Juan Manuel Ortiz de Rosas argentin diktátor.

Élete 1828-tól Rosas a földbirtokosok parancsnokaként és a föderalisták vezetőjeként tevékenykedett az egységpártiak elleni harcban. Bár a föderalistákhoz tartozott, és a tartományi szuverenitás melletti kiállásuk miatt ellenezte az alkotmány bevezetését, de facto központosított módon uralkodott. Juan Facundo Quirogával együtt Argentína, és így Latin-Amerika egyik caudillo alakjának tartják.

1829 decemberében Buenos Aires tartomány kormányzójává választották. 1831-ben aláírta a Pacto Federalt, amely létrehozta az Argentin Konföderációt. Amikor 1832-ben lejárt a mandátuma, Rosas az őslakos lakosság elnyomására összpontosított egy katonai hadjáratban a déli pampákon és Észak-Patagóniában az úgynevezett Campaña de Rosas al Desierto (nem összetévesztendő a későbbi Conquista del Desiertóval) során. Egy Buenos Aires-i föderalista puccsot követően Rosas 1835-ben visszavette a kormányzói hivatalt, és diktátorrá tette magát. Megalapította a Mazorcát, egy felfegyverzett magánmilíciát, amely brutálisan üldözte ellenfeleit, és elnyomott mindenféle ellenzéket. Rosas korlátozta a sajtó jogait is, és személyi kultuszt hozott létre. Képmását köztereken és templomokban helyezték el.

Az 1840-es éveket a Rosas-féle terjeszkedés jellemezte. Célja az volt, hogy ellenőrzése alá vonja a Río de la Plata egykori spanyol alkirályságának területeit. 1845. november 20-án, a Vuelta de Obligado csatában az argentin flottát vezényelte egy brit–francia koalíció ellen, amelynek gazdasági érdekeit Rosas politikája fenyegette. Az európai hatalmak felett aratott sikere megerősítette tekintélyét Latin-Amerikában, mivel a latin-amerikai szuverenitás védelmezőjeként tűnhetett fel.

Eme és más sikerek ellenére Rosas szomszédos területekre vonatkozó igénye fokozta a feszültséget a Brazil Birodalom és más latin-amerikai államok között. Terjeszkedési stratégiájának részeként Rosas beavatkozott Uruguay belügyeibe. Az ottani polgárháborúban Rosas támogatta Brazília ellenfeleit, amely mindent megtett Rosas befolyásának megfékezésére, a konföderáció oldalára állt Uruguayban. 1851 augusztusában kitört a La Plata-i háború, amelyben a Rosas vezette Argentin Konföderáció szembeszállt a Brazil Birodalommal, Uruguayjal és a Don Justo José de Urquiza vezette szakadár argentin Entre Ríos és Corientes tartományokkal. 1852. február 3-án Rosas vereséget szenvedett a caserosi csatában.

Rosas gaucsó ruhában menekült Buenos Airesbe, ahonnan tengerésznek álcázva menekült el lányával, Manuelitával, fiával, Juan Bautistával, menyével, Mercedes Fuentesszel és unokájával, akit nagyapjához hasonlóan Juan Manuel Ortiz de Rosasnak hívtak, és később Buenos Aires tartomány kormányzója lett. Egy Bahiába, majd Angliába tartó angol hajóra szálltak, s 1852. április 26-án Plymouthban kötöttek ki, és ezt követően Southamptonban éltek farmerként. Az Urquiza által 1852. február 4-én megalakított ideiglenes kormány azonnal elkobozta Rosas jelentős vagyonát, amely földekből és állatállományból állt, és 1861-ben távollétében halálra ítélte rablóként és köztörvényes bűnözőként. Vagyonának egy részét később visszakapta. Rosas 1877-ben, 84 éves korában Southampton közelében lévő vidéki birtokán hunyt el.

Megítélése Rosas továbbra is ellentmondásos alakja az argentin történetírásnak. Életében elsősorban ellenfelei formálták Rosas képét, akiket elnyomó politikájával száműzött. Erre példa a *Civilización i barbarie. Vida de Juan Facundo Quiroga, i aspecto físico, costumbres i hábitos de la República Arjentina* (Barbárság és civilizáció: Facundo Quiroga élete) című mű, amelyet 1845-ben adtak ki Santiago de Chilében. A szerző, Domingo Faustino Sarmiento, akit Rosas száműzött, bírálja a diktátort és elődjét, Juan Facundo Quirogát, amiért a vidéki területeket – „barbárságot” – szembeállítják a városi civilizációval, amelyet Buenos Aires európai városa képvisel.

