Az Ad abolendam teljesebb címén Ad abolendam diversam haeresium pravitatem („A különféle eretnekségek romlottságának eltörlésére”) III. Luciusz pápa 1184. november 4-én, Veronában kiadott dekrétális bullája volt. A dokumentum I. Frigyes német-római császárral való együttműködés keretében született, és az eretnekséggel gyanúsított személyek elleni püspöki vizsgálatot, az exkommunikációt, a világi hatóságok közreműködését, valamint a közösségi eskü intézményét szabályozta.
A szakirodalom gyakran az inkvizíciós jogfejlődés egyik korai alapdokumentumaként említi, olykor az „inkvizíció alapító okiratának” is nevezi. Ez a megfogalmazás azonban csak megszorítással helyes: az Ad abolendam nem hozott létre későbbi értelemben vett állandó, központosított inkvizíciós hivatalt, nem azonos a 13. századi pápai inkvizícióval, és semmiképpen sem a 15–16. századi spanyol inkvizícióval. Jelentősége abban áll, hogy a korábbi, főként alkalmi és helyi püspöki fellépéseket általánosabb kánonjogi keretbe illesztette, és előkészítette a 13. századi fejleményeket.
Történeti háttér Az Ad abolendam a 12. századi latin kereszténység intézményi, jogi és vallási átalakulásának keretében értelmezendő. Ekkor erősödött meg a reformpápaság, fejlődött a kánonjog tudománya, és a pápai központi kormányzat egyre határozottabban törekedett a helyi egyházak, laikus vallási mozgalmak és a nyilvános tanítás egységesebb szabályozására. A Gratianus nevéhez kötött Decretum és a dekrétális gyűjtemények az egyházi kormányzást egyre inkább írott normákra és eljárási formákra építették.
Politikai hátterét a pápaság és a Német-római Birodalom viszonyának rendezése adta. A velencei béke (1177) után a feszültségek enyhültek ugyan, de III. Lucius helyzete Rómában továbbra is bizonytalan volt, így a birodalmi támogatásra szorult. A veronai találkozó ezért egyszerre volt egyházi és politikai esemény.
A 12. század második felében Észak-Itáliában és Dél-Franciaországban több heterodox vagy engedély nélküli vallási mozgalom jelent meg, köztük a katharok, a lyoni szegények, a patarénusok és az arnoldisták. Ezek nem alkottak egységes jelenséget: egyesek radikális dualista tanításokat, mások az apostoli szegénységet, a klérus megújítását vagy a laikus prédikációt képviselték. A konfliktus egyik központi kérdése az volt, hogy ki jogosult a keresztény közösség nevében nyilvánosan tanítani.
Politikai és társadalmi kontextus Az Ad abolendam nem csupán dogmatikai dokumentum, hanem a középkori közrend védelmének eszköze is volt. A 12. századi keresztény társadalomban a vallási egységet, a szentségi rendet, a politikai hűséget és a társadalmi stabilitást nem választották el egymástól. Az eretnekséget ezért gyakran a közösség egységét fenyegető veszélyként értelmezték.
Bizonyos mozgalmak esetében a félelem nem volt pusztán elméleti. Az arnoldisták esetében például politikai radikalizmus, a katharoknál pedig a szentségek és a világi hatalom elutasítása is szerepet játszott. A városi vallási mozgalmak emellett sokszor helyi politikai konfliktusokkal, kommunális önkormányzati törekvésekkel és a püspöki tekintély kérdésével fonódtak össze.
A pápaság és a császárság együttműködése ezért a kortársak szemében részben a stabilitás közös érdekét is szolgálta. A dokumentum kezdete kifejezetten utal arra, hogy az egyházi fellépést az „imperiális hatalom” támogatása segíti. Ez a megfogalmazás jól tükrözi azt a középkori szemléletet, amelyben az Ecclesia és a respublica Christiana rendjének fenntartása közös, bár gyakran vitatott hatáskörű feladat volt.
A veronai zsinat és a dokumentum kiadása Az Ad abolendam a veronai szinódus összefüggésében született. A gyűlésen a pápa mellett megjelent I. Frigyes is, ami a dokumentum egyik kulcselemét magyarázza: a bulla nem csupán egyházi tilalmakat tartalmazott, hanem a világi hatóságok közreműködését is előírta. A latin szöveg kezdete kifejezetten utal arra, hogy az egyházi erőfeszítést az „imperiális hatalom” támogatása segíti.
+ A dekrétális kezdőmondata Latin szöveg Magyar fordítás Ad abolendam diversam haeresium pravitatem, quae in plerisque mundi partibus modernis coepit temporibus pullulare, vigore debet ecclesiasticus excitari, cui nimirum imperialis fortitudinis suffragante potentia, et haereticorum protervitas in ipsis falsitatis suae conatibus elidatur, et catholicae simplicitas veritatis in ecclesia sancta resplendens, eam ubique demonstret ab omni exsecratione falsorum dogmatum expiatam. „A különféle eretnekségek romlottságának eltörlésére, amely napjainkban a világ sok részén kezdett sarjadni, fel kell ébreszteni az egyházi erőt; ehhez az imperiális hatalom erejének támogatása járul, hogy az eretnekek arcátlansága hamisságuk törekvéseiben megtöressék, és a katolikus igazság egyszerűsége, amely a szent Egyházban ragyog, mindenütt megmutassa, hogy megtisztult a hamis tanítások minden átkozott szennyétől.”
A dokumentum szövege azzal indokolja a pápai rendelkezést, hogy a különféle eretnekségek több régióban terjednek, és hogy ezekkel szemben az egyházi fellépést a császári hatalom támogatásával kell hatékonyabbá tenni. A bulla így a középkori kereszténység két univerzális hatalma, a pápaság és a császárság közötti együttműködés pillanatát tükrözi, még akkor is, ha a pápai és császári érdekek hosszabb távon nem voltak azonosak.
Tartalma Az elítélt csoportok A dekrétális először általánosan elítél „minden eretnekséget”, majd név szerint is felsorol egyes csoportokat. A felsorolás a 12. századi egyházi hatóságok szemszögéből készült, ezért nem azonos a modern vallástörténeti tipológiával. Egyes nevek pontos tartalma a forrásokban ingadozik, más csoportok pedig csak homályosan azonosíthatók.
+ A név szerint említett csoportok Latin szöveg Magyar fordítás Imprimis ergo Catharos et Patarinos et eos, qui se Humiliatos vel Pauperes de Lugduno falso nomine mentiuntur, Passaginos, Iosephinos, Arnaldistas perpetuo decernimus anathemati subiacere. „Mindenekelőtt tehát elrendeljük, hogy a katharok, a patarénusok, azok, akik magukat hamis néven humiliátusoknak vagy lyoni szegényeknek nevezik, továbbá a passzaginusok, a josephinusok és az arnoldisták örök anatéma alá essenek.”
A felsorolásban szereplő katharok dualista tanításaik miatt a 12–13. századi egyházi szerzők szemében különösen súlyos veszélyt jelentettek. A Pauperes de Lugduno, vagyis a „lyoni szegények” a valdensek korai formájára utalnak: esetükben a fő konfliktus a laikus prédikáció, az apostoli szegénység követése és az egyházi engedelmesség kérdése körül bontakozott ki. A patarénusok eredetileg a 11. századi milánói reformmozgalommal függtek össze, de a kifejezés később tágabb, polemikus használatot is nyert. Az arnoldisták Bresciai Arnold örökségéhez kapcsolódó, egyházkritikus irányzatként jelentek meg a forrásokban.
Engedély nélküli prédikáció és szentségtani eltérés A bulla egyik központi tárgya az engedély nélküli prédikáció. A szöveg a Rómaiakhoz írt levél 10,15-re utal: „Hogyan prédikáljanak, ha nem küldetnek?” Ezzel a dokumentum azt a középkori egyházjogi elvet rögzíti, hogy a nyilvános vallási tanítás nem pusztán magánkezdeményezés, hanem az egyházi hatóságtól kapott megbízás kérdése.
Az Ad abolendam emellett azokat is elítélte, akik az Eucharisztiáról, a keresztségről, a bűnök megvallásáról, a házasságról vagy más egyházi szentségekről a római egyháztól eltérő tanítást vallottak vagy tanítottak. Ez mutatja, hogy a dokumentum az eretnekséget nem modern értelemben vett véleménykülönbségként, hanem a szentségi és közösségi rendet érintő nyilvános tanításként fogta fel.
+ Engedély nélküli prédikáció és szentségtani eltérés Latin szöveg Magyar fordítás Omnes, qui vel prohibiti, vel non missi, praeter auctoritatem, ab apostolica sede vel ab episcopo loci susceptam, publice vel privatim praedicare praesumpserint [...] pari vinculo perpetui anathematis innodamus. „Mindazokat, akik tiltás ellenére vagy küldetés nélkül, az Apostoli Széktől vagy a hely püspökétől kapott felhatalmazás nélkül nyilvánosan vagy magánúton prédikálni merészelnek, [...] ugyanazon örök anatéma kötelékével kötjük meg.” Universos, qui de sacramento corporis et sanguinis Domini nostri Iesu Christi, vel de baptismate, seu de peccatorum confessione, matrimonio vel reliquis ecclesiasticis sacramentis aliter sentire aut docere non metuunt, quam sacrosancta Romana ecclesia praedicat et observat [...] pari vinculo perpetui anathematis innodamus. „Mindazokat, akik a mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének szentségéről, a keresztségről, a bűnök megvallásáról, a házasságról vagy más egyházi szentségekről másként mernek gondolkodni vagy tanítani, mint ahogyan azt a szentséges római egyház hirdeti és megtartja, [...] ugyanazon örök anatéma kötelékével kötjük meg.”
Büntetések és a világi hatalom szerepe A bulla az eretneknek talált klerikusokat megfosztotta egyházi rendjüktől, hivataluktól és javadalmuktól, majd a világi hatalom ítéletére bízta őket. A laikusokat, ha nem tértek vissza az ortodox hitre, szintén a világi bíró hatalmába kellett adni. A latin szöveg az animadversio debita („megfelelő megtorlás” vagy „megfelelő büntetés”) kifejezést használja; nem ír elő konkrét testi büntetést, különösen nem égetést. A halálbüntetés mint visszaeső eretnekekkel szembeni szokásos világi szankció inkább a 13. századi világi törvényhozásban, például II. Frigyes rendelkezéseiben és a városi jogokban erősödött meg.
+ Az egyházi és világi szankciók összekapcsolása Latin szöveg Magyar fordítás Quicunque manifeste fuerint in haeresi deprehensi, si clericus est [...] totius ecclesiastici ordinis praerogativa nudetur, et sic omni pariter officio et beneficio spoliatus ecclesiastico, saecularis reliquatur arbitrio potestatis, animadversione debita puniendus. „Akit nyilvánvalóan eretnekségben találnak, ha klerikus, [...] fosztassék meg az egyházi rend minden előjogától, és miután minden egyházi hivatalától és javadalmától megfosztották, hagyassék a világi hatalom ítéletére, hogy a megfelelő büntetéssel sújtsák.”
A világi hatalom szerepe a középkori jogi rendszerből következett. Az egyházi bíróság elsődlegesen az eretnekség megállapítását, az egyházi szankciókat, a kiközösítést és a klerikusok esetében a lefokozást alkalmazta; a testi vagy vagyoni büntetés a világi jogrendhez kapcsolódott. A szövegben szereplő saecularis potestatis arbitrio formula önmagában nem határozta meg a világi büntetés konkrét formáját, hanem a helyi világi jog és hatósági gyakorlat keretébe utalta a további eljárást.
Bűnbánat és visszaesés Az Ad abolendam nem minden esetet kezelt azonos módon. A dokumentum szigora mellett megjelenik benne a bűnbánat és az egyházi közösségbe való visszatérés lehetősége is. Aki megtagadta az eretnek közösséget és „szívében visszatért”, az enyhébb elbírálásban részesülhetett, különösen a vagyonelkobzás vagy a világi szankciók későbbi következményei szempontjából.
+ Bűnbánat és visszatérés Latin szöveg Magyar fordítás Nec ad eos bona eorum ulterius revertantur, nisi eis, ad cor revertentibus et abnegantibus haereticorum consortium, misereri aliquis voluerit, ut temporalis saltem poena corripiat, quem spiritualis non corrigit disciplina. „Javaik később se térjenek vissza hozzájuk, hacsak valaki nem kíván irgalmat gyakorolni azokkal, akik szívükben visszatértek és megtagadták az eretnekek társaságát; hogy legalább az időbeli büntetés fenyítse meg azt, akit a lelki fegyelem nem javít meg.”
A visszaesők megítélése szigorúbb volt: aki az eretnekség megtagadása után ismét visszatért hozzá, azt további egyházi eljárás nélkül át lehetett adni a világi hatóságnak. Ugyanakkor a dokumentum lehetőséget hagyott a bűnbánatra és a közösségbe való visszatérésre is, különösen az első alkalommal. Ez a kettősség mutatja, hogy a bulla nem pusztán megtorló szövegként, hanem a visszavezetés és a rendfenntartó szankciók együttes logikája szerint értelmezendő.
A püspöki vizsgálat