A Pray című dal a brit Take That együttes dala, amelyet a csapat tagja, Gary Barlow írt. A ballada 1993. július 5‑én jelent meg az RCA Records és a BMG gondozásában, az együttes második stúdióalbumának, az Everything Changes című lemeznek a második kislemezeként. A felvétel a Take That első tizenkét listavezető kislemeze közül az első, amely négy hétig vezette a brit UK Singles Chart listát, és ezzel egy négy egymást követő number one kislemezből álló sorozatot indított el. A „Pray” videóklipjét Greg Masuak rendezte, a forgatás pedig Mexikóban zajlott.
A „Pray” aranylemez minősítést kapott, és az Egyesült Királyságban több mint 438 000 példányban kelt el. A dal elnyerte a Brit Single of the Year és a Brit Award for British Video of the Year díjakat az 1994‑es Brit Awards gálán, valamint a Legjobb videó díját az 1993‑as Smash Hits díjátadón. A „Pray” volt a Take That Beautiful World Tour 2007 koncertsorozatának fináléja is. 1994‑ben a dal elnyerte az Ivor Novello-díjjat a Legjobb kortárs dal kategóriában, míg a zenekar dalszerzője, Gary Barlow a Songwriter of the Year díjat kapta.
A dal egy újrahangszerelt és újrafelvett változata 2018. szeptember 21‑én jelent meg, az együttes Odyssey című válogatásalbumának első kislemezeként. Az album 2018. november 23‑án került a boltokba, amelyet 2019‑ben egy Greatest Hits turné követett, a zenekar fennállásának 30. évfordulója alkalmából.
Kritikák AllMusic szerkesztője, Peter Fawthrop a „Pray”-t „minőségi balladaként” jellemezte az Everything Changes album kritikájában. A Freaky Trigger kritikusa, Tom Ewing dicsérte Barlow dalszerzői munkáját, megjegyezve, hogy „ekkoriban még a csapat titkos fegyvere volt – elég ravasz és profi ahhoz, hogy megírja a fogós dallamokat, ugyanakkor kétségbeesett komolyság is áthatotta. Így a klasszikus Take That‑dal – a ‘Pray’ nem a legjobbjuk, de nagyon is megadja a mintát – az első versszakokban úgy kóborol, mint egy elveszett kölyökkutya, majd összeszedi magát egy hatalmas refrénre.” Caroline Sullivan a The Guardian hasábjain „meglehetősen remeknek” nevezte a dalt.Sullivan, Caroline (22 October 1993). "Rock/pop: Take that back". The Guardian. A Melody Maker kritikusa, Chris Roberts szerint a felvétel „fantasztikus refrénnel büszkélkedhet”. A lap másik szerkesztője, David Bennun, a „Pray”-t „a ’90‑es évek popzenéjének egyik legmagasztosabb pillanataként” jellemezte, és úgy vélte, hogy ez az egyetlen dal, amely „eddig igazolta a Gary Barlow‑val kapcsolatos dalszerzői dicséreteket”. A Music & Media egyik kritikusa így fogalmazott: „Az öt messiás megtalálta a fiatal brit közönséget, amely kész meghallgatni őket. Most pedig a kontinens figyelméért imádkoznak páratlan, rágógumi‑soul hangzásukkal.”
Alan Jones a Music Week hasábjain három csillagot adott az ötből a „Pray”-nek. Úgy vélte, hogy „egy meglehetősen összetett, középtempójú darab, kellemes harmóniákkal és csillogó hangzással, bár maga a dal kevésbé jelentős, mint a csapat korábbi felvételei – ami végső soron nem számít, hiszen biztosan a Top 5‑be kerül”. A Smash Hits négy csillagra értékelte a dalt, külön kiemelve a refrént, amelyet „remek gospel dallamnak” nevezett, ahol az együttes tagjai megosztják az énekszólamokat, és „azokat a gyönyörű harmóniákat hozzák, amelyekben mostanában egyre jobbak”. A magazin szerint a felvétel „meglehetősen érett dal”, és „egyértelmű number one”. A The Staffordshire Sentinel kritikusa „lélekkel teli balladának” nevezte a felvételt.Staffordshire Sentinel. 29 July 1993. p.25.
