Lendići () település Bosznia-Hercegovinában, a Tuzlai kantonban, Gračanica községben, a Bosznia-hercegovinai Föderáció területén.
Fekvése A település Bosznia-Hercegovina északkeleti részén, Tuzlától légvonalban 36, közúton 45 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban és közúton 2 km-re nyugatra, a Trebava-hegység déli részén, a Spreča-folyó völgyétől északra, a Drijenča-patak völgyében, 240-340 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik. Topografska karta Doboj 425-4-1
Éghajlata Éghajlata mérsékelten kontinentális. A nyár mérsékelten meleg, a júliusi átlaghőmérséklet 20−25 °C fok. A telek hidegek, a januári átlaghőmérséklet 0−5 °C körül alakul, de a hőmérséklet esetenként ennél lényegesen alacsonyabb is lehet. A hó nem ritka a téli hónapokban. A tavasz és az ősz mérsékelten meleg, de változékony. A csapadék mennyisége 800-1000 mm körül van, amely egyenletesen oszlik el az évben, tavasszal és ősszel valamivel több csapadék esik.
Népessége Nemzetiségi csoport Népesség1991 Népesség2013Szerb2690Bosnyák31226Horvát11Jugoszláv80Egyéb910Összesen318237
Története A település írásos története a 16. századig nyúlik vissza. Az 1528-as oszmán adóösszeírás szerint a Drijenča-patak völgyének vidékén (ez a terület a mai Lendići, Gračanica és Malešići része) létezett egy Drenovac nevű település, ahol vasércbánya is működött. Itt élt Stipan fia Ivan fiaival Tornašsal és Dejannal, Milivoj fia Andrija és fia Stipan, Jovaniš fia Stipan, Stipan fia Goriša és az ő fia Antun. 1548-ban pedig Stipić fia Radešin és Kadko fia Stipan élt ott. Rajtuk kívül a Drenovachoz tartozó Dubrava mahalán és Slop faluban, amelyek ugyancsak a mai Lendići részei még több lakost is felsorolnak. Az itt már ekkor felbukkanó két vezetéknév a Lendić és a Kaleba. Ez alapján bizonyos, hogy a mai település neve a Lendić családtól ered.
A. Handžić szerint Stjepan Poljét 1528-ig vlachok lakták, akárcsak az akkori Gračanica falut, ahol vasbánya volt, Sokol városát, valamint Drenovac, Orahovica, Gornja Lohinja, Donja Lohinja, Brijesnica és Klokotnica falvakat.
Miután a boszniai középkori királyság 1463-ban a törökök kezére került, a magyarok a Spreča-folyótól északra megalapították az úgynevezett Szreberniki bánságot, amelynek központja Srebrenik városában volt. Ez ütközőzóna volt az előrenyomuló törökök és a török inváziótól veszélyben lévő Magyar Királyság között. A Szreberniki bánság magában foglalta Srebrenik, Gradačac, Sokol várait, valamint a Gračanicai bányákat és környéküket. A bánságot a magyar király által kinevezett bánok irányították. Ezeket a magyar birtokokat a törökök végül 1520-ban foglalták el. Istvánffy Miklós magyar történész szerint Sokol várának magyar helyőrsége felégette a várat és északnyugatra vonult vissza.
Az osztrák-magyar uralom A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során az akkori településnek 9 háztartása és 46 ortodox keresztény lakosa volt.Haupt übersicht der politischen Eintheilung von Bosnien und der Herzegovina 1879. 88. o. Az osztrák-magyar uralom egy új korszak kezdetét jelentette. Az 1878 és 1918 közötti osztrák-magyar közigazgatás alatt nagymértékű modernizációs folyamat ment végbe, beleértve az infrastrukturális fejlesztéseket, mint például község központjával összekötő utak javítása, elősegítve a kereskedelmet és az összeköttetéseket. A községközpont Gračanica ebben az időszakban vált az oszmán városból modernebb helyi központtá.
A jugoszláv időszak A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban (később Jugoszlávia) 1918 és 1941 között a település is a vidékfejlesztést elősegítő agrárreformok előnyeit élvezte, különös tekintettel a mezőgazdaságra a földújraelosztás és a szövetkezeti gazdálkodási kezdeményezések révén, amelyek támogatták lakosságát. Bár a helyi gazdaság továbbra is szorosan kötődött a mezőgazdasághoz, a kézművességhez és a kereskedelemhez, a város megőrizte regionális központ szerepét a környező falvak és kisebb bazárok számára. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Vrbaska banovina (Orbászi Bánság) része lett, amelynek székhelye Banja Luka volt.
A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett. 1943-tól a háború végéig Gračanica környékét többször is elfoglalták a partizánok, majd az usztasák és a német erők kezére került, és a lakosok nagy része a partizánokkal együtt távozott. Végül 1945. április 7-én szabadították fel a partizánok. A háború utáni jugoszláv kormány bevonta Gračanicát a szocialista újjáépítés, az iparosítás és a közszolgáltatások bővítésének folyamatába, amely a boszniai társadalom 1945 utáni általános fejlődésének része volt. Ezt az időszakot az önkormányzati intézmények bővülése, az oktatás és a közösségi infrastruktúra megerősítése, valamint Gračanicának a Tuzlai régió és Északkelet-Bosznia gazdasági folyamataiba való nagyobb mértékű bekapcsolódása jellemezte.
