A Szent Kereszt-székesegyház (, átírásban: Surp Khachʿ egeghetsʿi, ) a Törökország keleti részén fekvő Van-tó Akdamar-szigetén található, egy középkori örmény apostoli székesegyház, amelyet a Vaspurakan királyainak palotatemplomaként építettek, és később az Akdamari Katolikosz székhelyeként szolgált. Az örmény népirtást követően az épület magára maradt, és a törökök pusztításának volt kitéve, ám később megindult a restaurálása, jelenleg pedig az UNESCO világörökségi javaslati listáján szerepel.

Története

Egyházi központként Uralkodása alatt I. Gagik Arcruni (ur. 908–943/944), a Vaszpurakani Örmény Királyság uralkodója az Akdamar-szigetet választotta egyik rezidenciájául, és települést alapított ott. Ebből az időszakból az egyetlen fennmaradt építmény a székesegyház. Rózsaszín vulkáni tufából építette Manuel építész-szerzetes 915 és 921 között; belső tere 14,80 m × 11,5 m, kupolája pedig 20,40 méter magasan emelkedik a föld fölé. A későbbi évszázadokban, egészen 1915-ig egy kolostorkomplexum részét képezte, amelynek romjai a templomtól délre ma is láthatók.

1116 és 1895 között az Akdamar-sziget volt az akdamari örmény katolikosz székhelye. Az 1895-ben elhunyt III. Hacsatur volt Akdamar utolsó katolikosza. 1915-ben az örmény népirtás során a templomot kifosztották, a kolostorépületeket pedig lerombolták, majd 1916 júliusában az Oszmán Birodalom megszüntette a katolikoszt.

Vandalizmus és pusztulás Az első világháborút követően a templomot hivatalosan nagyrészt figyelmen kívül hagyták, így kiterjedt vandalizmusnak volt kitéve. Az 1950-es évek során a szigetet katonai gyakorlótérként használták. A királyi karzat díszes kőmellvédje nagyrészt eltűnt; az 1914 előtti fényképekkel való összehasonlítás a domborműves faragványok sérülésének jeleit mutatja.

1956-ra két kacskar (kőkereszt) – az egyik Sztepanosz katolikosztól, amely 1340-ből származik, a másik pedig 1444-ből – láthatóan megrongálódott, faragványaik nagy részeit letörték vagy lefaragták. Az 1444-es hacskarnak csupán az alsó harmada maradt meg, ami azért figyelemre méltó, mert szemmel láthatóan érintetlen volt, amikor Bachmann 1911-ben lefényképezte. Hacsatur Mokaci 19. századi sírkövét, amely 1956-ban még sértetlen volt, később darabokra zúzták.

Az épület megmentése A templom az 1915 utáni évtizedekben használaton kívül maradt. Amikor Yaşar Kemal író és újságíró 1951-ben az Akdamar-szigetre látogatott, felfedezte, hogy az épületet le akarják bontani. Kapcsolatait felhasználva segített megállítani a tervezett pusztítást. A templom az elkövetkező évtizedekben neves turisztikai látványossággá vált. 2005-ben az építményt lezárták a látogatók elől, mivel jelentős felújításon esett át, majd egy évvel később a török kormány múzeumként nyitotta meg.

Jelenlegi sorsa 2005. május 20. és 2006. július 21. között a templom egy ellentmondásos restaurálási programon esett át. A restaurálás tervezett költségvetése 2 millió török líra (körülbelül 1,4 millió USD) volt, és a Török Kulturális Minisztérium finanszírozta. 2007. március 29-én hivatalosan múzeumként nyílt meg újra egy ünnepségen, amelyen részt vett a török kulturális miniszter, kormánytisztviselők, több ország nagykövetei, II. Meszrob pátriárka (a törökországi örmény közösség lelki vezetője), az örmény kulturális miniszter helyettese által vezetett örmény delegáció, valamint számos világszerte működő hírügynökség meghívott újságíróiból álló nagy csoport.

