bélyeg|264px Bartolomé Mitre Martínez (Buenos Aires, 1821. június 26. – Buenos Aires, 1906. január 19.) argentin politikus és katona, Argentína elnöke 1862. április 12. és 1868. október 12. között.

Dante Alighieri Isteni színjátékát, valamint Vergilius Aeneisét spanyolra fordította.

Élete Ifjúsága Mitre egy Himara városából származó albán családban született. Fiatalkorának egy részét Buenos Aires és Carmen de Patagones között töltötte, ahol egységpárti apja pénztárosként dolgozott. Tizennégy éves korában rövid ideig Juan Manuel de Rosas diktátor testvérének egyik birtokán dolgozott. 1831-ben nyíltan rosasizmus-ellenes családjával elhagyta Argentínát és Montevideóba költözött. Ezt követően beiratkozott katonai iskolába, majd beállt a helyi hadsereg tüzérségébe. Az uruguayi polgárháború kitörésekor Mitre belépett a coloradók soraiba, az argentin egységpártiak történelmi szövetségébe, és részt vett az 1839. októberi caganchai csatában. Ugyanezekben az években katonai pályafutása mellett újságíróként is kezdett dolgozni, számos uruguayi folyóiratnak írt, köztük az El Iniciadornak. Arroyo Seco 1842-es veresége után Mitre részt vett Montevideo védelmében, ahol találkozott Giuseppe Garibaldival.

Miután nézeteltérései miatt elhagyta Uruguayt a coloradói caudillóval, Fructuoso Riverával, eljutott Bolíviába, ahol később José Ballivián elnök szolgálatába lépett vezérkari főnökként. Az andoki országban Mitre katonai szolgálataival tűnt ki, elismerést és kitüntetéseket kapott. Ballivián eleste után először utasították ki Bolíviából. Hazatérése után Mitrét az új bolíviai államfő, Manuel Isidoro Belzu parancsára Peruba deportálták. A limai hatóságok viszont azonnal eltávolították, és arra kényszerítették, hogy Chilébe meneküljön. Ott honfitársa, Juan Bautista Alberdi alkalmazta a valparaísói El Comercio szerkesztőségében. Mitre ezt követően újságíróként dolgozott az El Progresónál, egy Domingo Faustino Sarmiento tulajdonában lévő chilei folyóiratnál. Miután az újságnak ő lett a tulajdonosa, elkezdte kiépíteni magának a rést a dél-amerikai ország politikai életében kommentátorként. 1851-ben azonban kiutasították Chiléből is, mert támogatta a megválasztott elnök, Manuel Montt liberális ellenfeleit.

Mitre a szeparatista Buenos Airesben bélyeg|264px|Bartolomé Mitre 1854-ben 1852-ben Mitre visszatért Montevideóba, hogy beálljon az Entre Ríos tartományi caudillo Justo José de Urquiza vezette rosasizmus-ellenes hadseregbe. A caserosi csata és Rosas eleste után Buenos Aires tartomány helyettesévé nevezték ki, és a helyi egységpártiak egyik legkiemelkedőbb képviselőjévé vált. A San Nicolás-i egyezményt és a szövetségi alkotmányos tervezetet határozottan ellenző Mitre, aki elkötelezett híve volt a fővárosnak az ország többi része feletti felsőbbrendűségének, Urquiza szövetségi rendjeinek leghevesebb ellenzőjévé vált. Miután annak parancsára kiutasították az argentin fővárosból, Mitre forradalmat indított, amely 1852. szeptember 11-én Buenos Aires tartományt de facto független állammá nyilvánította az Argentin Konföderáció többi részétől. Közvetlenül ezután visszavette tartományi helyettesi posztját, és a helyi milícia élére neveztette ki magát. Erre a puccsra válaszul a szövetségi rendek ostrom alá vették az argentin fővárost. Ez alkalommal, az ellenséges vonalak felderítése során, egy golyó súlyosan megsebesítette a homlokán, amely maradandóan eltorzította az arcát. Miután Buenos Aires kormányzója, Valentin Alsina külügyminiszterré nevezte ki, Mitre elkezdte megfogalmazni politikai tervét: egy egyesült Argentína létrehozását Buenos Aires gazdasági és kulturális dominanciája alatt. 1855-ben hadügy- és haditengerészeti miniszterként egy sikertelen katonai expedíciót vezetett a tartomány déli részén élő őslakosok ellen. A következő év januárjában azonban egy katonákból álló századot küldött az Argentin Konföderáció területére, újraélesztve a konfliktust Buenos Aires és Paraná között. A feszültség fokozódása 1859 októberében tetőzött Cepeda vereségével, ahol a Mitre vezette Buenos Aires-i csapatokat súlyos vereséggel sújtotta Urquiza serege. Röviddel ezután maga Mitre is kénytelen volt aláírni a San José de Flores-i Paktumot, amellyel Buenos Aires visszatért a Konföderációhoz, néhány privilégiumának megtartása mellett.

