Szümmakhosz vagy latinosan Symmachus (ógörögül: Σύμμαχος, jelentése körülbelül „szövetséges”; a görög bibliai szövegkritikában gyakran σ′; működése rendszerint a 2. század végére vagy a 3. század elejére tehető) ókori görög nyelvű bibliafordító, illetve bibliai szövegrevízor volt. Nevét a Héber Biblia olyan görög változatához kapcsolja a hagyomány, amely a korábbi Ógörög vagy Septuaginta-szöveghez, valamint a héber forrásszöveghez viszonyítva különösen folyékony, idiomatikus és irodalmilag igényes görög megfogalmazásra törekedett.
Szümmakhosz fordítása a késő ókori hagyományban rendszerint Aquilával és Theodotionnal együtt szerepel. A három fordítót, illetve a nevükhöz kapcsolt görög szöveghagyományokat a szakirodalom gyakran „a Három” néven említi: Aquila jele α′, Szümmakhoszé σ′, Theodotioné θ′. Órigenész a 3. században ezeket a görög változatokat is felhasználta monumentális párhuzamos Ószövetség-kiadásában, a Hexaplában.
A történeti Szümmakhosz életéről kevés biztos adat maradt fenn. Euszebiosz ebionitának nevezte, Epiphaniosz szamaritánus eredetű, majd a judaizmushoz csatlakozó prozelitaként mutatta be, Palladiosz viszont Órigenésznek tulajdonított feljegyzésre hivatkozva „a zsidók fordítójaként” említi. A modern kutatás ezeket a késő ókori közléseket forráskritikusan kezeli: Szümmakhosz pontos vallási hovatartozása vitatott, de fordításának fennmaradt töredékei alapján általában a zsidó görög bibliai fordítások és revíziók körében helyezik el.
A Szümmakhosz-féle görög Biblia teljes egészében elveszett. Szövegéből csak töredékek maradtak fenn: hexaplarikus margójegyzetekben, egyházi szerzők idézeteiben, a kairói geniza palimpszesztjeiben, a Syro-Hexapla és az örmény kézirathagyomány egyes tanúiban, valamint más késő antik és középkori közvetítőkön keresztül. A fennmaradt anyag alapján Szümmakhosz különösen a Pentateuchus, a Zsoltárok és Ézsaiás könyve szöveghagyományában tanulmányozható.
Neve és jelölése
A görög Σύμμαχος név jelentése „szövetséges” vagy „harcostárs”. A magyar szakirodalomban előfordul a Szümmakhosz, Szümmakhosz bibliafordító, ritkábban a latinból átvett Symmachus alak is. A latin és angol nyelvű szakirodalomban a Symmachus forma általános.
A görög bibliai szövegkritikában a neki tulajdonított olvasatokat rendszerint σ′ jelöli. Ez a jel a görög Σύμμαχος név kezdőbetűje, és elsősorban a Septuaginta kritikai apparátusaiban, a hexaplarikus töredékek kiadásaiban, valamint Aquila, Szümmakhosz és Theodotion összehasonlításában fordul elő. Az ilyen jelölés nem minden esetben bizonyítja, hogy az adott olvasat közvetlenül a történeti Szümmakhosz saját kezű fordításából származik; sokszor azt jelzi, hogy a kézirati hagyomány az olvasatot Szümmakhosz változatához vagy a Szümmakhosz néven hagyományozott szövegcsaládhoz kapcsolta.
A késő antik és középkori kéziratokban a három későbbi görög változat rövidítései gyakran együtt jelennek meg: α′ Aquilára, σ′ Szümmakhoszra, θ′ Theodotionra utal. A kritikai apparátusokban előforduló jelölések ezért nem pusztán személynevek, hanem egy-egy összetett kézirati és exegetikai hagyomány rövidítései is.
Történeti háttér
Szümmakhosz fordítása a Septuaginta utáni zsidó görög bibliafordítások és revíziók közé tartozik. A Septuaginta több könyve már a Kr. e. 3–2. században létrejött, és a görög nyelvű zsidóság körében jelentős szerepet játszott. A Kr. u. 1–2. században azonban a héber bibliai szöveg egyes formái fokozatosan tekintélyesebbé váltak, a zsidó és keresztény közösségek közötti írásmagyarázati viták pedig új igényt teremtettek a héberhez közelebb álló görög változatokra.
Ebben a folyamatban több egymástól eltérő fordítói stratégia alakult ki. Aquila a héber szöveg formai elemeinek rendkívül következetes görög megfeleltetésére törekedett, ezért fordítása gyakran nehézkes, de filológiailag nagyon precíz. Theodotion a hagyomány szerint inkább köztes megoldást képviselt: a régebbi görög szöveget több ponton a héberhez igazította, de általában nem olyan radikális módon, mint Aquila. Szümmakhosz ezzel szemben olyan fordításként vált ismertté, amely a héber szöveg értelmét igyekezett világos, folyékony és jó görög stílusban visszaadni.
A modern kutatás Szümmakhoszt ezért nem egyszerűen „szabad fordítóként” jellemzi. Fordítása valóban sokkal kevésbé mechanikus, mint Aquiláé, de nem laza parafrázis: a fennmaradt töredékek alapján Szümmakhosz többnyire gondosan követi héber forrásszövegét, ugyanakkor az eredményt görögül olvashatóbbá és stílusosan tagoltabbá teszi. Ez a kettősség — héberhez való hűség és görög idiomatikusság — adja fordításának sajátos helyét a Septuaginta utáni görög bibliai hagyományban.
Életrajzi hagyományok
Euszebiosz tanúsága
Szümmakhoszról az egyik legfontosabb ókori közlés Euszebiosz Egyháztörténetében olvasható. Euszebiosz szerint Szümmakhosz ebionita volt, és olyan magyarázatokat vagy jegyzeteket írt, amelyekben Máté evangéliumát támadta. Ugyanitt közli azt is, hogy Órigenész Szümmakhosz iratait és más írásmagyarázatait egy Juliana nevű asszonytól kapta, aki azokat örökségként magától Szümmakhosztól nyerte.
Euszebiosz közlése több szempontból fontos, de nem problémamentes. Egyrészt tanúsítja, hogy a 4. század elején Szümmakhosz neve ismert volt, fordítását és exegetikai iratait pedig Órigenész környezetéhez kapcsolták. Másrészt az „ebionita” megjelölés egy keresztény heresiológiai kontextusban jelenik meg, ezért nem biztos, hogy modern értelemben vett pontos vallásszociológiai besorolásként olvasható. A modern szakirodalomban ezért elterjedt az a megközelítés, hogy Euszebiosz adata értékes, de csak más forrásokkal és a fennmaradt fordítási töredékekkel együtt mérlegelhető.
Az ebionita azonosítást a korábbi szakirodalom gyakran tényként kezelte. Újabb kutatások azonban óvatosabbak. Szümmakhosz fennmaradt fordítási töredékei nem mutatnak egyértelműen zsidó-keresztény dogmatikai programot; több ponton inkább olyan zsidó görög fordítói munkának látszanak, amely a héber szöveg értelmezését kívánta pontosan, de jó görög stílusban közvetíteni. Emiatt sok kutató szerint az ebionita címke inkább Euszebiosz következtetése vagy vitairati kategóriája lehetett, nem pedig biztos életrajzi adat.
Epiphaniosz beszámolója
Epiphaniosz ciprusi püspök A súlyokról és mértékekről című művében Szümmakhoszt szamaritánus bölcsként mutatja be, aki saját közösségével összekülönbözve áttért a judaizmusra, prozelitává lett, majd görög fordítást készített. Epiphaniosz a fordítás keletkezését a Severus nevű császár uralkodásához kapcsolja; a szöveghagyományban azonban előfordult olyan értelmezés is, amely a nevet Verusra olvasta vissza, és így korábbra datálta Szümmakhoszt.
Epiphaniosz elbeszélése a történeti rekonstrukció szempontjából óvatos használatot igényel. Hasonlóan Aquila és Theodotion életrajzi hagyományához, itt is keveredhetnek valós emlékek, kronológiai sémák, felekezeti polemika és magyarázó legendaelemek. A legtöbb modern kutató nem tekinti bizonyítottnak, hogy Szümmakhosz ténylegesen szamaritánus eredetű lett volna. Ugyanakkor Epiphaniosz adata fontos annak jelzésére, hogy a késő ókorban Szümmakhosz fordítását zsidó, szamaritánus és zsidó-keresztény határterületek vitáival hozták kapcsolatba.
Palladiosz és Juliana hagyománya
Palladiosz Historia Lausiaca című művében egy Órigenésznek tulajdonított feljegyzésre hivatkozik. A történet szerint Órigenész egy régi könyvben olvasta, hogy azt a könyvet Juliana házában találta, amikor nála rejtőzött, és Juliana azt állította, hogy Szümmakhosztól, „a zsidók fordítójától” kapta. Ez a megjelölés különösen jelentős, mert nem „eretnek” vagy „ebionita”, hanem zsidó fordítóként azonosítja Szümmakhoszt.
