A 2024–2025-ös szezon a Los Angeles Lakers 78. idénye volt, egyben a 77. szezonja a National Basketball Associationben (NBA), a 65. szezonja Los Angelesben, és a 26. idény, amelyben hazai mérkőzéseiket a Crypto.com Arenában játszották. 2024. május 3-án a Lakers menesztette vezetőedzőjét, Darvin Hamet, valamint valamennyi segédedzőjét, köztük Phil Handyt is, aki a csapat 2020-as bajnoki szezonja óta volt a stáb tagja. 2024. június 24-én a Lakers J. J. Redicket nevezte ki új vezetőedzőnek. A csapat a szezonnak az NBA-kupa címvédőjeként vágott neki.

A szezon kezdete előtt a Lakers bejelentette, hogy visszavonultatják a 21-es mezt Michael Cooper tiszteletére a San Antonio Spurs elleni, 2025. január 13-án rendezett mérkőzésükön, miután Coopert beválasztották a 2024-es Naismith Memorial Basketball Hall of Fame döntősei közé. A Minnesota Timberwolves elleni szezonnyitón LeBron James és fia, Bronny James történelmet írtak azzal, hogy ők lettek az NBA első apa–fia párosa, akik együtt szerepeltek a ligában. LeBron James ezen felül az NBA történetének első olyan játékosa lett, aki tinédzserként és 40 éves játékosként is pályára lépett a bajnokságban szilveszter napján.

A Lakers a 2016–2017-es szezon óta először győzött a nyitóesten, és 2010–2011 óta először kezdte a szezont 3–0-val. A Utah Jazz ellen 2024. november 19-én aratott győzelmükkel a Lakers öt idény után először ért el hatmeccses győzelmi sorozatot. A szezon során a csapat két mérkőzését is későbbre halasztották a 2025 januárjában pusztító dél-kaliforniai erdőtüzek miatt, amelyek következtében J. J. Redick vezetőedző is elveszítette otthonát a Palisades-tűz által érintett területen.

2025. február 2-án a Lakers egy nagy horderejű, háromcsapatos csereügyletben vett részt a Dallas Mavericks és a Utah Jazz csapataival. Ennek során megszerezték a szupersztár Luka Dončićot, valamint Maxi Klebert és Markieff Morrist, miközben Anthony Davist, Max Christie-t és egy 2029-es első körös draftjogot a Mavericksnek adtak, Jalen Hood-Schifinót és két második körös választást pedig a Jazznek küldtek. Ezt a cserét széles körben az NBA történetének egyik legmegdöbbentőbb tranzakciójaként tartják számon, mivel ez volt az első alkalom, hogy két aktuális All-NBA játékost egymásért cseréltek el a szezon közben.

A szezon egyik legemlékezetesebb pillanata 2025. március 26-án történt, amikor LeBron James egy győztes, dudaszós tip-innel sokkolta idegenben az Indiana Pacers csapatát, 120–119-es Lakers-sikerhez segítve csapatát. Ez volt LeBron első győztes dudaszós dobása Lakers-játékosként, és karrierje nyolcadik ilyen találata. Nála több csak Michael Jordannek van, kilenccel. Másnap azonban a Lakers kikapott a Chicago Bullstól, miután Josh Giddey egy dudaszós, félpályáról elengedett győztes dobást értékesített LeBron James felett. Ezzel a Lakers az NBA történetének ötödik csapatává vált, amely egymást követő napokon nyer és veszít meccset dudaszós dobással.

Április 9-én a Lakers sorozatban harmadik évben biztosította helyét a rájátszásban, és 2020 óta először jutott be úgy, hogy ehhez nem volt szükség a play-in tornára, miután legyőzték a Dallas Mavericks csapatát. Április 11-én a Lakers megszerezte első Csendes-óceáni divízió-elsőségét 2020 óta, miután nyert a Houston Rockets ellen. A rájátszásba esélyesként érkezve a Lakers hatalmas meglepetésre már az első körben kiesett, miután az alapszakasz hatodik helyén végző Minnesota Timberwolves öt mérkőzés alatt búcsúztatta őket. Ez volt az első alkalom azóta, hogy a Lakers egymást követő két szezonban is az első körben esett ki (korábban erre a 2005–2006-os és 2006–2007-es idényben volt példa), valamint öt szezonból immár harmadszor búcsúztak az első körben. Emellett ez volt az első alkalom, hogy a Lakers harmadik kiemeltként vagy annál magasabb kiemeléssel esett ki az első körben.