Özdemir Çakacak, Van tartomány kormányzója a restaurálást „Törökország történelem és kultúra iránti tiszteletének kifejezésének” nevezte. A török állami múzeum egyik tisztviselője hozzátette: „Nem hagyhattuk figyelmen kívül örmény állampolgáraink műtárgyait, és nem is tettük.” A templom újbóli megnyitását hirdető táblákon a következő felirat volt olvasható: „Tarihe saygı, kültüre saygı” („Tisztelet a történelemnek, tisztelet a kultúrának”).

Maximilian Hartmuth, a Sabanci Egyetem akadémikusa szerint „azt, hogy a templomot a restaurálás után szekuláris múzeummá alakították át, ahelyett, hogy imahelyként újra megnyitották volna, például úgy értelmezték, mint egy éket, amely elválasztja a műemléket Törökország örmény közösségétől.” A Radikal, a Milliyet vagy a Turkish Daily News című lapokban publikáló kritikusok emellett azt is sajnálatosnak tartották, hogy nem adtak engedélyt a templom tetején a kereszt újbóli felállítására. Ezenkívül azzal érveltek, hogy a múzeum hivatalos neve, a török Akdamar (amelynek jelentése „fehér ér”) az eredeti örmény Ahtamar helyett – amely a templomnak otthont adó Van-tó szigetének neve – és a Surp Haç (Szent Kereszt) a templomra vonatkozóan azt sugallja, hogy ez egy török műemlék. Ugyanakkor a hivatalos nyilatkozatokban csak ritkán használták az „örmény” szót. Mivel Törökország örmény közösségének nem teljesítették a templomban való istentiszteletek tartására vonatkozó kérését, és a helyszínen egy nagy török zászlót helyeztek el, egyesek azzal érveltek, hogy ez a projekt valójában a műemlék „törökösítését” jelentette, és a kezdeményezés nem volt más, mint egy médiakampány. A hatóságok később évi 1 alkalommal engedélyezték a templomban történő liturgiák megtartását, és a keresztet is visszahelyezték a kupola tetejére.

Építészeti jellemzői A templom építészete egy olyan formán alapul, amely több évszázaddal korábban alakult ki Örményországban; ennek legismertebb példája a hetedik századi ecsmiadzini Szent Hripszime-templom.Harutyunyan, V. M., "Chartarapetut'yun," [Architecture], in Hay zhoghovrdi patmutyun [History of the Armenian People], vol. 3 (Yerevan: Armenian Academy of Sciences, 1976), pp. 381–384.

A Szent Kereszt-székesegyház egyedülálló jelentőségét a külső falait díszítő, nagyrészt bibliai jeleneteket ábrázoló domborművek kiterjedt sorozata adja. Ezen domborművek jelentése számos és sokféle értelmezés tárgyát képezte. Ezek egy része spekuláció – néhány forrás például iszlám és türk hatásokat vél felfedezni a domborművek művészi kivitelezése mögött, örmény hatásokkal szinkretizálva. Egyes kutatók azt állítják, hogy a frízek párhuzamba állíthatók az omajjád művészetben található kortárs motívumokkal – mint például a turbános herceg, az arab öltözködési stílusok, a borábrázolások; emellett a királyi Szászánida képi világra való utalások is jelen vannak (például griffek). Szintén figyelemre méltó a hasonlóság a hasonló domborművekkel rendelkező, úgynevezett hellenizáló harráni Ulu Cami-vel (Nagy Mecset). A frízek képi világa, mint például az édenkerti jelenetek, a kígyó, Ádám és Éva, valamint a kivitelezés módja (freskók vagy mozaikok helyett domborműves kőfaragás) hangulatában és motívumaiban a trapezunti Hagia Szophia kolostortemplom tornácain látható alkotásokhoz hasonlít. A trapezunti Hagia Szophia és az örmény építészeti modellek közötti hasonlóságokat, valamint a motívumok átvételét művészet- és építészettörténészek is megjegyezték.Eastmond, Antony (2004). Art and Identity in Thirteenth-Century Byzantium: Hagia Sophia and the Empire of Trebizond (1st ed.). Burlington: Ashgate Publishing. pp. Passim. ISBN 9780754635758.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Törökország vallási építményei Kategória:Szent Kereszt-templomok Kategória:Örmény apostoli ortodox egyház