A második világháború utáni szocialista Jugoszláviában a vidéki települések mezőgazdasági kollektivizáláson estek át a földújraelosztást és a szövetkezeti gazdaságok szervezését célzó szélesebb körű nemzeti politika részeként, amely 1949 körül kezdődött és az 1950-es évek elején tetőzött. Ezek az erőfeszítések azonban nagyrészt sikertelenek voltak a parasztok ellenállása és a gazdasági hatékonyság hiánya miatt, ami 1953-ra dekollektivizáláshoz vezetett, ezt követően pedig a kisüzemi magángazdálkodás uralta a boszniai vidéki gazdaságokat, beleértve a korlátozott ipari tevékenységhez kötött területeket is.
A jugoszláv hatóságok szövetségi struktúrákon keresztül támogatták az etnikumok közötti harmóniát, de a nyolcvanas években gazdasági stagnálás és nacionalista ébredések hatására mögöttes feszültségek alakultak ki, amit tovább súlyosbított Slobodan Milošević szerbiai felemelkedése, aki a köztársaságok közötti szerb egységre szólított fel.
A boszniai háború A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felbomlása 1991-ben felgyorsult, miután Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, arra késztette Bosznia-Hercegovinát, hogy hasonló belső nyomással szembesüljön, miközben a vezetők körében a nacionalista retorika fokozódott. A boszniai szerbek, akik attól tartottak, hogy a bosnyákok által uralt független államban csak kisebbségi státuszuk lesz a Szerbiával való egyesülésre törekedtek, hogy egy összefüggő Nagy-Szerbiát alakítsanak ki. Bosznia 1992. március 3-án kiáltotta ki függetlenségét, amelyet az Európai Közösség április 6-án elismert.
A háború 1992 áprilisában tört ki, amikor a boszniai szerb paramilitárisok és a Jugoszláv Néphadsereg egyes egységei – amelyeket a Ratko Mladić parancsnoksága alatt a Szerb Köztársaság Hadserege (VRS) néven szerveztek át – összehangolt támadásokkal elfoglalták a bosnyák területek mintegy kétharmadát. Az 1992-es háború előestéjén a Spreča-völgyi területet, amelyhez Gračanica vidéke is tartozik, egyre növekvő politikai és katonai feszültség jellemezte.
A boszniai háború alatt Lendići lakossága a háborús műveletek övezetébe került, majd erőszakkal kitelepítették, az infrastruktúrát pedig részben vagy teljesen megsemmisítették. 1992 tavaszán Lendići egyik kiinduló bázisa volt a Gračanica környéki muszlin falvak felé támadó szerb erőknek. 1992. május 25-én Zečevo gaj térségében, Malešići, Lendići és Stjepan Polje hármashatárán heves harcok dúltak. Lendićiből gyalogsági, majd tüzérségi tüzet nyitottak a területvédelmi állásokra és a bosnyákok lakta Malešići központjára. Ezek a cselekmények jelentős anyagi károkat okoztak a lakóépületekben, egy mektebben és egy mecsetben. A Malešićiből érkező tüzérségi fegyverek segítségével felszámolták a szerb tüzérséget. Ezt követően Gračanicát Ozrenből és Lendićiből tüzérségi támadás érte. Egyes becslések szerint aznap több mint 900 lövedéket lőttek ki különböző tüzérségi eszközökből Gračanicára. Máig tisztázatlan okokból május 25-én 13 óra körül a bosnyák területvédelem gyalogos támadást indított a szerb erők Lendići állásai ellen. A fő támadási vonalak Ahmićin keresztül haladtak. A heves ellenállás azonban megállította ezeket a támadásokat, és visszavonulásra kényszerítette a bosnyák erőket. A harcok során a Gračanica környéki bosnyák védelmi erők súlyos veszteségeket szenvedtek, számos harcos elesett vagy megsebesült.
A szerbek támadásai augusztusban sem hagytak alább. Lendićiből és Ozrenből nehéztüzérségi belövések következtek Gračanica, Stjepan Polje, Malešići és Babići teepüléseire. A támadás célpontjai civil objektumok voltak, különösen Malešići, Babići (Mustafići település) és Stjepan Polje mecsetei. Gračanica bosnyák területvédelmi offenzívájának megállítása érdekében a szerb erők repülőket is bevetettek, amelyek 1992. augusztus 21-én Malešići központjában tevékenykedtek. A támadás fő célpontja a „Malešići” Általános Iskola épülete volt. A bosnyák területvédelmi erők offenzívája a lendići szerb támaszpont ellen végül augusztus 23-án vezetett sikerre, amikor a Spreča-folyó jobb partja teljes egészében Bosznia-Hercegovina fegyveres erőinek ellenőrzése alá került.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A területmegosztás eredményeként a település a Föderáció területénél maradt. Az aknamentesítés központi szerepet kapott a helyreállításban a korábbi frontvonalak mentén. Ez megkönnyítette az újjáépítést és helyreállította a mezőgazdasági hasznosítást, fellendítve a helyi megélhetést. A háború utáni visszatelepítés minimális eredménnyel járt, az erdeti lakosság legfeljebb 5%-át tette ki. A szerbek helyére a faluba bosnyákok települtek, akik ma már a lakosság döntő többségét alkotják.
Jegyzetek
További információk A község hivatalos oldala
Kategória:Tuzlai kanton települései