Videoklip
A dalhoz készült videóklipet Greg Masuak rendezte, a forgatás helyszíne pedig Acapulco, Mexikó volt. A klipben az együttes tagjai egy egzotikus környezetben énekelnek és táncolnak. A videó koncepciója szerint a tagokat a négy elem istennőjével párosítják, mindegyikük más formát ölt: Levegő – Mark Owen, Tűz – Jason Orange, Föld – Robbie Williams, Víz – Howard Donald, míg Gary Barlow semleges, fekete‑fehér környezetben jelenik meg. Barlow önéletrajzában megjegyezte, hogy az „I Found Heaven” forgatási helyszínével való csalódás után a zenekar sokkal elégedettebb volt a „Pray” videójának helyszínével. A klipről 2005‑ben, a Take That: For the Record című dokumentumfilmben Howard Donald így nyilatkozott: „Csináltuk ezt a sok szexuális dolgot… Már akkor is egy kicsit kényelmetlennek éreztem. De a lányok szeretik. A lányok szeretik az ilyesmit.” David Bennun a Melody Maker kritikusa a videót „a ‘Pray’ gyönyörű, baljós, fiatal Árja ál‑arkádiájaként” jellemezte, amely szerinte „Leni Riefenstahl az MTV‑n”. A videó 2009‑ben felújított (remastered) változatban vált elérhetővé a Take That hivatalos YouTube‑csatornáján, és 2024 elejére több mint nyolcmillió megtekintést gyűjtött a platformon.
Számlista Eredeti változatok
UK CD1 és Európai CD single "Pray" (radio edit) "Pray" (a cappella) "Pray" (alternative club mix)
UK CD2< "Pray" (club swing mix) "It Only Takes a Minute" (Tommy Musto Underground dub) "Once You've Tasted Love" (Harding & Curnow remix) "It Only Takes a Minute" (Tommy Musto Underground vocal)
UK 7-inch és kazetta single< "Pray" (radio edit) "Pray" (a cappella)
Ausztrál maxi-CD single "Pray" (radio edit) – 3:43 "Pray" (a cappella) – 4:26 "Pray" (alternative club mix) – 5:21 "Pray" (club swing mix) "It Only Takes a Minute" (Tommy Musto Underground dub) "Once You've Tasted Love" (Harding & Curnow remix) "It Only Takes a Minute" (Tommy Musto Underground vocal)
Ausztrál Tour Edition CD single "Pray" (radio edit) "Relight My Fire" (live) "Could It Be Magic" (live) "It Only Takes a Minute" (live)
2018 verzió Nemzetközi digitális singlePray Odyssey version on iTunes "Pray – Odyssey version" (új hangszerelés és ének) – 3:40
Slágerlista
Heti összesítések Eredeti változat Slágerlista (1993–1996)LegjobbhelyezésekBenelux Airplay (Music & Media) 16DACH Airplay (Music & Media) 5Denmark (IFPI)Danish Singles Chart. 6 August 1993. 14Europe (Eurochart Hot 100) 7Europe (European AC Radio) 8Europe (European Hit Radio) 5Finland (Suomen virallinen lista)source: Pennanen, Timo: Sisältää hitin – levyt ja esittäjät Suomen musiikkilistoilla vuodesta 1972. Helsinki: Kustannusosakeyhtiö Otava, 2006. . page: 280 20France Airplay (SNEP) 35Iberia Airplay (Music & Media) 9Iceland (Íslenski Listinn Topp 40) 36Israel (IBA)31 August 1993 2Italian-Language Airplay (Music & Media) 14Lithuania (M-1) 8 Airplay (Music & Media) 1Portugal (AFP) 4Scandinavia Airplay (Music & Media) 2Singapore (SPVA) 1Spain (Top 40 Radio) 36UK Airplay (Music Week) 1Zimbabwe (ZIMA)Zimbabwe. Kimberley, C. Zimbabwe: singles chart book. Harare: C. Kimberley, 2000 11
Odyssey verzió Slágerlista (2018)LegjobbhelyezésUK Singles Sales (OCC) 76
Év végi összesítések Slágerlista (1993)HelyezésekEurope (Eurochart Hot 100) 70Europe (European Hit Radio) 36Germany (Media Control) 99 Airplay (Music & Media) 5Scandinavia Airplay (Music & Media) 16UK Singles (OCC) 18UK Airplay (Music Week) 16 Slágerlista (1994)HelyezésAustralia (ARIA) 83
Díjak és eladások
Megjelenések OrszágDátumFormátum(ok)Label(s)Egyesült Királyság1993. július 5.Ausztrália1993. augusztus 9.Japán1993. szeptember 1.Mini-CDAusztrália (újrakiadás)1994. május 9.
Források
Kategória:1993 kislemezei Kategória:2018 kislemezei Kategória:Take That-kislemezek