A vereség ellenére megőrizte népszerűségét, és Buenos Aires tartomány kormányzójává nevezték ki. A következő években Mitre nem tartotta tiszteletben a megkötött megállapodásokat, ehelyett elkezdte megerősíteni a Buenos Aires-i hadsereget, és szövetségeket kötött néhány szárazföldi tartománnyal, kétségeket ébresztve ezzel Santiago Derqui elnök vezetésével kapcsolatban, aki időközben Urquizát követte az elnöki székben. Az egységpártiak és a szövetségiek közötti új konfliktus az 1861. szeptember 17-i pavóni csatában tetőzött, ahol a Buenos Aires-i csapatok váratlan győzelmet arattak. Ennek a győzelemnek köszönhetően, amely a szövetségi uralom végét jelentette, Mitrének sikerült meghódítania a nemzeti hatalmat, és megindította Argentína területi egységének végleges megszilárdulását a főváros hegemóniája alatt. Az 1862. augusztus–szeptemberi elnökválasztáson induló egyetlen jelöltként Argentína első elnökévé választották.

Elnöki mandátuma bélyeg|264px|Mitre kormánya minisztereivel Elnöki ciklusának első éveiben Mitre folytatta programját, amelynek célja egy évtizedekig tartó polgárháborúk által megosztott és valódi állami struktúra nélküli ország újraegyesítése volt. Az összes olyan szárazföldi tartomány betagozására, ahol a szövetségi kormányzóknak továbbra is jelentős követőik voltak, az új elnök elindította ellenük az úgynevezett pacifikációs folyamatot, amely egy valódi katonai hadjárat volt, amelyet San Juan Domingo kormányzója, Faustino Sarmiento tervezett. Az offenzíva során a Buenos Aires-i csapatok, Venancio Flores és Wenceslao Paunero ezredesek vezetésével, tűzzel-vassal pusztították a szövetségi erődítményeket, erőszakot és fosztogatást alkalmazva a civil lakosság ellen. 1863-ban Catamarca, Córdoba, La Rioja, Mendoza és San Luis tartományok fellázadtak Mitre centralista politikája és a hadsereg elnyomása ellen. A kormány válasza egy újabb erőszakhullám volt, amely Ángel Vicente Peñaloza szövetségi vezető meggyilkolásához vezetett. A belső területek jobb ellenőrzése érdekében végül egységpárti kormányzókat neveztek ki a tartományok irányítására. Ezzel egy időben Mitre számos reformot hajtott végre, amelyek célja a még mindig megosztott ország egyesítése volt egy sor nemzeti intézmény létrehozásával. Megalkották a szövetségi igazságszolgáltatási rendszert, engedélyezték a polgári és a kereskedelmi törvénykönyv kidolgozását, bevezették a középfokú oktatást főiskolák alapításával, végül pedig finanszírozták és megerősítették a hadsereget. A gyenge nemzetgazdaság fejlesztése érdekében támogatták a vasúthálózat bővítését, és ösztönözték az Európából érkező bevándorlást.

Külpolitikai téren az argentin elnök véres háborúba vonta Argentínát, Brazília és Uruguay szövetségese, Paraguay ellen, amelyet akkoriban Francisco Solano López diktátor kormányzott. A konfliktus során Mitre a frontra vonult, hogy személyesen vezesse a csapatokat. Ezért az elnöki hatalmat ideiglenesen helyettesére, Marcos Pazra ruházta át. A rendkívül nagy veszteségek és a háborús műveletek rossz irányítása miatt az ország részvétele a konfliktusban rendkívül népszerűtlenné vált az argentin közvélemény körében. 1866 novemberében egy mendozai katonákból álló különítmény, amely a frontra tartott, fellázadt, és újabb szövetségi felkelést robbantott ki. La Rioja, Mendoza, San Juan és San Luis egységpárti kormányzóit megdöntötték. Mitre ezután visszatért Paraguayból, és több ezreddel leverte a felkelést. 1868 januárjában, helyettese, Paz halálát követően Mitrének vissza kellett térnie Buenos Airesbe, és újra át kellett vennie az elnöki hatalmat.

