Philip Wharton, Wharton 1. hercege angol főnemes és jakobita politikus volt. Henry Beauchamp, Warwick hercege 1425-ben és George Neville, Bedford 1. hercege 1470-ben történt herceggé emelése óta Philip Wharton volt az első (és 2026-ig az utolsó), akit az uralkodóval nem közeli rokoni kapcsolatban álló kiskorúként emeltek hercegi rangra.
Fiatalkora Philip a whig pártiWhignek a végi Angliában azt a politikai irányzatot nevezték, amely a királyi hatalommal szemben a parlament jogait, a protestáns trónutódlás biztosítását és a katolikus uralkodó kizárásának lehetőségét hangsúlyozta. A whigek a II. Károly alatti kizárási válság idején Jakab yorki herceg trónöröklése ellen léptek fel, mert Jakab római katolikus volt. Az angol forradalom után a whig elnevezés főként azokat jelölte, akik III. Vilmos és II. Mária, majd a hannoveri öröklés jogalapját a parlament döntéséből és a protestáns államrend védelméből vezették le. Thomas Whartonnak, Wharton 1. márkinak, a whig párthívnek és második feleségének, Lucy Loftusnak a fia volt. Jó nevelésben részesült, a nyilvános szónoki szerepre jól felkészített fiatal Wharton ékesszóló és szellemes volt, de elkényeztetett és túlzásokra hajlamos. Amikor apja 1715-ben meghalt, Philip tizenhat évesen követte őt Nagy-Britannia főnemességében Wharton és Malmesbury címekben, valamint Írország főnemességében Catherlough . Wharton nem vehette át apja kiterjedt birtokainak irányítását, mivel azokat nagykorúságáig, huszonegy éves koráig anyja és apja barátai gondjaira bízták.
1715-ben, egy hónappal a főnemesi címek öröklése után megszökött a polgári származású Martha Holmesszal, Richard Holmes vezérőrnagy lányával. A fiatal Wharton feleségét Angliában hagyva Franciaországba és Svájcba utazott szigorú kálvinista nevelő kíséretében, akinek tekintélyét nehezen viselte. Találkozott James Francis Edward Stuarttal, az „idősebb trónkövetelővel”, II. Jakab angol király fiával, akit Európában vagy Jakab walesi hercegként ismertek. A trónkövetelő Philip Whartont 1716-ban Northumberland hercegévé tette a jakobita főnemességben. Ez utóbbiban létrejött címeket – érthető módon – a jelenlegi angol uralkodó nem ismeri el.
Wharton ezután Írországba ment, ahol tizennyolc évesen Catherlough márkijaként belépett az ír Lordok Házába. Tizenkilenc éves korában, 1718-ban I. György brit király Wharton hercegévé tette Nagy-Britannia főnemességében. Célja Wharton támogatásának megszerzése, részben azért, hogy megszilárdítsa saját támogatását a brit Lordok Házában.
Amikor 1718-ban Írországból visszatért Angliába, újra együtt volt Marthával, akit ekkor már Wharton hercegnéjének neveztek. Mary Wortley Montagu (Evelyn Pierrepont, Kingston-upon-Hull 1. hercege lány) ekkortájt írt levele szerint a fiatal herceg nagyképű és hűtlen volt, feleségét pedig arra használta, hogy féltékennyé tegye szeretőit: „Wharton hercege magával hozta hercegnéjét a városba, aki őrülten rajong érte; azért, hogy összetörje minden más nő szívét, aki bármiféle igényt tarthat rá… naponta kétszer nyilvános áhítatot tart, és személyesen, példás buzgósággal vesz részt rajta; nincs is mulatságosabb, mint néhány jámbor hölgy megjegyzései egy ilyen bűnös megtéréséről.”
1719. március 7-én vagy 11-én Wharton hercegnéje fiúgyermeket és örököst szült: Thomast, Malmesbury márkiját. Keresztelőjén volt a keresztapa. Az apaság látszólag érettebbé tette Whartont, mivel megpróbált férjként tiszteletreméltóbb életmódot folytatni. A következő évben azonban Thomas meghalt egy londoni himlőjárványban. Wharton a feleségét hibáztatta, akinek azt mondta, hogy maradjon a gyermekkel a buckinghamshire-i Winchendonban fekvő birtokukon. Lewis Melville író szerint: „[A hercegné], akár untatta a vidéki élet egyhangúsága, akár a férjével akart lenni, akár — ami még valószínűbb — jelenlétével meg akarta óvni őt azoktól a kísértésektől, amelyeknek túlságosan is hajlamos volt engedni, követte őt Londonba. Ott a gyermek szerencsétlen módon elkapta a járványos betegséget, és meghalt… A herceg szörnyű haragra gerjedve megfogadta, hogy soha többé nem látja és nem szólítja meg azt, aki örököse haláláért felelős.”
