bélyegkép|Heidelbergi Egyetemi Könyvtár, Cod. Pal. germ. 423, Fol. 2 r A Schmalkaldeni cikkelyek (Articuli Smalcaldici, rövidítés: ASm) Luther Márton korai újfelnémet nyelven írt szövegei. A Kis és a Nagy Katekizmus mellett ezek az egyetlen evangélikus hitvallási írások, amelyeket Luther írt.

Történelmi kontextus A cikkelyeket I. János Frigyes szász választófejedelem rendelte meg, a Schmalkalden városáról elnevezett Schmalkaldeni Liga vezetőjének. Ennek két oka volt. Először is, Luther egészségi problémái miatt a választófejedelem egy összefoglalót szeretett volna kapni tanításairól, amely Luther teológiai végrendeletéül szolgálhatna, ha nem tudna nyilatkozni. Másodszor, III. Pál pápa az Ad Dominici gregis curam kezdetű pápai bullájában (1536. június 2.) 1537. május 23-ra zsinatot hívott össze Mantovába. 1536. augusztus 30-án János Frigyes szász választófejedelem arra kérte a wittenbergj teológusokat, hogy sorolják fel azokat a cikkelyeket, amelyeket a zsinaton meg kellene vitatni, amennyiben a körülmények lehetővé teszik a protestánsok részvételét. Philipp Melanchthon távol volt, és kezdetben semmi sem történt, így a választófejedelem szakértői vélemény iránti kérelmét, amelyet legkésőbb 1537. január 25-ig kért, december 11-én ismét elküldték, ezúttal kizárólag Luthernek, aki elkezdte fogalmazni a szöveget, amelyet december végén vitattak meg a wittenbergi teológusokkal, akiket Luther meghívott. A dolgok azonban másképp alakultak, mivel Luther december 18–19-én több szívrohamot kapott, és a szöveg fennmaradó részét tömör formában diktálta le. A két írnokot Caspar Crucigerként és Johann Agricolaként azonosították. A diktátum, miután kezdetben a humanista Ulrich Fugger birtokában volt, majd a Bibliotheca Palatina részévé vált, ma a Heidelbergi Egyetemi Könyvtárban őrzik (irattári azonosítója: Cod. Pal. germ. 423).

Felépítése Luther, a választófejedelem utasításait követve, három részre osztotta a törvényt:

Vitán felüli cikkelyek: Szentháromságtan, Krisztus megtestesülése, keresztre feszítése és feltámadása az Apostoli és Atanáziuszi hitvallás szerint Nem tárgyalandó cikkelyek (egyelőre): Megigazulás tana, a szentmise áldozati felajánlásként való bemutatásának elvetése a kapcsolódó témakörökkel együtt (purgatórium, szellemhit, zarándoklatok, testvériségek, ereklyetisztelet, búcsúk), a kolostorokat és templomokat akkori formájukban (iskolákká kellett volna alakítani vagy fel kellett volna oszlatni őket), a pápaság intézménye Tárgyalható cikkelyek: az eredendő bűn tana, törvény, bűnbánat, (innen: diktál) evangélium, keresztség, szentáldozás, gyónás és feloldozás, kiközösítés, püspökszentelés, papi nőtlenség, egyház, hit általi megigazulás, szerzetesi fogadalmak, emberi törvények

Az Ágostai hitvallással ellentétben a schmalkaldi cikkelyek nem a konszenzust, hanem a konfrontációt célozták meg, és hangsúlyozták azt, ami Luthert és követőit elválasztotta a pápa egyházától.

Záróbeszédében Luther személyes végrendeletjelleget adott a szövegnek: „Ezek azok a cikkelyek, amelyekhez, Isten akaratából, halálomig ragaszkodnom kell, és ragaszkodni is fogok, és nem tudok bennük semmit megváltoztatni vagy belőlük engedni. Ha valaki valamiben engedni akar, tegye azt lelkiismerete szerint.” A „Ha pedig valaki valamiből engedni akar…” kifejezés már Luther személyes hitén túlra mutat. Így összetett eredetük történetéből adódóan a schmalkaldi cikkelyek „a magángyónás és az evangéliumi közgyónás kevert formái”.

Felülvizsgálata Az 1536/37-es év fordulója körül a wittenbergi teológusok találkoztak, hogy megvitassák a szöveget. Kiegészítésként a második részbe beillesztettek egy fejezetet a szentek segítségül hívásáról. A legfigyelemreméltóbb a következő megfogalmazás megváltozása: „az Úrvacsorában a kenyér és a bor között… van Krisztus valóságos teste és vére”; itt a „között” szót törölték, valószínűleg Johannes Bugenhagen vagy Nikolaus von Amsdorf kezdeményezésére. Ezzel elvetették a wittenbergi konkordiumban a felnémet teológusokkal, különösen Martin Bucerrel elért közös álláspontot.

Georg Spalatin készített egy helyesbítő másolatot, amelyet a jelenlévők aláírtak; Melanchthon egy jegyzettel fejezte ki a pápasággal kapcsolatos különvéleményét. Spalatin ezután bemutatta a dokumentumot a torgaui választófejedelemnek (1537. január 3-án), aki teljes mértékben támogatta annak tartalmát („isteninek, keresztényinek és helyesnek” nyilvánítva azt).