A Juliana-hagyomány pontos történeti értéke vitatott, de két dolgot valószínűvé tesz. Először, Órigenész körében Szümmakhosz fordítása és esetleges exegetikai iratai már a 3. század első felében ismertek voltak. Másodszor, Szümmakhosz neve nemcsak fordítási töredékekben, hanem könyvekhez, kommentárokhoz vagy magyarázó iratokhoz kapcsolódó hagyományban is fennmaradt. Ezen iratok azonban teljes egészükben elvesztek, és tartalmukról csak Euszebiosz és más későbbi szerzők rövid közlései alapján lehet beszélni.
Szümmakhosz és Sumkhos ben Joszéf kérdése
A 19. század óta felmerült, hogy Szümmakhosz azonos lehetett a rabbinikus irodalomból ismert Sumkhos ben Joszéffel (סומכוס בן יוסף), Meir rabbi tanítványával. A feltevést különösen Abraham Geiger tette ismertté, és azóta többször visszatért a szakirodalomban.
Az azonosítás mellett szólhat a név ritkasága, a kronológiai közelség, valamint az, hogy Szümmakhosz fordítása több helyen zsidó írásmagyarázati, olykor rabbinikus jellegű értelmezésekhez áll közel. Ugyanakkor nincs olyan ókori forrás, amely közvetlenül azonosítaná a bibliafordítót Sumkhos ben Joszéffel. A rabbinikus Sumkhos főként halakhikus vitákban szerepel, míg a fennmaradt Szümmakhosz-töredékek görög bibliafordítási anyagok. A modern kutatás ezért az azonosítást legfeljebb lehetőségként, nem bizonyított tényként kezeli.
Fordítása
Általános jellemzés
Szümmakhosz fordítása a fennmaradt töredékek alapján a héber szöveg értelmét igyekezett természetes görög nyelven visszaadni. A görög stílus tisztaságát és érthetőségét már az ókori keresztény szerzők is méltatták: Euszebiosz és Jeromos több helyen azért idézik, mert megfogalmazását világosabbnak vagy elegánsabbnak találták más görög változatoknál. Szümmakhosz tehát nem csupán a Septuaginta javítója volt, hanem olyan fordító vagy revízor, aki a héber szöveghez való hűséget az olvasmányos, irodalmilag igényes görög megformálással kívánta összeegyeztetni.
A fordítási technika főbb sajátosságai a következők:
gyakran változatos görög megfelelőket használ ugyanarra a héber szóra vagy kifejezésre, ha a kontextus ezt kívánja; kerüli a túlzottan héberes görög mondatszerkezeteket; szívesen alkalmaz görög partikulumokat és kötőelemeket a mondatok logikai kapcsolatainak érzékeltetésére; a héber kötőszavas szerkezeteket sokszor görög participiumos vagy alárendelő szerkezetekkel adja vissza; egyes antropomorf vagy teológiailag nyersnek érzett fordulatokat enyhíthet; a költői és prófétai szövegekben gyakran törekszik retorikai világosságra és stiláris egységre.
E tulajdonságok miatt Szümmakhosz fordítását már a régebbi kutatás is gyakran Aquila ellenpontjaként mutatta be. Aquila a héber szöveg formai szerkezetét igyekezett a lehető legszorosabban leképezni, Szümmakhosz viszont inkább azt kereste, hogyan szólalhat meg ugyanaz az értelem jó görög prózában. A két fordítói stratégia közötti különbség azonban nem azonos a „hűséges” és „hűtlen” fordítás különbségével: mindkét változat saját fordítói célrendszer szerint volt következetes.
Viszonya a héber szöveghez
Szümmakhosz szövege rendszerint közel áll a héberhez, de a kapcsolat nem mindig olyan könnyen rekonstruálható, mint Aquila esetében. Aquila rendkívül következetes szómegfeleltetései sokszor lehetővé teszik, hogy a görögből visszakövetkeztessünk a héber alapra. Szümmakhosznál ez nehezebb, mert a fordító gyakran kontextuális, idiomatikus vagy parafrasztikus görög megoldást választott. Emiatt szövege a héber Biblia szövegkritikájában fontos, de óvatosan használandó tanú.
A fordítás nem egyszerűen a Septuaginta szabad átdolgozása. A fennmaradt töredékek alapján Szümmakhosz ismerhette a régebbi görög hagyományt, valamint Aquila és Theodotion módszereit is, de saját megoldásokat keresett. Ahol a Septuaginta értelmét homályosnak, a hébertől eltérőnek vagy stílusilag kevésbé kielégítőnek találta, ott új görög megfogalmazást adott. Ahol viszont a régebbi görög hagyomány megfelelőnek bizonyult, ott nem feltétlenül távolodott el tőle.
Példák és vitatott helyek