Bár a házasság megmaradt, Wharton soha többé nem élt együtt feleségével, aki 1726-ban halt meg. A hercegnek tulajdonítják az eredeti Hellfire Club megalapítását. A klub ez kicsapongó előkelőkből állt, akik a züllöttséget ünnepelték, és főként vallási szertartások paródiáit adták elő, „ami minden józan gondolkodású ember szemében kárhozatra méltóvá tette őt”.
Bekapcsolódás a politikába Wharton 1716-os utazásai során jakobitává vált, vagy legalábbis névleg jakobitává. Nevét „Philip James Wharton” alakban kezdte aláírni, hogy jelezze hűségét. Mivel erős szónok, választékos író, kezdetben gazdag főnemes és a Lordok Házának tagja volt, az új hannoveri dinasztia hívei mindig igyekeztek szövetségesükké tenni, míg a régi jakobiták legalábbis kezdetben buzgón törekedtek arra, hogy a saját oldalukon tartsák.
Wharton már az 1720-as Déltengeri Társaság tőzsdei buborékjának összeomlása előtt is súlyos adósságokat halmozott fel. Olyannyira eladósodott, hogy eladta írországi birtokait, és az így szerzett pénzt a Déltengeri Társaság részvényeibe fektette.
Amikor a buborék kipukkadt, összeget veszített, akkoriban egy londoni középosztálybeli éves fizetése körülbelül lehetett. Válaszul zenészeket és halottaskocsit bérelt, és nyilvános temetést rendezett a Déltengeri Társaságnak.
Wharton jakobita bankároktól kezdett pénzt kölcsönözni, és további adósságokat halmozott fel. 1723-ban az angliai Első Nagypáholy nagymestere lett, és a Lordok Házában Robert Walpole ellenzékében tevékenykedett. 1723-ban írásban és beszédben is Francis Atterbury, a jakobitizmussal vádolt püspök felmentése mellett érvelt, jóllehet Atterbury jakobitizmusa felszínes volt. The True Briton címmel időszaki lapot adott ki Walpole felemelkedésének bírálatára. A trónkövetelőt nem vallási vagy nemzeti okokból támogatta, hanem — saját magyarázata szerint — azért, mert apjához hasonlóan valódi régi whig volt, akinek elveit Walpole és az új, idegen eredetű uralkodóház elárulta.
Jakobitizmusa 1725-ben vált érdemivé, amikor Charles Boyle-lal, Orrery 4. grófjával együtt támadni kezdte az udvart. Szövetségeseket szerzett a városi politikusok körében, ami értékes volt a jakobiták számára, mivel a jakobitizmust korábban Skóciával és az elégedetlen vidéki földbirtokosokkal hozták összefüggésbe. A City whig erősség volt, és támogatásuk bármilyen megingása komoly következményekkel járhatott. Noha Wharton ebből nem húzott hasznot, mindez néhány évvel később nagyrészt meghozta gyümölcsét a patrióta whigek megjelenésében. Ugyanekkor Wharton adósságot halmozott fel.
Eladósodás és elzüllés Wharton adóssága kezelhetetlenné vált. 1725-ben elfogadta a Német-római Birodalomban, Bécsben a jakobita követi tisztséget. Az osztrákok nem kedvelték Whartont, nem tartottak diplomatának. Kicsapongó életmódja sértette a szigorúbb osztrákokat. Ezután Rómába ment, ahol a trónkövetelő James a Térdszalagrenddel tüntette ki, Wharton ezt nyilvánosan viselte – ma hivatalosan nem ismerik el lovagrendi tagságát. Innen Madridba ment tovább. Felesége 1726-ban meghalt, ő pedig mindössze három hónappal később feleségül vette Maria Theresa O’Neill O’Beirne-t, a spanyol királyné udvarhölgyét. Maria Theresa Henry O’Beirne ezredesnek, a spanyol szolgálatban álló ír tisztnek és feleségének, Henrietta O’Neillnek a lánya volt. Walpole kémei jelentették Wharton tevékenységét, más jakobiták pedig veszélyes személynek tartották a közelségét. Viselkedése ráadásul egyre sértőbbé vált, főként részegsége, de illetlen tettei miatt is. Esküvői fogadásán a násznép előtt mutatta meg nemi szervét, hogy menyasszonyára „mi vár rá azon az éjszakán”.
1728-ban Wharton segíteni kezdte Nathaniel Mistet.Nathaniel Mist londoni nyomdász, lapkiadó és újságíró volt, erősen jakobita irányultsággal. Lapja, a Weekly Journal vagy Saturday’s Post 1716-ban indult, majd 1725-től Mist’s Weekly Journal néven jelent meg. A lap Walpole kormányának és a Hannover-háznak egyik legélesebb ellenzéki sajtóorgánuma lett. A hatóságok többször eljárást indítottak ellene lázító rágalmazás miatt, bírságot, börtönt és pellengért is kapott. A kormány még Daniel Defoe-t is beépítette körébe, részben azért, hogy mérsékelje vagy ellenőrizze a lap tartalmát. Ő írta a hírhedt „perzsa levelet”, amelyre Walpole kormánya erőszakosan válaszolt: letartóztatásokkal és a nyomdagépek megsemmisítésével. Wharton neve és ékesszólása akkora súllyal bírt, hogy Walpole kegyelmet és adósságainak elengedését ajánlotta neki, ha beleegyezik abba, hogy felhagy az írással. Ugyanebben az évben erőteljes írást is közölt Okok, amiért elhagyta szülőhazáját (Reasons for Leaving his Native Country) címmel, amelyben Walpole alatt a whig ügy „romlottságát” támadta. Alexander Pope úgy utalt rá, mint „napjaink megvetésére és csodájára”, olyan emberre, aki „túl vakmerő a gondolkodáshoz, túl kifinomult a cselekvéshez”.
Wharton hamarosan már ismerőseitől lopott ételt, és minden lehetséges helyről pénzt próbált szerezni. Megpróbált kibékülni , majd alezredesi tisztséget vállalt a spanyol hadseregben harcoló jakobita erőknél, amelyek Anglia ellen küzdöttek. Fegyvert fogott szülőhazája ellen, ami 1729-ben felségárulási vádat vont maga után. A saját rendelkezése alatt álló birtokai elkobzás alá estek, és címeit: Wharton herceg, Wharton és Malmesbury márki, Catherlough márki, Wharton gróf, Rathfarnham gróf, Winchendon vikomt, Trim báró és a Wharton báró. Ez utóbbi sorsa vitatott. A felségárulási vád előtt Wharton időnként megpróbált kibékülni Györggyel. Felajánlotta, hogy értesüléseket ad Walpole kémeinek, de azok csekély értékűnek tartották, és visszautasították.
Gibraltár 1727-es ostrománál Wharton bizonyítani akarta, hogy nem gyáva, ezért emberei élén rohamra indult, és lábán megsebesült. Ezután visszatért Madridba, ahol kizárólag katonai fizetéséből élt. Amikor egy inas megsértette, bottal megverte, ezért rövid időre bebörtönözték, majd száműzték.
Halála 1730-ban megtagadta Jamest és a jakobita ügyet. Alkoholizmusa előrehaladott szakaszában feleségével a katalóniai Poblet királyi ciszterci apátságba költözött, ahol meghalt. Özvegye James segítségével visszatért Londonba. Amikor Wharton végrendeletét 1736-ban bíróság előtt hitelesítették, özvegye kényelmesen élhetett a londoni társaságban.
A Wharton bárói címet nővére, Jane Wharton, Wharton 7. bárónője örökölte. 1738-ban eladták értékes bányászati érdekeltségeit, amelyek központja a yorkshire-i Fremingtonban volt. Ezeket sok évvel korábban vagyonkezelésbe adták, az ólom-, vas- és rézbányák haszonélvezetét pedig két nővére, Jane Wharton (1707–1761), és Lucy Wharton (–1739) számára tartották fenn.
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
Fordítás
Kategória:1698-ban született személyek Kategória:1731-ben elhunyt személyek Kategória:Nagy-britanniai hercegek Kategória:Brit szabadkőművesek