Fogadtatása bélyegkép|I. János Frigyes szász választófejedelem (Tiziano, 1550 k., Bécsi Szépművészeti Múzeum) A Schmalkaldeni Liga 1537. február 10-én kezdődött. Melanchthon ugyanazon a napon figyelmeztette Hesseni Fülöp földesurat, hogy a Schmalkaldeni Cikkelyekben szereplő eucharisztia-tan nem fogadható el a felnémet résztvevők számára, és hogy valószínűleg problémák merülnek fel. Azt javasolta, hogy az Augsburgi Hitvallás és annak Apológiája legyen a megbeszélés alapja, a Schmalkaldeni Cikkelyek kivételével. Hesseni Fülöp azonnal reagált, és tájékoztatta a strassburgi, augsburgi és ulmi küldötteket. A városok megállapodtak abban, hogy követik Melanchthon ajánlását, és nem foglalkoznak a zsinaton a tárgyalható és nem tárgyalható pontok kérdésével. Ezt petícióként nyújtották be a fejedelmekhez. János Frigyes ekkor rájött, hogy nem tudja a Schmalkaldeni Cikkelyeket a tervek szerint közös hitvallásként bevezetni a szövetségesek számára; az is világossá vált, hogy a rendek megtagadták a részvételt a mantovai zsinaton. Luther betegsége miatt nem vett részt a tárgyalásokon; Amsdorff és Bugenhagen gondoskodtak arról, hogy a schmalkaldeni cikkelyeket aláírásra bemutassák a szövetségi országgyűlés végén. Ezeket azonban Luther személyes hitvallásának tekintették; az aláírás nem volt kötelező. A wittenbergieken kívül összesen 25 másik teológus írta alá Schmalkaldenben, és néhány további aláírást az erfurti visszaúton adtak hozzá (köztük Johannes Langét is). Ambrosius Blarer Konstanzból, Martin Bucer Strassburgból, Paulus Fagius Isnyből, Johannes Fontanus Alsó-Hessenből és Bonifacius Wolfhart Augsburgból nem írta alá a schmalkaldeni cikkelyeket.

A Schmalkaldeni Cikkelyek későbbi történetét az a tény alakította, hogy a szász választófejedelem nagy becsben tartotta ezt a szöveget. Az aláírásokat úgy kezelték, mintha nem Luther személyes szövegéhez, hanem egy konszenzusos dokumentumhoz fűződtek volna. Luther 1538-ban Wittenbergben nyomatta ki a Schmalkaldeni cikkelyeket előszóval (ezt további nyomtatások követték, beleértve a latin és angol nyelvű fordításokat is).

Luther 1543-ban elkészítette a schmalkaldeni cikkelyek átdolgozott és kibővített változatát a választófejedelem számára, aki ezt kinyomatta és beköttette, majd 1544-ben a speyeri országgyűlésre magával vitte. Luther 1546-ban meghalt; a schmalkaldeni háborúban a protestánsok vereséget szenvedtek, aminek következtében szász János Frigyes elvesztette választói méltóságát, és több évre még be is börtönözték. Kiszabadulása után 1553-ban Magdeburgban nyomatta ki a schmalkaldeni cikkelyeket, Johann Stoltz és Johann Aurifaber weimari udvari prédikátorok új előszavával. Az uralkodó politikai légkör miatt ez a két teológus Andreas Osiander megigazulástanával szemben foglalt állást. János Frigyes végrendeletében kötelezte három fiát, hogy a schmalkaldeni cikkelyeket az augsburgi hitvallás mellett tegyék a lutheránus egyház tantételi alapjává a területükön.

Ezt követően a schmalkaldeni cikkelyeket általában Luther teológiájának végleges, emlékezetesen megfogalmazott változatának tekintették. Ily módon megemlítették őket Mecklenburg (1552), Pfalz-Zweibrücken (1557), Oldenburg (1573) és Lippe (1571) egyházi rendeleteiben – Lippében azonban az augsburgi hitvallás kommentárjaként. A belső lutheránus vitákban a gnesio-lutheránusok a schmalkaldeni cikkelyeket használták fel arra, hogy ellensúlyozzák Melanchthon követőinek (filippisták) azon kísérleteit, hogy a wittenbergi konkordium eucharisztiáról szóló tanítását visszamenőlegesen integrálják az augsburgi hitvallás szövegébe, és így ezt a dokumentumot a felnémet teológusok ( CA Variata ) nézeteivel összhangban értelmezzék.

A Concordia könyve tartalmazza a schmalkaldeni cikkelyeket az 1555-ös változatban, de a későbbi, engedély nélküli szövegváltoztatásokat az 1538-as első kiadáshoz képest kijavították. A latin Concordia könyv (1580) Nikolaus Selnecker fordítását tartalmazza.

Szövegkiadás Az Evangélikus-Lutheránus Egyház (BSLK) Hitvallási Írásai. Teljes új kiadás, szerk Irene Dingel az EKD megbízásából, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2014 Tart. A schmalkaldi cikkek, szerk. Klaus Breuer és Hans-Otto Schneider, 713–788. o.

Másodlagos irodalom Klaus Breuer: Schmalkaldische Artikel. In: Theologische Realenzyklopädie (TRE) Band 30, de Gruyter, Berlin / New York, 1999, 214–221. o. Werner Führer: Die Schmalkaldischen Artikel (= Kommentare zu Schriften Luthers. Band 2). Mohr Siebeck, Tübingen, 2009 Christopher Spehr: Martin Luther und sein Schmalkaldisches Bekenntnis. In: Lutherjahrbuch 83 (2016), 35–54. o.

Fordítás

Források Luther Márton eredeti kézirata a schmalkaldi cikkekből: Heidelbergi Egyetemi Könyvtár, kód. Pal germ. 423,4 o Georg Spalatin cikkeinek hitelesített másolata aláírásokkal: Weimari Állami Levéltár, Ernestine Általános Levéltár, Reg H 124

Kategória:Irodalmi művek Kategória:Lapok ellenőrizetlen fordításokkal