyllenhaal, Parker Sevak, Anna Baryshnikov, Rosa Salazar, Michael Chernus és Gael García Bernal látható.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2018. október 12-én a Netflixen, Magyarországon 2019. január 3-án a mozikban mutatták be.

Cselekmény Lisa Spinelli, egy Staten Island-i óvónő, elégedetlenséggel küzd az életében. Bár szeretetteljes, de szenvedély nélküli házasságban él férjével, Granttel, tinédzser gyerekei, Josh és Lainie pedig távolságtartóak vele szemben. Lisa minden héten részt vesz egy költészeti órán, amelyet Simon vezet, ám verseit utánérzésnek minősítik. Egyik tanítványa, Jimmy rendszeresen későn kerül hazavitelre, mivel a bébiszittere jön érte. Egy nap Lisa fültanúja lesz, amint Jimmy egy általa írt verset szaval, miközben a bébiszitterére vár. Lisa felolvassa a verset a költészeti órán, ahol a többiek és Simon is lenyűgözve hallgatják, majd megdicsérik Lisa tehetségét. Lisa úgy dönt, hogy Jimmy zseni, és idejét annak szenteli, hogy kibontakoztassa a fiú tehetségét.

Lisa megkéri Jimmy bébiszitterét, a részmunkaidőben színésznőként dolgozó Beccát, hogy írja le Jimmy verseit. Becca beleegyezik, de Lisa úgy érzi, hogy Becca gyermekként kezeli Jimmyt, és ezzel akadályozza, hogy kibontakozhasson. Lisa megadja Jimmynek a telefonszámát, és arra kéri, bármikor hívja fel, ha új verse támad. Simon találkozóra invitálja Lisát, és elmondja neki, hogy lesz egy költői felolvasás Manhattanben, ahol két verset kell majd közönség előtt előadnia. Lisa és Simon lefekszenek egymással, Simon vonzalmát pedig az táplálja, hogy Lisa egyedülálló művészi zsenialitásának hiszi.

Lisa találkozik Jimmy apjával, Nikhillel, és mesél neki a fiú költészetéről. Bár Nikhil örül fia értelmének, azt szeretné, ha Jimmy normális, gyakorlatias életet élne. Lisa arra bátorítja Nikhilt, hogy rúgja ki Beccát, és felajánlja, hogy minden nap pár órára vigyáz a fiúra iskola után, amit Nikhil hálásan elfogad. Egy este, annak ellenére, hogy Nikhil azt kérte, vigye Jimmyt baseballedzésre, Lisa inkább elviszi őt a költői felolvasásra, ahol a fiú verseit nagy tetszéssel fogadják. Simon azonban feldühödik, amikor megtudja, hogy Lisa hazudott a versek szerzőségéről, és felszólítja, hogy hagyja el az órát. Lisa és Jimmy későn érnek haza, a nő pedig a kanapén altatja el a fiút. Másnap Nikhil felhívja Lisát, dühösen szemrehányást téve neki a hazugságért és azért, hogy nem vitte haza Jimmyt. Közli vele, hogy másik óvodába íratja a fiút.

Másnap reggel Lisa elmegy Jimmy házához, követi az új óvodába, majd elrabolja őt. Egy tengerparti motelhez hajtanak északon, ahol Lisa elmondja Jimmynek a tervét: átszöknek Kanadába. Jimmy látszólag beleegyezik, ám amikor Lisa a zuhany alatt van, felhívja a 911-et, és közli, hogy elrabolták. Lisa megpróbálja lebeszélni, mondván, hogy a világ sosem fogja megérteni a tehetségét, de végül sírva, a fürdőszobában bujkálva, megadja a motel címét. A rendőrök megérkeznek, és feltehetően letartóztatják Lisát. Jimmyt a rendőrautó első ülésére ültetik, ahol a fiú így szól: „Van egy versem”, de senki sem hallja.

Szereplők SzerepSzínészMagyar hangLisa SpinelliMaggie GyllenhaalNémeth BorbálaJimmy RoyParker SevakMaszlag BálintGrant SpinelliMichael ChernusCzvetkó SándorSimonGael García BernalMolnár LeventeMeghanAnna BaryshnikovVadász BeaNikhil RoyAjay NaiduSeder GáborBeccaRosa SalazarCsuha BorbálaJosh SpinelliSam JulesBaráth IstvánLainie SpinelliDaisy TahanHermann LillaSanjay RoySamrat ChakrabartiSzrna Krisztián

Magyar változat Bemondó: Korbuly Péter Magyar szöveg: Vajda Evelin Hangmérnök: Másik Zoltán Vágó: Wünsch Attila Gyártásvezető: Gazdik Katalin Szinkronrendező: Molnár Ilona Produkciós vezető: Földi Levente

A szinkront az Active Kommunikációs Kft. készítette.

A film készítése 2017 májusában bejelentették, hogy Maggie Gyllenhaal szerepet kapott a filmben, amelyet Sara Colangelo rendezett saját forgatókönyvéből, The Kindergarten Teacher című 2014-es izraeli film alapján. A produkciós munkát Trudie Styler, Celine Rattray, Gyllenhaal, Osnat Handelsman-Keren és Talia Kleinhendler látták el, előbbi kettő a Maven Pictures, utóbbi kettő pedig a Pie Films zászlaja alatt. 2017 júliusában csatlakozott a szereplőgárdához Gael García Bernal, Rosa Salazar, Michael Chernus, Anna Baryshnikov, Daisy Tahan és Samrat Chakrabarti. A film verseinek megírásában Kaveh Akbar, Dominique Townsend és Ocean Vuong működött közre Gyllenhaallal és Colangelóval.

Bemutató A filmet 2018. január 19-én mutatták be a Sundance Filmfesztiválon, ahol az Egyesült Államok drámai versenyprogramjában vetítették. Nem sokkal később a Netflix szerezte meg a forgalmazási jogokat az Egyesült Államokban és Kanadában. A bemutatóra 2018. október 12-én került sor. A filmet 2018. szeptember 6-án a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is levetítették. A nemzetközi forgalmazást a Protagonist Pictures és az Egyesült Királyságban a Thunderbird Releasing intézte.

Fogadtatás Kritikai visszhang A Rotten Tomatoes értékelőoldalon a kritikák 90%-a pozitív 103 vélemény alapján, az átlagos pontszám pedig 7,5/10. Az oldal kritikai összegzése így szól: „Maggie Gyllenhaal ragyogó alakítása emeli magasabb szintre A tanítónő című filmet, amely egyike azon amerikai remake-eknek, amelyek másodszorra is megőrzik hatásukat.”

A Metacritic súlyozott átlaga 100-ból 75 pont 21 kritikus értékelése alapján, ami „általánosságban kedvező véleményeket” jelent.

Díjak és jelölések Díj Kategória Jelölt Eredmény Sundance Filmfesztivál (2018) Amerikai dráma: Zsűri nagydíja Amerikai dráma: Rendezés Sara Colangelo

Jegyzetek

További információk

Kategória:2018 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Remake filmek Kategória:A Netflix saját gyártású filmjei Kategória:ADS Service-filmek