Harold Dallas Rogers (Barrier, Kentucky, 1937. december 31. –) amerikai politikus és jogász, 1981 óta Kentucky ötödik kongresszusi kerületének szövetségi képviselője. A Republikánus Párt tagja, 2022 óta a Képviselőház legidősebb politikusa, és a legrégebben szolgáló képviselő.

Barrierben született, Kentuckyban járt egyetemre is. Ezt követően a kentuckyi és az észak-karolinai Nemzeti Gárda tagja volt hét évig, majd ügyvédként dolgozott. 1969-ben megválasztották Pulaski és Rockcastle megye jogászának, ahol hivatalban maradt kongresszusba való megválasztásáért. 1979-ben ő volt a republikánusok jelöltje a kormányzóhelyettesi posztra. Azt követően, hogy Tim Lee Carter bejelentette, hogy nem indul az 1980-as választáson, Rogers elkezdett kampányozni a székért. A előválasztást megnyerte, de nem szerzett abszolút többséget. A kerülete az egyik leginkább republikánus az országban, így 1992 kivételével minden egyes alkalommal a szavazatok több mint 65%-ával újraválasztották. A 2025–2026-os ciklusban 23. terminusát tölti be.

Mandátuma idején sokszor érte kritika külpolitikai nézetei miatt mindkét oldalról, a Rolling Stone 2006-ban a legrosszabb kongresszusi képviselők közé választotta, a Citizens for Responsibility and Ethics in Washington pedig a legkorruptabbnak.

Jegyzetek

Források

Kategória:1937-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:20. századi amerikai katonák Kategória:Amerikai jogászok Kategória:Amerikai republikánus politikusok Kategória:Kentuckyiak Kategória:Az Amerikai Egyesült Államok Képviselőházának republikánus tagjai