Utolsó évei bélyeg|264px|Mitre otthona teraszán ünnepelte nyolcvanadik születésnapját Miután 1868. október 12-én lejárt a mandátuma, Mitre az újságírásnak szentelte magát, és 1870-ben megalapította a La Nación című újságot. Miután az 1874-es választásokon ismét indult az elnöki posztért, vereséget szenvedett Nicolás Avellanedától, a Nemzeti Autonóm Párt jelöltjétől. A nyilvánvaló választási csalással szembesülve Mitre felkelést indított az újonnan megválasztott elnök ellen, de a hadsereg beavatkozása gyorsan leverte. Letartóztatták, megfosztották tisztségétől és száműzetésbe küldték. Avellaneda elnök kegyelemben részesítette, s diplomataként Brazíliába küldték.

Miután az autonomisták ellenzőinek oldalára állt, 1890-ben támogatta azt a mozgalmat, amely megbuktatta Miguel Juárez Celmán elnököt. Ugyanebben az évben Európába utazott, megállt Genovában, ahol találkozott Stefano Canzioval és Teresita Garibaldival, Párizsban, ahol diadalmasan fogadták, végül pedig Spanyolországban. Miután visszavonult a magánéletbe, 1906. január 19-én, 84 éves korában halt meg. A Recoletai temetőben temették el.

Művei Historia de Belgrano y de la independencia argentina, Buenos Aires: Imprenta de Mayo 1857–58 Instrucción práctica de artillería, Buenos Aires: Imprenta del Comercio del Plata, 1861 Történelmi tanulmányok az argentin forradalomról : Belgrano y Güemes, Buenos Aires: Imprenta del Comercio del Plata, 1864 Las cuentas del Gran Capitán: (en el centenario de San Martín), Buenos Aires: Imprenta de La Nación, 1878 Rivadavia centenáriuma : oración pronunciada en la Plaza de la Victoria de Buenos Aires el día, Buenos Aires: Imprenta de Obras de La Nación, 1880 Ollantay : tanulmány sobre el drama quechua, Buenos Aires: Imprenta y Librería de Mayo, 1881 Nuevas comprobaciones históricas a propósito de historia argentina, Buenos Aires: Carlos Casavalle, szerkesztő; Imprenta y Librería de Mayo, 1882 Historia de San Martín y de la emancipación sudamericano, Buenos Aires: Imprenta de "La Nación", 1887–88 El Infierno de La divina comedia (Bartolomé Mitre fordítása), Buenos Aires: Imprenta de la Nación, 1889

Emlékezete Halála után néhány hónappal Buenos Aires belvárosában lévő otthonát az állam megvásárolta, és neki szentelt múzeummá alakította. Itt található a hatalmas Amerikai Könyvtár is, amely több mint 60 000 kötetet, esszét és újságcikket tartalmaz. A Mitre Múzeumot 1942-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánították.

Argentína számos városában és településén található Mitre nevét viselő utca vagy tér. Buenos Aires belvárosának egyik főútvonalát, a korábbi nevén Piedadót, róla nevezték el. A Villa General Mitre negyedet, valamint Buenos Aires, Santa Fe, Córdoba, Santiago del Estero és Tucumán tartományok vasúthálózatának egy részét is az az ő emlékére nevezték el.

Bartolomé Mitre figurája látható a 2 pesós bankjegyen. A Santiago del Esteró-i csapatok egyike, 1907-ben alapított Club Atlético Mitre az argentin elnök tiszteletére kapta a nevét.

Jegyzetek

Fordítás

Bibliográfia Raoul Margottini, MITRE, Bartolomé, in Enciclopedia Italiana, vol. 23, Róma, Istituto dell'Enciclopedia Italiana, 1934 (Hozzáférés 2016. szeptember 10.) Joaquín Arce, MITRE, Bartolomé, la voce nella Enciclopedia Dantesca, Róma, Istituto dell'Enciclopedia Italiana, 1970 (Hozzáférés 2016. szeptember 10.)

Kategória:1821-ben született személyek Kategória:1906-ban elhunyt személyek Kategória:Argentin katonák Kategória:Argentin politikusok Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal