Palesztinai Szent Zoszimosz (görögül: Ζωσιμᾶς; arabul: زوسيماس الفلسطيني, Zōsīmas al-Falesṭīnī), palesztinai szentként tisztelt keresztény szerzetes. Ünnepnapját április 4-én tartják.

Élete Zoszimosz az 5. század második felében született, II. Theodosius bizánci császár uralkodása idején. Már nagyon fiatalon belépett egy palesztinai kolostorba, ahol hamar nagy tekintélyre tett szert mint lelki vén és aszkéta. Ötvenhárom éves korában — ekkor már hieromonkosz, vagyis szerzetespap volt — egy rendkívül szigorú kolostorba költözött a Jordán folyó közelében fekvő pusztaságban, és élete hátralévő részét ott töltötte.

Zoszimosz leginkább arról ismert, hogy találkozott Egyiptomi Szent Máriaval, akinek ünnepét április 1-jén tartják. Abban a kolostorban, ahol élt, az volt a szokás, hogy a szerzetesek a nagyböjt negyven napjára kivonultak a sivatagba, ahol böjtben és imádságban éltek, és csak virágvasárnap tértek vissza. A sivatagban vándorolva Zószimasz találkozott Máriával, aki elmesélte neki élettörténetét, majd arra kérte, hogy a következő év nagycsütörtökjén találkozzanak a Jordán partján, és vigye el neki a szentáldozást. Zószimasz teljesítette kérését. A harmadik évben ismét felkereste Máriát a sivatagban, de akkor már holtan találta, és eltemette őt.

A hagyomány szerint Zószimasz közel százéves koráig élt.

Források és hagyomány

Zószimasz életéről szinte mindent Jeruzsálemi Szent Szophróniosz művéből ismerünk, amely Egyiptomi Szent Mária életét meséli el. Szophróniosz 634 és 638 között volt Jeruzsálem pátriárkája, és művét palesztinai szerzetesektől hallott szóbeli hagyományokra alapozta. Ezt az életrajzot hagyományosan a nagyböjt ötödik hetének csütörtökjén olvassák fel, a Krétai Szent András által írt Nagy Kánon utrenyéjén. A történet számos hasonlóságot mutat a nyugati egyházban ismert Mária Magdolna-legendával, ahol Zoszimosz alakja Maximin néven jelenik meg, például a Legenda Aurea című műben. Egy ilyen változatot ábrázol Giotto és műhelyének assisi freskója is.

Fordítás

Források Majeska, George P. (1984). Russian Travelers to Constantinople in the Fourteenth and Fifteenth Centuries. Dumbarton Oaks. . Parry, Ken (2015-06-29). The Wiley Blackwell Companion to Patristics. John Wiley & Sons. . Trüeb, Ralph M. (2015-09-02). The Difficult Hair Loss Patient: Guide to Successful Management of Alopecia and Related Conditions. Springer. . Shaw, Roger (2012-10-09). The Book of Saints: A Day By Day Illustrated Encyclopedia. Weldon Owen International. . Holweck, Frederick George (1924). A Biographical Dictionary of the Saints: With a General Introduction on Hagiology. B. Herder Book Company. The Library of the Palestine Pilgrims' Text Society. Committee for the Palestine Exploration Fund : Palestine Pilgrims' Text Society. 1897. McGuckin, John Anthony (2010-12-15). The Encyclopedia of Eastern Orthodox Christianity. John Wiley & Sons. .

Kapcsolódó szócikkek Bizánci irodalom Ortodox szentek listája Patrologia Graeca

Kategória:Görög ortodox szentek Kategória:Bizánci szentek, boldogok Kategória:A 460-as években született személyek Kategória:Az 560-as években elhunyt személyek