bélyegkép|A táifák 1037-ben, a Córdobai Kalifátus bukása után bélyegkép|Taifák 1080 körül
A táifa, azaz részfejedelemség (, tudományos átiratban: ṭāˀifa; többesszámban taváif, , tudományos átiratban: ṭawāˀif) a középkori Ibériai-félszigeten, az egységes muszlim al-Andalusz felbomlását követően létrejött kisebb-nagyobb muszlim államok megnevezése. Három periódusuk különböztethető meg: az első, leghosszabb az Omajjád dinasztia uralta Córdobai Kalifátus megrendülésével kezdődött 1010 körül. Az észak-afrikai Almorávidák hódítása vetett neki véget a századfordulón. Utóbbiak hatalma a 12. század közepén megroggyant, ekkor rövid időre új táifák jöttek létre, de az Almorávidákat megbuktató Almohádok rövid úton bekebelezték ezeket. Az Almohád Kalifátus megrendülésével, az 1220-as évektől harmadjára is felaprózódott a hispániai muszlim uralom, amit ezúttal az addig lassabb ütemben terjeszkedő keresztény királyságok (Portugália, Kasztília és Aragónia) számoltak fel néhány évtized alatt a reconquista keretében. Az utolsó, legtovább fennmaradt táifa a Granadai Emírség volt, amely 1492-ig tudta megőrizni Andalúzia déli részén a különállását.
Etimológia Az arab szó a ṭwf gyökökből származik, ami a (körbe) menni, haladni, vándorolni, utazni jelentésekkel bír. A táifa szó alapjelentése: „rész”, „különálló egység”, ennek megfelelően történetileg és jelenleg is szinte bármilyen embercsoportra is használták (pl. csapat, csoport, párt, felekezet, frakció, testület).
Történetük A 10. század végére meggyengült a Córdobai Kalifátus, 18 év alatt 7 kalifa váltotta egymást, és egy időre a 756 óta uralkodó Omajjádok is elvesztették hatalmukat a Hammúdidák ellenében. Az utolsó kalifa, III. Hisám (1027–1031) idejére a hajdan egységes állam részfejedelemségre esett szét, Córdoba maga pedig egyfajta köztársasággá alakult a megbuktatását követően. A táifák gyakorlatilag a nagyobb városi központok köré szerveződtek. Vezetőik általában a helytartóknak és hadvezéreknek kijáró emíri címet viseltek, de volt, ahol fejedelmi, illetve királyi (malik) titulust használtak. Helyenként vezírek vagy kádik gyakorolták a hatalmat. A központi hatalom megszűnte nem jelentette a korábbi kulturális virágzás végét is, mert a kis fejedelemségek a tudományok és művészetek központjaivá váltak.
A táifák történetében három fő periódusa különböztethető meg: először az 1020-as évektől, az Omajjád-dinasztia vezette Córdobai Kalifátus felbomlásakor jöttek létre nagyobb számban. A korszak legjelentősebb táifái az északi határvidék nagy tartományai (központjaik: Zaragoza, Toledo és Badajoz) voltak, délen pedig a több tucat államocska közül Sevilla emelkedett ki, ami a déli táifák zömét bekebelezte az 1090-es évekre. Amikor 1085-ben VI. Alfonz kasztíliai király elfoglalta Toledót és alávetette Valenciát is, a rémült andaluszi fejedelmek az Észak-Afrikában dinamikusan terjeszkedő berber Almorávidákhoz fordultak segítségért. Júszuf ibn Tásufín csapatai az 1086-as sagrajasi csatában súlyos vereséget mértek a kasztíliaiakra, ám a keresztény fenyegetésnek ez nem vetett véget. Az almorávidák az 1090-es években úgy döntöttek, hogy a marakodó és megbízhatatlan táifák megsegítése helyett inkább birodalmukba olvasztják az ibériai muszlim területeket; a legtovább (1110) az északi Zaragoza önállóságát hagyták meg.
Az almorávida uralomnak egy, a mai Dél-Marokkóban kialakult vallási mozgalom, az almohádoké vetett véget, miközben új erőre kapott a reconquista, az Ibériai-félsziget muszlim része pedig ismét államocskákra esett szét. Ezek zöme alig néhány évig állt fenn, mivel az Almohádok az 1140-es években gyorsan megbuktatták az Almorávidákat, és 1150-re a táifák nagyját is bekebelezték. A legtovább Murcia és Valencia állt nekik ellen a Rey Lobo („Farkas király”) néven ismert Muhammad ibn Mardanís vezetésével, de annak 1172-es halálakor birtokai almohád kézre kerültek. Az almohádok sokáig sikerrel hadakoztak a reconquista ellen (alarcosi győzelem, 1195), de 1212-ben súlyos vereséget szenvedtek Las Navas de Tolosa mellett. Ez megrendítette az al-Andalusz feletti uralmukat, birodalmuk pedig fokozatosan a keresztény uralkodók befolyása alá került, ami bomláshoz vezetett mind Észak-Afrikában, mind európai birtokaikon. Az 1220-as évektől sorra szakadtak el az újabb táifák, de ezek zöme három évtizeden belül Portugália vagy a két spanyol állam egyikének fennhatósága alá került.
Egyetlen kivételként az 1232-ban létrejött Granadai Emírség maradt fenn, amit emiatt nem is szokás a részfejedelemségek közé számítani. A keresztény és muszlim hatalmak között sikeresen egyensúlyozó államalakulat mintegy 250 éven át, egészen 1492-ig fennmaradt.
Táifák listája Az első korszak (11. század) Badajoz: 1013–1094 (Szaklabidák, Aftaszidák) – az Almorávidák hódították meg Toledo: 1010–1085 (Dzunnúnidák) – a Kasztíliai Királyság hódította meg Zaragoza: 1009–1110 (Tudzsíbidák, Húdidák) – az Almorávidák hódították meg Albarracín: 1012–1104 (Razínidák) – az Almorávidák hódították meg Alpuente: 1009–1106 (Kászimidák) – az Almorávidák hódították meg Valencia: 1010–1102 (Ámiridák, Dzunnúnidák, 1092-től El Cid királysága) – az Almorávidák hódították meg Almería: 1012–1091 (szlávok, majd Szumádihidák) – az Almorávidák hódították meg Granada: 1013–1090 (Zíridák) – az Almorávidák hódították meg Sevilla: 1023–1091 (Abbádidák) – az Almorávidák hódították meg, előzőleg bekebelezte a legtöbb déli táifát: Saltés és Huelva: 1012–1051 (Bakridák) Santa Maria do Algarve: 1018–1051 (Hárúnidák) Silves: 1027–1063 (Muzajmidák) Córdoba: 1031–1069 (Dzsahvaridák) Málaga (az észak-afrikai Ceutával): 1023–1058 (Hammúdidák) Algeciras: 1039–1058 (Hammúdidák)
Második korszak (12. század) bélyegkép|jobbra | A murciai táifa Ibn Mardánís, azaz Rey Lobo uralmának csúcsán, 1160 körül Almería: 1145–1147 (kasztíliai, majd almohád hódítás) Arcos: 1143 (almohád hódítás) Badajoz: 1145–1150 (almohád hódítás) Beja és Évora: 1144–1150 (almohád hódítás) Carmona: bizonytalan Constantina és Hornachuelos: bizonytalan Granada: 1145 (almohád hódítás) Guadix és Baza: 1145–1151 (murciai hódítás) Jaén: 1145–1159 (murciai hódítás); 1168 (almohád hódítás) Jerez: 1145 (almohád hódítás) Málaga: 1145–1153 (almohád hódítás) Mértola: 1144–1145 (badajozi hódítás) Murcia: 1145 (valenciai hódítás); 1147–1172 (almohád hódítás) Niebla: 1145–1150? (almohád hódítás) Purchena: bizonytalan Ronda: 1145 (almohád hódítás) Santarém: ?–1147 (portugál hódítás) Segura: 1147–? (bizonytalan) Silves: 1144–1155 (almohád hódítás) Tavira: bizonytalan Tejada: 1145–1150 (almohád hódítás) Valencia: 1145–1172 (almohád hódítás)
Harmadik korszak (13. század)
Arjona: 1232–1244 (kasztíliai hódítás) Baeza: 1224–1226 (kasztíliai hódítás) Ceuta: 1233–1236 (almohád hódítás), 1249–1305 (marínida hódítás) Denia: 1224–1227 (aragóniai hódítás) Lorca: 1240–1265 (kasztíliai hódítás) Menorca: 1228–1287 (aragóniai hódítás) Murcia: 1228–1266 (kasztíliai hódítás) Niebla: 1234–1262 (kasztíliai hódítás) Orihuela: 1239/1240–1249/1250 (murciai vagy kasztíliai hódítás) Valencia: 1228/1229–1238 (aragóniai hódítás)
Rendszerint nem tekintik táifának a többinél jóval hosszabb ideig fennálló Granadai Emírséget (1237–1492), amit végül Kasztília és Aragónia közösen hódított meg, és Kasztíliához került. Területén 1568–1571 között zajlott az Alpujarras-felkelés, ami ideiglenesen elszakította a területet a spanyol fennhatóság alól.
Jegyzetek
Fordítás
Források Benke József: Az arabok története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1987
További hivatkozások The Mulūk at-Ṭawā'if, 1010-1114 (friesian.com/) The Mulūk at-Ṭawā'if, 1144-1266 (friesian.com/) The Naṣrid Sulṭāns of Granada, 1232-1492 AD (friesian.com/)
Kategória:Hispániai muszlim uralkodóházak Kategória:Iszlám történelmi államok Kategória:Spanyolország történelme Kategória:Portugália történelme