Draft NévKörHelyEgyetem / CsapatDalton Knecht117TennesseeBronny James Jr.255USC A Lakers úgy vágott neki ennek a draftnak (amely két napos volt, szemben az 1989 óta megszokott egy napos formátummal), hogy egy első körös és egy második körös választási joggal rendelkezett.

A draft első estéjén a Lakers a Tennessee Egyetem kiscsatárát, Dalton Knechtet választotta ki azzal az első körös cetlivel, amelyet a New Orleans Pelicans adott vissza a Lakersnek, miután úgy döntött, hogy inkább a Lakers 2025-ös első körös választási jogát kéri a korábbi cseremegállapodás értelmében.

A draft második napján a Lakers az 55. helyen kiválasztotta a Dél-Kaliforniai Egyetem hátvédjét, Bronny Jamest, a csapat jelenlegi játékosának, LeBron Jamesnek a fiát. Ez lett az NBA történetének első olyan esete, hogy apa és fia együtt szerepelhet a ligában.

Csapat +PozícióMezszámNévNemzetiségMagasságTesttömegSzületési dátumG/F77Luka Dončić198 cm104 kg1999.02.28F17 Dorian Finney-Smith201 cm100 kg1993.05.04G30Jordan Goodwin196 cm100kg1998.10.23F28Hacsimura Rui203 cm104 kg1998.02.08C11Jaxon Hayes213 cm100 kg2000.05.23G9Bronny James191 cm95 kg2004.10.06F23LeBron James206 cm113 kg1984.12.30C55Trey Jemison (TW)211 cm118 kg1999.11.28G/F4Dalton Knecht198 cm98 kg2001.04.19F14Maxi Kleber208 cm109 kg1992.01.29C10Christian Koloko (TW)213 cm100 kg2000.06.20C27Alex Len213 cm113 kg1993.06.16G20Shake Milton196 cm93 kg1996.09.26F88Markieff Morris206 cm111 kg1989.09.02G15Austin Reaves196 cm89 kg1998.05.29F2Jarred Vanderbilt203 cm97 kg1999.04.03G7Gabe Vincent188 cm91 kg1996.07.14

Helyezések

Csoport +Csendes-óceáni csoportOtthonIdegenbenCsoporty – Los Angeles Lakers5032.610–31–1019–2212–4x – Los Angeles Clippers5032.610–30–1120–219–7x – Golden State Warriors4834.5852.024–1724–175–11pi – Sacramento Kings4042.48810.020–2120–215–11Phoenix Suns3646.43914.024–1712–299–7

z – Hazai pálya előny az egész rájátszásban c – Hazai pálya előny a főcsoportdöntőig y – Csoportgyőztes x – Rájátszásba jutott c – Már nem juthat rájátszásba pi – Play-in-be jutott * – csoportvezető Konferencia +Nyugati főcsoportHely.Csapat1.z – Oklahoma City Thunder *6814.829–2.y – Houston Rockets *5230.63416.03.y –Los Angeles Lakers *5032.61018.04.x – Denver Nuggets5032.61018.05.x – Los Angeles Clippers5032.61018.06.x – Minnesota Timberwolves4933.59819.07.pi – Golden State Warriors4834.58520.08.pi – Memphis Grizzlies4834.58520.09.pi – Sacramento Kings4042.48828.010.pi – Dallas Mavericks3943.47629.11.Phoenix Suns3646.43932.012.Portland Trail Blazers3646.43932.013.San Antonio Spurs3448.41534.014.New Orleans Pelicans2161.25647.015.Utah Jazz1765.20751.0

Játékos mozgások a szezon során december 29.Brooklyn Nets kapta:

Maxwell Lewis D'Angelo Russell 2027-es védett második köri választás 2030-as második köri választás 2031-es második köri választásLos Angeles Lakers kapta:

Dorian Finney-Smith Shake Miltonfebruár 2.Háromcsapatos megegyezésDallas Mavericks kapta:

Max Christie Anthony Davis 2029-es első köri választásLos Angeles Lakers kapta:

Luka Dončić Maxi Kleber Markieff MorrisUtah Jazz kapta:

Jalen Hood-Schifino 2025-ös második köri választás 2025-ös második köri választás

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:A Los Angeles Lakers szezonjai