Muszev Dimitrov Dancso (Budapest, 1972. szeptember 15. –) bolgár származású politikus és ügyvéd.

Pályafutása 1972. szeptember 15-én született Budapesten, bolgár kertészek családjában, harmadik generációs Magyarországon élő bolgárként. Általános iskolai és középfokú tanulmányait a budapesti Hriszto Botev Bolgár Iskolában végezte. Jogi tanulmányait a Szófiai Ohridi Szent Kelemen Egyetemen kezdte 1991-ben, majd a Szegedi Egyetem Állam- és Jogtudományi Karon szerzett diplomát 1998-ban, később az ELTE Bölcsészettudományi Kar bolgár szakán folytatott tanulmányokat. Jelenleg (2026) ügyvédként dolgozik.

Dr. Muszev Dimitrov Dancso régóta aktív tagja a bolgár közösségnek. 1992 óta vezetőségi tagja a Magyarországi Bolgárok Egyesületének, 2000 óta pedig az egyesület elnökhelyettesi tisztségét tölti be. Dr. Muszev Dancsót első ízben 2002-ben választották meg a Bolgár Országos Önkormányzat elnökének, azóta ötödik mandátumát tölti, ezzel az önkormányzati elnökök között ő látja el leghosszabb ideje a tisztségét. Az ő irányításával fejlődött ki a magyarországi bolgárok intézményi rendszere. Az önkormányzat 2004-ben alapította meg a Bolgár Nyelvoktató Nemzetiségi Iskolát, 2008-ban pedig a Bolgár Kétnyelvű Nemzetiségi Óvodát. 2011-ben kezdte meg működését a Bolgár Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ, 2016-ban pedig a Bolgár Kutatóintézet. Ezek az intézmények fontos szerepet játszanak a bolgár közösség megszilárdításában, a bolgár identitás, öntudat és anyanyelv megőrzésében, valamint a bolgár kultúra terjesztésében. Dr. Muszev Dancso kezdeményezésére és az ő irányításával valósult meg az eddigi legnagyobb projekt a bolgár közösség életében – az új Bolgár Oktatási és Kulturális Központ létrehozása, megépítése Budapest IX. kerületében a Bolgár Művelődési Ház és a Bolgár Ortodox Templom szomszédságában.

1997-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Bolgár Ifjúsági Egyesület, amelynek ő az első elnöke. 1996-ban megalapította a Jantra Bolgár Néptáncegyüttest és a Roszica Bolgár Gyermek Néptáncegyüttest. A két CIOFF minősítéssel rendelkező táncegyüttes nagyon fontos szerepet tölt be a magyarországi bolgárok kulturális életében. A Jantra Néptáncegyüttes 2011-ben Kisebbségekért Díjat kapott, a Roszica Gyermek Néptáncegyüttes pedig 2017-ben érdemelte ki a Nemzetiségekért Díjat.

Megalakulása óta dr. Muszev Dancso az Országos Nemzetiségi Önkormányzatok Szövetségének alelnöke. 2010-ben a magyarországi nemzetiségek képviseletében aktív szerepet vállalt az új nemzetiségi törvény kidolgozásában.

2016-ban odaadó munkájáért Neofit Bolgár Pátriárka a Bolgár ortodox egyház nevében Szent Cirill és Szent Metód II. szintű díjban részesítette.

2020-ban Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter a százéves bolgár–magyar diplomáciai kapcsolatokról való megemlékezés alkalmával a két nemzet kétoldalú kapcsolatainak elmélyítése, valamint a bolgár kultúra, tudomány és szellemiség Magyarországi népszerűsítése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként arany fokozatú érdemrendben részesítette.

Dr. Muszev Dancso nős, három gyermeke van.

Jegyzetek

Források Dr. Muszev Dimitrov Dancso Bolgarok.hu Tapasztalatok a nemzetiségi választások után Barátság, XXVI. évfolyam, 6. szám, 2019. december 15.

További információk Dr. Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke Kiteljesedő Kulturális Autonómia 2006–2007

Kategória:1972-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek