John Maitland, Lauderdale 1. hercege, Lauderdale 2. grófja skót főnemes és politikus, II. Károly angol, skót és ír király egyik legbefolyásosabb bizalmasa. A skót covenanterI. Károly angol király 1637-ben a skót parlament vagy egyház véleményének megkérdezése nélkül elrendelte az új imakönyv használatát, amely alig különbözött az angol standard imakönyvtől. A hívek nagy része elutasította a könyvet, mert úgy érezték hogy erőszakosan angolosítani akarják őket. Amikor júliusban először vették használatba az imakönyvet, Edinburghban zavargások törtek ki. A tiltakozók közzétették a Nemzeti egyezség (National Covenant) című kiáltványt, melynek aláírói (az ún. covenanterek) megesküdtek, hogy megtartják a reformált egyház tanításait és nem fogadnak el semmilyen újítást, amelyet a Skót Egyház vagy a parlament nem szavazott meg előtte. Erről bővebben az I. Károly angol király szócikkben olvashat, ez a – jegyzeteitől megfosztott – magyarázat is onnan származik. mozgalom híveként kezdte pályáját, később azonban I. Károly, majd oldalára állt. A restauráció után Skócia kormányzásának meghatározó alakjává vált, és nagy szerepe volt abban, hogy a korona hatalma az egyházi és világi ügyekben is megerősödött.

Családja és korai évei John Maitland Lethingtonban született . Apja a bíró John Maitland, Lauderdale 1. grófja volt, anyja Isabel Seton, Dunfermline grófjának lánya. A Maitland család Berwickshire régi nemesi családjai közé tartozott. Apja 1645-ben halt meg, ekkor örökölte Lauderdale grófi címét.

Pályája elején Maitland a presbiteriánus és covenanter ügy buzgó támogatója volt. részt vett a egyházi gyűlésen, majd a Solemn League and CovenantA Solemn League and Covenant 1643-ban megkötött skót–angol vallási és politikai szövetség volt. A skót covenanterek és az angol parlament megállapodtak, hogy együtt küzdenek I. Károly ellen, és Angliában, Skóciában és Írországban a presbiteriánus irányhoz közelítő protestáns egyházrendet akarnak érvényesíteni. A skótok katonai segítséget adtak az angol parlamentnek, cserébe az angol parlament vállalta az egyházi reformot. egyik biztosaként Angliába küldték. Ugyanebben az évben a Westminsteri zsinat munkájában is részt vett. 1644 februárjában tagja lett a két királyság közös bizottságának, novemberben pedig a királlyal Uxbridge-ben tárgyaló skót biztosok közé nevezték ki.

A polgárháború és a covenanting időszaka Az angol polgárháború idején fokozatosan közeledett . Bár eleinte a presbiteriánus ügy egyik fontos képviselője volt, 1647-re már a király érdekében tevékenykedett. Több alkalommal tárgyalt , és részt vett azokban a tervekben, amelyek skót segítséggel kívánták helyreállítani a király hatalmát. 1647 decemberében Carisbrooke-ban közreműködött az úgynevezett Engagement megkötésében, amelyben bizonyos feltételek mellett elfogadta volna a presbiteriánus egyházrend átmeneti bevezetését.

1648-ban Maitland a Hamilton-párt oldalán állt, A névadó James Hamilton, Hamilton 1. hercege, a párt érdekeit skót katonai beavatkozással támogató royalista csoport volt. A skót–angol royalista vállalkozás veresége Preston mellettA prestoni csatát 1648. augusztus 17–19-én vívták az északnyugat-angliai lancashire-i Preston környékén. Az egyik oldalon James Hamilton, Hamilton 1. hercege és Marmaduke Langdale skót–royalista serege, a másikon Oliver Cromwell és John Lambert parlamenti hadereje állt. A csatát Cromwell parlamenti serege nyerte meg, súlyos vereséget mérve a skót–royalista erőkre. A vereség meghiúsította az 1648-as skót royalista beavatkozást, Hamilton később fogságba esett, Skóciában megbukott a neve fémjelezte támogató politikai csoport. A vereség közvetve peréhez és 1649. január 30-i kivégzéséhez vezettek. meghiúsította terveiket. Maitland ekkor került szoros kapcsolatba a későbbi . Jelentős szerepe volt abban, hogy a trónörökös később elfogadta a skót parlament meghívását. 1650-ben elkísérte Skóciába, majd 1651-ben részt vett az angliai hadjáratban. Worcester mellett fogságba esett, és 1660 márciusáig raboskodott.

Fogsága és restauráció utáni felemelkedése A restauráció idején Maitland azonnal csatlakozott . 1660 májusában Bredában találkozott vele, majd a királyi udvar egyik legfontosabb skót tanácsadója lett. Edward Hyde, Clarendon 1. grófja és George Monck, Albemarle ellenkezése ellenére Skócia államtitkárává nevezték ki. Ettől kezdve állandó hozzáférése volt a királyhoz, és ellenfelei szerint „soha nem volt távol a király fülétől”.

A restauráció után Maitland és John Middleton, Middleton között hatalmi küzdelem bontakozott ki a skót ügyek irányításáért. Lauderdale közvetlen bizalmasaként, londoni udvari befolyására támaszkodva akarta ellenőrizni Skócia kormányzását, míg Middleton a restaurált skót királypárti elit helyi pozícióit próbálta megerősíteni. Maitland okozatosan háttérbe szorította riválisait, különösen Middleton grófjának pártját. 1663-ra sikerült megbuktatnia Middletont, és ettől kezdve Skócia ügyeit lényegében , Lauderdale és bizalmasaik intézték. Lauderdale politikájának középpontjában a királyi hatalom megerősítése állt. Skóciában helyreállította a korona befolyását a parlament működése felett. Az egyházat is a királyi hatalom alá kívánta rendelni. Bár korábban presbiteriánus volt, a restauráció után nem akadályozta meg az episzkopális egyházrend visszaállítását Skóciában, és idővel egyre keményebb intézkedéseket támogatott a Covenanterek ellen.

Skócia kormányzása, egyházpolitika, Covenanterek üldözése 1669-ben királyi főképviselőként (Lord High Commissioner) Skóciába ment. Ekkor fogadták el azokat a törvényeket, amelyek tovább erősítették a király hatalmát az egyház és az állam felett. Lauderdale ekkor már joggal állíthatta, hogy a király Skóciában „minden ügy és minden személy fölött” úr. Politikája azonban egyre nagyobb ellenállást váltott ki, különösen a skót nemesség és a presbiteriánus ellenzék körében.

1672. május 2-án II. Károly Lauderdale hercegévé és March márkijává emelte a skót főnemességben. Június 3-án a Térdszalagrend lovagja lett. Ugyanebben az időszakban a Cabal-minisztériumA CABAL-minisztérium II. Károly király tanácsadóinak csoportja volt 1667 és 1673 között, amelynek neve az öt vezető tagja nevének kezdőbetűiből állt össze. A névadó tagok: Thomas Clifford, Henry Bennet, Arlington , George Villiers, Buckingham , Anthony Ashley Cooper, Shaftesbury és John Maitland, Lauderdale . A CABAL-politikusok laza szövetséget alkottak, nem egységes kormányt, és politikai ellentéteik végül a csoport felbomlásához vezettek. A „cabal” szó önmagában is létezett angolul már korábban is, titkos tanácskozó csoportot vagy összeesküvő klikket jelentett, tehát a szójáték szándékos volt. tagjaként is számon tartották, bár angol ügyekben kisebb szerepet játszott, mint a másik névadó. Befolyása elsősorban Skóciában és személyes környezetében volt meghatározó.

Az 1673-as Test Act, amely az anglikán hitvalláshoz kötötte a közhivatalok viselését, Jakab, York hercegét lemondásra kényszerítette a Lord High Admiral tisztségről, helyére Maitland került az admiralitási bizottságba.. 1674-ben angol főnemesi címeket is kapott: Guildford grófja és Petersham bárója lett. Ezek a címek azonban nem csökkentették az ellene irányuló támadásokat. Az angol alsóház több alkalommal követelte eltávolítását a király környezetéből és tisztségeiből, de mindvégig megvédte.

Skóciában Maitland egyre szigorúbb eszközökkel próbálta elfojtani a conventicle-nek nevezett presbiteriánus gyűléseket. 1677-ben skót-felföldről érkező fegyvereseket küldött a nyugati megyékbe, hogy megtörje az ellenállást. Ez súlyos felháborodást váltott ki, és a skót ellenzéki főnemesek Londonban is felléptek ellene. Bár a király végül elrendelte a felföldi csapatok visszavonását, Maitland befolyása ekkor még megmaradt.

1679-ben a Covenanterek utolsó nagy felkelését Bothwell Brig mellett verték leA Bothwell Bridge-i csatát 1679. június 22-én vívták a skóciai Lanarkshire-ben, a Clyde folyón átvezető Bothwell Bridge-nél. A kormányerőket James Scott, Monmouth első hercege vezette, John Graham of Claverhouse támogatásával, a Covenanter felkelők fő vezetője Robert Hamilton volt. A csatát a kormányerők nyerték meg, a rosszul szervezett és belső vitáktól megosztott Covenanter sereg gyorsan vereséget szenvedett. A vereség véget vetett az 1679-es Covenanter-felkelésnek, sok foglyot Edinburgh-ba vittek. A vereség után következő megtorlások a Covenanter-emlékezetben az üldöztetések koraként, angolul Killing Time néven maradtak fenn. Forrás: Maitland államtitkárként felelős volt a felkelés utáni korlátozott kegyelmi intézkedésekért, de a forrás szerint nem ő irányította személyesen a későbbi bírósági megtorlásokat, mivel ekkor Whitehallban tartózkodott. Politikai helyzete ennek ellenére fokozatosan meggyengült.

Házasságai, utódlása, halála 1680-ban egészsége romlani kezdett. Áprilisban szélütést kapott, majd október végén lemondott az államtitkári tisztségről. 1681-ben Jakab yorki herceg követte őt Skócia királyi főképviselőjeként. 1682-ben elvesztette hivatalai nagy részét.

Maitland kétszer nősült. Első felesége Anne Home, Home lánya volt, tőle egy lánya született, aki John Hayhez , a későbbi Tweeddale márkijához ment feleségül. Második felesége az özvegy Elizabeth Murray volt. Maitlandnak nem született fiúörököse. Halálával hercegi címe és angol főnemesi címei kihaltak, Lauderdale grófi címét azonban öccse, Charles Maitland örökölte.

John Maitland 1682 augusztusában halt meg Tunbridge Wellsben. Temetésére 1683. április 5-én került sor Haddingtonban. Kortársai és későbbi életrajzírói rendkívül tehetséges, művelt, de gátlástalan és önző politikusként ábrázolták. Pályája jól mutatja a restauráció kori Skócia egyik fő politikai feszültségét: a királyi hatalom megerősítését a presbiteriánus hagyománnyal és a skót politikai ellenállással szemben.

Címere Lauderdale hercegének biztosan igazolható címerváltozata arany mezőben vörös, minden ízületénél lemetszett ágaskodó oroszlán volt, kék kettős, liliomokkal kifelé és befelé díszített belső szegélyben. A képi forrásokban előforduló negyedelt változat az első és negyedik mezőben ezt a Maitland–Lauderdale-címert, a második és harmadik mezőben pedig feltehetően Fleming-címert mutat, de e negyedelt forma hiteles hercegi használatára jelenleg nincs külső igazolás.

Megjegyzések

Jegyzetek

Források

Kategória:Skót hercegek Kategória:Angol grófok

Kategória:1616-ban született személyek Kategória:1682-ben elhunyt személyek Kategória:A Térdszalagrend lovagjai Kategória:A skót parlament tagjai Kategória:Külügyminiszterek Kategória:Skót politikusok