Kortársai beszámolóit gyakran a Rosas diktatúrája alatt szerzett személyes tapasztalatok alakítják. Az 1880-as években Adolfo Saldías volt az elsők között, akik megkísérelték Rosas diktatúráját történelmi kontextusba helyezni – a barbárság és a civilizáció dichotómiáján túl.

Az 1920-as években az argentin irredentizmus hangsúlyossá vált, mélyrehatóan befolyásolva a Rosasról és uralmáról alkotott képet. Ez a történelmi perspektíva beágyazódott a nacionalismo, argentin szélsőjobboldali politikai mozgalomba, amely hasonló volt az ugyanekkor Európában zajló fasiszta mozgalmakhoz. A Rosasról és uralmáról szóló revizionista történelmi perspektíva központi szerepet játszott a nacionalismo mozgalomban, amely elutasította a demokratikus elveket, és hangsúlyozta egy erős, tekintélyelvű vezető szükségességét Argentína számára. Rosast ennek a vezetőnek a megtestesítőjeként ábrázolták, egy keményen dolgozó „gaucsóként”, aki az országot a betolakodók ellen védte.

A Hispanidad mozgalom, amely a spanyol katolikus gyökerekhez való visszatérést hirdeti Latin-Amerikában, jelentős hatással volt az argentin nacionalizmusra. 1938-ban Manuel Gálvez, a hispanidák szószólója és író nacionalista társaival, köztük Roberto de Laferrère-rel, Carlos Ibargurennel, Ernesto Palacióval, valamint Rodolfo és Julio Irazusta testvérekkel megalapította az El Instituto de Investigaciones Históricas Juan Manuel de Rosast, a nyilvános rehabilitátort.

Amikor Juan Perón 1946-ban hatalomra került, mind a nacionalizmus, mind az argentin revizionizmus elvesztette jelentőségét. A választás már nem Rosas mint zsarnok vagy Rosas mint nemzeti hős között volt, hanem a peronizmus melletti vagy ellenzői álláspont között. A peronizmusnak sikerült magába olvasztania a revizionista eszméket, bár gyakran ellentmondásos módon.

A peronista politikusok tisztában voltak azzal, hogy Rosas továbbra is fontos helyet foglal el Argentína identitásában. 1989-ben, évtizedekig tartó erőfeszítések után, az argentin kormány hazaszállította földi maradványait. Az akkori elnök, Carlos Menem a nemzeti egység előmozdítását kívánta, de egyben bocsánatot is kért Rosasnak és mindenekelőtt az 1970-es évek katonai diktatúrájának.

1992-ben Menem elnök kérésére Rosas képmása szerepelt Argentína 20 pesós bankjegyén. 1997-ben a Gálvez által alapított Juan Manuel de Rosas Történetkutató Intézetet elnöki rendelettel államosították.

2017-ben Mauricio Macri akkori argentin elnök elrendelte, hogy az újonnan nyomtatott 20 pesós bankjegyeken Rosas helyett guanakó szerepeljen. Ez a döntés és más reakciók arra utalnak, hogy Rosas és uralkodásának besorolása több mint 150 évvel halála után is vitatott.

Jegyzetek

Fordítás

Források Spanyol nyelvű életrajz Juan Manuel de Rosasról szóló és általa írt irodalom a berlini Ibero-Amerikai Intézet katalógusában Instituto Nacional de Investigaciones Históricas Juan Manuel de Rosas (spanyol)

Irodalom John Lynch: Argentin Caudillo. Juan Manuel de Rosas. SR Books, Wilmington Del. 2001, (Latin-amerikai sziluettek) John Lynch: Argentin diktátor. Juan Manuel De Rosas, 1829–52. Oxford University Press és munkatársai, New York NY et al. 1981, Domingo Faustino Sarmiento: Barbárság és civilizáció . Facundo Quiroga élete. Eichborn, Frankfurt am Main, 2007, (fordította és jegyzetekkel látta el Berthold Zilly) Jeffrey Shumway: Juan Manuel de Rosas. In: Oxford Bibliographies. Oxford University Press, 2013. szeptember 30. doi:10.1093/OBO/9780199766581-0069. Letöltve: 2021. június 6.

Kategória:1877-ben elhunyt személyek Kategória:1793-ban született személyek Kategória:Argentin katonák Kategória:Argentin politikusok Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal