A berlini palota () egy újjáépített épületkomplexum Németország fővárosában, a berlini dóm mellett, a Múzeum-szigeten. 1443 és 1918 között a brandenburgi választófejedelmek, a porosz királyok és német császárok fő rezidenciájaként szolgált. I. Frigyes porosz király parancsára Andreas Schlüter tervei alapján 1689 és 1713 között kibővítették, amellyel a porosz barokk építészet jelentős művévé vált.
Kibővítését követően az uralkodói palota Berlin egyik legnagyobb épülete lett, az 1845-ben felépített hatvan méter magas kupolájával pedig jelentős mértékben meghatározta a város korabeli arculatát. A palotát a Hohenzollern-monarchia 1918-as forradalom során való megszűnését követően is állami célokra használták. A második világháború során súlyosan megrongálódott, majd 1950-ben a keletnémet hatóságok teljesen lerombolták. Az 1970-es években a keletnémet vezetés egy modernista parlamenti és kulturális központot emelt a helyén, amely a Köztársaság Palotája nevet kapta.
A modernista épületet 2009-ben lebontották, majd 2013-tól a berlini palota külső homlokzatának nagy részét újjáépítették, hogy helyet adjon a Humboldt Forum múzeumnak. Az újjáépített palota keleti homlokzata modernista kialakítású, míg az új belső terek a historizáló és a modernista elemeket egyaránt ötvözik. A külső rekonstrukció 2020-ra készült el, az utolsó díszítőelemet pedig 2025-ben helyezték el.
Források és jegyzetek
Fordítás
Kategória:Barokk kastélyok, paloták Kategória:Berlin építményei Kategória:Lebontott építmények Kategória:Németország barokk építményei Kategória:Németország kastélyai, palotái