James Daniel Jordan (Troy, Ohio, 1964. február 17. –) amerikai politikus, 2007 óta Ohio negyedik kongresszusi kerületének szövetségi képviselője. A Republikánus Párt tagja.

Politikai pályafutása előtt Jordan birkózó volt, kétszeres országos NCAA-bajnok, edzőként is tevékenykedett. 2007-ben került a Kongresszusba, egyike volt a jobboldali populista Freedom Caucus (kb. Szabadság Frakció) alapítótagjainak, első elnöke is volt 2015 és 2017 között, azóta társelnöke. John Boehner házelnök egyik nagy kritikusa volt, 2015-ben a Freedom Caucus által rá helyezett nyomás következtében mondott le. 2019 és 2020 között a képviselőházi felügyeleti bizottság korelnöke volt, majd elhagyta a megbízatást, hogy a jogi bizottság korelnöke, majd elnöki posztjára kerüljön.

Jordan Donald Trump egyik fontos szövetségese a Képviselőházban, első elnöksége során nagy szerepet játszott abban, hogy a republikánusok megpróbáltak kételyeket kelteni a vádak körül, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os elnökválasztásba. Ezek mellett megpróbálta megakadályozni egy meghallgatás megrendezését Trump első impeachmentje közben. A 2020-as elnökválasztást követően, amelyet Joe Biden megnyert, és amelynek végkimenetelét Trump megpróbálta megváltoztatni, Jordan több peres eljárást is támogatott a végeredmény megkérdőjelezésére, és az eredmény megerősítése ellen szavazott. 2022 májusában beidézte a Január 6. Bizottság, amellyel nem működött együtt, amiért etikai eljárást kérvényeztek ellene.

Jordan ellenezte Kevin McCarthy 2015-ös házelnöki jelöltségét, majd később egyik legközelebbi szövetségese lett, 2023 januárjában már támogatta a választáson. Mikor McCarthyt eltávolították posztjáról 2023 októberében, indult a házelnöki választáson, hogy átvegye helyét. Steve Scalise visszalépése után lett a frakció második jelöltje, de miután nem kapta meg a szavazatok többségét, a harmadik forduló után maga is visszalépett.

Jegyzetek

Források

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ohiói politikusok Kategória:Amerikai birkózók Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai